Boldog szülinapot, lányok!
írta: Ruby & Suzy

- Kedves gyerekek! - emelkedett szólásra Dumbledore az évnyitó lakománál. - Mint tudjátok, minden évben megrendezésre kerül egy évnyitó bál. Ezt idén szombaton, azaz szeptember 4-én rendezzük meg, és... - szegény igazgató úr azonban nem tudta már folytatni, mivel hatalmas örömujjongás tört ki a zsúfolásig telt Nagyteremben. Főleg két lány lelkendezett, két barátnő, akik egyszerre kiáltottak fel teli torokból:

- PONT A SZÜLINAPOMON LESZ!

Ezen kis művecske élvezetéhez és megértéséhez elengedhetetlen tudnia a drága olvasónak, hogy a két lány ugyanazon a napon született, méghozzá szeptember 4-én.

- Milyen jó időzítés! - lelkendezett az egyik, Dorothy Moseley.
- A legjobb szülinapi ajándék - helyeselt a másik, Jess Mastriani.
- Annyira várom már!
- Szent Merlin, még ruhám sincs!
- Nekem meg cipőm!
- Nekem meg táskám!
- Te Szent Szalmaszál, miben fogunk mi menni? - tette fel egyszerre a kérdést a két leányzó.

- Ha a társaság elcsendesedne - próbálta ismét magához ragadni a beszélő szerepét Dumbledore - lenne még egy bejelenteni valóm.
Erre a szóra mindenki izgatottan elcsendesedett, és feszülten várták kedvenc igazgatójuk további mondandóját.

- Remek. Mint tudjuk ez egy igen nevezetes nap, hiszen két diákunk, Jess Mastriani és Dorothy Moseley ezen a napon ünnepli a születésnapját. Ennek örömére kapnak valami meglepetést az iskolától - és itt Dumbledore pajkosan rájuk kacsintott -, hiszen az már önmagában különleges dolog, hogy egy napon születtek, pedig nem is ikerek.

Erre mindenki az említett lányokat kezdte érdeklődően bámulni, amitől ők nagyon zavarba jöttek.

- Nos gyerekek, azt hiszem, épp itt az ideje, hogy elfáradjunk az ágyainkba, már későre jár. Jó éjszakát! - fejezte be mondókáját az igazgató úr.
- Jó éjszakát Dumbledore professzor! - zengte a diákkórus. A tanulók gyorsan szedelőzködni kezdtek, és mindenki sietett föl a szobájába, hiszen annyi megbeszélni való volt a bállal kapcsolatban!

Így tett Dory és Jess is.

A lányok becsukták maguk mögött az ajtót, és amint egyedül maradtak, visongva egymás nyakába borultak. Percekig csak nevetni tudtak, és ugráltak örömükben, érezték, hogy ez lesz életük legszebb szülinapja.

- Jaj, Dory! Belegondoltál már, hogy tényleg aznap lesz a bál?
- Persze, vagy ezerszer! Nem elég nagy véletlen, hogy a születésnapunk egy napon van, de még a suli legjobb bálját is akkor tartják! – tapsolt Dory örömében, és ismét ugrálni kezdett, hamarosan Jess társaságában. 

- És… te sejted már, hogy kivel mész? – váltott izgatott hangra Dorothy, majd barátnőjével együtt helyet foglalt egy ágyon, és feszült figyelemmel várakozott.
- Hát, én… izé… - Jess elpirult egy kissé, de hamar megtalálta magát, és magabiztosabb hangon folytatta. – Remélem, Remus elhív majd, vele szeretnék menni.

- Én pedig odaadnám a fél karom, vagy lábam, ha Sirius Black engem kérne fel… - ábrándozott Dory, majd hanyattfeküdt az ágyán, és merengő szemekkel elképzelte magát, amint éppen bevonul a Nagyterembe, oldalán az iskola leghelyesebb fiújával.
- Ó-ó, csak nem vagy szerelmes? – kérdezte őt a másik lány mosolyogva.
- Most mit tagadjam? – rántotta meg a vállát Moseley lány. – Sirius már tetszik egy ideje, és egyre többször álmodtam vele az utóbbi időben… De hiszen már meséltem vagy százszor!

- Persze, de akkor is… Olyan édes!
- Az – bólintott Dorothy. Majd vigyorogva megkérdezte azt, amit már sokszor megbeszéltek. – És veled mi a helyzet? Remus meghívására csak barátként számítasz?
- Igazából nem – vallotta be Jess. – Tudod, ő más, mint a többiek. Nem olyan vagány, és nem is olyan rossz, viszont az a srác kész rejtély!

Egy darabig mind a ketten álmodozó tekintettel révedtek a semmibe, majd ismét zsibongásba kezdtek. Nagyon izgatottak voltak, várták, hogy milyen lesz majd a bál, és persze reménykedtek abban, hogy szívük hőn szeretettje viszi majd őket a táncparkettre…

Mikor Sirius Black és Remus Lupin felértek a szobájukba, azonnal levetették magukat baldachinos pihe-puha ágyaikra, és szívük csücskeire gondoltak: Sirius Doryra, míg Remus Jessre.
- Hajj… - sóhajtott föl nehéz szívvel Sirius. – Szerinted eljönne velem a bálba Dory? – fordult a másik felé.
- Nem tudom – mondta szórakozottan a megkérdezett. – És szerinted velem Jess?
- Próbáld meg, és megtudod! – adott tanácsot nagyon értelmesen a Black fiú.
- Majd elhívom, ha te elhívod Doryt! – válaszolt kihívóan a másik.
- Te? Te sosem mernéd elhívni! Túl gyáva vagy hozzá! – cikizte barátját Sirius.
- Nem igaz! – vitatkozott vele Remus.
- Oké! Akkor fogadjunk! Ha elhívod Jesst, akkor én is elhívom Doryt. De ha nem… akkor én viszem Jesst a bálba! Állod?
- Oké! – mondta a Lupin fiú, és elfogadta a felé nyújtott jobbot.

***

Már rögtön másnap hatalmas izgalom lett úrrá az egész Roxforton. Mindenki készülődött a szombat esti bálra: a lányok folyamatosan tini magazinokat bújtak, hogy kiderítsék, mi a legdivatosabb manapság, ami a dísztalárokat illeti, a fiúk pedig próbálták összeszedni minden erejüket, hogy meghívják a lányokat. De ez, lássuk be, nem volt egy egyszerű dolog, hiszen a lányok mindig csoportosan jártak, még a mosdóba is.
Peter Pettigrew egy szürke, szánalmas fiú volt, csak ezt ő nem volt hajlandó tudomásual venni. Azt hitte, csupán azért, mert a Tekergők maguk közé fogadták, ő is menő lett, ezért sok olyan dolgot csinált, amit csak az IGAZÁN menők engedhetnek meg maguknak. Persze ez mindig az ellenkezőjére sült el: az emberek nem hogy nem csodálták, mindig kiröhögték. Szegény Peter pedig nem tudta, hogy mi olyan vicces, de, mivel a nevetés ragadós, ő is nevetni kezdett – tudtán kívül, saját magán.
Most éppen azon fáradozott, hogy egy menő csajt elhívjon a bálba, hiszen egy olyan lehengerlő személyiség, mint ő, nem mehet akárkivel a bálba!
A probléma ott kezdődött, hogy senki sem akart vele menni… Vajon miért is…?
Már próbálta Dorothy Moseleyt, Jess Mastrianit, Lily Evanst (mit sem törődve azzal, hogy ő Ágas barátnője), jó pár hollóhátas és hugrabugos lányt, de még Narcissa Blacket is, azonban az utóbbinak főleg nem lett jó vége, mivel nem csak kiröhögtette magát (mint általában), de Lucius Malfoy még meg is átkozta, amiért próbálkozott a nőjénél. Hát… így járt.
Már csak két lányt nem próbált: a csodaszép Lightning ikreket. Ruby éppen a könyvtárba sietett, mikor elkapta:
- Szijja, édes! Nem jössz velem a bálba? – nézett rá szemérmetlenül. A lány végig mérte, és arra gondolta, poénból igent mond neki:

- Naná! Hétkor a klubhelységben. Ne késs! Na, puszi, te cukipofa! – vette fel a sosem használt, „ribys” stílusát, majd miután betért a könyvtárba, egy jót nevetett az egészen.

Peter rettentő boldog volt, azt hitte, Ruby szerelmes belé, azért mondott neki igent. Azonban ekkor jött a másik iker, a szöszi Suzy, akinek gonosz ötlete támad, amikor meglátta a duci kisfiút.
- Cukki fijjúúúúúúú! Nem megyünk együtt a bálba? – kezdett plázacicásan vinnyogni a lány, tőle egyáltalán nem megszokott módon. Peter majdnem elájult: öt percen belül két lány is vele akar menni a bálba! De most mi tévő legyen? Már igent mondott Rubynak, de Suzy is nagyon szép… áh, egye fene!

- Hát persze! Találkozzunk mondjuk háromnegyed hétkor, a klubhelységben.

- Rendi. Na, szijjja! – nyávogott továbbra is a lány, mint egy kosárkismacska, majd beriszált nővére után a könyvtárba. Ott azonnal meglátta Rubyt, és hatalmas nevetések közepette elmesélték egymásnak a történteket. A mókának Madame Cvikker vetett véget…

A nagy nap előtt egy nappal a fiúknál már betelt a pohár, nem bírták hallgatni egymás nyavalygását, mivel még mindig nem hívták el szívük választottját. 
- Nos, Holdsáp pajti nem merted elhívni Jesst, én következem – alázta le teljesen barátját Sirius egy nappal a nagy esemény előtt.
- Te se hívtad el Doryt! – figyelmeztette ezen apró tényre barátját Remus.
- Hm… ez igaz. De AKKOR IS én nyertem! – hangsúlyozta a fiú. – Most pedig megyek, és meghívom Jesst, pukkadj meg!

- Helyes! – pattant fel helyéről a másik. – Én pedig megkeresem Doryt, hogy elhívjam. 
- Pukkadj meg te is! – mondta majd kiviharzott a szobából, nyomában Siriussal.

A lányok a klubhelyiségben ültek, és azon keseregtek, hogy még nincs párjuk. Igaz, rengeteg meghívást kaptak, de nem merték elfogadni, hátha a két fiú meghívja őket. Ez azonban még nem következett be, ami teljesen lelombozta a lányokat. A báli ruha már mindkettőjüknek ki volt választva, a hozzá való cipővel, táskával, egyéb kiegészítőkkel együtt. Már meg volt a megfelelő haj és smink is a nagy estére, csak éppen a partner hiányzott. Éppen nagy siránkozás folyt, mikor Remus odarontott hozzájuk, karon ragadta Doryt, és Jess legnagyobb elképedésére kihúzta a folyosóra. Dory kíváncsian sietett utána, hisz’ tudni akarta, mi lelte a fiút.

- Szia, Dory! – öltött fel egy sármos mosolyt Remus, míg maga elé képzelte Jesst.
- Öhm… szia, Remus! – üdvözölte viszont a lány, és most már végképp nem tudta elképzelni, hogy miért ráncigálta ki a másik.
- Nincs kedved eljönni velem a bálba? – tette fel a NAGY kérdést habozás nélkül, miközben némán elővarázsolt egy szál vörös rózsát a lány számára.

Dory ledöbbent. Remusnak nem őt kéne elhívnia, hanem Jesst. Neki Siriusszal kéne mennie. Ez így nem járja! Nem mondhat neki igent, hiszen egyrészt nem is vele akar menni, másrész barátnője minden bizonnyal nem nézné jó szemmel, hogy a nagy szerelmével érkezik a bálra. Azonban, ha józanésszel gondolkodik… Nincs kivel elmennie, és talán jobb lenne, ha mégis igent mondana. A csodába, ilyen nincs! 
Most mit mondjon? Nagyon küzdött magában: mit tegyen? Amit az esze, vagy amit a szíve diktál? Az értelem azt mondja: „Menj el, Sirius már úgyse fog meghívni!”, a szíve viszont így felel rá: Ne fogadd el, mert megbántod vele Jesst, és elveszed magadtól az esélyt, hogy Sirius valaha is elhívjon!” Aztán arra gondolt: jobb, ha a feje után megy:
- Természetesen! – mosolygott kényszeredetten a másikra, majd kezeibe vette a felé nyújtott rózsát, egy biccentéssel megköszönte, végül megszagolta. Legalább az illata jó volt, még ha nem is az kínálta neki, akitől várta volna.
- Mi lenne, ha hétkor találkoznánk a klubhelységben? – kérdezte Remus.
- Nekem megfelel – egyezett bele a lány, majd visszabattyogott nehéz szívvel a klubhelyiségbe. Ahol barátnőjének már csak a hűlt helyét találta, így felsétált szobájukba.

Sirius éppen arra várt, hogy Jess elinduljon a hálókörlete felé, és elérkezett az idő, ugyanis mikor Remus elráncigálta mellőle Doryt, a lány könyveit felnyalábolva a lépcsőre lépett. A fiú ekkor kiugrott rejtekéből, és fellökte a lányt.
- Bocs, nem figyeltem – szabadkozott Sirius, majd felsegítette a földről Jesst.
- Semmi baj, én se voltam elég éber…
Miközben a lány összeszedegette elhullajtott könyveit, Sirius gyorsan lehajolt mellé, és segített neki foglalatosságában, majd „véletlenül” behajította a kezében tartott köteget a mellette álló nyitott ajtós szobába.

Nem igazán érdekelte őt, hogy az elsős fiúk talán nem lesznek boldogok a látogatásnak, úgyhogy gyorsan beszaladt, nyomában Jesszel. Sirius becsukta az ajtót maga mögött, majd a lányhoz fordult. 

- Mondd csak, meghívott már valaki a bálba? – kérdezte.
- Nem, még nem volt szerencsém kérőhöz, pedig holnap van a nagy nap – csóválta meg a fejét szomorúan a lány, majd úgy tűnt, minden könyve nála van már, és felegyenesedett. – És te kivel mész?
A fiú felöltötte legártatlanabb arckifejezését, majd így szólt:
- Még nincsen párom. Mi lenne, ha együtt mennénk?

- Hát, én… Nem is tudom – hebegett Jess, majd az eddig kezében lapuló könyvek ismét a padlón hevertek. Lehajolt, hogy összeszedje őket.
- Vagy esetleg vársz valakinek a meghívására? – kérdezte Sirius ravaszkásan.
- Nem! – kiáltott fel a lány gyorsan, talán túlzottan hamar. – Szívesen elmegyek veled…
- Remek, akkor este hétkor a klubhelyiségben! – vigyorgott a fiú, de csak addig, míg Jess ki nem lépett a szobából. Ekkor ugyanis belerúgott az egyik éjjeliszekrénybe, nem törődve a szoba tulajdonosainak felháborodásával.

Kinyílt a szoba ajtaja, és belépett rajta Jess, aki szinte rögtön levakarta a vigyort arcáról, és az ágyára ugrott. Dory érdeklődve lépett mellé, és mikor megkérdezte, mi történt…
- Nem történt semmi jó! Ez a baj! A te imádott Siriusod engem hívott el a bálba, nem téged! De nekem nem kell az a fejfújt hólyag!
- Nyugi – csitítgatta barátnőjét Dory. – Nem kell elmenned vele, hiszen nem mondtál neki igent… Vagy mégis?
- Mi mást mondhattam volna?!
- Például, hogy bocsi, nem tetszel.
- De ezt nem mondhattam, mert akkor egyedül kellett volna mennem…

- Ha ez vígasztal, én meg a te Remusodnak mondtam igent – sóhajtott fel Dory.
- Ez olyan szerencsétlen dolog! A srácok nem tudják, kibe kell beleszeretniük! – sopánkodott Jess, majd mérgelődését abbahagyva, szomorú szemekkel nézett az éjjeli szekrényén elhelyezkedő fényképre, melyet a négy tekergő dedikált neki, még az előző év végén. Barátnője is így tett, majd hirtelen megszólalt.
- Ha ők nem tudnak alkalmazkodni a mi szerelmi életünkhöz, akkor…
- Mi sem fogunk az övékhez?
- … mi fogunk átszeretni a megfelelő fiúba – hajtotta le a fejét szomorúan a lány, majd látta, hogy Jess is bólogat, bár inkább csak amolyan beletörődés lehetett a halálos ítéletbe.

- Hidd el, nem is olyan rossz pasi ez a Sirius – próbálta felvidítani Dory a már említett fiú leendő párját. De mint azt mindenki tudja, nem sok jó származik abból, ha vak vezet világtalant. Jess azért mosolyt erőltetett az arcára, és így szólt:
- Hamar megszereted majd Remust, hiszen egy igazi tünemény!
Egy ideig hallgattak, aztán mind a ketten felsóhajtottak, és lefeküdtek aludni.

A fiúk szobájában eközben…
- Haver, elhívtam! HE-HE! – dicsekedett el hősies tettével Sirius húsz perccel később a  hálóhelyiségben.

- Én is elhívtam, csak hogy tudd! – egyenlítette ki a számlát Remus. – HE-HE-HE!
- Te állat! Te szemét! Most megöllek, érted??? MOST MEGHALSZ!!! – esett neki a másiknak vérben forgó szemekkel Sirius. – HOGY MERÉSZELTED CSAK MEGSZÓLÍTANI AZ ÉN DORY-MAT??? – kiabált vele magából kifordulva Sirius. – AZ ÉN EGYETLEN DORY-MAT! AZ ÉN EGYETLEN SZERELMEMET! – majd elkezdte ütni verni, ahol csak érte, Remus pedig próbálta védeni a testi épségét, már amennyire ez lehetséges volt a megvadult Sirius mellett. Épp jókor lépett be James, és leállította a barátját.

- Mi ütött belé? – fordult a megtépázott Remushoz?

- Az a baja, hogy elhívtam Doryt a bálba – válaszolta még nyugodtan a fiú, majd ő kapott dührohamot, és neki is elkezdett vérben forogni a szeme: - DE MEGÉRDEMELTE MERT MEG MERTE SZÓLÍTANI AZ ÉN EGYETLEN, IMÁDOTT JESSEMET!!! – és most rajta volt a sor, hogy üsse-verje a másikat. James ezen a ponton feladta, gondolta, majd elrendezik egymás között. Inkább elment megkeresni Lilyt.

A klubhelyiségben nem volt akkora forgatag, mint általában. Mindenki a bálról fantáziált, és egyre inkább azon lehetett kapni a diákokat, hogy szerelmes verseket magolnak, levelet írnak, vagy épp egy doboz bonbonnal készülnek meghódítani kiszemeltjüket. Lily Evans éppen azon gondolkodott, milyen lesz a bál, kivel megy, és milyen ruhát visel majd. Persze egyik kérdés sem volt titok szeme előtt. Mivel volt barátja, a partnere nem volt kétséges, a ruháját már rég kiválasztotta, és már sok ilyen bálon volt, szóval tudta, mire számítson. A barátja sem volt akárki! Lily egyszer ugyanis beadta a derekát, és igent mondott állandó udvarlójának, James Potternek.

A lány kikötötte azonban, hogy csak egy randiról van szó, semmi többről. Ellenben, ezután a randi után valahogy mégis többnek érezte az egészet. Azóta békésen élnek együtt, de nem egyik napról a másikra lettek boldog pár, hanem egy hosszú folyamat eredményeként. A kapcsolatuk olyan, mint a tenger, egy óriási vihar után csak lassan csillapszik le… Minden esetre Lily és James már több mint négy hónapja boldog pár, vitáik is elültek már, s szinte mindenben megegyeznek. Amiben pedig nem értenek egyet, azt is el tudják rendezni civakodás nélkül. Lily éppen a kapcsolatukról, és a boldogságáról elmélkedett, és visszagondolt a szép napokra, mikor az ő vitáiktól zengett az iskola. Nem élvezte ugyan, hogy egymást marják, valamiért mégis hiányzott neki egy kissé, hogy a fiú szerelmét bizonygassa, méghozzá nem kis hévvel.

Visszaemlékezett arra is, hogy ilyenkor James Potter homlokán még néhány izzadtságcsepp is megjelent, ha tényleg nagyon benne voltak a vitában. Persze minden nap elmondják egymásnak rengetegszer, mennyire szeretik egymást, de ez más. Akkor barátja kétségbeesett volt, és elszánt. Most azonban csak boldog, és víg, na meg persze szerelmes is. Hiányzott neki az a mardosó, mégis kellemes érzés a gyomrából, mely ilyenkor kínozta őt szüntelenül. Gondolataiból két erős, ám gyengéd kéz rántotta vissza a valóságba…
- Jó reggelt, Lily! – köszönt James, miközben hátulról átkarolta a lányt.
- Jó reggelt, Potter – köszönt barátjának, csak úgy, nosztalgiázva.

- Potter? Mióta vagyok neked Potter?
- Mindig is az voltál, csak megtanultam a keresztnevedet is idő közben… - mosolygott a lány.
- Vagy úgy – vigyorodott el a fiú. – És Evans, mondd csak, kivel mész a bálba?
- Háááát, még nem tudom…
- Akkor eljössz velem egy randira?
- Kopj le, Potter!
- De Evans! Csak egy randit!
- Nem!
- Kérlek!
- Soha nem randiznék egy olyan felfújt hólyaggal, mint te – kiabált Lily, nem törődve azzal, hogy kisebb tömeg verődött köréjük. – Neked nem is kellene turkálnod a hajadban, amúgy is olyan kócos, mióta az agyad nem vonzza magához a fürtjeidet!

És még hosszú percekig folytatódott a veszekedés, s addigra az égész klubhelyiség köréjük gyűl, és a legtöbben értetlenkedő pillantásokat küldtek a páros felé. Ekkor megérkezett Sirius, aki a szeme elé táruló látvány miatt egy percre megfeledkezett saját problémájáról.
- Hát itt meg mi folyik?
- Lily és James már vagy tíz perce egymást marják – világosította fel barátját Peter, akinek az egója jóval magasabbra szállt azóta, mióta megtudta, két lánnyal lesz randija egyszerre.
- Hé, gyerekek! – kiáltott oda nekik Sirius. – Megint visszatértetek a klasszikus „Hogyan nyírjuk ki egymást, és ezzel mindenki mást is?” című előadásotokhoz? Ideje lenne befejezni…

- Jó – bólintott James, majd Lilyhez fordult. – Evans, akkor holnap este!
- Szeretlek, légy jó! – mosolyodott el a lány, majd egy puszit küldött barátja után.
- Ezek aztán értik a dolgukat! – csóválta meg a fejét Sirius, mikor körbenézett, és látta, hogy mindenki értetlenül áll mellette. 

Az a huszonnégy óra, ami még hátra volt a bálig, villámgyorsan elröppent. A Roxfort egyszer csak arra eszmélt, hogy délután öt óra, és két és fél órán belül kezdődik a bál. A lányok bevették magukat a szobáikba, és folyt a víz, a tusfürdő, a sampon, a mindenféle arc és hajpakolások, utána a hajlakk, a hajfény, a sok parfüm, smink, minden lány kiüresítette a neszesszere teljes tartalmát. Aztán villámgyorsan öltözködtek, fel a harisnyát, ruhát, cipőt, ékszerek a helyükre, a táskát egy-kettő, bepakolni, és lehet indulni! Ez a sorrend nem alakult másként a Lightning ikreknél sem. Legelőször Suzynak kellett indulnia a Peterrel való találkára. Háromnegyed hét előtt pár perccel egy hatalmas, kárörvendő mosolyt váltott nővérével, megdörzsölte a tenyerét, és búcsút intett Rubynak. Úri hölgyhöz méltóan kihúzva magát, ki a mell, be a has, lesétált a lépcsőn, amely alján már ott várta a klasszikus dísztalárt viselő Peter, kezében egy szál vörös rózsával.

- Jó estét, hercegnőm! Gyönyörű vagy, mint mindig! – lehelt rá a lányra üdvözlésképp, amiről Suzynak ez jutott eszébe: „Ez nem ismeri a fogkefe és a fogkrém, de legalább a rágógumi szót?”
- Szia, Peter! – szedte össze magát nehezen, és visszaköszönt.
- Virágot a virágszálnak – folytatta a sablonos és meglehetősen rossz dumát a másik, majd átnyújtott egy, eddig a háta mögé rejtett, vörös rózsát. Suzy csendesen megköszönte.

- Öhm… akkor induljunk – sürgette a fiút, mert már az egész klubhelység rajtuk röhögött. Ha Suzy ezt tudta volna, sose ment volna oda a fiúhoz: most mindenki azt hiszi, jobbat már nem talált magának… Valamiért Peter rettenetesen sietett. Szinte végigszaladt az iskolán, majd a Nagyterem előtti csarnokban lefékezett. Sietősen ellihegett egy „mindjárt jövök, addig menj be a terembe”-t, és elrohant visszafele, a klubhelyiségbe.

Suzy kacagott egy darabig, de ez abbamaradt, mikor egy jó kiállású fiú lépett oda hozzá, a magas, sportos, hollóhátas Ben Cables, aki titkos szerelme volt Suzynak, csak a lány azt nem tudta, hogy ez viszont igaz. Mikor a srác megállt mellette, még a lélegzete is elakadt, de szerencsére a fiúé nem:
- Szia Suzy! Nagyon szép vagy ma! – mondta leszegett fejjel Ben, még csak nem is mert ránézni zavarában.

Mindeközben Peter az utolsó erejével loholt fölfelé, hogy odaérjen Rubyhoz, aki már türelmetlenül várta a fiú ismételt megalázását.
- Jó estét, hercegnőm! Gyönyörű vagy, mint mindig! – ölelte át a lányt üdvözlésképp, amiről
Rubynak ez jutott eszébe: „Ez nem ismeri a tusfürdő és a szappan, de legalább a dezodor szót?”

- Szia, Peter! – szedte össze magát nehezen, és visszaköszönt.
- Virágot a virágszálnak – folytatta a sablonos és meglehetősen rossz dumát a másik, majd átnyújtott egy, eddig a háta mögé rejtett, vörös rózsát. (Igen, ez ugyanaz a rózsa volt, amit előzőleg már Suzy is megkapott, ugyanis Peter nem tudta rávenni Remust, hogy varázsoljon neki még egyet.) Ruby csendesen megköszönte.

- Öhm… akkor induljunk – sürgette a fiút, mert már az egész klubhelység rajtuk röhögött. Ha Ruby már kissé vidámabban fogta fel a dolgot, mint ikertestvére, hiszen ő nem igazán adott mások véleményére. Úgy gondolta, ez az este Peteré, még akkor is, ha csak a fiú kínzására használja is ki az alkalmat.

Vágtattak lefele a Nagyterembe, Peternek valami miatt nagyon sietős lett a lehető leggyorsabban leérni. Ruby szinte már repült utána a nagy tempóban. Mikor beértek a terembe, Suzy ott ült egy asztalnál, és lelkesen Petert kereste. A fiúnak az volt minden szerencséje, hogy a lány pont háttal állt az ajtónak, amikor beléptek, így nem vette észre őket. Micsoda lebukás lett volna, micsoda lebukás! Biztos, ami biztos, gyorsan oda is sietett Suzyhoz, faképnél hagyva az ál-értetlen Rubyt. Rohant, át a termen, majd megragadta a lányt a derekánál fogva, és sietősen elhúzta Ruby látóköréből.

 Balszerencséjére felcsendültek a keringő első dallamai, megkezdődött a tánc. Mindenki megragadta a párját, hát Peter is elkapta Suzyt. Fél percet lejtett a lánnyal, majd sietve odarohant a magányosan álldogáló Rubyhoz, megfogta a kezét, és őt is forgatta fél percen át. A keringő körülbelül fél órát tartott, s ez alatt végig ezzel volt elfoglalva: fél percig Suzyval, futás, fél percig Rubyval, futás vissza. A tánc már igencsak a vége felé járt, mikor a szegény, szerencsétlen, teljesen kifulladt Peter figyelmetlenségében neki szaladt a Dorynak és Jessnek szánt születésnapi tortába, ezért az élet leállt pár percre: mindenki dől a röhögéstől a tortás Petert látva. A vigasságra még rátett egy lapáttal, hogy odasietettek hozzá a Lightning ikrek, majd, miután egymás tenyerébe csaptak, felsegítették a szerencsétlent, és közölték vele, hogy most bizony egy hatalmas átverésnek lett szenvedő alanya. Miután a földön fetrengőt a porba alázták, elindultak, hogy körülvegyék magukat népes rajongótáborukkal, mely főleg sármos fiúkból állt, és a társaságukban töltötték az est további részét (nem ego).

Peter nagy rohanása közben Lily és James csodálatosan szórakozott: kellemesen ringatóztak a lágy dallamra. Mindketten nagyszerű táncosok voltak, James ügyesen vezetett, Lily pedig finoman, pontosan követte. Hihetetlen összhangban voltak, csak úgy sugárzott még a táncukból is a szeretet, a boldogság, a nyugalom, a meghittség. A párok szabad másodpercükben rájuk pillantottak, és elámultak: igen, ez az igaz szerelem, amelyet még egy egyszerű keringő is tükröz.

Felhangzott a jól ismert keringő első hangja, s minden diák felsorakozott a táncparketten, hogy megnyissa a bált a szokásos tánccal. Dory és Remus, Jess és Sirius mellett helyezkedtek el, majd lassan lépkedni kezdtek a ritmusra. Mind a két lány mosolygott, de igazából mindketten sírtak volna, ha tehetik. De nem tehették, nem mutathatták meg a fiúknak, hogy szomorúak, elégedetlenek vagy egyáltalán nem vidámak. Egyiküknek sem volt problémája a partnerével, de jobban szerettek volna csak barátok maradni a fiúk szemében.

Ha tudták volna, hogy nem csak ők színlelnek, talán még el is nevették volna magukat, hiszen ennél nagyobb kavarodást el sem tudtak képzelni. A fiúk is ugyanolyan álmosollyal arcukon vezették párjukat, mint amilyennel a lányok engedték, hogy vezessék őket. Csendben, a lehető legnagyobb távolságot tartva lépkedtek.

- Dory, valami baj van? – kérdezte Remus, az egyetlen, aki volt olyan szociális, hogy felismerje, itt valami nincs rendben.
- Nem, dehogy – rázta meg a fejét a lány, majd igyekezett témát váltani. – Ugye, milyen kellemes ez a bál?
- Nagyon – morogta a fiú, csak úgy magának, majd rendes hangszínen válaszolt. – Igen, nagyon élvezem. Láttad már Petert? Azt hiszem, nem sokáig bírja már a Lightning ikreket…

- Meg is érdemli, egyszerre két lányt boldogítani! Miért olyat hív el, akit nem szeret? Biztosan nem sértődtek volna meg, ha csak az egyiküket hozza el. Különben is, nekik minden ujjukra hét pasijuk van, nem értem, miért pont őt választották…
- Ez azt hiszem, örökre titok marad – mondta Remus zavartan, ugyanis a lány szavai lelkiismeret furdalást okoztak neki, mivel ő se azt hívta el, akit szeret, és biztos volt abban is, hogy a lány se szereti őt. 

Eközben Jess és Sirius is beszélgetni kezdtek, de csak azért, mert meg szerették volna törni a kellemetlen csendet.
- Szép vagy – mondta Sirius az első dolgot, amit ilyenkor egy lánynak illenék mondania. A lány persze rögtön elpirult, hiába nem volt szerelmes Siriusba, egy bók mindig megmelengette az ember szívét, még akkor is, ha az ember Perselus Pitontól kapja.
- Köszönöm – mosolyodott el a lány őszintén, először a bál alatt. – Te se vagy épp egy csavargó…

- Mi az a csavargó? – értetlenkedett Sirius, ugyanis a varázslók között nem igazán voltak ilyen foglalkozású, tisztes úriemberek. Jess azonban, akinek a szülei kedvelték a muglikat, sokszor találkozott koldusokkal, akik rongyos ruhákban jártak, és éheztek.
- Nem számít – forgatta meg a szemeit a lány, majd körbenézett. Látta az egyik lánytól a másikig rohangáló Petert, a remekül szórakozó ikreket, és az egymáshoz simuló Lily-James párost. – De édesek!
- Kik? – érdeklődött Sirius.

- Lily és James. Olyan szépek együtt. El se tudom képzelni, miért nem jöttek össze hamarabb!
- Én viszont el tudom – morgott a fiú, mikor felidézte, hányszor kényszerült arra, hogy szerelmes barátját egy párnával hallgattassa el, ha aludni szeretett volna.
Ekkor a táncnak egy olyan szakaszához érkeztek, mikor a partnercsere volt a következő lépés. Mivel egymás mellett táncoltak, Sirius megragadta Dory derekát, Remus pedig Jessét.  

Mivel már mind a négyen belemelegedtek a beszélgetésbe, nem hallgattak egy pillanatig sem.
- Hogy telik a bál, Sirius? – kérdezte Dory, kissé csípősen. Úgy tűnt a lány már nem szomorú volt, hanem dühös.
- Egész jól – válaszolt a fiú. – Hogy-hogy Remusszal?
- Ha épp tudni akarod, senki más nem hívott meg, és Remus aranyos fiú – felelt fölényesen Dory, majd ismét ő kérdezett. – És te mióta kavarsz Jesszel?
- Nem kavarok vele, csak épp valaki már elhívta azt, akit én szerettem volna megtáncoltatni ma este…

Csak úgy izzott a forró levegő körülöttük, egymás szemébe néztek és majd’ tüzet fogott a tekintetük.
- Ki volt az, aki a nagy Sirius Black elől el tudott happolni egy lányt? Ki az a macsó? – kérdezte élesen a lány, mire Sirius megszorította a lány kezét, és szenvedélyes pillantással nézett rá.
- El se hinnéd, ki tette ezt velem – válaszolt a fiú, majd egyre gyorsabb léptekkel szelték át a tánctermet, ugyanis a keringőnek már réges-régen vége volt már, egy annál sokkal ritmusosabb zene hangzott fel. Nem gondoltak arra, hogy ideje volna visszacserélni az eredeti párokat, eszükbe se jutott senki más, csak ők ketten voltak.

- Ki volt az, aki miatt Jess csak pótlék lett a számodra? Ki az, aki elbódította az elmédet? – kérdezte Dory, majd visszaszorította partnere kezét.
- Egy megátalkodott boszorkány, fondorlatos, és szívtelen. Te voltál az, Dorothy Moseley, te igéztél meg a szemeiddel – jelentette ki Sirius, majd szaporán kapkodta a levegőt, de folytatta. – Az utolsó pillanatig halogattam a meghívást, de egy apró malőr miatt idáig fajultak a dolgok.

- Szóval te engem szeretsz? – kérdezte felcsillanó szemmel Dory.
- Igen, te vagy az, aki rabul ejtetted szívem. – Sirius úgy beszélt, mint egy igazi férfi, szavai nem voltak modernek, de, mint tudjuk, a régi emberek sokkalta romantikusabb szövegeket tudtak előadni, és ezzel sokkal sikeresebbek voltak, mint a mai „Járjuk má’ bébi!” szlengekkel. Sirius tudta ezt, pontosan ezért mondta azokat, amiket mondott. – Boldog születésnapot, Dorothy Moseley!
Miután a fiú ezt kimondta, megcsókolta a lányt.

Remus belenézett hőn szeretett Jesse csodálatos szemeibe, és elolvadt. Most úgy érezte, hiába akar, nem tud semmit sem mondani. Ezért csak nézte tovább a csillogó szempárt, mely visszanézett az övéibe. A csendet a kevésbé bátortalan lány törte meg:

- Hogy-hogy Doryt hívtad el a bálba? – s közben már félte a választ.
- Nem volt merszem elhívni téged – vallotta be igazát a másik. Ő nem tudna hazudni vagy köntörfalazni, főleg nem neki.
- Miért nem? – tette fel az őt rettenetesen izgató kérdést Jess, de már nem aggódott annyira, mint az előbb. Ha eredetileg őt akarta elhívni, akkor annyira nagy baj nem lehet.
- Nem volt merszem, mert… mert úgy érzem, beléd szerettem. Ha meglátlak, hevesen ver a szívem, a gyomrom felszökik a torkomba, nem tudok egy értelmes szót szólni, kihullnak az értelmes gondolatok a fejemből, és úgy érzem, egy más világon vagyok. És mindezen kívül: féltem a visszautasítástól.
- Remus… amiket most mind elmondtál… ez megható és csodálatos, és ha elhívtál volna, igent mondtam volna, mert… mert én is így érzek irántad.

Ebben a pillanatban több dolog is történt: nem csak Dory és Sirius, de Jess és Remus között is elcsattant az első szerelmes csók, mindeközben a fejükre borult egy csomó hab, és berontott Dumbledore professzor a nagyterembe egy hatalmas „HABPARTY” felkiáltás közepette. 

Mindenki a pókemberes fürdőnadrágos professzorra meredt értetlenkedve, aki kisgyermek módjára játszott a habbal, mintha csak a fürdőkádjában csücsülne. Mikor észrevette a tengernyi szempárt, mely furcsán les rá, magától értetődően mondta Doryra és Jessre nézve:

- Boldog szülinapot lányok!