- Nem. – Fred felállt, és elővett egy törlőkendőt, majd nekilátott, hogy kifényesítse a pult felületét. Felesleges volt ezzel bíbelődnie, ugyanis az elmúlt fél órában már háromszor áttörölgette a már amúgy is tiszta felület. – Nem – ismételte, majd letette a rongyot és odasétált a tőle nem messze ülő lányhoz, de kerülte a pillantását.

- De igen – ellenkezett a lány, majd felváltva pillantott Fredre és George-ra, akiknek az arca ugyanazt az egyet nem értést tükrözte. – Bele kell egyeznetek, más választásotok nincsen!

- Értsd meg, Ruby, hogy nem lehet! – fakadt ki Fred, majd idegesen elfordult, hogy fel-alá járkálhasson. George ellenben nem szólt semmit, csak nézte, ahogyan ikertestvére nyughatatlanul mászkál, és elgondolkodott.

Percek múltak el így, szavak kiejtése nélkül, míg végül léptek zaja törte meg a csendet. Erre mindannyian összerezzentek, a lány gyorsan beugrott a pult mögé, ezzel fellökve az éppen arra sétáló Fredet.

- Mi a…?!
Nem fejezhette be kérdését, ugyanis ekkor belépett az üzletbe egy varázsló és egy boszorkány. Ha a fiúk jártak volna az utóbbi időben a Roxfortban, akkor valószínűleg azonnal felismerték volna az érkező Carrow testvéreket, de így voltak olyan biztosan vásárlóik kilétében.

- Parancsolnak valamit? – kérdezte udvariasan George, aki már bánta, hogy sima mugli ruhába öltözött díszes bíbortalárja helyett. Nem készült ugyanis vásárlók fogadására, ahogyan az elmúlt egy héten egyszer sem.

- Csak nézelődünk – jelentette be vigyorogva Alecto, majd alaposan szemügyre vette a békésen szundikáló törpegolymókokat, míg testvére az instant sötétségport vizslatta.

- Ezt már láttam valahol – csóválta meg a fejét a férfi, miközben levett egy csomaggal a polcról. Fred éppen ekkor tápászkodott fel a földről és megpillantotta vásárlói feltűrt ujját, mely alól kikandikált a Sötét Jegy.

A fiú felfigyelt a fekete tetoválásra, majd hirtelen hátrahőkölt. Nem értette, mit kereshet a boltjukban két halálfaló, s egyáltalán nem vágyott arra, hogy kiszolgálhassa a vevőket.

„Ennek nem lesz jó vége… Ezek itt Carrow-ék, ha észreveszik Rubyt, akkor aztán lesz nemulass!” – gondolta, majd gyorsan odasétált a vevőkhöz.
- Miben segíthetek? – érdeklődött, mire csak két lefitymáló fintort kapott válaszul.

- Semmiben. Már megyünk is. – Alecto és Amycus elhagyták a boltot és valami olyasmit jegyeztek meg, hogy még sincsen a boltban az, amit kerestek.

- Jó ég! Ezek meg kit kerestek itt?! – kérdezte George.
- Nem mit, hanem kit! – helyesbített Fred, majd várakozó tekintettel meredt akkor előmerészkedő vendégükre. – Téged kerestek, igaz?

- Nem hiszem – porolta le ruháját a lány, majd barátaihoz fordult. – Viszont Harryt nyugodtan kereshették nálatok.

- Nincsen nálunk! – csattant fel George.
- Tudom, de ők nem – vonta meg a vállát Ruby, akin látszott, hogy nem igazán érdekli őt a dolog. – Ha nem akartok segíteni nekem, akkor nincsen semmi baj. Kapcsolatba léphetek másokkal is, akik talán szívesebben együttműködnek velem…
- Nem lenne szabad ezt csinálnod! - ellenkezett Fred.

- Ti még mindig nem értitek?! Háború van! Ilyenkor nem arra kell gondolni, hogy szabad-e vagy nem, hanem arra, hogy ezzel segítünk-e valakinek, vagy nem!

- Mintha nem ugyanezt mondtam volna neked néhány nappal ezelőtt… - csóválta meg a fejét Fred, George pedig felemelte két kezét, ezzel jelezve, hogy békítő szándéka van.

- Akkor a vita el van döntve. Ha amúgy is ugyanazon az állásponton vagytok, akkor nincsen semmi akadálya annak, hogy kapcsolatot tartsunk az iskolával, szállítsunk nektek néhány hasznos ketyerét, meglátogassuk a jó öreg Roxfortot és tájékoztassunk titeket minden rátok tartozó, illetve rátok nem tartozó belső információról!

- Akkor segítetek nekem? – csillant fel a lány szeme.
- Ezek szerint – próbált fintorogni Fred, de nem igazán sikerült neki, mert arcizmai önkéntelenül is mosolyra húzódtak.

- A régi titkos írást használjuk a leveleknél, rendben? – kérdezte George.
- Az nagyon egyszerű, könnyedén megfejthetik!
- Pont ezért nem fogják – vigyorodott el a fiú. – Olyan primitív, hogy ezt meg se próbálják majd…

***

Ginny és Ernie voltak az ügyeletes LPFVB-k (Lumpsluck Professzor FelVigyázó Brigád), mikor napok óta először történt valami különös. A lány éppen korrepetálást kért a tanártól, mert szerinte nem elég jó bájitaltanból a RAVASZ letételéhez, Ernie pedig a szoba ajtaja mellett álldogált, persze kiábrándítva.

A derék professzor kicsit fáradtnak érezte magát a rengeteg korrepetálás miatt, amelyet a diákjai újabban nem restelltek kikönyörögni nála. Ám hiába volt önző egy cseppet, nem volt szíve kétségek közt hagyni a fiatalságot, mindenkinek szívesen segített hát. Bár kicsit soknak érezte, hogy a hét minden napjára van egy-egy magánórája is a normális adagon kívül.

A különös ezen a késődélutánon az volt, hogy a folyosó meglepően kihalt volt. Egyetlen egy árva diák se vágott át a meglehetősen rövid összekötőútnak bizonyuló szakaszon, mely a professzor rezidenciája előtt vezetett. Ernie fel is figyelt arra, hogy hiányoznak körülötte a szimatoló halálfaló tanoncok, pedig eddig minden ügyelete alkalmával el kellett bújnia egy-egy gyanús alak elől.

Mikor aztán Ginny elhagyta a professzor szobáját, együtt sétáltak el a sötét folyosón.
- Na, láttál valami furcsát? – kérdezte a lány, mire Ernie csak megrázta a fejét.
- Azaz, mégis láttam! Senki nem ólálkodott erre, ez pedig szokatlan…

- Lehet, hogy csak nem erre vitte őket az útjuk – vonta meg a vállát Ginny, majd fáradtan felsóhajtott. – Butaság egy öreg tanárt őrizgetni! Megüzenem Neville-nek, hogy én ezt nem csinálom tovább! Lenne más értelmes dolgunk is…

Ekkor azonban egy nagy puffanást hallottak a hátuk mögül, majd egy kiáltást Lumpsluck szobája felől. A fiatalok összepillantottak és hirtelen hátraarcot csináltak, s futásnak eredtek. Benyitottak az ajtón, de már csak az alélt tanárukat találták ott, a látogatóját nem.

- Ginny, te menj fel a gyengélkedőre, aztán szólj Lunának! – adta ki az utasításokat a rangidős hugrabugos, mire a lány bólintott és már szaladt is. Ő maga körülnézett a tett színhelyén, ám első pillantásra a támadó nem hagyott maga után nyomot. Már éppen a bájitaltan tanárhoz akart fordulni, mikor észrevett egy hosszú, fekete hajszálat…

***

A DS tagjai a sebtében összehívott gyűlésen ültek, mindannyian zaklatott állapotban voltak, ugyanis Luna igazán rájuk ijesztett még régebben a professzor fontosságával. Ekkor azonban ő maga nyugodtnak tűnt, míg a többiek tele voltak kétségekkel és félelemmel.

- Mint arról már mindannyian értesültetek – kezdte a szőke lány –, Lumpsluck professzort valaki megtámadta. Jelentem, hogy már semmi baja nincsen, kihallgattuk őt, de nem látta a látogatóját, csak a hangját hallotta. Női hang volt, sőt, diák lehetett.

Az utolsó kijelentésre mindenki a mellette ülőhöz fordult és izgatott sutyorgásba kezdett. Mindenkinek lett volna néhány tippje, ha az elkövető hímnemű volna, ám így csak egyetlen egy gyanús személy jöhetett szóba: Pansy Parkinson.

- Nem, nem Pansy volt a tettes – állt fel Ernie, mikor Ginny megosztotta a többiekkel eme feltételezését. – Találtam egy fekete hajszálat Lumpsluck irodájában. Neki pedig nem ilyen árnyalatú haja van…

- Akkor ki lehetett az? – tette fel a kérdést Luna.
- Nem tudom, de nem ő – csóválta meg a fejét a fiú. – Kiderítem, csak adjatok nekem egy kis időt!

- Rendben, akkor azt hiszem, mára ennyi elég volt – bólintott a szőke hollóhátas. – Menjetek, pihenjetek egy kicsit! Ruby, gyere, mondd, mire jutottál!
Míg a többiek távoztak a fekete hajú lány fáradtan odaballagott „főnökéhez”, majd elmesélte neki, hogy miként vette rá az ikreket a közreműködésre.

A beszélgetés végén Luna kissé aggódva nézett griffendéles barátnőjére.
- Minden rendben? Kicsit sápadt vagy…
- Jól vagyok, csak kimerültem. Igaz, délután lefeküdtem aludni, de nem segített sokat.

Elbúcsúztak egymástól és ki-ki a maga hálókörlete felé vette az irányt. Sötét volt már, tilosban jártak. Ruby igyekezett kikerülni a folyosóellenőröket, akik a tanév eleje óta az este nyolc után sétálgató diákokra vadásztak.

Félt egyedül, ezért megszaporázta lépteit. Egyszer csak hátborzongató zörejt hallott a háta mögül, s riadtan pillantott oda a válla fölött. Felsikoltott, majd futásnak eredt. Azonban hiába rohant lélekszakadva, nem tudott elmenekülni az utána sikló kábító átok elől…