Ha meghalnál…

Láttalak ma, halni készültél… Miért teszed ezt? Miért csinálod ki magad? Miért jó neked?

Jól esik elveszteni a tudatod, jól esik közel lenni a fehér fényhez, jól esik elborzasztani másokat? Jól esik elszomorítani?

Régen ismertem valakit. Ismertelek téged. Ismertük egymást. Ma pedig él egy ember a világon, aki úgy néz ki, mint te, akit úgy hívnak, mint téged, de mégsem ugyanaz az ember.

Régen nem ilyen voltál. Rendes és vicces, feldobtad az unalmas, magolós órákat az örökös hülyeségeiddel, amelyen olyan jó volt nevetni. Jó volt beszélgetni, marhulni, de hol van ez már?

Elmúlt. Négy éve nyoma sincs.

Nem ismersz meg, már csak én tudom, hogy te ki vagy. Teljesen kifordultál magadból. Hová lett az a normális fiú, akit ismertem? Hol van ő?

Ez egy másik ember, egy ostoba ember. Aki halni készül…

Halni készül minden egyes szál cigarettával, amit elszív. Halni készül minden egyes korty abszinttal, amit lenyel. Halni készül minden egyes adag kábítószerrel, amit magához vesz. Halni készül minden egyes flakon gáz beszippantásával, amit a tüdejébe juttat.

És a legnagyobb baj, hogy ez az ember, bár nem te vagy, mégis te vagy.

Megváltoztál. Azt hiszed, menő vagy. Azt hiszed, ettől nagyfiú leszel. Azt hiszed, ettől jobban fognak szeretni. Azt hiszed, ezzel minden meg lesz oldva. Azt hiszed, így könnyebb elviselni a nehézségeket.
Pedig nem. Halni készülsz, pedig azt hiszed, ez csak szórakozás. De valahányszor látlak téged, érzem, hamarosan egy temetésen találkozunk, ahol téged hantolnak el. És én? Én majd állok a sír szélén, és arra gondolok: meghaltál. Megölted magad.

Ez nem játék. Hidd el nekem, ez nem old meg semmit. Hibás az értékrended, hibás a sorrended. Hibás a problémamegoldó módszered. Hibás vagy.

És nem engeded, hogy segítsek. Csak állok melletted, látom, hogy remegsz, megint hülyeséget csináltál. Az arcod falfehér, reszketsz, nem bírsz mozdulni. Az orvosok kérdeznek, mi bajod, mi történt? De nem tudsz válaszolni, alig vagy magadnál. Le-lecsukódó szemeddel már látod az alagút végét, lebegsz a nagy semmiben, és érzed: mindennek vége. De nem zavar téged. Mosoly suhan át az arcodon, azt hiszed, ha így mész el, teszel valami nagyot. Megölted magad, és úgy gondolod, ettől menő leszel… Hogy ettől majd mindenki isteníteni fogja a földi maradványaidat, hiszen milyen fasza dolog így meghalni! Megtettél mindent, hogy beállj, és sikerült neked. Csak egy a baj… többé nem térsz magadhoz…

Sosem gondoltál bele, hogy mi lenne azokkal, akik ismernek téged? Akik szeretnek téged? A barátaiddal? A családoddal?

Te nem ilyen ember vagy. Az, akit én megismertem, megvetette ezeket a mérgeket.

De lám, négy év milyen nagy idő, és hogy megváltoztat téged. Elfelejtetted az Isteni Tanokat, elfeledted mindazt, amit tanultál mellettem, amit átadtam neked. Annyira akartál egy közösséghez tartozni! Annyira akartál megfelelni! És mi a vége? Elmész? Itt hagysz?

Mit számít neked mások érzése? Teljesen fanatikus vagy, az eszméletvesztés fanatikusa. Azért szívsz füvet, hogy azt se tudd, mi a neved. Azért iszol hányásig, hogy azt se tudd, fiú vagy-e, vagy lány. Azért lövöd be magad, hogy ne is tudd, ki vagy. Azért szipózol, hogy azt se tudd, kik vannak veled.
Nem érzed a rád leselkedő veszélyt? Nem érzed, hogy ezzel megölöd magad? Állj le, térj észhez! Most, amíg nem késő!

De mit ér az én hangom a szenvedélyeid mellett? Nem hallod. Kiáltok feléd, nyújtom a kezem, gyere, segítek neked! De nem látsz, nem érzékelsz. Nem vagy magadnál. Forog veled a világ, azt sem tudod, élsz-e még, vagy esetleg meghaltál? De mit számít neked? Neked ez a hősi halál. Egy flakon légfrissítő.

Ha meghalnál…

Ha meghalnál, végleg a vállamon érezném a világ minden gondját.
Ha meghalnál, végleg elszomorodnék.
Ha meghalnál, végleg magamat okolnám, amiért nem segítettem.
Ha meghalnál, végleg elveszítenélek.
Ha meghalnál, nagybetűkkel írnám a sírkövedre, a neved alá:

A TE PÉLDÁD RETTENTSEN EL MINDENIKIT!