9. fejezet – Mint macska a forró kásást

Miután Zsó elaludt, nekem is sikerült elszundítanom, de csak jóval később, mint barátnőmnek. Igazság szerint nem is aludtam, csak pihentem. Mindent hallottam, ami körülöttem történik, és körülbelül fél óra múlva megint „ébren” voltam. Mikor körbenéztem, csalódottan tapasztaltam, hogy barátnőm, akivel aznap reggel olyan remekül szórakoztunk, eltűnt. Felálltam, és felmentem a hálóba felébreszteni Huszit. Unottan löktem be az ajtót, amikor felértem, majd becsaptam magam után. Azonnal mocorgás és morgolódás támadt a szobában.

- Hangosabban nem ment volna, Potter? – kérdezte Aly idegesen. Felnevettem, és az ajtóhoz sétálva újra becsaptam azt, de most sokkal hangosabban.

- A kurva életbe! – káromkodott Lyla. Huszi a párna alól nevetett.

- Mi van, Potter lány? Ki húzott föl ennyire? – kérdezte vigyorogva Alyssa, miután felült. Én csak unottan ültem az ágyamon, és a lábamat lóbáltam.

- Senki… de keljetek már fel, éhes vagyok! – mordultam rájuk enyhén vigyorogva. Aly visszafeküdt.

- Majd holnap, jó éjt – mormogta kuncogva, és a fejére húzta a takarót, mire hozzávágtam a párnám.

- Most azonnal kelj fel! – szóltam rá éles hangon, de vigyorogva.

- Jól van, na, basszus, melletted nem lehet aludni – mérgelődött az én egyetlen Huszim.

- Nem ám! Na, öltözz! Gyerünk, hopp-hopp – vigyorogtam rá, mire ő felállt, és bebandukolt a fürdőbe. Nevetve dőltem végig az ágyamon.

- Mi olyan vicces? – kérdezte nyávogva Lyla.

- Az, hogy még mindig nem keltél föl – szóltam vissza neki széles vigyorral, mire ő morgott valamit, és lassan, csigatempóban öltözni kezdett.  Jó húsz perc múlva már mind a ketten felöltözve álltak az ajtóban.

- AMY! Most te nem jössz – háborgott Alyssa, Lyla meg egyetértően bólintott. Felsóhajtottam és felálltam.

- Nem hagyjátok pihenni az embert – sóhajtottam színpadiasan. Lyla és Aly felnevettek.

- Nézd már, ki beszél – mondta a Lupin lány legújabb barátnőnknek. – Amúgy a Black lánykát hol hagytad? – fordult hozzám Aly, mire én vállat vontam. Szökdécselve ugráltunk le a lépcsőkön, egyenesen a klubba, ahol három fiúba ütköztünk.

- Jó reggelt – köszöntek vigyorogva. Összenéztünk Huszival.

- Sziasztok – mondta Husz vigyorogva. – Jöttök enni? – kérdezte, csak hogy ne legyen csönd.

- Naná – vigyorgott Dav, majd lassan elindultunk. Vigyorogva róttuk a folyosókat, miközben hangosan röhögtünk. Akik elmentek mellettünk, kicsit furán néztek ránk.

- A bátyád megöl téged, Amy – mondta Alex vigyorogva, mire én felvontam a szemöldököm és kérdőn néztem rá.

- Miért is? – érdeklődtem nevetve.

- Hát, oda a hírnevének, szégyent hozol rá a hülyeségeiddel. – Vágtam egy grimaszt és kiöltöttem a nyelvem.

- Persze, mert James olyan okos – ironizáltam.

- Hát, ez alap – hallottam meg a bátyám hangját a hátam mögött. A többiekkel együtt hátrafordultam.

- Nem emlékszem, hogy megengedtem, hogy hallgatózz, bár az lehet, hogy az én hibám – morogtam enyhén vigyorogva. James lökött rajtam egyet.

- Ne pofázz, mert megjárod – mondta tömören, majd Huszira nézett. – Délkor legyél ott a hetedik emeleti folyosón! Csak, mert gondolom a drága Amanda elfelejtette mondani – sandított rám somolyogva, mire én tüntetően Siriusra pillantottam, de hallottam, ahogy James és Aly tovább beszélgetnek.

- Köhöm – köhécseltem pár pillanat múlva. – Nem akarom megzavarni ezt a meghitt társalgást, de menni kéne enni, nem? – kérdeztem vigyorogva.

- De, kéne – mondta Aly és megfogta a karomat, majd futva indultunk el a Nagyterem felé. A márványlépcsőn majdnem elestünk, de nem zavartattuk magunkat.  A Tekergők, a fiú és Lyla mögöttünk sétáltak, és jókat nevettek rajtunk. Mikor végre valahára leértünk a Nagyterem ajtajába, mosolyogva néztünk körbe, szemünkkel a kis Black lányt kerestük. Vigyorogva kapkodtuk a fejünket végig a hosszú asztalokon, majd végre megpillantottam Zsófit. Meghúztam Aly ingujját, aki érdeklődve nézett rám. A Mardekár asztala felé mutattam, mire ő is odapillantott. Enyhén felvonta a szemöldökét, de addigra én már elindultam Mardisok felé. Aly követett.

- Sziasztok – köszöntem a kis Mardekáros csapatnak. Reg, Chris és Zsó felnéztek. Az utóbbi felállt és szó nélkül elindult kifelé. Döbbenten néztünk utána, és láttuk, ahogy éppen a befelé igyekező Siriust és Jamest lökte félre. Épp utána akartam indulni, de Regulus megfogta a karom és megrázta a fejét.

- Hagyd… most ideges, majd lenyugszik… - javasolta egy halvány mosoly kíséretében.

- Mi a baja? – kérdeztük Alyssával egyszerre. Chris felröhögött, mire szúrósan néztem rá.

- Bocs… - vigyorgott, de Reg már fejbe vágta és súgott neki valamit. A szőke fiú döbbent arcot vágott majd bólintott. – Na bocs, lányok, de mi most megyünk, van egy csomó leckénk – nevetett Chris és felállt, de visszalöktem.

- Ja, persze, lecke! Mert te arról vagy híres, hogy leckét írsz… Szóval mi a baja van Soffinak? – néztem rá, de ő csak vigyorgott és a fejét rázta.

- Majd elmondja, ha akarja – nyújtott nyelvet a szőke fiú. Lemondóan sóhajtottam, majd hátradobva a hajamat elindultam vissza a Griffendél asztalához. Aly már ott ült, így közé és James közé kerültem.

- Sikerült megtalálni a házad asztalát? – kérdezte James. Felnéztem, és nyelvet nyújtottam.

- Sikerült rájönni, hogy idegesítő vagy? – vágtam vissza, majd témát váltottam. - Amúgy ti sem tudjátok, mi baja Zsófinak? – kérdeztem enyhe aggodalommal a hangomban. A Tekergők szomorúan rázták a fejüket.

- Nem, na de nekünk még dolgunk van… - álltak fel. – Délben találkozunk – intett James, és elmentek. Unottan néztem utánuk, majd visszanéztem a tányéromba, és elkezdtem játszani az étellel.

- Nem vagy éhes? – kérdezte Lyla aggódva. – Eddig azért nyávogtál… - mosolyodott el halványan. Simán vállat vontam, és megforgattam a szemem. Huszira néztem, aki a tanári asztal felé bökött a fejével. Odapillantottam. McGalagony professzor épp az igazgatóval beszélt. Visszanéztem Huszira, aki legyintett.

- Kimegyek a parkba sétálni. Jön valaki? – kérdezte Lyla. A fiúk bólintottak, Barátnőm meg rám nézett.

- Menjetek csak… - mondtam egy erőltetett vigyor kíséretében. Huszi megrázta a fejét.

- Maradok veled – jelentette ki mosolyogva, és felhúzva a székről a klubhelyiség felé rángatott. Olyan gyorsan futottunk, hogy valakinek nekimentünk, majd Aly nyögését hallottam.

- Bocs, Lily – kiáltotta Alyssa és tovább rohant, majd újra kiabálni kezdett. – Kviddics – a portrélyuk kinyílt, és mi berobbantunk, majd lenyomott a kanapéra.
- Van még fél óra délig. Be kéne cserkészni Zsófit, mert ugye, ez triós ügy lesz – vágott bele rögtön a közepébe. Morcosan néztem vissza rá.

- Figyelj, aki nem mondja el a legjobb haverjainak, hogy mi a baja, az ne nevezze magát igazi barátnak… - mondtam most az egyszer tényleg komolyan. Aly bizonytalanul bólintott.

- Lehet, hogy ez olyan dolog, ami nem ránk tartozik… - ellenkezett halkan, mire én csak legyintettem.

- Olyan nincs. Ha őszinte vagy magadhoz, mondd el, volt-e olyan dolog, amit sohasem osztottál meg velünk, vagy legalábbis egyikünkkel – mondtam ugyanazon a komoly hangon. Alyssa megrázta a fejét.

- Mindig mindent elmondtam nektek, vagy legalábbis neked. De emlékszel, nyáron is otthagyott minket – mondta, mire én keserűen felnevettem.

- Látod… már akkor is voltak titkai. Valamiért úgy érzem, sohasem volt őszinte velünk… de lehet, hogy tévedek – vontam vállat. Huszi a fejét csóválta.

- Nem tudom, tényleg nem… - súgta halkan, és leült mellém. Sokáig ültünk ilyen csöndben, majd mikor úgy éreztük, eljött az idő, felálltunk, és elindultunk a hetedik emelet felé. Jó húsz perc gyaloglás után értünk csak fel. Sirius és James már ott álltak, de Zsó nem volt sehol.

- Na végre, csak húsz percet késtetek… Bogyó? – támadt ránk rögtön Sirius. James a falnak támaszkodva állt.

- Nem tudjuk, hol van a húgod, Sirius. – közöltem fáradtan. Aly folytatta.

- Zsófi nélkül nincs trió, és úgy nem is tanulunk – mondta furcsa, hideg hangon barátnőm. Sirius bólintott és Jamesre sandított, aki vigyorgott.

- Mi olyan vicces, James? – kérdeztem mogorván. Elegem volt már a mai napból, de nagyon.
- Ha nem akartok tanulni, legalább nekünk segíthetnétek! Kéne egy levél Lilynek. – Felnyögtem. Aly elvigyorodott és egy „Megyek a könyvtárba tanulni” kijelentéssel elhúzott. Sirius követte, de gondolom, nem a könyvtárba ment. Ránéztem a bátyámra, aki pergament, tintát és pennát vett elő. Idegesen kikaptam a kezéből, és leültem a hideg padlóra. James továbbra is szemtelenül vigyorgott. Gyorsan írni kezdtem, miközben azon gondolkodtam, hogy miért nekem kell ezt megcsinálni. Egyre nyálasabb és nyálasabb dolgokat írtam, de nem is figyeltem rá. Hirtelen felnéztem Jamesre.

- Baj van? – kérdezte aggódva, és mellém guggolt.

- Nincs, csak elgondolkodtam – mosolyogtam rá, és folytattam a levél megírását. Miután úgy véltem, hogy kész, átolvastam és rájöttem, hogy nem is lett túl nyomulós. Elégedetten adtam át Jamesnek, aki végigolvasta.

- Biztos, hogy ez jó? – kérdezte bizonytalanul bátyám.

- Tuti –mosolyogtam. – Bízz bennem!

- Jó, de az előzőt is megmutatta a barátnőinek, és egy hétig rajtam röhögtek – morgott, mire csak megvontam a vállam.

- Biztosan valami félreértés volt – mondta elgondolkodva, majd hirtelen elvigyorodtam. – Hoppá, azt hiszem, már tudom, mi volt a rossz abban – jelentettem ki, most már röhögve. James is elmosolyodott.

- Sokkal jobban szeretem, mikor nevetsz, mint amikor szomorú vagy – mondta boldogan, miközben engem figyelt a bociszemeivel.

- Mondtam már, hogy imádom, mikor rám nézel azokkal a bociszemeiddel? – kérdeztem nevetve. – Mikor kicsi voltam, mindig így pillogtál rám, meg persze Anyura is, mikor meg akart büntetni – mosolyogtam rá. James vigyorogva nyomott egy puszit az arcomra, majd felhúzott.

- Most komolyan, mi a baj? – kérdezte lefelé indulva a lépcsőn, de én makacsul levágtam magam a lépcső egyik fokára, és onnan válaszoltam.

- Hármat találhatsz… na jó, segítek. Zsófia – mondtam sóhajtva.

- Jaj, ne is törődj vele! Nehéz lecke árán, de én is megtanultam, hogy kik az igazi barátok és az, aki nem mondd el mindent a másiknak, nem nevezhető annak. Ennyit tudok segíteni, a többi rajtad múlik… - nyugtatgatott egy halvány mosoly kíséretében. Felsóhajtottam, és éreztem, hogy a szemem megtelik könnyekkel. James átölelt.

- Ne sírj, az nem segít.

- Tudom… mindig ezt mondod, de mi mást tehetnék?! Szóba sem áll velünk – nyafogtam James karjai közül.

- Ha ő nem, beszéljetek ti vele – tanácsolta, és eltolt magától. – Gyere, keressük meg Alyt – javasolta, és újra elindultunk lefelé a lépcsőn. James nem hagyott le, bár simán megtehette volna, mivel jó lassan jöttem mellette. Csöndben baktattunk egymás mellett. A könyvtár előtt álltunk meg először. James bekísért. Talán életében másodszorra járhatott itt, így Irma néni kicsit meglepődött mikor beléptünk. Én sem voltam annyira sokszor itt, de az biztos, hogy többször jártam itt ez alatt a 3 év alatt, mint James 6 év alatt. Szépen, lassan besétáltunk, majd körbenéztünk. Rögtön kiszúrtuk sötétbarna hajú barátnőmet, aki éppen nagyban jegyzetelt, bátyja mellett ülve.  Fél percen belül mellettünk teremtünk. Leültünk melléjük, mire ők felnéztek.

- Ágas, hát te hogyhogy itt vagy? – kérdezte Remus vigyorogva. Alyval kuncogtunk.

- Ne aggódj, Holdsáp, nem maradok sokáig. Lilyhez megyek – mondta elégedetten, és meglobogtatta a levelet.

- Ki gondolta volna – nevetett Alyssa, mire én megfogtam a karját, és el kezdtem kifelé húzni. – Hé, még nincs kész a dolgozatom – morogta felháborodva, de nem figyeltem rá.

- Majd megírod később. Gyere, menjünk le a többiekhez a parkba – mondtam neki, miközben továbbra is magam után húztam lefelé a lépcsőkön. Rekordidő alatt értünk le a márványlépcsőhöz, de amikor lefelé rohantunk, valakinek nekimentünk.

- Basszus! – kiáltott egy fiúhang. Vigyorogva néztem fel.

- Mi van, kakukk? – kérdeztem felállva és kezet nyújtottam neki, hogy felsegítsem.

- Azért jobban vigyázhatnátok! Bazz, mindenkinek nekijöttök – mérgelődött, de elfogadta a segítségem.

- Következő hétvégén Roxmorts – mondta Aly hirtelen. Ránéztünk.

- És? – kérdeztem unottan. Reg viszont vigyorgott.

- Bocs, Aly, de már elhívtam valakit – sajnálkozott. – De Amy, Chris még szabad – nézett rám kuncogva.

- A jó édes… - morogtam. Regulus vigyorogva eloldalazott. – Menjünk tovább, mert a végén még leütöm ezt a hülyét! – Aly nevetve követett.

- A vak is látja, hogy… – kezdte vigyorogva, de fejbe vágtam.

- Kuss! – mordultam rá.

- Aj, kislányom, hogy beszélsz? – szólt közbe Alex nevetve. Nyelvet nyújtottam, és levágtam magam a fa alá, Lyla mellé. A lány felnézett a könyvéből.

- Mit olvasol? – kérdezte mosolyogva Alyssa. Lyla átnyújtotta neki a könyvet, és úgy válaszolt.

- Egyiptomi szerelem a címe – közölte, továbbra is mosolyogva, mire elfintorodtam.

- Az nyálas – morogtam. Mindenki nevetni kezdett.

- Jaj, te lány – vigyorgott rám Lyla, mire megvontam a vállam. – Itt akarunk lenni egész nap? – kérdezte a Montez lány. Mind bólintottunk, mire ő újra elnyúlt, és olvasta tovább a könyvét. A fiúk köveket dobáltak a vízbe, és azon veszekedtek, hogy ki dobja messzebb. Huszival vigyorogva figyeltük őket. Néha beleszóltunk, hogy ki dobott nagyobbat, mire a másik kettő sértődötten nézett ránk, de végül is elég jól elütöttük a délelőtt végét és a kora délutánt. Mikor mindenki megunta a játszmát a kavicsokkal, mi is kifeküdtünk a napra, egymás hegyén-hátán. Sokáig pihentünk így, míg nem jelent meg egy árnyék a fejünk fölött. Pontosabban kettő. Felültünk. Sirius és Vic álltak előttünk, vigyorogva.

- Hát, ti mit kerestek errefelé? – kérdezte Dan vigyorogva a nővérétől, aki csak vállat vont.

- Csak azt akartam megkérdezni, hogy hogyhogy nem vagytok fönn a klubban Zsófival – kezdte könnyedén Sirius, mire rögtön Alyra néztem.

- Fönt van? – kérdeztem felállva. Sirius érdeklődve nézett rám, mire Vic válaszolt.

- Nem tudtátok? Azt hittem, együtt vagytok mindig, ezért fura, hogy nem tudtátok, hogy fönn van… amúgy igen – mondta a lány.  Egyszerre kezdtünk el rohanni Huszival felfelé. Csak futottunk, meg néha szlalomoztunk a diákok között, mivel elég sokan voltak a folyosón. Nagyon gyorsan felértünk, és már a lépcső tetejéről a jelszót kiabáltuk. Az utolsó métereken már szinte sprinteltünk. Berontottunk a klubba, rögtön szőke hajú barátnőnket kezdtük el keresni. Hamar meg is találtuk, ott ült az egyik fotelban és írt valamit. A hangzavarra ő is felnézett, mint a többi diák, de amikor észrevett minket, hirtelen felállt és indulni készült. Összenéztem Alyval, aki intett a fejével. A következő pillanatban már sarokba szorítottuk Zsófit.

- Elmehetnék? Dolgom van – mondta teljesen hideg hangon a szőke lány. Enyhén a falnak löktem.

- Nem! Ameddig nem válaszolsz. Mi a bajod velünk? – kérdeztem egyre idegesebben.

- Jaj, Potter, ennyire hülye még te sem lehetsz. Találd ki – mondta még mindig ugyanolyan jeges hangon. Csodálkozva néztünk rá.

- Bocs, hogy nem jövünk rá egyedül. Esetleg elmondhatnád a volt legjobb barátnőidnek – mondta enyhén sértődötten Huszi. Zsófi vállat vont.

- Tudni akarjátok mi a bajom?! – kérdezte már szinte kiabálva. Összenéztünk Alyssával, majd bólintottunk. – Elmondom! Anyám áthelyezett – mondta tömören, majd kérdő tekintetünket látva folytatta. – Úgy döntött, hogy nekem nem jó a Roxfort, így az Olasz mágusképző fogok járni. Két hetet maradok már csak itt… - közölte, majd elment. Döbbenten néztünk rá, majd lerogytunk az egyik fotelra. Huszi a fejét rázta, ő sem tudta felfogni ezt, de ekkorát azért Zsófi sem tud hazudni. Ez biztos igaz, és ha igen, akkor nekünk sürgősen cselekednünk kell…