X. fejezet ~ Kéj és kárhozat

Egy lány megszeppenten, roxfortos fehér blúzban és sötét szoknyában álldogált a Mardekár kviddicscsapatának öltözőjében. Még sosem járt itt korábban, így elég kényelmetlen volt számára a helyzet, ráadásul az ezüst-zöld színű ház tagjai nem épp a barátságosságukról voltak híresek, gyakran szórtak átkot kérdezés nélkül olyanokra, akik nem érdemelték meg. A lány ugyan nem félt tőlük, kerülte az összetűzéseket, de mégis, hogy tudta volna megmagyarázni bárkinek is, mit keres az öltözőben? Úgy döntött, tesz egy próbát, ha senki sem válaszol, elmegy.

- Ki van itt? – kérdezte félénken, és már megbánta, hogy idejött, de már késő volt a meneküléshez, ugyanis a szőke fiú – akit keresett – megjelent az ajtóban, ráadásul teljesen meztelenül. A lány szeme elkerekedett az elé táruló látvány hatására, szinte megfeledkezett magáról, csak bámulta Draco Malfoyt. A fiú megjelenése igencsak feltűnő volt, irigylésre méltóan tökéletes férfitesttel rendelkezett. Magas, arányos testalkatú, és épp annyira volt izmos, amennyire jól állt neki. Szőke hajának néhány tincse jégkék szemeibe hullott, a hatást csak fokozta szép arcán a jellegzetes Malfoy-mosoly. Hibátlan bőre, telt ajkai, egyszerűen az egész teste ellenállhatatlanul vonzó volt. Claudia szinte sóvárogott az érintésére…

- Micsoda meglepetés! Mi járatban erre? – kérdezte lazán, az ajtófélfának támaszkodva és cseppet sem zavartatva magát.

- Öhm… - Claudia csak most vette észre magát, milyen illetlenül mereszti a szemeit. Draco figyelte a lányt, most nyerő pozícióban érezte magát, úgy gondolta, ha már a teste sem indítja be, nem próbálkozik tovább, más se fogja. Ellökte magát az ajtótól és tett pár lépést előre, majd széttárt karokkal így szólt:

- Nincs rejtegetnivalóm.

- Azt látom – vágta rá a lány, majd megilletődöttségében gyorsan a padlóra irányította a tekintetét és az arca elé kapta a tenyerét. – Felvennél valamit? - Végig a szemei előtt tartotta a kezét, miközben az ujjai között kilesve végignézte, amint a fiú a dereka köré tekeri a törölközőjét.

- Szóval, mit szeretnél? – csevegett Malfoy, ötlépésnyire a hollóhátastól.

- Csak az előbbiekkel kapcsolatban… - Egy pillanatra elakadt a szava, még inkább zavarba hozta Draco nézése, volt abban valami provokáló, ahogy méregette, de Claudia rendületlenül folytatta mondanivalóját. - Én egyszerűen el sem tudom képzelni, hogy történhetett, hogy neked ütközött a gurkóm. Én… - Mostanra úgy tűnt számára, mintha a fiú nem csak akarná, de már le is vetkőztette volna a tekintetével. - Nem rád céloztam.

- Persze, tudom – válaszolta Malfoy megértően, közben már nagyon gyorsan vert a szíve, mégis türtőztette magát. - Eszembe se jutott, hogy szándékos lett volna.

- Rendes volt tőled, hogy kimentettél Madam Hooch-nál.

- Mégsem olyan alávalóak a mardekárosok – Draco egészen közel sétált a lányhoz, megcsapta az orrát a finom levendulaillata és egyre közelebb csalta -, mint ahogy azt eddig gondoltad?!

Claudia egyszerűen nem bírt ellenállni, belső harcot vívott, annyira égett a vágytól, hogy hozzásimuljon a szőkeséghez, és itt és most szeretkezzen vele. Azonban még a gondolatot is bűnnek tartotta, hiszen mással járt. Így, hogy megelőzze a bajt, inkább feltett egy újabb kérdést:

- Nagyon fáj a karod? – Draco most már előtte termett, kissé fölé magasodott, bal kezével lassan elsöpörte a lány válláról annak selymes haját, míg a másikkal a karcsú derekát fogta át. Claudiának a lágy érintésre végigfutott a hátán a borzongás és egy pillanatra megremegett a térde.

- Valahogy túlélem. – Draco kimondhatatlanul kívánta Claudiát, egy gyengéd mozdulattal finoman magához húzta és a fülébe suttogott. - Megbirkózom a fájdalommal.

Claudia lába a földbe gyökeredzett, a lelke mélyén ellenkezni akart, de a gyakorlatban nem volt rá képes, most az egyszer a szívére kellet hallgatnia. Így hagyta, hogy a fiú csókjaival kényeztesse a nyakát, és keze megállítatlanul a fenekére csúszhasson. A hormonok és érzések megfékezhetetlenül tomboltak mindkettőjükben. Draco szenvedélytől fűtötten ajkaival óvatosan Claudia szájához ért, majd egy elképesztően hosszú és izgató csókban forrtak össze. A lány nem bírta rávenni magát arra, hogy ne viszonozza a csókot, hevesen kapott a fiú puha ajkai után, már nem érdekelték a következmények, együtt akart lenni Dracóval. Ettől a ponttól már nem volt megállás. A mardekáros szinte letépte partnere blúzát, majd kigombolta a szoknyáját, ami pillanatokon belül együtt hullott a földre a törülközővel. Hirtelen Claudia vette át az irányítást, újra hozzásimult Dracóhoz, kezével a hajába túrt és vadul szájon csókolta. Mindkettőjüknek felgyorsult a szívverése, nehezült a lélegzetvétele, kétségtelenül egymást szomjazták…


Pár perc alatt egészen a zuhanyzó szélső fülkéjébe jutottak el, közben egy másodpercre sem bírtak elszakadni egymástól, jól esett minden érintés a másiktól. Draco Claudia hátát a sötétzöld csempézett falhoz nyomta, míg oda sem nézve nyitotta meg a csapot. Kellemes, langyos, de mégis hűsítő víz folyt végig felhevült testükön, cseppet sem csillapítva vágyaikat. Claudia tenyerével megkapaszkodott a falakban, lábait Draco csípője köré fonta és az élvezet csak fokozódott…


- Arra kérlek, ez maradjon kettőnk között! – Draco kezét már az öltöző kilincsén tartotta, amikor Claudia megszólította. - Ígérd meg, hogy titokban tartod!

- Nem ígérek semmit – fordult meg a fiú alattomosan mosolyogva és végigsimított a kérlelő arcán –, meg kell bíznod bennem.

Lenyomta a kilincset, és meghökkent, amikor az nem nyílt ki. - Ki zárta be az ajtót?

- Én intéztem el – felelte büszkén a hollóhátas, majd röviden elmagyarázta. - Egy szinte megtörhetetlen varázsigét alkalmaztam. Csakis én tudom feloldani a kötést. Tehát nélkülem se ki, se be.

- Érdekes.

- A kötés csak akkor szűnik meg, ha megölnek.

- Feketemágia? – érdeklődött Draco, felcsillant a szeme a megtörhetetlen záró varázsige hallatára.

- Nem.

- Oszd meg velem a titkát! – kérte a lánytól, ugyanis már ekkor tudta, hogy ez a varázsige nélkülözhetetlen a Granger-projektben.