Ezt hirdették az ezüstszínű betűk a méregzöld borítón. Claire izgatottan nyitotta ki a nehezen szerzett kis könyvecskét. Remegő kezekkel lapozgatott, míg az első oldalakat borító kígyórajzok után el nem jutott az első bejegyzésig.

1971. szeptember 25.

Csakúgy, mint bárki más, tizenegy évesen jöttem a Roxfortba. A Teszlek Süveg természetesen a Mardekárba osztott. Hova máshova tehetett volna egy ekkora tehetséget, mint én?

– Gyerünk már! – morogta Claire, miközben pörgette a lapokat. – Ez engem nem érdekel. Áh, megvan! – kiáltott fel, mikor megpillantotta a díszes számot: 1977.

Tudom, hogy mindenki arra a dologra kíváncsi! De megígértem, hogy tartom a szám. Még Wandának és Wendynek sem árultam el semmit, pedig a legjobb barátnőim.

– Na igen, a két hiéna – célzott az ikrekre Claire. – A fenébe – mondta, miután még egyszer átfutotta azt a néhány mondatot. – Pedig olyan kíváncsi lettem volna rá, hogy mi történt – szontyolodott el.
Év elején az egész Roxfort attól az ominózus esettől visszahangzott, mikor Lumpsluck egyik óráján a professzor csoportmunkára szólította fel a mardekárosokat és a griffendéleseket, de Hayley természetesen erre nem volt hajlandó. Köztudott volt, hogy tiszta aranyvérűként nem állt szóba az „aljanéppel”.

Szóval odaült mellém az a… az a griffendéles – igen, itt most sajnos kénytelen vagyok kimondani azt a szót, pedig nem áll szándékomban bemocskolni eme nemes könyvet –, és Lumpsluck elvárta tőlem, hogy együtt dolgozzunk! Ami már önmagában is nevetséges, hiszen én? Dolgozni? Ugyan, kérem… Ráadásul egy olyannal? Felháborító! Az őseim forognának a sírjukban, ha ezt tudnák.
Ránéztem a betolakodóra, aki szemmel láthatóan meg volt szeppenve, és köhintettem egyet, mire Wanda és Wendy rögtön ott termettek, és eltávolították a nem kívánatos személyt. Hálásan mosolyogtam rájuk, azt hittem, elintézett az ügy és a szokásos felosztásban végezzük el az órai feladatot, illetve végzik el ők helyettem, de tévedtem. Mily szörnyű, velem is megesik, de csak kivételes alkalmakkor, és ez az volt.
– Miss Bell, csak nincs valami probléma? – Úgy kérdezte, mintha nem tudná, pontosan miről is van szó.
– Attól tartok, van, professzor úr. – Próbáltam olyan illedelmes lenni, amennyire csak kitellett tőlem.
– Elárulná nekem, mi az akadálya annak, hogy együtt dolgozzon egy más házba osztott tanulóval?
– Sajnálom, professzor úr, de képtelen vagyok bárminemű kapcsolatba lépni egy…
– Egy? – nézett rám értetlenül.
– Egy sárvérűvel! – mondtam ki felháborodva az igazságot.
Szörnyülködést, hangzavart okoztam, tehát ismét tökéletesen indult a napom...

– Blöe – foglalta össze az elkövetkezendő oldalak önfényező tartalmát Claire.

…a vége az lett, hogy Lumpsluck berángatott az irodájába, na persze csak szóban, és…

– Ááá, nem hiszem el, hogy nem írta le! – meredt maga elé a lány.
Hayley több mint egy órát töltött el kettesben a drága bájitaltan tanárral, minek végén vigyorogva jött ki az irodából, a talárját igazgató professzorral a nyomában. Mindenki azt találgatta, vajon mi történhetett kettejük között, hogy Hayley büntetés nélkül megúszott mindent. Az egész iskola biztos volt benne, hogy a nagyra becsült napló tartalmazza a titkot, ezért többen is kísérletet tettek annak elrablására. Ez alól nem volt kivétel „tudálékos” Claire sem, ám neki a többiekkel ellentétben személyes oka is volt a dologra.
Még egy hete sem történt az a szégyenteljes eset, amikor a nagyteremben reggelikor a hollóhátas lány épp egy nagy könyv mögé bújt, mint mindig, és nem vette észre a királynőt, akinek ennek következtében nekiment. Felhördülés, kiakadás, kiabálás… minden volt, ami csak kellett ilyenkor.
– Mégis hogy merészeli, hogy hozzámérjem? – panaszkodott a királynő az ikreknek, akik buzgón egyetértettek vele.
Mindenki őket nézte, és mindenki jót röhögött, mikor a mutatványért cserébe Hayley a bocsánatot kérő, és épp távozóban lévő Claire fejére borította zabkásáját.
– Ráadásul még meg is mer szólítani! Undorító! Hova fajul a világ? – fordult a mardekárosokhoz.

– Claire, gyere már, elkésünk átváltoztatástanról! – rontott be a lányvécébe Sarah, Claire könyvmoly barátnője. – Belefulladtál? Azt akarod, hogy McGalagony pontokat vonjon le? Claire!
– Megyek már! – kiáltott vissza a lány, majd becsapta a naplót, táskája mélyre rejtette és szemüvegét megigazítva kilépett a fülkéből.

McGalagony szavai legalább olyan távolinak tűntek számára, mint az, hogy valaha is megtudja az igazat Hayleyvel kapcsolatban. Egész órán azon gondolkozott, hogy mit csináljon a naplóval. Nem jutott eszébe semmi okosság, és ez hollóhátas lévén eléggé zavarta. Elmélkedéséből, ebédidőben az billentette ki, amikor a nagyterem előtti folyosón megint csak nekiment valakinek.
– Bocsánat – mondta illedelmesen, majd szemüvegét a helyére téve felpillantott az illetőre, s szinte felsikkantott izgalmában. A letarolt személy nem volt más, mint a híres-hírhedt hódító, James Potter.
– Semmi gond – válaszolt a fiú közömbösen.
– Zárd be a szád, kisanyám – bökte meg a lányt egy kéz, akinek tulajdonosa, mint azt Claire megállapította, Sirius Black volt.
A két félisten egy kis röhögést követően érdeklődve fordult a hirdetőtábla felé, amin hatalmas zöld betűkkel a következő felirat állt:

„Figyelem! Mardekár királynőjének naplója elveszett! A tolvajra halál vár!”

Ahogy teltek a percek, egyre nagyobb tömeg gyűlt össze körülöttük, s ezzel egyetemben egyre több kósza hír is napvilágot látott a becses napló hollétét illetően. Claire úgy gondolta, jobb, ha szép csendben eltűnik a helyszínről. Álmában sem gondolta volna, hogy egy egyszerű begyűjtő bűbájjal ekkora kavarodást fog okozni. Ő csak nagyon kíváncsi volt, na meg persze szeretett volna bosszút állni azzal, hogy szétkürtöli az igazságot, ezért, amikor Hayley a reggelinél nyitott táskájába süllyesztette a naplóját, könnyedén hozzájutott. Most nagyon megijedt. Sarah-nak azt mondta, nem érzi jól magát, ezért felmegy a gyengélkedőbe, de valójában a hálójába zárkózott be.
Az ágyán feküdt, és a plafont bámulta. Nem tudta, mitévő legyen. Gondolt egyet, előkotorta a naplót, és olvasgatni kezdte, így talált rá egy érdekes bejegyzésre.

Hogy miért én vagyok Mardekár királynője? (Ki más lehetne?)
Először is elbűvölő vagyok, és mesésen nézek ki. Pont úgy öltözködöm, mint a gondolataim: pajkosan. Az lehet, hogy a többi nőnemű egyedhez képest kurvásan viselkedek, de én nem vagyok olyan jó kislány, mint ők. Én az a fajta csaj vagyok, akit a lányok utálnak, de akiről a fiúk álmodnak, az a fajta, akitől anyuci meg apuci félt, hogy ilyenné válsz.
Talán elérhetetlennek tűnök, de csak azok számára, akiknek még nem volt lehetőségük a közelembe férkőzni.
Egyáltalán nem vagyok megbízható, de ez az imidzsemhez tartozik.
A beszélőkém sose megy nyaralni. Egyszerűen muszáj osztanom az észt és sokkolni az embereket. A Roxfort minden sarkában rólam ebszélnek.
Ha belépek valahova, minden szem rám tapad, mintha senki nem létezne rajtam kívül.
A folyosón mindenki úgy tesz, mintha ismerne, folyton körülöttem zsonganak, hogy megtudják milyen is az, amikor a világ a lábaid előtt hever, mert minden csak egy szavadba kerül. Ők vagy megkapják, amit akarnak, vagy nem. Hát, sajnos azt kell mondanom, hogy nem, ezért engem próbálnak felhasználni ahelyett, hogy a saját dolgukkal törődnének.
Előfordul, hogy órákat kések suliból, ha egy új fiú jön az ágyamba. Bár engem csak a pénzes, magas srácok érdekelnek. Azt szeretem, ha minden éjjelem forrón végződik. Hiszen a pasik olyanok, mint a zsepik: egyszer használatosak. Bár vannak nehéz falatok, de ők is mind az ágyamban végzik.
Imádom, hogy minden lány szeme rám tapad, ha a folyosón megyek, mert ők is ilyenek akarnak lenni, mint én. Szeretem látni, amikor az irigység kiül az arcukra. Többen is utánozzák a stílusom, de nem érdekel, fel sem érhetnek hozzám.
Mind utálják, hogy ilyen népszerű vagyok.

Királynőnek lenni bizony nehéz feladat, hiszen fenntartani a színvonalat, az érdeklődést nem egyszerű dolog. Muszáj, hogy folyton rólam pletykáljanak.
Az egész suli, vagyis a mardekárosok, mert a többiek nem számítanak, arra kíváncsi, mit gondolok, mi van rajtam, kivel és mit csinálok… Nem is értem, mivel hívtam fel magamra ennyire a figyelmet, hisz én csak önmagamat adom.

Bár a napló teljes tartalma az egoizmus magasiskolája volt Claire számára, mégis volt benne valami, amitől úgy érezte, élete gyökeres fordulatot fog venni, főleg, ha megfogadja Mardekár királynőjének tanácsait.