Kate

Most, két nappal később is eszeveszetten vihogunk ezen a csirkés kalandon. ”Szegény” Black csak annyit tud, amit Potter elmondott neki. Nevezetesen: egy cipő (ezt kikérjük magunknak, mert az nem is cipő, hanem bakancs!) fejbe találta, elájult, a csirkék csipkedték, ő (mármint Potter) pedig hősiesen kiszabadította a barátját, majd a gyengélkedőre rohant vele.
Az persze kimaradt, hogy az a ’cipő’ (akkor is bakancs, ha hupikék hó esik) tőlünk származott. Azért kíváncsi vagyok, hogy hogy fog reagálni, mikor megtudja. Előre röhögök.
Erről természetesen az egész suli tud. Miért is maradna bármi titokban, amiben a híres Black-Potter duó benne van?
Amiről viszont csak kevesen tudunk, hogy az egyik csirke, aki igen intenzíven támadta Blacket (pontosabban a gatyáját) egy ugribugri Hugridu... Akarom mondani Hugrabugos volt. A csajokkal, nagy egyetértéssel arra jutottunk, hogy jó helye van ott, annak ellenére, hogy szerinte neki a Hollóhátban kéne lennie. Ez már csak azért sem lehetséges, mert nem csak hajilag, agyilag is szőke. (Ezt támasztja alá, hogy most is elfelejtette, hogy nem emberi alakja van, úgyhogy most nem tudna...)
De ami a legjobb az egészben, hogy most nem közülünk került valaki a Holdkórosok miatt a gyengélkedőre, hanem fordítva. Ráadásul, hogy Black bosszúsága még nagyobb legyen, Amynek (Madam Popó... Pomfrey segítségével) sikerült bejutnia éjszaka a gyengélkedőre, és egy apró bűbáj segítségével a pukli egy jó ideig ott marad a fején, biztosítva, hogy egyhamar ne lehessen elfelejteni, mi történt Miss Blackkel (újabban az egész suli így hívja. Szövegcsórás felsőfokon...)
Mikor ez az egész dolog kiderült, mindenki Blacken röhögött. A legjobban (rajtunk kívül) egyértelműen a Mardisok (pontosabban Mardisokk).
Trixyke, Black unokahúga odajött hozzánk, és minden gyűlölete ellenére gratulált. Úgy látszik, vannak még csodák, ha elvétve egyszer-egyszer, de akkor is.

*

- Az istenit – morgom félhangosan.
- Kate, mi a baj? – kérdezi Alice.
- Semmi, csak lent hagytam a klubhelységben Lumpsluck házidogáját. Úgyhogy most mehetek le érte.
- Á, hagyd a fenébe, most már ne menj le, majd reggel összeszeded.
- De ha mindenáron egy szál hálóingben akarod mutogatni magad a Kergemarha-bandának, akkor csak nyugodtan – mondta vigyorogva Amy.
- Tudod mikor! – csattantam föl. Na persze, ez minden vágyam, hogy előttük billegjek. – Igazatok van, majd reggel összeszedem – mondtam higgadtabban.
- Na ugye – kórusban négyen.
- 73! ... Végre egy csendes éjszaka... Jó éjt csajok – mondtam gonoszan, és eloltottam a pálcám.

*

A csajok közül még csak Lil van (teljesen) ébren, a többiek most kászálódnak ki az ágyból. Persze egy hang nélkül. De szeretem a csendet.
- Jó reggelt, csajszik. Milyen szé-ép, csendes napra virradtunk – mondtam egy ásítás mellett. – Sehol egy hangoskodó emberke, csak a csend és nyugalom. Nektek is furcsa, nem? – gondolom, hogy az, mert általában minden reggel arra ébred az utolsó ember, hogy a szobában lárma van. De most...!
- Nah, én most szépen lemegyek, és összeszedem a lent hagyott cuccokat.
- Öé öie öe öaa öeaaíai? - kérdezte Alice.
- Hogy találtad ki? – kérdeztem vissza egy gonosz mosoly kíséretében. Hát igen, nem akarom még kiszabadítani őket. Olyan jó, hogy majd’ felrobban, és lehet rajta vigyorogni (áá, csak egy cseppet – vagy nagyon – vagyok gonosz, ugye?)

Elindulok lefelé a lépcsőn. A lépcső hirtelen csúszdába megy át, ami csak egyet jelenthet: egy fiú megpróbált feljönni a lépcsőn. Van egy tippem, hogy ki lehet az.
- Blaaack – morgom, ahogy a lépcső alján meglátom.
- Smith – vigyorog. Ajjaj, ebből semmi jó nem sülhet ki.
Tovább száguldok lefelé. Basszus, basszus, basszus, ebből baj lesz....
- ÁÁÁ – ordítom, ahogy a torkomon kifér, de nem sokáig jutok, mert az a szemét elnémít, úgyhogy már csak némán tudok kiabálni. Annak meg semmi értelme, úgyhogy inkább abbahagyom, energia megtakarításra. Nem hiába mondták, hogy az energia nem vész el, csak átalakul (kb. ennyit sikerült megtanulnom a mugli suliban, mielőtt ide kerültem).
- Kate! – ez egyértelműen valamelyik csaj volt a szobából, az ordításomra reagálva. Megszegték a szabályt. Hajjaj, ezért mit fognak még kapni. Bár ezen ráérek gondolkodni, mert az a baj, hogy Black épp most rabol el...


Lily

„Huhh… ideje volna felébredni.” – gondoltam magamban. Ahogy körbenéztem a szobában félkómás fejjel, nem lepett meg a látvány, a csajok még mindig alszanak. Összeszedtem hát a cuccaim, és beköltöztem a fürdőszobába. Fél óra múlva, ahogy kimentem a fürdőből, lám csak, a csajok ébredeznek. Amy már tapasztalatból a fejére rakta a párnáját és úgy aludt, mert reggel általában, Potteréknek köszönhetően, az utolsó ember mindig óriási lármára ébred. Na és persze ma mindenki kussol, a tegnap esti „egyszerrekiáltjukelmagunkat”-dolog miatt.
- Jó reggelt, csajszik. Milyen szé-ép, csendes napra virradtunk Sehol egy hangoskodó emberke, csak a csend és nyugalom. Nektek is furcsa, nem? – ébredezett Kate. Dóry-ra néztem, és ő, észrevéve a pillantásom, visszadőlt a párnájára.
- Nah, én most szépen lemegyek, és összeszedem a lent hagyott cuccokat.
- Öé öie öe öaa öeaaíai? - kérdezte Alice.
- Hogy találtad ki? – kérdezett vissza Kate egy gonosz mosoly kíséretében. Én meg közben elpakoltam a cuccaimat a táskába. Imádtam a vasárnapokat. Nincs suli, miénk az egész nap.
Kate eltűnt az ajtó mögött. A szobában még mindig csend volt. Dóry bement a fürdőszobába, és mindenki készülődött.
- ÁÁÁ – hallatszott a lépcső felől.
- Kate! – kiabáltuk egyszerre, és elkezdtünk rohanni le a lépcsőn, és megálltunk annak alján. Egymásra néztünk, ekkor megjelent Dóry is.
- Mi történt? – kérdezte.
- Katet elrabolták – válaszolta Alice.
- Van egy tippem ki lehetett – mondtam vészjóslóan.
- Jajj ne… Black - találta ki gondolatomat Amy. - Most mégis mihez kezdjünk?
- Talán… menjünk Potterhez kérdezősködni – vélte Dóry.
- Az nem rossz ötlet. De előbb menj fel, és töröld meg a szád, mert fogkrémes – vigyorgott rá Alice.
*
Pár perccel később már lent vártunk Potterre a klubhelyiségben. Remusszal megüzentünk neki, hogy a klubhelységben várjuk. Potter meg is jelent a lépcső alján.
- Á! Micsoda meglepetés! – mintha nem számított volna rá. Tuti hogy tudja hol van Kate. – Helló Lily! – kezdte öntelt vigyorral az arcán. A többieknek nem is köszönt. Mekkora egy bunkó!
- Hagyjuk ezt, Potter. Segítened kell nekünk! – tért a lényegre Dóry.
- Oh! Hát erről van szó. És mégis miben?
- Katet elrabolták. Black volt az, tudjuk. És gyanítjuk, hogy te tudsz erről valamit – hát ez van. Amy jobban tud tárgyalni és alkudozni, mint Dóry, Alice vagy én. Ezért hagytuk őt beszélni.
- És mit kapok cserébe? – megint elővette azt az öntelt vigyort. Rám nézett. Jézusom.
- Mit kérsz? – kérdezte Amy.
- Egy randit Lilytől.
- Azt már nem! – keltem ki magamból. Én és Potter? Randi? Ugyan!
- Lil, meg kell tenned! – nézett rám Dóry. – Kate-ért.
- Igazad van – ismertem be kelletlenül. – Legyen. Randizom veled Potter.
- James, ha kérhetem – azzal beletúrt a hajába. – Akkor, miben segíthetek?
- Tudod, hol van Kate? – ez Alice volt.
- Azt sajnos nem. De bármi másban segítek.
Biztos, hogy ez James Potter?
- Akkor épülj be közénk! – tanácsolta Dóry. – Bajod nem lesz belőle. Majd úgy csinálunk, mintha valakit rávettünk volna, hogy százfűlé főzettel váljon Potterré. Arra úgyis volna jelentkező, szóval gond egy szál se.
- Oké! Ez nem rossz ötlet! Dóry te egy zseni vagy. Potter, áll az alku? – kérdezte Amy.
- Persze, benne vagyok.
Nem jutok szóhoz. Potterrel kell majd randiznom. Még mindig nem fogtam fel. Végülis… legalább túl leszek rajta, és nem nyaggat többé, hogy randizzak vele. Lám csak, pozitívuma is van a dolognak.
- Akkor 25 perc múlva találkozunk odalent. Lányok, mi addig szerezzünk Veritaserumot! Valahogyan ki kell szedni Blackből, hol van Kate – tanácsoltam, aztán magára hagytuk Pottert, és elindultunk Lumpsluck bájitalraktára felé. Már tudtuk merre van. Nem először volt szükségünk bájitalra. Jó… azért mi sem vagyunk ártatlanok.
Odaértünk a folyosóra, amelyből a raktár bejárata nyílik. Őrséget állítottunk. Dóry a folyosó egyik végére, én a másik végére, Amy és Alice pedig bementek a raktárba. Annak ellenére ketten mentek, hogy a raktárban a bájitalok helyét talán már jobban ismertük, mint maga a professzor. Nem is keresgéltek sokáig a lányok, pár perc múlva már indultunk fel a hálókörletek felé a bakancsokért.
- Nem volna célszerű bevetni a bakancsot – gondolkodtam hangosan. – Még a végén úgy eltaláljuk vele Blacket, hogy megint emlékezetkiesése lesz. Az pedig nem volna jó, ha senki sem tudná hol van Kate.
A lányok erre helyeslően bólogattak. Így hát irányt változtattunk, és szépen lassan leballagtunk a bájitaltan terembe.
- Remélem Kate-nek semmi baja nincs – aggodalmaskodott Dóry.
- Mert akkor kinyírjuk Blacket – ezt komolyan gondoltam.
- Pontosan – helyeselt Alice.
Az út további részében azt taglaltuk, hogyan leckéztethetnénk meg Blacket. Mit ne mondjak, elég érdekes megoldások is születtek. Itt egy példa: Újabb Csibefutamot indítunk.
Ez egyébként nem rossz ötlet. Szerintem.
Megérkeztünk a pincébe. Ahogy beléptünk a terembe, rögtön elkezdtük tervezgetni, mit és hogyan fogunk csinálni. A terv egyszerű. Amy lesz a csali, mivel Black őt próbálja elcsábítani, eddig - istennek hála - kevés sikerrel. Én a szekrénybe bújok, Dóry a tanári asztal alá, Alice pedig kint fog őrködni. Már csak az a kérdés, Potter mit alkot. Végszóra be is lépett.
- Na, megmondtad Blacknek? – támadtuk le egyből.
- Igen. Azt mondtam neki, hogy a pincében várjátok, és én pedig elbújok majd valahová a teremben, hátha közbejönne valami. Továbbá hoztam még kötelet. Jól jöhet.
- Hurrá – mondta Amy gonoszan vigyorogva. – Akkor mindenki a helyére!
- Várjunk csak! – hirtelen eszembe jutott valami. – Pot… James hová fog bújni?
- Te hová bújsz Angyalom? – kérdezte vigyorogva.
- A szekrénybe – válaszolta Dóry.
- Kösz szépen – Ez összeesküvés!
- Úgyis meg tudta volna! – jó… ez igaz.
- De ha én nem akarok egy szekrénybe bújni P… Jamesszel?
- Akkor beköplek titeket Blacknek.
- Te gazember!
- Lil, nyugi! Gondolj Kate-re! – Milyen jó, hogy Alice mindig észnél van.
- Oké – egyeztem bele rövid mérlegelés után. Nincs is más választásom. Kate sokkal tartozik nekem!
- Akkor gyerünk! Black mindjárt itt lesz! – figyelmeztette Amy a társaságot, majd pedig kiment Alice-szel. Dóry bebújt az asztal alá, én pedig Potterrel a szekrénybe. Résnyire hagytuk a szekrényajtót, hogy kilássunk.
Ekkor megjelent Black. A terv az volt, hogy Amy eltereli a figyelmét, Dóry és én pedig hátba támadjuk. Varázslattal persze. Azért ketten, mert az a biztos. Aztán lekötözzük őt egy székhez, és vallatni kezdjük. Ja, majd el felejtettem: Pottert nem szabad a nevén szólítani, különben Black rájön, hogy ő is benne volt. Nagyjából ennyi.
Black leült a tanári asztalra. Ajajj… szegény Dóry… így nem lesz könnyű hátba támadni.
Bejött Amy.
- Hello, szépségem! – köszönt széles vigyorral az arcán Black. – Minek köszönhetem ezt a randit?
- Állítsd le magad, Black – szólt ridegen Amy. – Csakis Kate miatt hívtalak ide – azzal elkezdett közelíteni Black felé, kikerülve a padsorokat.
Mindezt a résen át láttam. Aztán Potter felé fordultam. Nem kellett volna. Ugyanis egy óriási pókkal néztem farkasszemet. Vagy pókszemet. Vagy mit. Sikítani kezdtem volna, de James időben befogta a szám.
Majd mikor már elmúlt a sikíthatnékom, azaz eltűnt a pók, James elengedett.
- Csak nem félsz a pókoktól? – kérdezte, és közelebb hajolt.
- De, képzeld, félek tőlük – válaszoltam, és belenéztem abba a szép barna szempárba.
Jesszusom! Ez meg akar csókolni!
- ÁÚÚÚ! – kiáltott James. Gyorsan elnémítottam. Ilyenkor jól jön a nonverbális varázslás. Bokán kellett rúgnom, hogy ne következzem be a „katasztrófa”. Kinéztem a résen. Amy és Black a szekrény felé nézett.

Hajajj. Ebből baj lesz!