Itt van egy régi ismerős...

- Nocsak, nocsak kit látnak szemeim! – kiáltott fel egy kócos, fiatal, fekete hajú férfi.

- No lám, no lám, no lám – rökönyödött meg a másik férfi. – Pipogyusz, csak nem csatlakozni kívánsz a díszes társaságunkhoz?

- Black, Potter… Azt hittem, legalább a halálom után megszabadulok tőletek véglegesen – sziszegte Perselus Piton. Megszokott fekete talárját viselte, ám haja egyáltalán nem volt koszos, sőt, kimondottan jól ápoltnak tűnt. Arca fiatal volt, egy ránc sem mélyedt rajta, nem volt rajta gondterheltség, se harag, se semmiféle érzelem. Kifejezéstelenül nézett a két férfira, akik nem túl barátságosan viszonozták a pillantását. Hiába, már Piton is halott volt. Úgy érezte, neki is elég lett volna egy olyan hosszúságú élet, mint Potteré. Sőt, rövidebb… Azok után, hogy összeveszett szerelmével, amúgy is nyomorék élete még mélyebbre süllyedt. Beállt halálfalónak, Lily az ő esküdt ellenségébe szeretett bele, feleségül ment hozzá, fiút szült neki. Ő meg közben mit tett? Kihallgatta a jóslatot, és ezzel olyan valakinek okozta a halálát, aki annyira fontos volt neki, majdnem harminc éven keresztül. Ezek után mit tett? Kémkedett, szerepeket játszott, igazi énjét sosem mutatta meg.

- Lily merre van? – kérdezte ridegen.

- Lily? Alszik a lugasban – felelte James. – Mit akarsz tőle?

- Látni szeretném. – A szemüveges férfi értetlenül nézett. – Újra, tizenhat év után… - sóhajtott az egykori bájitaltan tanár.

- Az én feleségemet? – csattant fel James.

- Nem kell folyamatosan az orrom alá dörgölnöd, Potter – acsargott Piton.

- Már mért ne kéne? – indult meg a kócos férfi a másik felé. Sirius közbe lépett, és igyekezett barátját visszatartani.

- Talán azért, mert ha nem követem el életem legnagyobb baklövését, akkor fordítva játszanánk a jelenetet.

- Tessék?! – emelte fel a hangját az egykori tekergő. – Lily sosem szeretett téged, Pipogyusz!

- Ne vegyél rá mérget – suttogta Perselus a fogai között.

- Inkább te vegyél mérget, úgyis te vagy a nagy bájitalfőző, és légy oly kedves nyiffantsd ki magad! Lehet, hogy a Felix Felicis is megtenné, neked úgyis szerencse lenne, ha meghalsz. A világot is, és magadat is megszabadítanád a szenvedéstől… - folytatta James egyáltalán nem kedves hangnemben.

- Ha nem tűnt volna fel Potter, már halott vagyok, és hidd el nekem, a te halálod nagyságrendekkel kellemesebb volt, mint az enyém. De én legalább úgy haltam meg, hogy közben Lily szemeit láttam…

- Hogy kiét? Hogy mered Lily nevét a mocskos szádra venni? Aljas halálfaló!

- James, csitulj! – ráncigálta vissza Sirius.

- Tapmancs, nem is mondtad, hogy amíg nem voltam veled, Pipogyival puszipajtások lettetek…

- Merlinre, nyugodj már le! Én se kedvelem, de nem szabad önös kis sérelmek miatt balhézni.

- Kedves Potter… Ha ez az aljas halálfaló nem lenne, a te fiad már réges-rég itt lenne veled. Kimondani is szörnyű, de szerinted ki segített neki, ki vigyázott rá?

- Dumbledore!

- És én! Ugyanúgy gyűlölt engem, mint te. Egy az egyben úgy viselkedett velem, mint te, Potter! De Lily miatt megtettem. Az önmarcangolásom és a lelkiismeret furdalásom erősebb volt az irántad érzett gyűlöletemnél. Egy pozitívumot találtam a fiadban. A szeme az anyjáé – csuklott el Perselus hangja az utolsó szónál.

- Hogy te? Harryt?

- James, csukd már be a szádat, huzat van! Piton tényleg segített Harrynek, még ha a maga módján is… A Főnix Rendjének tagja volt.

- Sirius, rúgj bokán, ugye ez vicc? – hüledezett James.

- Ezer örömmel pajti, de mi már nem érzünk fájdalmat.

- Igaz…

- Tizenhat éve halott vagy, megszokhattad volna – tette hozzá gúnyosan Piton. – Hol van Lily?

- Mondom, hogy a lugasban – vágta rá az említett férje flegmán.

- És lennél szíves hozzá vezetni, vagy kérvényt nyújtsak be? – hőbörgött Perselus, mire James megadólag egy hangosat sóhajtott, Sirius elengedte, és elindultak. Elől haladt a szemüveges férfi, utána a barátja, és a sort Piton zárta.

Lábuk a zöld, dús pázsiton gázolt. Noha nedves volt, a hideget nem lehetett érezni, csak a természet friss, csábító illatát. Középen egy széles út vezetett, aminek két oldalán burjánzó fák nőttek, amelyek örökké virágoztak. Velük szemben, ahogy az út egyre szűkült, úgy veszett bele a fénybe. Az egész hely annyira valóságosnak tűnt, ám épp annyira volt túlvilági. Minden tökéletes volt, gyönyörű, és itt nem volt helye az időnek. Madarak trilláztak, repdestek fáról fára, a szél lágyan búgott. Annyira idilli volt a hely, olyan kies, olyan pompás. Perselus nem érezte magát méltónak a helyhez, hiszen mégiscsak egy gyilkos, és volt halálfaló. Lelki szemeivel látta, hogy szerelme angyalként lebeg, rőt hajában megannyi fényes kis csillag ragyog, virágok szegélyezik homlokát, ruhája vékony selyem, amivel a szél kedvére játszadozik, és Lily sugárzóan mosolyog. Mint a mugli eposzokban a nimfák… Igyekezett elhessegetni ezeket a képeket. Éveken keresztül azon küzdött, hogy elnyomja az érzelmeit, ám érezte, itt ez többet nem fog menni. Ezen a helyen változtatni már semmin nem tud, csak az érzelmeinek, és az emlékeinek élhet.

James vezetésével jobbra fordultak, még egy darabon mentek, majd elértek a lugashoz. Középen egy kis kerek tisztás feküdt, amelynek közepén megannyi fa hajladozó ágai kupolaként alkottak menedéket egy női alaknak. Lily ott feküdt, és aludt. Párna gyanánt százszorszépek nőttek, hosszú vörös haja gyönyörűen mutatott velük. Hátán feküdt, feje oldalra a vállára hajtva, egyik kezét a mellkasán nyugtatta. Ahogy lassan, nyugodtan vette a levegőt, melle úgy süllyedt le-föl. Perselus megbabonázva vagy két méterre megállt, Sirius törökülésben lehuppant a fűre, James pedig odalopakodott kedveséhez. Piton az előbbi Lily képet elhessegette magától. Annál sokkal, de sokkal szebb volt a lány.

- Lily, egyetlenem, ébredj! – hajolt fölé James, és egy puszit lehelt annak homlokára. Felesége megmozdult, felnyitotta sűrű pillákkal szegélyezett szemét, és kedvesére pillantott.

- Mi történt, James? – kérdezte halkan, miközben felült. Oly kecses volt, oly gyönyörű, oly törékeny – gondolta Piton.

- Itt van egy régi ismerős, és látni szeretne – folytatta James. Ahogy ezt mondta, hangjában az előbbi gyűlöletnek semmi nyoma nem volt, közömbösen, sőt talán barátságosan mondta. Lily felállt, és az út felé fordult.

- Perselus? – csodálkozott el Lily, ahogy meglátta az eddig errefelé ismeretlen alakot. Megindult egykori évfolyamtársa felé, aki pedig már rohant felé. James egyáltalán nem volt féltékeny, lehuppant barátja mellé.

- Lily! – Piton felzokogott, és a lány lábai előtt lerogyott. Lily leguggolt hozzá, és barátságosan fürkészte a férfit. – Bocsáss meg nekem! Mindenről én tehetek, neked volt igazad – emésztette magát Piton.

- Perselus, te is meghaltál? Hogyan? Ki tette? – a vörös lány szemében haragnak egy szikrája sem volt jelen, csak szánalmat érzett.

- Voldemort. Megérdemeltem a halált.

- Ne mondj ilyet.

- Lily, hát nem érted? Én tehetek arról, hogy a fiad árva! Miattam haltál azaz… haltatok meg – hadarta a férfi.

- Biztos nem szándékosan tetted – felelte Lily. James elcsodálkozott felesége reakcióján, nem ezt várta tőle. Elmosolyodott a gondolatra, hogy milyen csodálatos az ő egyetlen szerelme.

- Lily, én hallgattam ki Trelawney jóslatát, én rohantam vele Voldemorthoz, mint egy kutya! Amikor megtudtam, hogy mit tettem, gondolhatod, próbáltalak menteni, de így bízzon az ember a Sötét Nagyúrban. Dumbledore-hoz fordultam, átálltam a ti oldalatokra, ám már meghaltatok. Dumbledore-nak segítettem abban, hogy ha már téged nem tudtalak megvédeni, legalább a fiad maradjon életben.

- Harry – mosolyodott el Lily, miközben egy könnycsepp szökött a szemébe. – Harry, Harry jól van?

- Még életben volt, amikor meghaltam. Átadtam neki még utolsó erőmmel az emlékeimet. Azokat, amikből kiderül minden. A te szemeidet láttam utoljára, az ő szemeit, amelyek a tieid. Ó, Lily! Nem vagyok méltó arra, hogy meghallgass!

- Perselus! – Lily lopva Jamesre nézett, mire a férfi megrántotta olyan „nem érdekel, nem leszek féltékeny” jelentéssel a vállát, mire a nő kinyújtotta a kezét, és megérintette Perselus arcát. Az megremegett az érintéstől, és odakapta a kezét. Lily megsimogatta az arcát, majd átölelte. A férfi nem tudta, hogy örüljön-e, vagy dühös legyen. Sirius kicsit furán nézett, mire James megjegyezte:

- Mindig is mondtam, hogy csodálatos lány…

- Lily, még mindig nem érted, Harry Potter miattam árva! – ordította.

- Nyugodj már meg! – vonszolta oda Lily Perselust a többiekhez. Körben ültek le, az előbbiek egymással szemben, Sirius és James úgyszintén.

- Kérlek Lily, bocsáss meg!

- Perselus, én megmondtam, hogy ne barátkozz Averyvel, Mulciberrel és a többiekkel… Te nem hallgattál rám.

- Tudom, az életem akkor ment tönkre! És mért neveztelek sárvérűnek?

- Perselus, én akkor is Jamest választottam volna, hidd el. Ennek így kellett történnie. Mindig is imponált nekem a rajongása, félre ne érts, akkor nem voltam belé szerelmes, sőt… Élveztem a rajongását, heted évben pedig megváltozott, amikor meghaltak a szülei. Felnőtt. Megváltozott – James hálásan mosolygott, és átölelte Lilyt, Sirius pedig kajánul vigyorgott.

- Most már belátom, és örülök neki, hogy Potter… ööö James a férjed, mellette mindent megkaptál, amiről álmodni lehet. Én semmit sem tudtam volna megadni.

- Ne mondj ilyeneket!

- És utáltam a fiadat. Annak ellenére, hogy védtem, segítettem. Jamest láttam benne, hogy ugyan olyan arrogáns, önfejű, beképzelt és öntelt. Az utolsó pillanatban szembesültem vele igazán, hogy amennyire hasonlít rá, annyira hasonlít rád is. Azok a szemek… Mandulavágású smaragd színű szemek. – Lily elmosolyodott.

- Nem túl hízelgő rólam a véleményed – vágott közbe James.

- Rossz volt a családi háttered, ezért lelkileg valamennyire sérült voltál. Mindig visszahúzódtál, mert nem szerettek. Aztán azt hitted, a sötét oldalon vigasztalást találsz. Megbocsátok neked, te csak a gyógyírt kerested a lelkednek.

- Túl jó vagy hozzám. Egy gyilkoshoz… James, meg tudsz nekem bocsátani? Mindig is utáltalak, mert tehetséges voltál, jól kviddicseztél, a tanárok imádtak, a lányok úgy szintén, voltak barátaid… Irigy voltam. Meg féltékeny is, mert a lelkem mélyén éreztem, hogy Lily téged választ. Te mindenben tökéletes voltál, míg én… Kérlek, bocsáss meg nekem.

- Mit is mondtam még régen? Az a gond veled, hogy élsz?

- És mivel már nem élsz… - folytatta a gondolatmenetet Sirius.

- Így már nincsen gond – vigyorodott el James, és a kezét nyújtotta.

- James, Sirius! – pirított rájuk Lily. Végül, annyi év után a két esküdt ellenség kezet rázott, és kibékültek.

- Üsse kő, ha James is ezt csinálja, akkor én is – csatlakozott Sirius.

- A szeretet… - csendült fel egy ismerős hang.

- Dumbledore – kiáltott fel Piton.

- Albus! – kacagott Lily.

- Perselus, nem hiába őzsuta a patrónusod – csillogott az idős mágus szeme a könnyektől a félhold alakú szemüvege mögött.

- Őzsuta? – értetlenkedett James. – Mint Lilynek?

- Egy különbség van köztük – vigyorodott el a lány.

- És pedig? – érdeklődött Potter.

- Az enyémnek zöld a szeme – motyogta Perselus.

- Az enyémnek pedig barna, mint a tied – hajtotta Lily a fejét James vállára.

- Örülök, hogy végül kibékültetek – mosolygott az egykori igazgató.

- Már gyerekkoromban is látszott, mi lesz belőlem… Amikor Petúnia fölé varázsoltam azt a faágat… - gyónta tovább Perselus, mire Lily kuncogni kezdett.

- Ismerted Lily nővérét? – érdeklődött James. – Részvétem.

- Térjünk át egy kellemetlenebb témára. Harry horcrux – folytatta Dumbledore.

- HORCRUX? – kiáltott fel egyszerre Lily, James és Sirius.

- Igen. Nem rég tudta meg. A Roxfortban dúl a harc, Harrynél van a két ereklye. A kő és a köpönyeg. Szerintem szüksége lesz rátok.

A távolban egy világos barna hajú férfi, és egy rágógumi rózsaszín hajú lány jelent meg.

- Remus? – pattant fel egyszerre a két tekergő és Lily. James barátjához rohant, és jó szorosan megölelte. Lily mosolyogva állt mögötte, Sirius pedig tétován megállt.

- Tonks? Merlinre, Tonks, hogyhogy? – kiáltott Sirius szívszaggatóan, miközben unokahúgát ölelte.

- Csak a drága nénikém végzett velem – felelte lazán Tonks.

- Bellatrix?

- Aham.

- Remus?

- Vele Dolohov. – Közben James elengedte Holdsápot, és most Sirius ölelte át.

- Szegény kicsi Teddy – szontyolodott el Remus.

- Ki az a Teddy? – kérdezték James.

- A fiunk – felelte Tonks.

- Te vagy az a Tonks, aki olyan icipici volt? – kérdezte a szemüveges férfi barátságosan. Sirius bólintott.

- Sikerült megtörnöd ennek a vén farkasnak a szívét? Gratulálok! – ölelte meg James Tonksot is.

- Remus, ne féltsd Teddyt. A mama majd vigyáz rá – mosolygott Tonks.

- És keresztapja sem lehetne jobb… - tette hozzá a barna hajú férfi.

- Ki a keresztapja? – érdeklődött Lily.

- Harry.

- Én kicsi fiam… - szorította meg Lily a férje kezét.

- Sirius, James, már Peter is meghalt. – Néhány pillanatra csönd borult rájuk.

Dumbledore és Piton javában értekeztek, amikor a négyes ott hagyta Tonksot.

- Harry hív minket, szüksége van ránk – magyarázkodtak, majd a három tekergő és Lily elmentek.


Kísértetszerű alakban jelentek meg a Tiltott Rengetegben. Harry csüggedten ücsörgött egy cikesz és egy gyűrű társaságában. Halálra vált arccal meredt maga elé, amikor megpillantotta a felé siető árnyakat.

- Nagyon bátor voltál – szólt Lily, széles mosolyra húzva a száját.