Egy hosszú júniusi napon végén izgatottan sustorgó egyetemista lányok vágtak át a kihalt utcán, és egy bizonyos pincehelyiségbe igyekeztek. A sötétedő utcán a lámpák is kezdték már fényükkel megvilágítani a diákok nevetéstől kipirult orcáját, és az a kevés ember, aki ilyenkor még az utcákon tengődött, elindult, hogy nyugovóra hajthassa fejét. Mikor egy nagyobb csapat lány lépett be a sötét, zárt ablakú, mindössze néhány szobából álló, a föld alatt elhelyezkedő házba, feltűnt egy magányosan sétáló lélek. Egy fiatal nő volt, aki egyetemi évei végén járt, szín jeles osztályzatokkal a zsebében. Hosszú, szőke haját kontyban összetűzve hordta, és mint mindig, most is egy vaskos könyv lapult a táskájában. Ezúttal azonban nem matematikát tanult, sőt, valójában nem is oktató jellegű olvasmányt rejtegetett, hanem egy regényt, amelyet olvasva elfelejthette az ő unalmas, szürke életét, és belemerülhetett a hősnő kalandjaiba, vad románcaiba.

Az ember nem értené, mit keres ez a nyugodt természetű, jámbor leányzó ezen a környéken, ahol az egyetemisták kedvenc diszkójukban tombolnak. Azonban Petunia Evans ezen a napon úgy döntött, megnézi a féktelenül mulató iskolatársait, és ha már úgyis ott van, iszik egy csésze teát. Lassan benyitott egy kopottas ajtón, és azonnal meghallotta a diszkózene jellegzetes dallamát. Szép nyugodtan odasétált a bárpulthoz, ahol egy szőke, tüsihajú fazon állt elé, és furcsa hanglejtéssel megkérdezte, hogy mit iszik.

- Hé, baby! Mit akarsz szlopálni?    

- Tessék? - meresztgette szemeit a lány. Nem ismerte a szlengeket, így elképzelése sem volt arról, hogy mit jelent a kérdés.

- Azt kérdeztem, mit iszol! - próbálta túlkiabálni a dübörgő zenét a fiú.

- Egy teát!

- Az nincs! Nesze, itt van ez! - lökött elé egy nagy pohárnyi színtelen italt, amit a lány ártatlan fantáziájában mindössze víznek titulált...

Mikor leült egy szabad asztal mellé, magában elcsodálkozott, hogy jutott eszébe ilyen helyre jönni. De nem hátrált meg, inkább nekilátott a kapott italt elfogyasztani. Ráeszmélt, hogy nem is olyan rossz az a lötty, amit a pultnál szerzett. Felhajtotta az egészet, majd elindult, hogy egy újat zsákmányolhasson be. Megivott legalább három pohárral, és közben egyre csak elszabadultak a gondolatai. Felidézte a pillanatot, mikor Lilyről kiderült, hogy boszorkány, mikor bejelentette, hogy férjhez megy... Mind a két esemény szörnyű nyomot hagyott benne, hiszen mindig is arról álmodozott, hogy ő megy majd elsőnek férjhez. Azt hitte, hogy a szívébe tőrt döftek, és háromszor megforgatták, mikor ez a vágya szertefoszlott.

A lánynak még szerelme sem volt, így persze esélye sem volt megelőzni húgát. Ezen az estén kapta meg az esküvői meghívót, ami egyszerűen gyönyörű volt. Ezért még inkább szomorú hangulat vett erőt a lányon. Ezért is határozott úgy, hogy ezen a napon bulizni fog, és nem fogja érdekelni semmi semmi. Egyre inkább kezdte úgy érezni, hogy ez igaz, már semmi nem érdekli. Megivott egy újabb pohárral abból a hihetetlenül finom italból, mire teljesen elfelejtette minden búját, baját, s elkezdett táncolni. Éppen akkor játszotta az utolsó számát a Metal Lovers néven ismert együttes. Petunia számára a dal maga volt a megtestesült igazság, a valóság, a keserű, mégis élethű valóság. A színpad elé verekedte magát, és vadul rázta magát, olyan volt, mint egy vérbeli táncosnő. Mikor a szám véget ért, a gitáros rávigyorgott a lányra, majd leugrott mellé.

- Királyul táncolsz, baby!

- Köszi!

- Mondd csak, mi a neved, cicukám? - kérdezte a fiatal férfi, akinek kigyúrt alakja kilátszott a félig lehúzott bőrdzseki alól. Az izzadtságcseppek, melyek a mellkasán, és az arcán egyaránt jelen voltak, egy kissé benedvesítették hosszú haját.

- A nevem Petunia Evans. Te ki vagy, hapsikám? - kuncogott a lány, vélhetőleg az elfogyasztott alkohol végett.

- Vernon Dursley... Jó bőr vagy, csípem a búrádat! - vigyorgott a másik, majd egyik keze megindult a vele szemben álló hátsó felének irányába, s mikor elérte azt, simogatni kezdte.

Petunia Evans nem adta jelét annak, hogy zavarta őt a helyzet, sőt, gátlásait levetkőzve, ő maga is felfedező útra küldte kezeit, melyek pillanatokon belül az ifjú izmos testét kezdték bebarangolni. Nem kellett ennél több bíztatás, Vernon hamarosan csókolni kezdte őt, és látszott, hogy egyikük sem teljesen józan. 

Lassan félrevonultak az egyik sarokba, és ott folytatták egymás kóstolgatását. Egyszer aztán a férfi elért arra a szintre, mikor ennél már többre vágyott. Elkezdte kigombolni újonnan megszerzett barátnője blúzát, ám, mikor az észrevette a dolgot, elhúzódott.

- Nem lehetne ezt... máskor?

- A szerelem diszkrét... Én nem! Gyere! Itt lakom a közelben...

A két fiatal elsietett egy mellékutcán, még nem sejtették, hogy néhány év múlva boldog szülei lesznek majd közös gyermeküknek, és lesz egy tökéletes, normális, nyugodt életük... Egy évig!