III. fejezet ~ Csalódás

III. fejezet ~ Csalódás

Hermione csak futott, és futott, ahogy lába bírta, fel a hetedik emeletre, a szükség szobájának ajtaja elé. Már majdnem odaért, már csak egy utolsó sarok volt hátra, megállt, és mély levegőt vett, majd lassan elindult tovább.
Odaérve látta, hogy - már - nincs ott senki sem. Nekidőlt a falnak, majd onnan a padlóra hanyatlott, s közben zokogott. Egyszerre érzett haragot, és csalódottságot. A haragot, azt viszont nem Draco miatt, hanem maga miatt, amiért nem jött el hamarabb, és Draco is biztos megunta a várakozást. Pedig csak most jött rá igazán, hogy mit is érez a fiú iránt.
Még egy pár percig ült ott egyedül, a sötétségben, de a sírást már lassan abbahagyta. Majd erőt vett magán, felállt, és elindult - de hogy hova, azt ő sem tudja. Céltalanul bolyongott a folyosókon, s közben csak Dracóra tudott gondolni. De aztán kezdett egy kicsit enyhülni, hisz mi van akkor, ha Draco nem is volt ott, nem is várt rá, hanem csak át akarta verni?! De viszont az is lehet, hogy most a szőke hajú fiú is szomorú amiatt, hogy Hermione nem ment el.
Ezek a gondolatok viaskodtak a fejében, miközben leért a földszintre, a Nagyterem bejárata előtt, ahol találkozott a boldogságtól felragyogó fejjel rá néző Argus Frics, aki azért örült, mert lekapott egy diákot az éjszaka közepén kóborolni a kastélyban. Mondta is a lánynak, hogy holnap jelentkezzen a büntetése reggel 6 órakor.

***

Fél hatkor Hermione még ágyban volt, és ébredezett, semmi kedve nem volt ehhez a hülye büntetőmunkához, ami valószínűleg még értelmetlen is lesz. Mégis, mivel nem akart még egy napot büntető munkával tölteni, kikászálódott az ágyból, elindult megmosakodni, majd magára kapta talárját. Nehéz szívvel indult lefelé, hogy megkeresse Frics-et, miközben még mindig Draco-n gondolkozott. Sajnos előbb ért le a gondnoki szobába, ahol a férfi már várt rá.

- Jó reggelt - köszönt a lány, de csak udvariasságból.
- Magának is, Granger! Az lesz a feladata, hogy az egész nagytermet kitakarítsa!
- Csak ennyi? - kérdezte megvetően a lány, mivel valami nehezebb feladatra számított.
- Igen! Varázspálca nélkül – felelte kezeit összedörzsölve Argus.
- Mi?! - kérdezte felháborodva.
- Nyugodjon meg, nem egyedül kell elvégeznie. Tegnap rajtakaptam még egy diákot, ahogy a sötétben mászkál, ezért őt is idehívtam. Csak hát biztos késik. De addig ön kezdje el - és ezzel a lány kezébe adott egy felmosórongyot.

Hermione nagyon örült. Nem annak, amiért megfoghatja ezt a mocskos felmosórongyot, de nem is azért, mert nem egyedül kell megtennie, hanem azért, mert sejtette, ki volt az a másik. Gondolta, biztos Dracót kapta el, ahogy ott várt, vagy valahol a folyosón, és a fiú ezért nem volt ott.
Várta, hogy a szerelme megjöjjön, de addig vígan - legalábbis vígabban, mint az előbb - elkezdett takarítani. Pár perc múlva a nagy faajtó kilincse lenyomódott, majd elkezdett lassan kifelé nyílni. A lány szíve egyre hevesebben dobogott. Ám mikor az ajtón belépett egy hollóhátas fiú, eszméletlenül nagy csalódottság ült ki az arcára. Akkor hát, még sem Draco volt az, és lehet, hogy ott se volt... Ő meg miatta szomorkodott... Egész idő alatt hozzá sem szólt ahhoz az idegen - legalábbis számára ismeretlen - fiúhoz. Bő másfél óra alatt végeztek is a takarítással, és holtfáradtan leültek reggelizni a többi diákkal, akik jöttek. Mikor Ginny is lejött majd mintha ő is egész reggel a nagytermet takarította volna, fáradtan leült, Hermione pedig rögtön csatlakozott is hozzá.

- Hogyhogy már ilyen korán itt vagy? Amúgy, milyen volt a randi? - kérdezte vidáman a lány, mert még semmit sem tudott.
- Már nem volt ott - válaszolta szomorúan, s ezzel a vörös hajú lány vigyora is letörlődött az arcáról. - Vagy lehet, hogy egyáltalán nem is volt ott.
- Biztos csak azért, mert... – próbált magyarázkodni Draco tettéért Ginny.
- ...mert át akart verni - vágott a szavába.
- Dehogy is! Biztos csak azért, mert túl későn jöttél rá, hogy el akarsz menni, és mire odaértél, már nem volt ott. Hisz ő sem várhat rád mindig – felelte váll vonva a lány.
- Talán igazad van - szólt keserűen Hermione. - Ráadásul még ez a hülye Frics el is kapott, és hajnali 6-kor behívott büntetőmunkára.
- Ja, akkor azért voltál itt ilyen hamar? – kérdezett gyorsan vissza.
- Igen – felelte fásultan a lány, miközben kezét szájához rakta, mivel szavait hatalmas ásítás követte.
- Hát, értem. De ha nem haragszol, farkas-éhes vagyok...
- Oké, persze, én megyek már, mert már nem vagyok éhes. Szia, Ginny!
- Szia.

Hermione felállt, és elindult kifelé. Épp mikor odaért a kijárathoz, akkor jöttek be a mardekárosok, s köztük Malfoy is. Próbált úgy tenni, mintha észre sem vette volna. Draco hátrafordult, de a lány már nem volt sehol.

Minden közös órájukon, főleg a végén, Hermione sietett kifelé, nehogy találkozzon közben a fiúval. Ma nagyon mogorva volt Harryvel, és Ronnal is, akik nem értették, vajon mi baja lehet.
Ám egyszer a lány nagy sietségében elejtette minden cuccát, amit gyorsan el is kezdett szedegetni, de már késő volt. Már ott térdelt mellette Draco, és segített összeszedni a lány holmiját.

- Megkaptad a levelet? - kérdezte, mikor végeztek Hermione holmijának összeszedésével.
- Igen, de most már megyek! - És ezzel elindult.
- Várj! - fogta meg a lány karját Draco. - Ha megkaptad, miért nem jöttél el? – kérdezte felháborodottan.
- Csak későn jöttem rá, hogy el akarok menni, és te már nem voltál ott - nézett Hermione Draco csillogó, barna szemeibe.
- Értem - válaszolta tömören, valamint láthatóan nagyon csalódottan a fiú. – Ha esetleg bepótolnánk? – szólt reménykedve, mikor látta, hogy a lány felállni készül, és menni.
- Szerintem ezt a dolgot hagynunk kéne. Mi nem illünk össze – szólt Hermione, de úgy érezte, hogy a szíve szakad meg, miközben a fiú szemébe nézett.

Draco nem válaszolt semmit, csak elengedte a lány karját, aki ezzel elment. Csak némán meredt utána, már a mardekáros fiú barátai is megérkeztek, de észre sem vette őket. Arra eszmélt fel, hogy Crak épp a kezét lengette meg a szemei előtt.

- Mit csinált veled? - viccelődött a fiú, s közben Dracón látszott, hogy nem nagyon bír válaszolni. Nem is szólva a többiekhez elindult arra, amerre a lány az előbb ment. Valamelyik fiú megragadja a karját, de erre ő ingerülten kiszabadítja azt, s tovább indul, még most sem törődve társaival. Monstro utánafut, és próbálja megtudakolni, hogy mi történhetett az előbb, amitől a szőke fiúnak így megváltozott a kedve.


- Hagyjatok már! Ilyen nehéz felfogni, hogy nem akarok veletek beszélni? - ordította még dühösebben Malfoy s ezzel a mellette futó fiúnak is letörlődött a vigyor a képéről, le is lassított, majd megállt, és hagyta Dracót elmenni.

Malfoy bement a fiúvécébe, leöblítette hideg vízzel az arcát, s közben gondolatok ezrei viaskodtak a fejében. Mikor Hermione azt mondta neki, hogy nem illenek össze, akkor látta a lány szemében, hogy ezt csak az esze gondolja, nem a szíve. De vajon mi az oka annak, hogy nem akarja kimutatni iránta az érzéseit? Talán azért, mert ő mardekáros? Vagy az elmúlt években történtek miatt, amiért mindig ilyen gonosz volt vele, sőt, le is sárvérűzte?!

Eközben Hermione felért a szobájába, s sírva hanyatlott ágyába, és a párnába szorítva arcát, kezdett el zokogni. Vajon mi az oka annak, hogy beleszeretett Malfoyba? És miért nem mondott neki igent, mikor megkérte, hogy pótolják be?
Már nem is értette magát sem, kezdett egyre elálmosodni, pedig még csak este hat óra volt. Hamar el is aludt egy ilyen fárasztó – legalábbis számára – nap után.