Ajánlott zene: Sugarloaf – Túl Élni Téged. Ha meghallgatod, akkor csak is halkan tedd, elég ha hallod a dallamát. :)                                                          
    Holdfény
 „Keresed, de nem találod.
Kutatod, hisz van egy álmod.
De rájössz, ez csak látomás,
S elillan mit álmodtál;
Szíved összetört e holdfényes nap után…”
„A méz szőke kislány erősen koncentrálva emelte fel az apja asztalán pihenő tollat, majd pár pillanat elteltével kimerülten ejtette vissza. Roger eltűnődve figyelte gyermeke „mutatványát”, amellyel lenyűgözte. Nem akarta, hogy itt hagyja őt egyedül, s bentlakásos iskolába költözzön a következő ősszel, de a kislány kitartó munkája kezdte meggyőzni. Napról napra újabb trükkökkel rukkolt elő édesapjának, csak hogy elengedje… Azt sem tudta Angelina, milyen is az az intézmény, de mióta megkapta a levelet, jobban ragaszkodik hozzá, mint bármi máshoz.
Töprengve nézte kislánya bájos arcocskáját, melyről most csak sugárzó örömet, s némi büszkeséget olvasott le, gondolataiba merülve. Lassan fél éve ez a szőke teremtés tartotta benne a lelket, ő volt az, aki felesége halála után is fel tudta villanyozni napjait. S most azt kérik tőle, engedje el, s viselje az iskola vezetői által előírt szabályokat…
Angelina mosolyogva odaszaladt papájához, s megölelte. Roger döbbenten simogatta a kislány méz szőke tincseit, arra gondolva, ő ezt nem tudná nélkülözni tanévkezdéstől egészen a téli szünetig…
- Valami baj van, papa? – Roger válaszul, valami mosolyszerű grimaszt produkálva próbálta elhárítani kislánya aggódó kérdés áradatát, később halkan, alig hallhatóan felelt.
- Ugyan, semmi baj, kicsim…”
Angelina könnyeit törölgetve nézett fel az előbújó Holdra. Hiányzott neki édesapja, mint eddig soha máskor. De az a nőszemély, az a Julie… Ő az egyedüli bajforrás. Minden bánatának az oka. Ha az a nő nem furakodott volna be az életébe, sokkal könnyebb lenne minden, és ami a legfontosabb, együtt karácsonyozhatna az apjával.
Angelina révedezve kószált a parkban, gondolataiba befurakodtak az édesanyjával közös régi emlékei; így a felé közelítő fekete alakot sem látta meg idejében, aki nem sokára belé is ütközött.
- Mit csinálsz ilyenkor kint a sötétben, kicsi lány? – morgott az esés következtében a földre eső fiú.
- Inkább segítenél… - Angelina kettőt-hármat pislogva elfogadta a felé nyújtott kezet – fel. Köszönöm, és bocs, nem vettelek észre. 
- Semmi baj, de nekem most mennem kell… - A mardekáros nyakkendőt viselő fekete fiú egy apró mosollyal elbúcsúzott Angelinától, s folytatta sietős útját a kastélyba.
Az angyal fázósan húzta össze magán lenge kabátját, majd egy utolsó pillantást vetve az újfent szégyenlősen bujkáló Holdra, visszatért a Hollóhát klubhelységébe. Szokás szerint alig kettő diák lézengett a kastély folyosóin, mint minden évben ilyenkor, az ünnepekkor. Meglepetésére a klubhelység is üres volt, pedig minden osztályból legalább két-három háztársa „itthon” maradt. Többek között olyanok, akik nem kívántak az ősi dinasztiák hagyományainak megfelelően részt venni az unalmas bálokon, mások barátaikkal töltötték ezt a pár napot, de akadtak olyanok is, akiknek sajnos nem volt hova hazamenniük, ugyanis senkinek nem kívánkozott túlzottan visszatérni az árvaház hideg falai közé…
Szobatársnői nevetve szaladtak le a lépcsőn, figyelmen kívül hagyva a szőke lányt. Angelina a tűz elé ülve gondolkozott, de valamiért mindig a „fekete lovag” felé terelődtek gondolatai.
Végül felülkerekedve fáradtságán, felkereste a konyhán szorgoskodó házimanókat, valami vacsoraféleséget remélve. A segítőkész manók azonnal letámadták az Andrews lányt, majd ezt követően boldogan szolgálták ki, s megígértették vele, hogy legközelebb is lemegy. Angelina az elhozott sütiket majszolva indult felfedező körútra, mint mindig, ha unatkozott. Többre becsülte a kastély felfedezését ilyenkor, mint egy ezerszer átrágott könyv társaságát. A sarkon befordulva azonban akadályba ütközött. Vagy inkább az akadály ütközött belé…
- Ez egy ilyen nap – sóhajtotta egy amolyan „julie-s” fintor kíséretében.
- Bocs – vigyorgott a „fekete lovag”. Angelina akkor fogta fel, hogy ismét az ismeretlennel futott össze, szó szerint. Somolyogva elfogadta a felé nyújtott kezet, majd szégyenlősen lehajtotta fejét. – Mi járatban erre felé, stréberkém?
- Tessék? – Angelina összezavarodva állt a fiú előtt. Nem értette, vagy csak nem akarta érteni a szemtelen kérdést.
- Hollóhát – mutatott jelvényére a srác. – Tapasztalat, hogy a hollóhátas lányok stréberek – vonta meg vállát nemtörődöm stílusban, s úgy nézett a lányra, mintha ez teljesen egyértelmű lenne. Az angyal mérgesen fujtatott, majd megpördült; hosszú, szőke haja csak úgy szállt, megcsapva a döbbenten pislogó fiút, és már épp el akart indulni, mikor az visszarántotta. Ha nem tartja meg, ma már harmadszorra is a padlón kötött volna ki. 
- Akarsz valamit? – tekintett rá villogó szemekkel.
- Bocs, ha megbántott…
- HA – hangsúlyozta csípősen a szócskát Angelina.
- Damian Marlow – rázta meg a lány kezét nevetve.
- Angelina Andrews.
- Na és? Mi járatban errefelé? – rángatta maga felé a leblokkolt lányt. Gondolta körbevezeti a mardekárosok székhelyén, ha már annyira erre akart jönni…
- Csak sétáltam.
- Pont erre? Ilyen aranyos szőke kislányoknak nem ajánlatos errefelé kószálnia ilyenkor – komolykodott Damian. – Kísérő nélkül – tette hozzá elnyomva egy mosolyt.
- Miért? Van itt valami, amitől félnem kéne? – kérdezett vissza sértetten Angelina.
- Néhány kiéhezett mardekároson kívül? – röhögött fel háztársaira gondolva. – Ugyan semmi.
- Nagyon vicces kedvedben lehetsz – grimaszolt a feketére pillantva.
- Én mindig ilyen vagyok.
- Ilyen bunkó? – találgatott gúnyosan Andrews.
- Hahh, de nagy a szád, kicsi lány – hajolt közelebb újonnan szerzett ismerőséhez Damian, hatalmas kiskutya szemeket meresztve. :)
- Mássz ki a képemből – tolta el pirulva a fiú arcát. – Mindenkivel ilyen rámenős vagy?
- Dehogy, miket gondolsz te rólam? – pillantott le összekulcsolt kezeikre. – Egyébként nem láttalak a karácsonyi vacsorán – nézett fel a lányra. – Miért nem jöttél le?
- Nem tartózkodtam a kastélyban – húzta el száját arra az estére gondolva Julie-val.
- Hol voltál? – érdeklődött őszinte kíváncsisággal szemében Damian.
- Hazautaztam az ünnepekre, de bizonyos okok miatt engedélyt kértem Dumbledore professzortól, hogy visszajöhessek – hárította el ügyeskedve a kérdéseket. Nem akarta elmondani, hogy a kiállhatatlan jövőbeli mostohaanyja miatt szökött el.
- De hát…
- Ne feszegessük ezt, jó? – kérte esdekelve az értetlenkedő fiút.
- Rendben – válaszolt bizonytalanul Marlow. – Akkor beszéljünk másról. Melyik évfolyamba jársz? Még sose láttalak az osztályomban… Biztosan emlékeznék rád – bókolt tudat alatt, burkoltan Damian, ami mosolygásra késztette Angelinát.
- Hatodéves vagyok.
- Áh, ezért nem láttalak még az órákon! Én hetedéves vagyok… Másrészt, így belegondolva, nincs is valami sok közös óránk a Hollóháttal.
- Dumbledore mániája kibékíteni a Griffendélt és a Mardekárt, pedig már több, mint ezer éve tart a gyűlölködés, ennek nem lehet csak úgy véget vetni…
- Nekem semmi bajom egyik házzal se – vonta meg vállát Damian. – Engem nem érdekel, hogy ki milyen családból származik, vagy, hogy hány mugli rokona van…
- Azt ne mondd, hogy puszta véletlen kerültél a házadba – hitetlenkedett Angelina.
- Kivétel erősíti a szabályt. Te is megsértődtél, mikor lestrébereztelek, akkor nekem sem muszáj aranyvérmániás, mindig kötekedő ficsúrnak lennem – vigyorgott mindentudóan Marlow. – Szerintem első találkozásunkkor nem az volt az első, hogy megkérdezzem, tisztavérű vagy-e, hanem felsegítettelek a földről.
- Tévedés – rázta fejét Andrews. – Az volt az első, hogy fejemhez vágtad, hogy mit keresek ilyen későn kint a parkban – mosolygott az értetlen srácra. – Egyébként nem vagyok tisztavérű.
- Mondtam, hogy nem érdekel – suttogta a lány kezét szorongatva, mintha attól félne; hogy bármelyik pillanatban elrohanhat.
- Édesapám az aranyvérű Andrews család egyetlen fia, de ő… nem tud varázsolni. Bankárként dolgozik, illetve mostanában a varázslók és muglik minisztereinek segítő összekötő mágussal is dolgozik – csacsogott kislányosan Angelina.
- Édesapád kvibli?
- Igen.
- A nagyszüleid… kitagadták?
- Nem. Nagyon szerették, a kúriát és a vagyont is ráhagyták. Mellesleg édesanyám boszorkány. Vagyis fél véla. De csak volt – halkult le Angelina hangja.
- Én…
- Ne mondj semmit, Damian. Nem történt semmi – szakította félbe a fiú hosszas sajnálkozását. – A te családoddal mi a helyzet?
- Oh, hát semmi különleges – szólalt meg pár percnyi gondolkodás után. – Aranyvér mániás, ősi dinasztia. Köztünk nincsenek se vélák, se varázstalanok, csak az őseikre büszke, nagyképű, gőgös varázslók… Egyszer megismerkedtem egy lánnyal, aki a szomszédunkban lakott. A nővérem, Dragonire meglátta, hogy játszunk, és beárult Apámnál, hogy muglikkal szórakozgatok szabadidőmben, nem pedig a zongora előtt ülök éjt nappallá téve.
- Sosem értettem miért baj az, hogy valakinek nem csak boszorkányok és varázslók az ősei. Attól még lehet jó ember.
- Persze, de ez ennél azért kicsit bonyolultabb.

- Azt mondtad nem zavar, ha valakinek más a vére! – csattant fel haragosan Angelina. Nem értette ezt a fiút. Az egyik percben mond valamit, a másikban már teljesen az ellenkezőjére célozgat. Zavaros.
- Nem úgy értettem, Angelina. És ha megkérhetlek, ne emeld fel a hangod, mikor a politikáról van szó, főleg ne itt! – Nem akarta bajba keverni Angelinát, de úgy tűnt a szöszi keresi magának a bonyodalmakat.
- Oh, ne haragudj, gondolom nem szeretnéd, hogy eltérő nézeteidet hirdessem a Mardekár klubhelységének közelében! – Angelina nem engedve Damian visszatartásának, a Hollóhát felé vette az irányt.
- Andrews! Angelina! – kiáltott utána megsemmisülten. – Áh, reménytelen eset a csaj – ingatta fejét letörten Damian, s visszatért társai közé…
                                                              Moonlight
          
Két hosszú nap telt el azóta, hogy Angelina dühösen elviharzott Damian közeléből, teljesen kivetkőzve önmagából. De ha minden igaz, a mai este folyamán kénytelen lesz találkozni a Marlow fiúval, ugyanis a faliújságra felakasztott pergamen szerint, Dumbledore professzor szeretne valamit bejelenteni, és minden kastélyban tartózkodó diákot kér, hogy csatlakozzanak hozzá a vacsoránál.
Egyen talárját felkapva indult a vacsorára háztársait követve. Egy alsóbb éves kislány mellé ült, aki máskor segítségét kérte a rúna ismeret tantárgy házi feladatához. Mint mindig, Evelyn szívesen fogadta Angelinát, és vidáman mesélte a Karácsony eseményeit, amiről otthon tartózkodása miatt lemaradt Andrews. Angelina arra eszmélt fel, hogy valaki kezébe csúsztatja tenyerét. Felnézve megpillantotta Damiant, aki nem törődve Angelina fürkésző pillantásaival, nyugodtan folytatott beszélgetést a vele szemben ülő osztálytársával.
Miután Dumbledore elmondta a szilveszteri bállal kapcsolatos tudnivalókat tanulóinak, Damian kénytelen volt elengedni Angelina kezét, hisz kicsit szembetűnő lett volna, hogy az egyik kezük az asztal alatt, a másikkal meg alig bírnak enni. Az igazgató somolyogva figyelte Angelinát és Damiant, amint egyszerre emelték fel kezüket, hogy feltűnőség mentesen (?!) elfogyaszthassák vacsorájukat.
A vacsora végeztével, Angelina az elsők között állt fel helyéről, s távozott a Nagyteremből. Damian még evett pár falatot, majd sietősen követte a lányt, abban reménykedve, most talán helyrehozhatja a pár napja történt kisebb affért. Még épp látta, hogy egy aranyszőke angyali szépségű lány kilibben a főbejáraton. Még hallotta, hogy egy lány, valami Clair, vagy Kelly, már nem is tudta pontosan hogy hívták, utána kiáltott, hogy mégis hova megy, de azzal sem törődött. Beszélni akart Angelinával.
- Angelina! Kérlek, hallgass már végig! – hörgött fulladozva Damian, miután hagyta, hogy Andrews tizenöt percen át futtassa a dermesztő hidegben.
- Damian? Jól vagy? – érkezett Angelina aggódó hangja.
- Én… én…
- Igen?
- Én nem… - Damian alig tudta elkezdeni a mondatot, kimerülten esett össze. Így is meg volt fázva, nem tett jót neki ez a kis futás, egy szál talárban, december vége felé közelítve.
- Basszus – morgolódott alig hallhatóan Angelina. (Gina, véla felmenőit tekintve, az átlagtól eltérően nem gyengült, vagy betegedett le az év leghűvösebb évszakában sem, sőt, a Hold ragyogása erősebbé tette.) Erősen koncentrálva lebegtette Damiant a gyengélkedő felé, magát korholva ostobasága miatt Angelina.
                                                                Moonlight
- Mr. Marlow hamarosan felébred, kisasszony. Az úrfi teljesen egészséges lesz, miután megitta a bájital…
- Melyiket kell meginnom? – szakította félbe a javasasszony szóáradatát Damian. Angelina szaggatottan sóhajtott fel megkönnyebbültségében. Már azt hitte, valami komoly baja esett a fiúnak.
- Mr. Marlow! Miért nem mondta, hogy már felébredt? – ripakodott rá a Madame. – Tessék, ezeket igya meg most rögtön! – nyomott a mardekáros kezébe egy zöld, kék és vörös fiolát. - Ezeket pedig este – rakosgatta a későbbi bevételre való bájitalokat Damian kis szekrényére az ágy mellé.
- Megmondaná, Madame Pomfrey, hogy mennyi az idő?
- Öt perc…
- Öt perc múlva fél hét – igyekezett a válasszal Angelina, aki eddig csendben figyelte az iskolaorvos ténykedését, de látszólag a fiút cseppet sem hatotta meg, hogy mindezidáig mellette volt.
- Kisasszony, nekem most mennem kell, Dumbledore professzor úr hívat, ne fárassza le túlzottan az úrfit! – Madame Pomfrey még ellátta néhány tanáccsal Angelinát, ha véletlen Damian rosszul lenne, belázasodna, legyen mellette valaki, aki tudja mit kell tenni.

- Jobban vagy?
- Mit keresel itt? – tették fel eddig tervezett kérdésüket, szinte egyszerre, a gyengélkedőn ülő fiatalok, de míg Angelina kedvesen, addig Damian vádlón, mintha a lány tehetne arról, hogy meggondolatlanul utána rohant.
- Hogy kérdezheted azt, hogy mit keresek itt? – Angelina csak pár pillanat elteltével tért magához a döbbenetből, amit a fiú kérdése váltott ki belőle. Damian válaszul csak elfordította a fejét. – Damian, kérdeztem valamit! Illik rá válaszolni!
- Én is csak ennyit szerettem volna. Csak választ akartam. De a kérdést se bírtam feltenni – grimaszolt Marlow.
- Nézd, én átgondoltam…
- Bőven volt rá időd gondolom. Míg én lázálomban szenvedtem, te gondolkodtál – hunyorított szarkasztikusan Damian.
- Végighallgatnál?!
- Mondd csak nyugodtan.
- Szóval… Én szeretnék elnézést kérni – nézett le a földre Angelina. Szőke haja arcába omlott, eltakarva könnyeit a kíváncsiskodó szemek elől. Damian percekig elgondolkodva figyelte a lány kétségbeesett vonásait, majd szelíden elmosolyodott, s kezével óvatosan felemelte Angelina fejét, hogy ujjával letörölhesse a kósza könnycseppet a gyönyörű arcról.
- Nem haragszom, és te se neheztelj rám a viselkedésem miatt! – Damian lágy csókot lehelt Angelina arcára, majd ezt követően elhúzódott; nem akarta elriasztani a lányt.
Percekig ültek csendben, átengedve magukat gondolataik erőszakos örvényének. Angelina még mindig a mondottakon merengett. Azt kérte tőle Damian, nézze el neki hangulatváltozásait… Ő megteszi boldogan. Örül, hogy megbocsátott neki a fiú azok után, hogy egy napos kellemetlen programot szervezett neki a gyengélkedő falain belül, miközben annyi minden mással foglalhatná el magát…
- Angelina! Figyelsz te rám?
- Tessék? Bocs, elkalandoztam – motyogta egy ásítás kíséretében Angelina.
- Épp erről beszélek… Nem kellene neked felmenned a hálókörletedbe? – Damian kedveskedve simogatta meg a lány haját, de annak láthatóan kezdett leragadni szeme.
- Mi? Jó, persze… - dünnyögte hátradőlve az ágyon Angelina. Nem akarta egyedül hagyni Damiant és egyébként se volt olyan állapotban, hogy felmenjen a toronyba; félő, hogy a végén még leesik, például egy kedves szellemnek köszönhetően.
- Rendben, akkor jó éjt, Angelina! – Damian betakargatta a lányt, s még egyszer, utoljára végigsimított bársonyos arcán, majd ő maga is aludni tért…

                                                                Moonlight
Másnap reggel az égiek földi képviselője fáradtan ébredt. Szemébe hulló szőke tincsei minduntalan korlátozták abban, hogy tüzetesebben felmérhesse, hol is van. Mire elrendezte hajfürtjeit, kellőképp friss volt ahhoz, hogy rájöjjön hol töltötte az éjszakát. Maga mellé pillantva szembetalálta magát a mosolygásra késztető, édesdeden szuszogó, kócos „fekete herceggel”. Angelina fejét kezébe temetve pihent, míg a javasasszony a lehető leghalkabban ki nem jött szobájából, ezzel is felriasztva álmából Damiant.
- Jó reggelt! – motyogta kábán Marlow. – Oh, Madame Pomfrey! Milyen jó, hogy jön! – mintha minden fáradtság hirtelenjében távozott volna belőle; vigyorogva nyújtózkodott Dam. – Mikor mehetek el? Kérem, legyen tekintettel a kisasszonyra is! Szegény kénytelen volt itt tölteni az egész estéjét, csak hogy én ne unatkozzam.
- Persze, persze – somolygott a Dumbledore-ra jellemző mindentudó csillogással szemében. – Amint teljesen felébredt Mr. Marlow és Andrews kisasszony, távozhatnak is.
- Köszönjük, akkor mennénk is – kelt fel azonnal az egy napig „lakhelyéül” szolgált ágyáról, maga után húzva a csodálkozó lányt.
- Viszontlátásra, Madame Pomfrey! – köszöntek el a tisztelt gyógyítótól kórusban, s kisiettek a gyengélkedőről, nehogy véletlen meggondolja magát a Madame, és még befektesse egy-két napra az ágyba Damiant.
Kilépve a hatalmas fehér szobából, az Angyal és az Ördög útjai elváltak. Megbeszélték, hogy együtt ebédelnek a többiekkel, majd kimennek a parkba sétálni. Bár nem látszik a Hold, s fénye nem ragyogja be az égboltot, az idő megfelel egy kis levegőzésre a gyengélkedő után.
                                                             Moonlight                                                                 
Angelina szobájában olvasgatva gondolkozott a Damiannal kialakított kapcsolatán. Olyan fura volt… Ha csak lehetett, a fiú magához húzta, s el sem engedte, kellemesen telt az idő, ha együtt voltak. Szokatlan volt maga a helyzet. Eddig, ha akartak tőle valamit, az volt az első, hogy „lejönnél velem a következő hétvégén Roxmortsba?”. Általában igent mondott, ha szimpatikus volt számára a fiú, de egy puszinál tovább sose mentek. Ott, mintha leomlott volna egy fal, nem mélyítették a köteléket. S most jött a mardekáros különc, aki felsegítette, beszélgetett vele, nem nézte levegőnek, vagy épp ellenkezőleg; istenek gyermekének, aki sohasem hibázhat, hisz az rombolná tekintélyét…
- Gina, nem jössz ebédelni? – nyitott be a szobába Sandra.
- Köszönöm, hogy szóltál – biccentett szobatársának Andrews. Sandra azon kevés varázslók egyike volt, aki kicsit közelebb kerülhetett Angelinához. Bár nem voltak legjobb barátnők, Angelina örült, hogy van, aki néha meghallgatja, de az utóbbi damianos korszakában kicsit mintha hanyagolták volna egymás társaságát.
- Megvárjalak? – lépett bentebb Sandra.
- Megköszönöm. Egy pillanat, csak… - A fürdőszobaajtó halk nyikorgással jelezte, Angelina diszkréten behajtotta maga mögött.
Angelina és Sandra az élet apró-cseprő dolgain diskurálva léptek be a Nagyterembe, ahol már javában folyt a tanulók közötti versengés, egy-egy boszorkány, vagy épp varázsló ifjonc elnyeréséért.
„A bál…”
Sandra és Angelina leültek a kicsit elkülönült hollóhatás asztal részhez. Damian is befutott néhány perc elteltével, s elfoglalta az Angelina melletti szabad helyet. Halkan köszöntek, majd figyelmüket a felemelkedő igazgatójuknak szentelték. Dumbledore emlékeztette a kastély lakóit a báli előkészületekre, amiket holnap délután folyamán megkezdenek a tanárokkal.
- …Mindig szívesen fogadom kreatív ötleteiteket! Jó étvágyat kívánok! – ereszkedett vissza helyére a télapóra emlékeztető úr.

- Áll még a program? – hajolt közelebb Angelinához Damian, mikor Sandra elfordult a másik oldalán ülő lányhoz.
- Persze. De előtte még fel kell mennem a kabátomért.
- A Nagyterem előtt várlak majd…

                                                             Moonlight                                                                 
Az Angyal elmerengve hallgatta Damian monológját. Mióta kijöttek az udvarra, a fiúnak be nem állt a szája, folyamatosan csak beszélt, beszélt és beszélt, mintha soha nem fogyna el a mondanivalója.
- Neked mi a véleményed erről?
- Tessék?
- Semmi, nem fontos – nevetett fel Marlow Angelina értetlen arcát látva.
Csöndben sétáltak tovább kart karba öltve, élvezve a lágy szellő simogatását arcukon. Teljesen más világ érzését keltette az idő ilyesfajta váltakozása. Két napja még meg lehetett fagyni, most azonban a Karácsony tisztaságára utaló puha havon kívül, őszi hangulat lengte körbe környezetüket. Damian pedig ezt a pontot látta legmegfelelőbbnek kérdéséhez.
- Angelina…
- Kérlek, ne mondd, hogy megint nem figyeltem, és mondtál valamit. – Szinte hallani lehetett, ahogy Damian szívéről legurult egy súlyos kő; az Angyal mosolya egy pillanat alatt elfelejttette vele zavarát.
- Nem, még nem kérdeztem semmit sem – rázta fejét hirtelen előtörő bizonytalanságát leplezve. – Angelina… - Damian minden erejét összeszedve tette fel kérdését. – Lennél a partnerem a bálon? – a mardekáros reménykedve figyelte Angelina törékeny arcvonásait. Még sosem érezte magát ilyen rosszul, ha egy lányt akart elhívni valahova, ezért nem is értette most miből fakad a gondja.
- Igen…
                                                             Moonlight                                                                 
Angelina eltűnődve nézte magát a tükörben. Édesanyja első báli ruháját viselte, amivel nagymamája ajándékozta meg idén karácsonykor. Levelében az állt, a ruha mágikus erővel rendelkezik, óvatosan bánjon vele. Édesanyja aranyszőke hajszálát belevarrva, olyan energiával ruházta fel, amelytől, ha viselője megbecsüli, s vigyáz rá, a ruha évszázadokon át képes fennmaradni, ám csak is a készítő leszármazottjai viselhetik; hisz ha valaki más venné fel, szűk, kényelmetlen és fájdalmasan fojtogató öltözetté válna. A burgundi vörös estélyi kiemelve Angelina vonásait, rásimult karcsú testére, térdtől lefelé pedig kibővült, ezzel megadva Angelina számára az esélyt a bálokon kötelező táncolásra is…
Damiant az első pillanatban lenyűgöző, méz szőke haját kiengedve hagyta, egyszerűen kifésülte, és egy kisebb bűbájjal elintézte, hogy egész éjszaka ebben a formájában tündököljön.
Sandra tátott szájjal mérte végig osztálytársát, s hebegve próbálta megnyugtatni, hogy nem borzasztó, sőt…
- Kivel mész, Angelina? – somolygott a tükörből Sandra. Gina segített neki elrendezni kusza barna tincseit, miközben halkan válaszolt.
- Damian Marlow hívott el.
- Az a mardekáros fiú, akivel tegnap a parkban sétálgattál édes kettesben? – találgatott kajánul Sandra, figyelve Angelina arcának apró rezdüléseit, melyet kérdésével idézett elő.
- Honnan tudod? Követtél minket, Sandra?
- Ugyan dehogy! – legyintett kétkedően. – Elláék láttak titeket az ablakban. Azt mondták egy fekete, jóképű sráccal mászkáltál odakint.
- Csak beszélgettünk – mentegetőzött még mindig Sandra haját fésülgetve.
- Persze, persze, elhiszem én – védekezett némi hitetlenkedéssel hangjában.
                                                          Moonlight                                                                 
Sandra mosolyogva karolt bele griffendéles partnerébe, s a feléjük tartó Damianre kacsintva ott hagyta barátnőjét. Damian elbűvölve nézte a szépséges arcot, és az azt keretező méz szőke hajzuhatagot.
- Gyönyörű vagy, Angelina! – Damian álmában sem képzelte volna, hogy Angelina ilyen szép, de most, hogy meggyőződött róla, hogy ez a lány igenis Angelina, s az ő partnere, a magabiztosság és a büszkeség rögvest visszaköltözött feldúlt lelkébe.
- Köszönöm – mosolygott kissé elpirulva Andrews.
Damian méltóságteljes tartással vezette oldalán az Angyalt a Nagyterembe. Feltűnő párosukra azonnal felfigyeltek háztársaik, de kivételesen nem tettek élcelődő megjegyzéseket rájuk, esetleg az ünnepi légkör, vagy talán csak saját partnereik miatt.
- Köszöntök mindenkit az év utolsó napja alkalmából rendezett bálon! Arra kérnélek titeket, élvezzétek ezt az estét, használjátok ki az alkalmat, hisz ilyen nem lesz több ebben az évben! Felhívnám figyelmeteket a házimanóink nagyszerű munkájára is! Feltétlen kóstoljátok meg azokat a habos süteményeket, egyszerűen isteniek! – Dumbledore valószínűleg még folytatta volna az áradozást pár szó erejéig a vacsoráról, de Minerva megrovó tekintete korlátozta ebben. – Nem is szaporítanám tovább a szót, jó szórakozást mindenkinek!
A diákok halkan beszélgetve láttak az asztalokon megjelenő estebéd elfogyasztásához, amit a kastélyban élő manóknak köszönhettek. Angelina közben tüzetesebben is szemügyre vette a díszítéseket. Látszott rajta Dumbledore keze munkája, a fejük felett cikázó tündérkék, párokba rendeződve, lehetőleg mind a négy ház színeit keverve táncoltak. Ahogy Angelina felpillantott a mennyezetre, a sötétségben ragyogó Hold szégyenlősen előmerészkedett a felhők jótékony takarásából, mintha csak érezte volna, hogy gyermekének szüksége van mágikus erejére.

                                                             Moonlight                                                                 
Angelina, fejét Damian vállára hajtva bújt az erős karok biztonságot nyújtó ölelésébe. Összesimulva, finoman ringatóztak a megbűvölt zene kellemes dallamára. A fáradhatatlan tanulók nagy része, magukat meghazudtolva, alig álltak már lábukon; a többség iszogatva pihent, s várta az újesztendő első napját, hisz hamarosan éjfélt üt az óra, s kezdetét veszi egy újabb év, mely talán egy új életet rejteget magában, titokban, csendesen…
- Visszaszámlálás indul! – kiáltotta el magát egy túlfokozott állapotban lebegő griffendéles. – 5!
- 4! – suttogta Damian Angelina hajába.
- 3! – Egy új élet vár rád…
- 2! – Tele szép kalandokkal, meseszép álmokkal…
- 1! – Nyakadon az újév, hát lépj csak át!
- Boldog újévet!
Damian ajkai gyöngéden rázárultak az Angyaléra, boldog, s örömteli újévet kívánva…
„Keresed, s most megtalálod.
Kutattad, hisz volt egy álmod.
Rájössz, ez már a valóság,
Élvezd életed, mit végre megkaptál,
Szíved újra lángolt e holdfényes nap után…”

Szerző megjegyzése:
Először is: köszi, h elolvastad:)
Ha valakit érdekel, Angelina ruháját a http://www.alkalmiruha.com/ruha-szalon-kepek.html honlapon megtaláljátok:)
„Estélyi ruhák (burgundi vörös) / (vörös)” A burgundi vörös estélyit néztem ki neki:) Kár, h a modell, nem szőke:D