Draco Malfoy szenvedélyes kalandjai Sirius Black után szabadon-
avagy hódíts meg egyszer, szeress mindörökké!
I. fejezet ~ Egy rejtélyes, fekete notesz

Draco Malfoy egy szőke hajú, magas, gazdag fiú, aki igencsak kedveli a lányok társaságát. A Mardekárból szinte már minden osztálytársnőjével intim viszonyba is került, azonban őket hamar megunta. Nem érzett semmiféle kihívást, nem hódíthatta meg őket, mert már a lába előtt hevertek óhaját lesve. Úgy érezte, ideje jobban megismerkedni a másik három ház nőnemű tagjaival is, azonban hiába ostromolta őket, nem ért célt.

- Ezek a buta libák állandóan visszautasítanak, pedig nálam jobb pasit egész életükben nem találnak. Jóképű, vagyonos, aranyvérű és jó az ágyban. Mi kell még nekik?! – panaszkodott Malfoy a zöld-ezüst színben pompázó klubhelyiségben.

- Egyáltalán minek foglalkozol velük?! Itt vagyok neked, már évek óta imádlak – jelentette ki Pansy Parkinson, aki a fiú mellett ült a kanapén, és most végigsimította kezével Draco combját a térdétől egészen felfelé.

- Pansy, drágám, téged bármikor megkaphatlak, benned nincs semmi tartás. Ha tapasztalok egy kis ellenállást, és meghódíthatom a hölgyet, akkor sokkal izgalmasabb – válaszolta a fiú, és közben megállította a lány kalandozó kezét. – Most nincs kedvem hozzá.

- Ne beszélj így, ezzel csak megbántasz. Nem is csodálom, hogy Harry Potter népszerűbb, ő sokkal kedvesebb és gyengédebb…

- Fejezd be, különben megátkozlak. Ne emlegesd előttem Pottert! – szakította félbe a másik mondandóját a feldühödött kamasz.

- Ma rám ne számíts. - Pansy felállt, és felment a lányok hálókörletébe.

- Egy jól elkészített bájitalnak egyik csitri sem tudna ellenállni – vetette fel a lehetőséget Crak.

- Ez szánalmas. Te így csajozol? Végignézve rajtad, másképp nincs is esélyed – állapította meg a Malfoy.

- Nem mindenkinek azonosak az adottságai, hiszen boldogulniuk kell a nőügyekben azoknak is, akik nem születtek Malfoynak – jelentette ki Megan, egy hosszú, fekete hajú mardekáros.

- Ez a lényeg, nem mindenki olyan szerencsés, mint én – mondta Draco, és beletúrt szőke hajfürtjeibe, így néhány rakoncátlan tincs a szemébe hullott ezzel is növelve a fiú szexuális kisugárzását, majd hirtelen felpattant a helyéről. – Unalmasak vagytok, inkább keresek magamnak valakit, akivel elszórakozhatok. – Elindult az ajtó felé, onnan kilépve a Nagyterem felé vette útját.

A folyosón lazán, ám mégis kecsesen sétált, annak tudatában, hogy a lányok, akik mellett elhalad, mind hátrafordulnak, és izgatottan összesúgnak. Ez kellemes érzéssel töltötte el.

Épp befordult az egyik sarkon, amikor megpillantott egy magányosan álldogáló hollóhátas lányt, akit tetőtől-talpig alaposan végigmért. Hosszan elidőzött a fiú tekintete formás lábain, amelyek kilátszottak rövid szoknyája alól, karcsú derekán, mély dekoltázsán, szép arcán. Malfoyban azonnal megfogalmazódott a vágy, hogy a csinos lánnyal tölthessen néhány felhőtlen órát, és ennek megvalósulásáért azonnal tenni is akart valamit. Az idegen éppen egy könyv felett görnyedt, ami teljesen lefoglalta, a fiatalember ezt a figyelmetlenséget
kihasználva zavartalanul megigazította az öltözékét és frizuráját, majd odalépett a diákhoz:

- Hello, szépségem! Ugye, már felesleges bemutatkoznom, hisz úgyis tudod, ki vagyok. A kérdés csak az, benned kit tisztelhetek. Áruld el a neved!

- Malfoy, éppen olvasok. – A lány felnézett, mutatóujjával megjelölte a sort, ahol éppen tartott. - Mit akarsz tőlem?

- Nos, arra gondoltam, bevezethetnélek az igazi gyönyörök fellegvárába – tért a lényegre Malfoy. – A neved nem is olyan fontos.

- Vagy úgy. Nem érdekel az ajánlatod.

- A legdrágább selyemágynemű borítja az ágyamat, a származásom és a külsőm is kifogástalan – sorolta Draco az érveit, majd egy egyszerű varázslattal egy mutatós, és rendkívül drágának látszó nyakláncot hozzá illő fülbevalókkal helyezett a hollóhátas könyvére.

- Ez gyönyörű, de nem fogadhatom el, egy szép ékszerért nem adom fel az erkölcseim. Egyébként is, mással járok, aki mindjárt itt lesz.

- Nem kellene közölnöd vele, titokban is tarthatnánk. Egy felejthetetlen, forró éjszaka lenne, amely után különválnának az útjaink, vagy még összefuthatnánk párszor, nekem nem lenne kifogásom ellene.

- Nem, és ha nem hagyod abba…

Egy magas, fekete hajú, kék-fekete taláros ifjú kanyarodott arra a folyosóra, ahol a beszélgetés zajlott, félbeszakítva azt. A lány könyvét eldobva ugrott az érkező nyakába, szenvedélyes csókokkal köszöntve őt. Draco még szemlélte pár másodpercig az idilli párt, majd flegmán, fintorral az arcán távozott. „Megint nem jött össze, mi a baj velem?! Mit csinálok rosszul?!”

Egy furcsa érzés kerítette hatalmába a kastélyban céltalanul kóborló mardekárost, mintha egy láthatatlan kötél húzná magával mutatva a követendő irányt. Csak haladt előre, amerre vezették, át a szobákon, át a folyosókon egészen az iskola könyvtáráig. Nagyon furcsállta az egész szituációt, nem értette, miért hozták ide, azonban nem állt meg, továbbment, már kíváncsi volt. A rejtélyes fonál a bibliotéka zárolt részlegébe húzta Malfoyt, majd megszűnt a hatása. Draco csak állt, és további eligazítást várt, de hiába, nem jött újabb instrukció. Mikor megunta a várakozást, keresgélni kezdett. Maga sem tudta, mi után kutatott, csak monotonul böngészte a polcokat, és nyúlt be a könyvsor mögé, ám nem talált semmit.

Elfáradt, így elhelyezkedett a helyiségben található két fotel egyikében, feltette a lábát az asztalra, és kényelmesen hátradőlt. Pár perc múlva nyújtózkodni szeretett volna, csakhogy a keze a kemény falba ütközött, megsebesítve hamvas bőrét. Ingerülten hátratekintett, és ekkor figyelt fel arra a kis mélyedésre, amit az előbb okozott. Tisztában volt vele, hogy még az ő képességeivel is képtelenség ekkora erőfeszítéssel behorpasztani egy falat. Előkapta a pálcáját, és elmormolt egy rövid varázsigét.

Draco legnagyobb döbbenetére egy apró, fekete, kis könyvecske emelkedett ki a falból. A fiú megragadta, és kinyitotta a noteszt. Leült, és lapozgatni kezdett benne, de a szerzemény teljesen üresnek bizonyult, kivéve egy sornyi csúnyán írt szöveget: