Alcím: Hogyan hozzuk kínos helyzetbe James Pottert

- Az egész úgy kezdődött, hogy két évvel ezelőtt Amy elutazott a nagymamájához. Ott elment lovagolni, és akkor látta meg először álmai hercegét – kezdtem vigyorogva, mire egy párna repült felém.
- Nem is álmaim hercege – mondta félig duzzogva, félig nyávogva az említett, mire én vállat vontam.
- Akkor álmaid lovagja, aki éppen ugratott azzal a lóval, akin Amanda szokott ülni. Hallotta az edzőtől, hogy a fiút Victornak hívják. A „pálya” szélén ott állt a srác nagyapja, Amyék odamentek hozzá. A nagymamája Victor nagypapájával beszélgetett, míg ő a fiút nézte – kezdtem a történetet vigyorogva.  – Miután a fiú leszállt a lóról, Amandához ment és…

***

A történet végén hangos nevetés tört ki. Mindenki kacagott, még Amy is.
- Na, de még mindig nem tudjuk, mi az a csalános dolog – mondta enyhén nyávogva Lyla, mire Alyssa álmosan intett.
- Majd máskor, oké? – kérdezte egy halvány mosollyal. –  Ideje felmenni – ajánlotta, mi pedig bólintottunk.
- Köszönjük ezt az izgalmas esti mesét – mondta a fiúk egyszerre, miközben felálltak. – Jó éjt – búcsúztak, és elindultak felfelé. A szemem sarkából láttam, hogy James és Sirius is felkelnek, de ők hozzánk jöttek.
- Hülyeségekre pazaroljátok az időt – kezdte James, mire Amy felmordult.

- Igen? – kérdezte kicsit idegesen, de nem nézett a fiúra. Sirius legyintett.
- Most nem ez a lényeg. Mi még emlékszünk az ígéretünkre, de ti már nem… jó lenne, ha összekapnátok magatokat – prédikált Sirius, majd Jamesszel együtt felmentek. Döbbenten néztem hol Huszira, hol Amyre, míg Lyla kérdően ránk. Amy legyintett és felállt, jelezve, hogy menjünk fel. Bólintottunk és elindultunk. Fent fáradtan dőltem le az ágyamra a gondolkozás állapotába esve, persze behúzva a függönyt. Hallottam, ahogy a többiek is ezt teszik, majd sötétség borult a szobára. Néhány perc múlva az ágyam végében egy sötét alak állt. Szinte rögtön felismertem, mert sokszor láttam már fényben is meg sötétben. Amy volt az. A függönyt visszahúzta maga után. Csöndben jött be, mint egy szellem.

- Nagyon ellustultunk az utóbbi időben… - suttogtam neki, miközben felültem. Ő felnézett és leült az ágyam végébe, térdét felhúzva, és csöndben figyelt engem, majd bólintott.
- Tény, hogy játsszuk a jó kislányokat, de sok minden megváltozott. Új embereket ismertünk meg, és most már tényleg nincs olyan, hogy Trió… - mondta komolyan és félig szomorúan Amanda.
- Ez igaz – ismertem el. – Most már heten vagyunk, és talán el… - kezdtem, de közbevágott.
- Ha azt akarod mondani, hogy adjuk fel, hát én nem fogom! – mondta felháborodva.
- Hé – nyugtattam. – Én ilyet nem mondtam, és soha nem is fogok. Én sem akarom feladni, túl sok munkánk és energiánk van benne… - mondtam mosolyogva.
- Talán – kezdte vigyorogva, de nem az a vidám vigyora volt, hanem az, amikor készül valamire. Én is elmosolyodtam.
- Rég nem vigyorogtál így, szóval ki vele! Milyen terved van? – kérdeztem egyre jobban kuncogva, de Amy csak legyintett.

- Fáradt vagyok. Majd reggel elmondom, remélem, nem akarsz sokat aludni – mondta, és felállt. – A tekergők még nem tudják, milyen érzés az, ha kora reggel valami felveri őket – vigyorgott gonoszul, majd intett. – Jóéjszakát Sophia – köszönt el vigyorogva, én meg utána dobtam egy párnát.
- Zsófi! – suttogtam a sötétségbe, de addigra már a függöny újra behúzódott és egyedül maradtam. Fáradtan dőltem hátra, és a hajnali fényre meg a fiúk arcára gondoltam, amit reggel fogok látni. Elmosolyodtam. Végül így nyomott el az álom.

Másnap reggel Amanda ébresztett. Még korán volt. Az ébresztés úgy zajlott, hogy hozzám vágott egy párnát, majd az ágyamra ugrott. Kedves. Nagy nehezen felöltöztem, persze a kis Potter lány már fenn volt. Amikor sikerült minden ruhadarabot felvenni, halkan kiosontunk. Amanda gyorsan elmondott mindent a tervről, és annak részeiről.  Szerintem úgy hat körül járhatott az idő. A hajnal fényei gyönyörűek voltak, csak kár hogy SZOMBAT volt. Na, mindegy. Mikor leértünk a klubba, kellemes és kellemetlen meglepetés is ért minket. Ugyanis a mi drága vörös ördögünk ott ült ez egyik fotelben, a tűz felé fordulva, és persze olvasott. Szerintem inkább aludt, de most nem az a lényeg. Nesztelen léptekkel indultunk a fiúk lépcsője felé, miközben Amy valami olyasmit morgott, hogy ’legközelebb elhozom James köpenyét’. Elvigyorodtam. Erre kíváncsi leszek, Amy baba. Sikeresen elértük a fiúk szobáját. Már nyúltam volna a kilincs után, amikor az ajtó kicsapódott és az én drága egyetlen és utánozhatatlan bátyám állt ott. Na jó, nem egyetlen, sajnos. Szóval Sirius ott állt előttünk, és kicsit meglepődött. Szívrohamot azért nem kapott, viszont egy vigyor terült el az arcán.

- Mit akartok? – kérdezte jó néhány perc múlva a csökkentagyú Tapmancs. Amy színpadiasan sóhajtott.

- Neked is jó reggelt Sirike. Köszönjük a kérdésedet, jól vagyunk – gúnyolódott. Na, ilyenkor olyan, mint egy James klón, de azért felnevettem, csak hogy idegesítsem Siriust, aki ellentétben velem, értetlenül nézett. Hehe, korán van még neki, ahhoz hogy gondolkodjon, bár ő mikor szokott… Jó válasz: Soha. Elfogadható válasz: Amikor megnézi, hogy x nevű csajt vigye ágyba vagy y-t. Amy látva, hogy ellenfele nincs olyan állapotban, hogy továbbra is elállja az utat, kedvesen félretolta a bátyámat és belépett a szobába. Követtem. James még nagyban aludt, így kedves barátnőm úgy 3-4 párnát vágott bátyja fejéhez, hogy ugyan ébredjen már fel. Szegény James azt hitte a legjobb barátja dobálja, így ’Sirius, hagyd, abba vagy megöllek’ nyögéssel ülő helyzetbe tornázta föl magát, majd körbenézett a szobában.

- Átvetted Tapi szokását, hugi? – kérdezte álmosan Amyhez fordulva, aki elgondolkodott, majd megrázta a fejét. Siriusnak sikerült bevonszolnia magát a szobába egy vigyorral az arcán.

- Akkor most én ugorjak reggelente az ágyadra, ahogy a törpe szokta? – kérdezte vigyorogva, mire James gyorsan megrázta a fejét.

- Azt inkább ne! – mondta vigyorogva. Sirius arcáról lehervadt a vigyor. – Tudod, Tapmancs barátom, ha rá ugranál, az beszakadna alattad – folytatta vigyorogva Ágas. Tapikánk vállat vont. Amyvel egymásra néztünk és elnevettük magunkat.

- Sirius, ugorj inkább Peter ágyára. Fogadjunk, hogy nem szakad be, és nem ébred fel az illető – mondtuk egyszerre Amandával. A fiúk elgondolkodtak, majd felvették csínytevős vigyorukat.

- Oké, de mi arra fogadunk, hogy beszakad és felébred – mondta Sirius.

- És mi lesz, ha beszakad? – aggódott Remus. Íme, a két tekergő lelkiismerete. Mind a négyen felnevettünk.

- Semmi nem lesz – mondta Amy vigyorogva. Bólintottam.

- Röhögünk egy jót – kuncogtam én is. A fiúk tovább kacagtak.

- Meg lesz mínusz egy Féregfarkunk – mondta James röhögve.
- Ha beszakad az ágy és Peter nem ébred fel, James megcsókolja Lilyt! – mondtam nevetve. Sirius a földön fetrengett, Amy enyhén gúnyosan vigyorgott, James meg furcsa pofákat vágott.
- Mi van, bátyó? Már nem is tetszik Lily? – vigyorgott Amy. James megrázta a fejét.
- Ne értsetek félre, szeretem, de na jó… megteszem. – Mindenki elkezdett tapsolni. Csodálom, hogy Féregfark még erre sem ébredt fel. Sirius vigyorogva nézte a fiút.
- Még ma Sirius, még ma ugorj! – morogta Amy, James ágyára ülve. Melléültem. James barátjától nem messze állt, Remus meg aggódva nézte Petert. Sirius lassan kicsit hátrébb sétált, majd megállt. Visszanézett Peterre. Vigyorogva kezdett el futni. Amandával nevetve néztük a fiút, aki az ágy előtt elrugaszkodott és a következő pillanatban vigyorogva kötött ki a földön. Mindenki röhögni kezdett. Peter átfordult a másik oldalára. Hurrá! Mi nyertünk.

- Ilyen nincs! – kiáltott fel vigyorogva James. - Hogyhogy nem ébredt fel?

- Ugyan már, James. Tudjuk, hogy te a miatt aggódsz, hogy meg kell csókolnod Lilyt – mondtam neki vigyorogva. Amy már kifeküdt a sok nevetéstől.
- Te, Bogyó! Mi lenne, ha nem pofáznál? Úgyis megteszem. Én vagyok a nagy James Potter.
- Én nem látok NAGY James Pottert. Csak egy kicsi fiút, aki meg fogja csókolni a szerelmét – nyújtott nyelvet Amy. James egy pillanat alatt ott termett és csikizni kezdte.
- Na, Ágas! Neked nem kéne esetleg, véletlenül odalenn smárolnod a vörös ördöggel? – szólítottam meg Nagy James Pottert, aki lassan felnézett.
- Ha ti mondjátok. De előbb felöltöznék…

- Minket nem zavarsz. Ott a fürdő – vigyorgott Amy. James sötéten nézett rá.
- Nem tanulsz a leckéből? – csóválta a fejét Ágas barátunk, mire Amy hozzávágta a párnát.

- Te beszélsz, édes drága egyetlen testvérem?! A helyedben, én csöndben maradnék, és elmennék öltözni – mondta Amanda vigyorogva. James elgondolkodott.

- Én meg nem beszélnék ilyen hangon a bátyámmal… - javasolta és elindult a fürdő felé.
- Csak felfogta – röhögtem, mire egy ajtócsapódás volt a válasz. Pár perc múlva végre sikerült kijönnie.
- Amúgy rájöttetek, hogy szombat van? – kérdezte felháborodva. Nevetve válaszoltunk neki Amyvel.

- Képzeld igen! Hát nem jól indul ez a reggel? – kacagott barátnőm.
- Bár, aki nem tud jól fogadni, az egy pofonnal indítja – gúnyolódtam vele. James morgott.
- Bezzeg Tapmancs nem kap büntetést – hápogott, mire mi vállat vontunk.

- Neki az is elég nagy büntetés, hogy megszületett – nevetem fel, mire rögtön el is kellett rohannom, nehogy Sirius elkapjon, de azt még láttam, hogy a két Potter nevetve néz utánunk.

Amy és James vigyorogva jöttek le a lépcsőn. Fél nyolc körül járhatott az idő.  Lily Evans lenn ült egy fotelban és Viccel beszélgetett. Mind a hárman Jamesre néztünk aki, egy halvány mosollyal az arcán állt ott. Amy aggódva nézett rá. James lassan megindult Lily felé, miközben elővette a már jól ismert mosolyát.
- Sok sikert – súgtuk mind a hárman neki, mert mindannyian tudtuk, hogy James bármennyire is szereti Lilyt, ezzel, hogy most megcsókolja, lehet, hogy az utolsó reményét is elveszti, vagy esetleg a lány végre megérti, hogy James tényleg szereti. James már majdnem ott volt, mikor a két lány felpattant és elindultak kifelé. Sirius rögtön Victoriához ugrott és félrehívta. Lily utánuk nézett, majd tovább indult.

- Lily! – szólt a lány után, aki kedvesen megfordult - Várj egy percet!
- Szia James. Mondd nyugodtan – mosolygott Lily. James nagyot nyelt. Közelebb lépett hozzá. Amyre néztem. Vigyorogva figyelte a bátyját. A kezével visszaszámolt. Három… kettő… egy!

- JAMES! – kiáltottunk egyszerre. A fiú meglepetten fordult vissza, miközben Lily folytatta útját. James semmit nem értett, mi meg röhögve fetrengtünk a padlón.

- Mi van… ezt nem értem… nem úgy volt, hogy… - kezdte értetlenül James. Amy a fejét rázta.

- Megszívtad… ha láttad volna milyen pofákat, vágtál, végig. Nagyon szánalmas volt – nevetett tovább. James továbbra sem értette, így legyintett.

- Délben a hetedik emeleti folyosón találkozunk – mondta vigyorogva. – Megérdemlitek… jó trükk volt, de ez még nagyon gyenge – somolygott tovább.

- Nézd! Előjött az egója – nevetett Amy. James rámosolygott, majd újra fölment. Fáradtan ültünk le a kanapéra. A klub megint üres volt. Lily elment, Sirius és Vic szintúgy. Ránéztem a kis Potter lányra, aki vigyorogva ült a kanapén. Fáradtnak látszott, én is az voltam. Elgondolkodtam. Persze ebből semmi nem lett, mert szépen lassan lehunytam a szemem és elaludtam.