Nem sokkal naplemente előtt, egy alak körvonalazódott ki a Potter-birtok határában. Ez vagyok én, Kathleen Potter. Magamról annyit, hogy hosszú fekete hajam, barna szemeim és karcsú alakom van. Boszorkány vagyok. 17 éves koromig a Beuxbatounsban tanultam, de történt valami, ami mindent megváltoztatott.

- Kathleen! Végre! – hallottam anyám hangját a konyhából.

- Szia, anya! – öleltem át, Rachel Pottert, az édesanyámat. Anya egyedül nevelt, sosem volt férje, így Potter maradtam. Sosem tudtam, ki az apám.

- Készülj! Vettem neked egy báliruhát, az ágyadon van…

- Hova megyünk?

- Egy partira, a Deliuve család rendezi. – engedelmesen elindultam a szobám felé, a nappaliban találtam a földön egy füzetet. Mi lehet ez? Egy napló! „Rachel Potter naplója”, érdekes lehet… Tudom, nem szabadna belenéznem, de kiváncsi vagyok.

Az ágyaman egy csodálatos ezüstszínű ruha feküdt. Azonnal belebújtam, majd hozzáláttam a hajamhoz. A hajamat egyenesre fésülni lehetetlenség volt. Kócos volt, hiába fésültem ki, ugyanolyan maradt. Igazából nekem tetszett, főleg az, hogy enyhén göndörödött. A ruha csodálatosan állt, mintha rám öntötték volna. Hiába, anya mindig eltalálta, a rám illőt.

Egy dolgot sajnáltam, hogy nem tartjuk a kapcsolatot a rokonainkkal. Anyának van egy testvére, Charles Potter. Charles Potter a feleségével és a fiával él Angliában. Többet nem is tudok róluk. Anya csúnyán összeveszett a testvérével, nem sokkal a születésem után. Anya megsértődött és Franciaországba költöztünk.

Jól elkalandoztam… Gyorsan felkontyoltam a hajam és lementem a nappaliba, ahol anyu várt türelmetlenül.

- Induljunk! – megfogta a kezem és elhoppanáltunk a Deliuve kúriába. Hadrienne Deliuve volt a legjobb barátnőm, szóval nem bántam, hogy hozzájuk jöttünk.

- Kath! – ölelt át Hanne, ezt a becenevet én adtam neki…

- Szia, Hanne! – a bálterem másik végében ültünk le és beszélgetni kezdtünk.

- Képzeld, Kath! Szerelmes vagyok…

- Megint? – vigyorogtam. Azt tudni kell, hogy Hanne heti rendszerességgel esik szerelembe.

- Gonosz vagy! – nevetett – Jeannak hívják… jóképű… - itt szakadt félbe drága barátnőm élménybeszámolója. Fekete csuklyás alakok törtek a birtokra.

- Hol találjuk Léonard Deliuve-t? – harsant az egyik csuklyás hideg hangja, Hanne megfeszült félelmében.

- Itt vagyok – lépett elő remegve Hanne édesapja. Szerencsére a pálcám nálam volt, remélem anyánál és Hannénál is.

- Avada Kevadra! – szólt ugyanaz a csuklyás, Mr. Deliuve élettelenül esett össze. Hanne felsikoltott, majd elszabadult a pokol. A halálfalók, (mivel a csuklyások halálfalók voltak) lőtték céltalanul az átkaikat. Nem törődtek vele, kit találnak el vele.

- Crucio! – suhant felém egy átok, de anyám elém állt. Felsikoltottam, könyörögtem, hogy ne bántsa anyát, de hiába. Pár perc múlva abbahagyta, és mással kezdett foglalkozni. Letérdeltem édesanyám mellé.

- Anyu… kérlek… Szólalj meg!

- Menekülj, Kath!

- Nem hagylak itt!

- Muszáj! El kell mondanom valamit, mielőtt…

- Majd később elmondod!

- Nem lesz később. Nem…én… - anyu hörögni kezdett, én meg kétségbeesetten zokogtam – vagyok… az…anyád… a naplóm…megtudhatod… szeretlek… - a feje erőtlen fordult oldalra, de mielőtt bármit tehettem volna, eltalált egy cruciatus átok.

Felsikoltottam, mivel iszonyatos fájdalmat éreztem. Mindjárt anyám után megyek, vagyis nem anyám után… most mindegy… FÁJ! Amilyen hirtelen jött a fájdalom, olyan gyorsan el is múlt. Nagy nehezen talpra álltam, menekülnöm kellett. Miközben a kijárat felé próbáltam jutni, elbotlottam egy holttestbe. Hanne volt holtan. Még jobban folyni kezdtek a könnyeim. Végre elértem a kijáratot, a halálfalók nem vettek észre. Az akkor érkező aurorokkal foglalkoztak.

Hosszú napokba tellett, mire összeszedtem magam. Mikor elég erőm volt hozzá, olvasni kezdtem anyám naplóját.

1960. 03. 30.

Borzalmas dolgot tettem! Hogy lehettem képes rá?!
Charles felesége, Dorea és én egy napon szültünk, 27-én. Az én gyermekem halva született… Szörnyen éreztem magam. Amikor meghallottam, hogy Doreának ikrei születtek, szörnyű dolog jutott az eszembe. Charles nem volt a közelben, ő még nem is tudta, hogy apa lett, Dorea, pedig aludt. Lefizettem a gyógyítót, hogy cserélje, ki a halott lányomat, Doreáéra. A gyógyító megtette. Doreának később azt mondták, hogy csak a fia maradt életben, James. A kislánynak a Kathleen nevet adtam, azóta sajátomként nevelem. Ezek után nem voltam képes Charles szemébe nézni, és Párizsba költöztem a kis csöppséggel. Nagyon aranyos…

Könnyek mardosták az arcomat, van egy testvérem, és vannak szüleim! De ez nem lehet igaz!

1970. 03. 27.
Ma van Kathleen tízéves. Kath úgy hasonlít a kis Jamesre! Hiába, ikrek… Charlesék még mindig a Dover melletti birtokon laknak…

Ha meghalnék idő előtt:

„Drága Kathleen!

Ezt a levelet, azért írom, hogyha baleset vagy gyilkosság áldozata lennék. Tudom, hogy már tudod a titkomat, amire nincs bocsánat. Ha meghalok, keresd meg az igazi szüleidet! Ha még nem vagy 18 ők majd vigyáznak rád. Kérlek, bocsáss meg! Én csak egy gyereket szerettem volna, tudom, hogy nem így kellett volna. Nem is tudok most, mit írni.

Minden jót!

Szeretettel,

Rachel

Most pedig itt állok a birtok kapuja előtt… Csöngetek. Az ajtóban egy velem egyidős, kócos fekete hajú, szemüveges fiú állt. Barna szemei értetlenséget tükröztek. Nem tudta ki vagyok…

- Ööö… szia, James!

- Szia! Ismerjük egymást?

- Még nem találkoztunk, de rokonok vagyunk. Itthon van Charles és Dorea Potter?

- Igen. Gyere beljebb! Mindjárt szólok nekik! – Azta! Micsoda ház! Hatalmas…

- Szia! – köszönt egy fekete hajú fiú.

- Szia! Te ki vagy?

- Ezt én is kérdezhetném, hogy mit akar egy ilyen csinos lány Jamesnél… Sirius Black vagyok.

- Kathleen – ebben a pillanatban lépett az előszobába Charles és Dorea.

- Szia!

- Ööö… Jó napot! Kathleen vagyok. Beszélhetnék magukkal és Jamessel? Bocs, Sirius…

- Igen persze. Te vagy Rachel lánya igaz?

- Hát… nézőpont kérdése.

- Ő hol van?

- Meghalt. – Charles és Dorea arcára kiült a döbbenet.

- Sajnálom.

- Én… izé… Ezt elolvasnák? – nyújtottam át Rachel naplóját. Szótlanul átvették és a nyitott oldalon olvasni kezdték. Dorea egyre sápadtabb lett, míg Charles egyre dühösebb.

Pár órával később Jamessel és a barátaival ültem a szobámban. Dorea és Charles a napló olvasása után a nyakamba borultak, James csak tátogni tudott, hogy van egy ikertestvére. Aztán James megmutatta a szobám és bemutatta a barátait, Remus Lupint, Peter Pettigrewt és Siriust. Elmeséltem magamról szinte mindent, csak azt nem, hogy illegális animágus vagyok…