IX. fejezet ~ Egy Black-trükk a sok közül

A napsütéses szombat reggel kellemes hangulatot teremtett a hét fáradalmait feledni kívánó diáksereg körében. Ráadásul ezen a napon mérkőzött meg egymással a Mardekár és a Hollóhát kviddicscsapata. A meccs mellesleg rendkívül izgalmasnak ígérkezett főleg, mert nagy tétje volt, ugyanis amelyik csapat veszít, annak minden esélye elúszik a kupára. Jelenleg a Griffendél vezette a listát, mögötte a mai játék résztvevői, és végül a Hugrabug zárta a felsorolást.

A nézőtéren őrjöngő diákok hangja a lelátók alatt épített öltözőkbe is beszűrődött, mintegy tuningolva a játékosokat. A zöld-ezüst színű helyiségben ugyan nem volt túl feszült a légkör, de az itt tanácskozó fiatalok jócskán a vállaikon érezték az aggodalom súlyos terhét, hiszen az ellenfél jó esélyekkel indult. Mint mindig, most is Avery, a csapat kapitánya tartotta szokásos, mérkőzés előtti eligazító beszédét. Lelkesen és figyelmesen hallgatták az instrukciókat, kivéve a szőke fogót, akinek egészen sajátos arckifejezéséről bárki leolvashatta a mardosó irigységet.

- Tűnjön úgy, mintha semmiféle elképzelésünk sem lenne – magyarázta Avery.

- Ugyanis pontosan arra számítanak, hogy majd egy bombabiztos tervvel készülünk – folytatta a gondolatmenetet Malfoy, ezzel félbeszakítva a szónoklót. - Ha látszólag össze-vissza repülünk, megzavarhatjuk őket!

- Ne magyarázz helyettem, Malfoy! – kérte leplezett nyugalommal Avery. Mellesleg nyílt titok volt, hogy a szőkeség bármire képes lenne a kapitányi posztért, ezért senki még csak nem is csodálkozott, amikor ezt kérte a fogadás megnyerése esetén. - Egyelőre még én vagyok a kapitány – emlékeztette Malfoyt, majd az egyik hajtóhoz fordult. - Tehát: Bole, a te feladatod, hogy idegesítsd az őrzőt, miközben félszemmel a kvaffra is koncentrálsz! Maradj végig a gyűrűk körül! – Avery most a másik terelőre nézett. – Nott, tartsd szemmel a másik fogót! Ne legyen ideje a cikeszt keresni, állandó gurkóveszély. Amúgy ez lesz az első meccse – Majd halkabban hozzátette – és elképesztően jó csaj.

- Ha ezt Megan hallaná… - ugratta társát Bole.

- Talán Nicole-nak hívják, de nem biztos – jegyezte meg Nott.

- Fiúk, koncentráljunk a meccsre! – zárta le az előző témát a csapatkapitány, majd újra a fogójátékoshoz fordult. - Draco, te pedig próbáld minél előbb elkapni a cikeszt…

- Ennyit magamtól is tudok. – szakította félbe gúnyosan Malfoy. - Egyéb instrukció? Repüljek gyorsan?! – A fiú felvonta a szemöldökét, és élesen Averyre nézett. - Még utoljára, használd ki az alkalmat, legközelebb már úgyis én dirigálok neked.

- Hahaha – nevetett a másik és még inkább kihúzta magát. – Nagyon biztos vagy a sikeredben.

- Tényleg, hogy haladsz Grangerrel? – kíváncsiskodott Zambini.

- Mikor vágja magát hanyatt előtted? – kérdezte Nott.

- Halljuk a helyzetjelentést! – Avery megszólalását síri csend követte, mindenkit érdekelt, hogy halad társuk a szinte teljesíthetetlennek tűnő feladatával.

- Sínen vagyok – jelentette ki a legnagyobb hidegvérrel Draco, holott pontosan tudta, még sehol se tart. - Már alakul a dolog, csak várjátok ki a végét, talán még belém is szeret.

- Nagy az önbizalmad, Malfoy – állapította meg Avery, és keresztbe fonta karjait a mellkasán. -, de a tehetségeddel nincs egy szinten.

- Majd meglátod – közölte higgadtan Draco, tett egy lépést előre, és lazán, zsebre tett kézzel állt meg a fekete hajú fiú előtt. Nagyjából ugyanolyan magasak voltak, így a szemmagasságuk is egy vonalba esett. Hosszú perceknek tűnő pillanatokig néztek farkasszemet egymással, nem mozdultak. Mindketten nagyon elszántak voltak, egyikük sem vette le szúrós tekintetét a másikról. A csapattársak már jól ismerték az effajta jeleneteket, a két fiú között gyakran hangzott el szóváltás - annak ellenére, hogy barátok voltak - de sohasem fajult a helyzet párbajozáshoz vagy verekedéshez. A csendes csatát Madam Hooch megjelenése szakította félbe:

- Fiúk, idő van. Készen vagytok?

A két ház játékosai a meccsre hívó kürtjelzésre vártak a pálya melletti kis helyiségben, amikor Draco felfigyelt egy ismeretlen arcra az ellenfél játékosai között. Hamar rájött, hogy bizonyára az új fogóhoz van szerencséje, akinek hosszú, sötétvörös haja és karcsú termete rögtön elnyerte a fiú tetszését. Ellenállhatatlan késztetést érzett, hogy megszólítsa a lányt, tehát így is tett:

- Szóval, ezentúl előled kell elhalásznom a cikeszt – lépett oda hozzá a jellegzetes Malfoy-mosollyal, és a Siriustól ellesett módon kissé összeborzolt hajjal. A lány arca meglepődöttséget tükrözött, de magabiztos maradt.

- Mindenesetre megpróbálhatod – nevetett, és barátságos hangnemben folytatta. – Igen, az új fogó vagyok, Nicole Pickson.

- Ezt megjegyzem – felelte a mardekáros, közben a falnak támaszkodott a jobb kezével, míg másikban a seprőjét tartotta.

- Sok szerencsét, Draco! – mondta vidáman a hollóhátas, és álszemérmesen lesütötte a szemeit.

- Köszi, de nincs rá szükségem – vágta rá fellengzősen Draco, mire Nicole smaragdzöld szemei megvillantak, így hozzátette: - Győzzön a jobbik!

Megszólalt a kürtjelzés és kinyitották az ajtót. Nicole még odavetett egy „Úgy lesz”-t, majd otthagyta a fiút, aki elvigyorodott, majd követte a pályára.

A mérkőzés meghozta a várt izgalmakat, valóban remekül játszott mindkét csapat, szinte megjósolhatatlan volt az eredmény. Közben Dracót két dolog érdekelte: megszállottan kereste a cikeszt és az alkalmat, hogy bevethesse a legújabb Black-trükköt, méghozzá nem is akárkin, hanem a már jó ideje ostrom alatt lévő hollóhátas Claudián. A lány - minden próbálkozása ellenére - nem engedett neki, elutasította, és a minap még képes volt előtte buzgón smárolni a barátjával, aki még könyörületből sem említhető egy lapon a Malfoyokkal. Dracót ezért még inkább hajtotta, fűtötte a vágy, hogy megszerezze a lányt.

A sors elég gyakran kedvezett neki, nem volt ez másképp ma sem, hiszen Claudia szintén játszott ezen a meccsen, ráadásul éppen terelőként. Így minden esély megvolt rá, hogy „véletlenül” és nagyon erősen eltalálja az ellenfél ravasz fogóját, főleg ha az gondoskodik róla, hogy így történjen…

A játék már javában tartott, amikor Draco a pálya közepén kutatva észrevette a tőle tizenöt méterre lebegő Claudiát. Egy gurkó elég gyorsan lány felé tartott, aki mikor az elért elé, elütötte egy másik irányba. Malfoy nonverbális varázslatának hála éppen úgy, hogy ha ő előrerepül még öt métert, pontosan találkozik vele. A fejében már többször lejátszotta gonosz tervét, tudta jól, milyen varázslatokat kell nagyon gyorsan végrehajtani ahhoz, hogy a lehető legkevesebb szenvedéssel sérüljön meg. A következő pillanatokban felgyorsította a gurkót, hogy még inkább tragikusnak tűnjön a baleset; elzsibbasztotta a jobb vállát és karját, hogy kevésbé érezze az ütközést; majd mikor már csak egy méterre volt tőle a száguldó tárgy, nem maradt más hátra, mint hogy összeszorította a fogait…

Nemsokkal később nyílaló fájdalommal a karjában lefordult a seprűjéről és cikázó gondolataival együtt zuhant a föld felé. A zöld fűre érkezés elég kellemetlenre sikerült főleg, hogy Draco érzékelte, van alatta valami, amire ráesett. Pillanatokon belül megérkeztek az aggódó játékosok és körülállták az őszintén szenvedő, pázsiton fekvő fogót.

- Engedjetek már oda! - a sajnálkozó tömegben Avery tört utat magának. – Mi történt, haver, jól vagy?

- Csak egy gurkó – nyögte ki Draco. – Semmiség.

- Tudod folytatni a meccset?

- Mr. Malfoy! Mutassa a karját! - Madam Hooch is odaért végre. – Egyértelműen gurkósérülés – állapította meg a játékvezető. – Biztos lehet benne, hogy felelősségre vonom a szabálytalankodót.

Malfoy tekintete ekkor találkozott a tömegben rémült arccal álldogáló Claudiáéval, kiolvasta a szemeiből, hogy magát hibáztatja (nyilván az emlékben is hasonlóképp volt ezzel Sirius áldozata is), majd újra a szigorú tanárra nézett, és kínjait tökéletesen sejtető hangon válaszolt:

- Tanárnő, kérem… Ne tegye! Nem az ő hibája.

- És mi lesz a meccsel? – szűrődött ki egy hang a tömegből.

- A mérkőzés eldőlt – jelentette ki Draco.

- Hogy érti, Mr. Malfoy? – kérdezte Madam Hooch.

- Elkaptam a cikeszt – válaszolta a szőkeség, és bal kezével előkapta a háta és a talaj közé szorult kis aranytárgyat, majd magasra emelte, hogy mindenki jól lássa.

Avery gondterhelt arckifejezése azonnal felvidult, felugrott örömében és csatlakozott az ölelkező mardekárosokhoz. Hangos ünneplés vette kezdetét és mindannyian a nagyszerű fogó nevét skandálták. Draco halványan elmosolyodott, hiszen mégiscsak épp őt dicsőítették, és azt nagyon szerette, mégis a testi gyötrelem elrontotta a magasztos esemény varázsát.

Végre megérkezett Madam Pomfrey is, aki feloszlatta a tömeget. Elmormolt néhány varázslatot, amivel csökkentette a sérelem okozta kínt, majd eldöntötte, hogy a fiú a gyengélkedőn tölti a hétvégét.

- Az kizárt! – kiáltott fel Malfoy. – Rendben leszek – ezt bizonyítani kívánva felült. „Mégis mit képzel ez az ápoló?! Hogy kimaradok az ünneplésből?! Én lettem a nap hőse! Soha!” – gondolta magában.

Draco Malfoy jókedvűen és meztelenül állt a Mardekár kviddicscsapatának zuhanyzójában. Korábban már pár perces vitát lezárva közölte Madam Pomfrey-val, hogy eszében sincs a gyengélkedőre befeküdni, majd egy Pitontól tanult varázslattal megszüntette a sérülés okozta fájdalmat.

A szőkeség teljesen egyedül tartózkodott az öltözőben, mindenki más már a klubhelyiségben ünnepelt. Ő sem akart lemaradni, pusztán szeretett stílusosan késni, így mindig akkor érkezett, amikorra már rendesen beindul a buli és pazar a hangulat.

Épp megnyitotta a csapot, amikor meghallotta, hogy nyílik a külső bejárat, és belép rajta valaki. Tudta, hogy nem a csapattársai felejtettek itt valamit, hiszen ők nem jönnének érte vissza. Akkor mégis ki lehet az? Az illető bevágta az ajtót és tett néhány lépést előre, majd újra csend lett.

- Ki van itt? – kérdezte a betolakodó, mire Malfoy rögtön felismerte a hangot.

„Vajon mit keres itt? ” - Draco elmosolyodott, vállára vetette a törülközőjét és átsétált a zuhanyzóból az öltözőbe…


------------------------------------------------------------------------
A kritikáknál meg lehet tippelni, ki lépett be az öltözőbe, és mit akar.