I. fejezet ¤ Wanda Steppins

Este 10 óra volt. Az arany napot már lassan három órája felváltotta az ezüst sarlójú hold. Szelíden fújdogált a kissé hűs, de kellemes késő őszi szellő, néhány lehullott falevelet sodorva maga után. Bár október 30-a volt, még nem volt nagyon hideg, elég volt az embernek csak egy kardigánt magára kapni, nem fázott. Az ezüst hold derűsen kacsingatott az égről, szerelmes andalgásra csábítva a párocskákat, talán utoljára ebben az évben

 A derengő holdfényben egy gyönyörű nő sétált hazafelé. Wanda Steppins. Sötétbarna, már-már fekete, haját meg-meglibbentette a könnyed esti szellő. Álmodozó, nagy, mélybarna szemei messze révedeztek el. Gondolatban valahol egy más életben járt. Ami nem az övé, mégis ő a főszereplője. Egy más, csodálatos, boldog életben, ahol egy olyan férfi oldalán állhat, akit szeret, és aki viszont szereti. Aztán megrázta a fejét, és tovább baktatott hazafele. Könny homályosította el látását.

Wanda Steppins férjes asszony volt. Ám házassága nem alakult a legfényesebben.

Áh, nem! Szerelemről szó sem volt köztük sosem! Érdekházasság volt. Aranyvérű családból származott, de anyagilag nem álltak valami jól, ezért a szülei belekényszerítették őt ebbe a helyzetbe. Hozzá kellett mennie egy szintén aranyvérű, dúsgazdag családból származó ifjúhoz.

Gondolhatná a kedves olvasó, hogy az eltelt év alatt megszerették, vagy legalábbis megkedvelték egymást a házasfelek, de ez távolról sem volt így.

Wanda próbált kedves lenni újdonsült urához, jó képet vágni a dologhoz, de hiába minden, ha egyszer a férfi minden együtt töltött percüket megkeserítette. Mindennaposak voltak a veszekedések, a tányérdobálások. Michael Robbins ugyanis lenézte feleségét, és úgy bánt vele, mint egy szolgával. Teljesen rendelkezni akart neje felett. Megtiltotta neki, hogy a Roxfort után tovább tanuljon, hogy dolgozzon. Minden percét beosztotta, folyamatosan ellenőrizgette. Más férfira még néznie sem volt szabad, nemhogy szóba állni vele. És ha Wanda valamit elrontott, akkor jött a büntetés: csatos bőrövvel verte meg. Ezért első pár hónapban a lázadó, fiatal nőnek tele volt kék-zöld foltokkal a dereka, és olyan fájdalmai voltak, hogy az ágyból nem tudott kikelni. Persze ez Michaelt nem izgatta, csak azért is kirángatta onnan két hatalmas pofon kíséretében. Egy bő félév után azonban megtanulta, jobban jár, ha engedelmeskedik.

S ha már az ágynál tartunk a „szerelmes” együttlétek sem voltak valami kényeztetőek Wanda számára. Férje vad, követelődző volt, egyáltalán nem okozott örömet a nőnek. Igaz, nem is volt neki  fontos, csak hogy állati ösztöneit kiélje, s hogy végre utódot nemzzen. 

Ebből lettek később az újabb viták: kétévnyi kitartó próbálkozás után miért nem lett Wanda terhes?

Elmentek egy specialistához, hogy kivizsgáltassák magukat. Kiderült, hogy Michaellel minden rendben van, azonban Wanda meddő, nem lehet gyereke.

Ez óriási csapásként érte a férfit, mert így nincs, aki tovább vigye a Robbins nevet. El szeretett volna válni nejétől, de kötötte a szerződés, melyet házasságkötésükkor írtak alá: ha elválik Wandától, minden vagyonát és ingatlanját köteles átruházni a nőre és családjára. Mivel nem akart elszegényedni, ezért nem tette.

Bánatában azonban alkoholista lett, és lebujokba kezdett járni, Wanda legnagyobb örömére többet nem is nyúlt hozzá. Azonban tett róla, hogy a nő ne lélegezhessen fel: váltott átkokkal kínozta, előszeretettel alkalmazta a Cruciatus átkot, hiába volt betiltva.

Nem félt, hogy kiderül, megszakíttatta nejével minden kapcsolatát, amely a barátaihoz, családjához kötötte.

Így Wanda teljesen magára maradt ebben a világban.

Éppen ezen merengett útban hazafelé, és arra gondolt, milyen kár, hogy neki soha nem adatott meg a szerelem.

Ifjú, roxfortos korában nem igazán vették észre a fiúk. Nem, egyáltalán nem volt csúnya, de nem volt észrevehető sem külalakra, sem viselkedésre.  Szépsége igazából már házas éveiben teljesedett ki, egy gyönyörű nő lett belőle. Magas volt, tökéletes, homokóra alakkal rendelkezett, arca csupa bájt tükrözött. Nem sok barátja volt, halk stílusa miatt nem is igazán kedvelték nagyszájú osztálytársai. Egy barátnője volt, Suzy Shinner, vele jóban-rosszban összetartottak.

Minden bajukat megbeszélték, együtt készültek a vizsgákra, kölcsönösen segítették egymást, így tették le mindketten az összes RBF- és RAVASZ vizsgájukat Kiváló minősítéssel. Mindenki nagy jövőt jósolt nekik, de ebből nem lett részéről semmi, mivel a házassága miatt nem tanulhatott tovább.

Ugyanezen okból kifolyólag Suzyval való barátsága is megszakadt. Fogalma sem volt arról, hogy a lány, közben a mágusügyészségen dolgozik ügyvédként, és hogy azóta végre valahára megtalálta a szerelmet, a (tényleg szőke) szőke hercege oldalán, akiről annyit álmodozott ifjú, roxfortos korában.

Igen, a két barátnő szerelmi élete a Roxfortban nem volt túl izgalmas. Wanda egyszerűen még csak olyat se talált, aki tetszene neki. A saját házukba, a Hollóhátba nem éppen Adoniszok jártak, messzebb pedig nem álmodozott. Ellentétben barátnőjével, aki egy Griffendéles szőke, kék szemű, magas fiúért volt oda éveken át.

Mikor ez az emlék beugrott Wandának, mosolyogni támadt kedve. „Oh, Istenem! Hányszor mondtam neki, hogy hagyja azt a bájgúnárt, mert nem érdemes! Vajon azóta mi van Suzyval? Kiszeretett belőle? Vagy összejöttek? Hol dolgozik? Mit csinál?”

Mikor ezeket a kérdéseket feltette magában zokogásban tört ki. „Istenem! Az a gazember, meg a pénzmániás szüleim tönkretették az életem! Hozzákényszerítettek egy olyanvalakihez, akit nem szeretek, és aki megvet, bántalmaz! Elszakított azoktól, akiket szerettem. Így soha nem fogom megtudni, hogy milyen a szerelem, milyen egy boldog házasság. Soha! És mindez miattuk van!”

E pillanatban három dologra vágyott igazán: a férjét megölni (mint legszebb álmaiban mindig), szerelembe esni, és Suzyt újra látni.

Leült az útpadkára és gondolataiba mélyedt. Talárja zsebében görcsösen szorongatott egy üvegcsét. Két és fél éve kuporgatott arra, hogy végre megvegye. És ma végre megszerezte. Az üvegcsében egy bájitalt tartalmazott. Egy nem kimutatható, gyorsan ható, halálos mérget. Komolyan készen állt arra, hogy megtegye.

Éppen azt fundálta ki, hogyan tegye. Töprengéséből egy motor berregése zökkentette ki, mire felkapta a fejét. Látását egy fényszóró vakító fénye homályosította el. Egy Harley Davidsoné. A berregés elhalkult, a gép megállt mellette. A motoron egy férfi ült, de arcát még nem tudta kivenni, mert csak felvillanó kis köröcskéket látott.

Fél perccel később látása kitisztult, és maga is megrettent attól, amit látott…