|
III. fejezet ~ Utójáték
becky_dory 2008.06.23. 13:15
Figyelem! Az előző fejezetben utólagosan történt egy változtatás, de lehet, hogy fel sem fog nektek tűnni, csak tudjátok, mi előre szóltunk!
III. fejezet ~ Utójáték
Draco Malfoy hanyatt fekve feküdt baldachinos ágyában, és a plafont bámulta. Próbálta kizárni azt az idegesítő tényezőt tudatából, hogy a mellette meztelenül fekvő lány folyamatosan ostobaságokat csacsog, amik őt egyáltalán nem is érdeklik. De eltűrte, mert…
Miért is tűrte el továbbra is? Hisz megkapta, amit akart, ágyba vitte a lányt, aki ezzel szintúgy megkapta, amit akart, vagyis az aranyvérű Draco Malfoy a mennyekig röpítette. Talán csak azért nem lökte még ki Fulviát maga mellől, s dobta ki a szobából, mert egy kis ráadásban reménykedett…
- Arra gondoltam, most, hogy ilyen közeli viszonyba kerültünk, bejelenthetnénk reggel mindenkinek, hogy mi egy pár vagyunk.
… egészen addig, mígnem ez a mondat nem hangzott el a lány szájából.
- Mi van? – nyögte Draco, és elsápadt ábrázattal bámult a lány kipirult arcába.
- Éppen azt mondtam, hogy el kellene mondanunk… - ismételte Fulvia, mire Malfoy mérgesen ült föl az ágyban, s húzódott arrébb.
- Elsőre is hallottam – morogta a fiú dühösen. Fulvia is felült az ágyban. – Az, hogy befeküdtél az ágyamba, nem jelenti azt, hogy járunk. Világos? – sziszegte dühösen az arcába, mire a lány zöld szemeiben hitetlenség jelent meg.
- De hát én azt hittem…
- Te csak ne higgy semmit!
- De én szeretlek! – bizonygatta Fulvia.
- Én viszont NEM! Egyszer volt, jó volt, de nincs tovább. Legalábbis egyelőre…– mondta Draco, s megpróbált békítőleg nézni a lányra.
- Hidd el, nem kell sok időnek eltelnie, s te is hasonlóan fogsz érezni, mint én. De addig is, gyere, macikám, mássz vissza ide mellém! – fuvolázta újra korábbi csicsergő hangján Fulvia, és megpaskolta maga mellett a fiú után még kissé belapult fekhelyet.
Draco valójában nem tudta, hogyan mászhatna ki ebből a szorult helyzetből, miszerint a lány teljesen ráakaszkodott, de mikor megérezte az óvatosan simító kezeket lágyéka közelében, megadta magát az újra feltörő vágynak.
Az ifjú Malfoy valójában nagyon büszke volt rá, hogy ilyen könnyen sikerült leállítania a lányt, s még ő is került ki szerencsésen a helyzetből, de abban a minutumban meg sem fordult a fejében, hogy a továbbiakban milyen következményekkel jár mindez. Eszébe sem jutott, hogy két forró csók között Fulvia már a közös jövőjüket tervezte, és gyermekeik neveit is kitalálta.
***
Draco korán ébredt fel. Az első, amit látott, hogy alig pár centire arcától egy szőke kóckupac egyenletesen süpped és emelkedik, ahogy a tulajdonosa szuszog mély álmában. Úgy döntött, nem kelti fel a lányt, hanem megpróbál ő úgy kiosonni a szobából, hogy ne vegyék észre. Szüksége volt egy kis friss levegőre.
Amilyen halkan csak tudta, felkapott magára pár ruhadarabot, vállára terítette a talárját, s lábujjhegyen kisettenkedett a helyiségből. Miután zajmentesen behajtotta maga mögött az ajtót, fellélegezve indult el a kijárat felé. A lépcsőket kettesével szedte, majd hosszú léptekkel vágott át a bejárati csarnokon, mire végre kiért a parkba. Ahogy kezeit zsebébe csúsztatta, megérezte, hogy valami van benne.
Meglepődve húzta elő a kis fekete könyvet, amiben felismerni vélte előző esti szerzeményét. Kíváncsian forgatta meg újra kezében, pörgette át ismét a lapokat, de azok továbbra is üresek voltak. Leszámítva azt a három röpke szót: Sirius Black naplója. Letelepedett egy fa alá, hátát a törzsének vetette, s kényelmesen elnyúlt.
Pálcáját előkeresve újabb és újabb bűbájokon törte a fejét, hogy felfedje a titkokat, de elvégzésük után ugyanúgy hevert a notesz. Üresen.
Végső idea gyanánt előhúzott egy pennát belső zsebéből, s lefirkantotta az első oldalra, hogy:
Draco Malfoy vagyok. Egy hosszú pillanatig nem történt semmi, majd a tinta megcsillant a lapon, majd felszívódott. A következő másodpercben hasonló írással, mint a tulajdonost hirdető három szó, válasz érkezett.
Én pedig Sirius Black vagyok. Hogy került hozzád a naplóm?
Véletlenül találtam rá. – írta Malfoy, s arcán izgatott kifejezés látszott.
Oh, a könyvtár zárolt részlegében elrejtve, ha nem tévedek. Szerencsés vagy, Draco Malfoy. Megismerheted a titkaimat.
Mégis miféle titkaid vannak neked, ami miatt olyan nagyon mázlista lennék?
Esetleg megmutathatok egyet s mást. Akarod?
Egy próbát megér.
Mire Draco leírta a pontot, a betűk ismét felszívódtak, a napló lapjai peregni kezdtek, majd a közepén megállt. Az oldal miniatűr képernyővé változott, s mikor Draco felemelte, hogy bele tudjon nézni, egyszer csak érezte, hogy előrebukik, s belezuhan a képbe.
Mikor ismét talajt érzett a lába alatt, húsz évvel korábban történt események tárultak fel szemei előtt.
A fiatal, s vonzó Sirius Black éppen beletúrt hosszú, fekete hajába, hogy kissé felborzolja; elővillantotta hófehér fogsorát, s édes mosolyra húzva ajkait nézett rá egy – Draco szerint – igencsak csinos lányra. A hölgyemény szinte a fiú karjaiba olvadt a gyönyörtől, arca teljesen pirossá gyúlt, s lesütötte szemeit. Sirius gyengéden a lány álla alá nyúlt kényszerítve ezzel őt, hogy a szemébe nézzen, végül lány, de forró csókot lehelt a dús ajkakra.
Draco ekkor érezte újra az örvényt, s mire feleszmélt, már ismét a fa törzsének dőlve ült a Roxfort parkjában, ölében a naplóval, ami becsapódott.
Malfoy arcán egy széles vigyor jelent meg, ahogy körvonalazódott benne a terv, mely szerint ez a napló fogja segíteni a további ügyeiben.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
