Egy tökéletes Karácsony!

Már megint későn jön, mint mostanában mindig. Reggel hagyott egy cetlit a konyha asztalon:

„Ne haragudj, édes, ígérem, sietek, de Dumbledore megkért, hogy ma este is maradjunk a megbeszélésen. Ja, és ha nem gond, áthívtam holnap vacsorára Siriusékat.
Szeretlek: James”

Lily már kezdte megszokni, hogy James későn ér haza, ez többször is előfordult egy héten, volt, hogy neki is vele kellett mennie a gyűlésre, máskor csak James jelent meg, hogy később elmondhassa, miről volt szó. Na de, hogy pont Karácsony este, ez azért mégiscsak túlzás. Dumbledore nem lehet ilyen érzéketlen, az igazgató nem szokott ilyeneket csinálni, egyszerűen nem is értette, mi üthetett belé. Csak ült az asztalnál, kezében az apró papírdarabbal, amit James sebtében, feltehetőleg egy falat vajas kifli, és egy korty kávé között firkantott, és úrrá lett rajta a csalódottság. Ma akarta elmondani neki. Már egy hónapja, hogy tudja, de a férjével ma akarta közölni. A neki szánt ajándékok között ott volt szépen becsomagolva, egy apró dobozban egy pár pici cipő, és egy hivatalos orvosi papír, ami nem mást állított, mint hogy Lily terhes, és immáron a második hónapban jár.

És akkor jön Dumbledore, meg ez az idióta Rend, és minden számítását keresztül húzza. Észrevette, hogy az utóbbi időben nagyobb intenzitással jelentkeznek az érzelmei, és jelen pillanatban is egy kiadós, tányércsapkodós dühkitörés közelében járt. Fogalma sem volt, mikorra fog hazaérni James, de ha az eddigieket veszi alapul, még az is lehet, hogy csak éjfél után.

Megitta hát a reggeli teáját, leerőszakolt a torkán pár falat pirítóst, mondván a babának szüksége van rá, pedig ő legszívesebben egyből vissza is öklendezte volna, majd két dühroham között rászánta magát a karácsonyi készülődésre.

Nem is emlékezett rá, mikor telt el utoljára ilyen gyorsan a napja. Miután betette a sütőbe a vacsorát, neki állt feldíszíteni a fát, természetesen mugli módszerekkel. Ha James ezt látná, biztos jót derülne, gondolta, de számára fontos volt, hogy kivételesen saját kezűleg, varázsmentesen készüljön el minden.

Az utolsó tűlevél eltakarítása után, elégedetten dőlt le a kanapéra, és várt. Az ajándékokat már a fa alá tette, kivéve a kicsi dobozt, ami az apró topánkákat rejtette. Nem volt biztos a dolgában. És ha nem is fog neki örülni, ha azt mondja, ő még nem élte ki magát eléggé ahhoz, hogy gyereket neveljen, és igazából az egész házasságot is kötöttségek nélkül képzelte?
Na jó, ami sok, az sok… azért ez mégiscsak túlzás, hiszen a saját férjéről van szó. James szereti őt, ez nem kétséges, odaadó és kedves, mindig figyelmes, a mai napig lesi minden kívánságát, és egyből észreveszi, ha baj van.

Most, hogy így elmélkedett, el sem tudta képzelni, mi volt az, ami miatt olyan sokáig ódzkodott még a randevú gondolatától is. És tessék, most itt ül, mint Lily Potter, Mrs. Potter… a leendő kis Potter édesanyja. Megmosolyogtatta a gondolat, hirtelen azon kapta magát, hogy a jövőjükről álmodozik. Milyen furcsa, nem is olyan régen még az esküvőjével volt ugyanígy, az is csak egy gyönyörű álom volt, egészen addig, amíg James tényleg megkérte. Nem is akarta elhinni, hogy rászánta magát, hogy valóban szereti őt annyira, hogy vele élje le egész életét. Hirtelen nem is tudott megszólalni, csak hebegett-habogott, de végül csak kimondta az igent, amit még egyszer sem bánt meg az azóta eltelt idő alatt.
A fáradtságtól, nyolckor gondolataiba merülve elnyomta az álom.

Arra riadt fel, hogy valaki van a lakásban, egyből a pálcája után nyúlt, és előre szegezte az előszoba felé, ahonnan a motozást halotta. Mikor a valaki belépett a nappaliba, kicsit megütközött az őt fogadó látványon.

- Ok, tudom, hogy nem keltettelek fel mielőtt elmentem, és csak egy levelet hagytam, meg Karácsony este van, és későn jöttem, de azért nem túlzás ez egy kicsit? – mutatott nevetve a pálcára James.
- Nem tudtam, hogy te vagy az, még csak kilenc óra, későbbre vártalak – felelte duzzogva a felesége, ő pedig odaült mellé, és átkarolta.
- Hogy telt a napod?
- Elég fárasztó volt, takarítottam, főztem, fát díszítettem, mindezt persze teljesen EGYEDÜL… - hangsúlyozta ki az utolsó szót, amivel elérte, hogy James bűnbánó arcot vágjon, és elszégyellje magát. – Na, és a tiéd?
- Csak a szokásos, megint rajtaütésen voltunk, de semmi eredmény, valami nincs rendben, a halálfalók vártak minket, számítottak ránk. – Lily ekkor vette észre az arcán húzódó vágást, és elég ijedt lehetett a tekintete, mert James kérdés nélkül belefogott a magyarázatba.
- Ne aggódj, ez csak egy karcolás, láttad volna azt, akitől kaptam…
- Ugye, nem ölted meg? – kapta a szája elé a kezét, és hangja is hisztérikusabban csengett a kelleténél.
- Nem, dehogy, mégis minek nézel engem? Hiszen te is a Rend tagja vagy, tudod jól, hogy nem használjuk a gyilkos átkokat, csak ha tényleg nincs más kiút.
- Ne haragudj, nem tudom, mi van velem mostanában – hazudta, pedig nagyon is jól tudta, a terhessége teljesen megváltoztatta, egészen más értékrendet hozott az életébe.
- Semmi baj, a fennálló helyzetben érthető, ha ideges vagy. – Lily hálásan rámosolygott.
- Nem vagy éhes? – kérdezte.
- Ami azt illeti, de igen, eléggé.
- Akkor én tálalom a vacsorát, te addig tüntesd el azt az izét az arcodról.
- Igenis Mrs. Potter.
- Élvezed?
- Nagyon – vigyorgott játékosan.
- Na, irány a fürdő, és igyekezz, mert ma már épp eleget vártam rád!

James elvonult az emeletre, és úgy tért vissza, mint akit kicseréltek. Óvatosan Lily mögé lopózott, és átölelte, ő pedig halk sikollyal jutalmazta akcióját. James maga felé fordította, és szenvedélyesen megcsókolta.

- Mi az, mégse vagy éhes?
- Dehogynem, ki vagyok éhezve RÁD…
- De, James, most azonnal?
- Igen azonnal!

Újra megcsókolta, közben felkapta a karjaiba, és felvitte a hálóba. Lily egy percig sem ellenkezett, a Rend rengeteg idejüket lekötötte, így minden adandó alkalmat kihasználtak, amit kettesben tölthettek. A hálóban James az ágyra lökte őt, és vadul tépni kezdte róla a ruhát, miközben hol a nyakát kényeztette, hol vágyakozva csókolta. Lily élvezte, látta, mennyire akarja őt a másik, és elhatározta, hogy kínozza még egy kicsit. Lelökte magáról, fölékerült, és átvette az irányítást, de Jamesszel ellentétben, ő kínzó lassúsággal vetkőztette a férfit. Ellenállása azonban nem tartott sokáig, hamar rájött, hogy ő sem tudja, annyira fékezni magát, amennyire szeretné.

Hajnali kettőkor egymás karjaiban feküdtek, mikor James megszólalt.

- Éhes vagyok. – Lily erre felnevetett.
- Szerinted, ez vicces? – kérdezte most már durcásan. – Ezek után, még egy vacsorát sem érdemlek?
- Ezek után? Húszfogásos vacsorát érdemelsz. És ami azt illeti, én is éhes vagyok.
- Akkor irány a konyha. – Lily magára kapta fürdőköpenyét, James pedig egy alsónadrágot, és lementek, hogy végre elfogyasszák, karácsonyi vacsorájukat.

- Igazán kitettél magadért, gyönyörű lett a lakás, és az étel is remek.
- Köszönöm.
- Remusnak tetszeni fognak a színváltós, világító gömbök a fán.
- Azt hittem, észre sem vetted. Igazából nem akartam varázsolni, de mivel nem vettél égőt, eszembe jutott ez, és gondoltam, miért ne? Apropó Remus, hánykor jönnek holnap?
- Hétre beszéltem meg velük, ha neked is megfelel.
- Persze, jó lesz. Ja, és beszélned kell Siriusszal – vetette oda csak úgy fél vállról, próbálta tettetni a nyugalmat, de pulzusa egy eddig ismeretlen gyorsaságú ritmust vett fel.
- Nekem? Miért? – csodálkozott.
- Gyere! Inkább megmutatom. – Most, vagy soha, gondolta.
- Rendben. – Lily beszaladt a nappaliba, James pedig követte. Kezébe vette a kis dobozt, amit előzőleg az asztalon felejtett, és átadta férjének.

- Bontsd ki! – James eleget tett a felszólításnak, és kivette a dobozból a babacipőt.
- Mi ez? – kérdeztette kíváncsian.
- Boldog Karácsonyt! Egy pár cipő…
- Igen, azt én is látom, de… - Tekintete megakadt a doboz alján fekvő papíron, azt is kivette, és érdeklődve olvasni kezdte. Arca először feszült figyelmet tükrözött, majd döbbenetet. Lily megijedt. Csak ezt ne! Ne, ne, ne! Most jön az én még nem készültem fel, sajnálom de…
- De hisz ez… ez… én ezt el sem hiszem. Mondd, hogy ez nem csak valami vicc, vagy egy álom!
- Nem az.
- Szóval tényleg terhes vagy?
- Igen. – James boldogságtól sugárzó arccal felkapta, és megpörgette. - Örülsz?
- Hogy örülök-e? Hogy kérdezhetsz ilyet? Lily, én vagyok a világ legboldogabb embere. A patrónusom most képes lenne lerombolni Azkabant. Apa leszek. Én, James Potter, apa leszek… Egy ici-pici Potter… – Megsimogatta Lily hasát. – Ez eszméletlen, felfoghatatlan. Soha senki nem tett még olyan boldoggá, mint Te.
- Ezt örömmel hallom.
- Egy pillanat, akkor ez azt jelenti, hogy júliusban jön a baba?
- Remek fejszámoló vagy…
- De hát, addig alig van már időnk, holnap beszélnem kell Siriusszal, el kell kezdenünk a gyerekszobát, és Remusnak is segítenie kell, Peternek szólok, hogy nézzen szét az Abszol úton a babaholmik miatt, meg a játékok, és…
- James, hé, hé, hé, állj le! – mondta nevetve Lily. – Erre még lesz elég időnk. Én a keresztelő miatt gondoltam, hogy beszélj Siriusszal. Hiszen pont a múltkor mondta, hogy az első gyerekünknek, ő akar a keresztapja lenni.
- Ez csak természetes, ezt ő is tudja. Mégis ki más lenne?
- Igen, de jó lenne, ha azt is tudná, hogy elkezdhet felnőni a feladathoz.
- Igaz, holnap este vacsoránál bejelentjük. Jó lesz így?
- Tökéletes.
- Szeretlek, édes!
- Én is téged – mondta, majd hozzábújt férjéhez, és megcsókolta. – Boldog Karácsonyt!