|
Első fejezet ¤ Egy gyors hét
Lilyana 2008.06.21. 15:25
Ez a történet Lily 7. roxfortos évéről szól, amiben természetesen elmaradhatatlan szereplők a Tekergők és egy pár saját szereplő.
Ez az első ficem, úgyhogy, ha elolvasod, írj véleményt, de őszintén! Írhatsz rosszat is, jót is csak írj! XD (Azért remélem inkább jó kritikákat, kapok:P)
U.i.: Csak a fő szereplők vannak kiírva.
1977. Augusztus 10. (hétfő)
9.10 szobám
Meleg nyári nap van. Itt ülök a tükröm előtt egy székben, és izgatottan várom, hogy megérkezzenek a barátnőim. Már egy hónapja nem beszéltem velük. Vagyis leveleztünk, de az mégsem olyan, mintha úgymond élőben beszélgetnénk. A tükörben egy vörös, hosszú hajzuhataggal és egy mandulavágású smaragdzöld szempárral rendelkező lány néz vissza rám. Lily Evans. Igen, ez a becses nevem. Boszorkány vagyok. Még ma is úgy emlékszem arra a napra, amikor ezt megtudtam, mintha csak tegnap történt volna. Annyira meglepődtem, hogy leestem a székről, amin ültem, és egyre csak ezt mondogattam: „Ezt nem hiszem el. Ez lehetetlen.” Pedig most-már tudom, semmi sem lehetetlen. Na jó, azért vannak kivételek, de ez tényleg igaz. Boszi vagyok. Mielőtt bárki megkérdezné, mugli születésű. Ebben az évben kezdem el 7. évemet a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában. Vannak, akik azt mondják, hogy szép vagyok legalábbis azok a fiúk, akikkel eddig jártam, de én ezt már nem igazán hiszem el. Az utóbbi másfél évben egy fiú sem hívott el randizni és nem bókolt nekem senki, bár van egy kivétel: James Potter. A barátnőim szerint azért nem hívnak randizni, mert félnek Pottertől, aki elvileg szerelmes belém. Ezt ő állítja, de én tudom, hogy csak azért akar velem járni, hogy azt mondhassa, neki senki sem tud ellenállni, és megszerezzen, mint egy trófeát. Hát köszönöm szépen, de én ezt inkább kihagynám. Amúgy se lenne időm most fiúkra, hiszen közeledik a RAVASZ, és másból se fognak állni a napjaim, csak a tanulásból. De most még megpróbálok nem gondolni a félelmetes jövőre, és mesélek egy kicsit még magamról. Egyik hobbim az énekelés, bár erről is csak a barátnőim tudnak. Szerintük jó hangom van és én is meg vagyok vele elégedve. Egyébként ők is szeretnek énekelni. Az egyikük Alice, még gitározni is tud. Hogyha már a barátnőimnél járunk. Be is mutatom őket. Kezdjük Alice-szel.
Alice Brown a teljes neve. A szülei varázslók. Kitűnő tanuló, mint én és a többi barátnőm. Szőke hajú, kék szemű. Álmai hercege Frank Longbottom. Már másfél éve járnak.
Másik barátnőm Daphne Niedan. Daphne barna hajú, szürke szemű. Az anyja boszorkány, az apja mugli. Van egy öccse. Daphne teljesen bele van zúgva Remus Lupinba, bár ő ezt tagadja, de még a vak is látja, hogy szerelmesek, csak nem merik bevallani.
Esküszöm, nem értem őket.
Nem utolsó sorban itt van Sun Lin. Kínából költöztek ide Londonba. A szülei a Mágiaügyi Minisztériumban dolgoznak. Van két húga. Az 5 éves Hua, és 11 éves Mei. Mei most lesz elsőéves a Roxfortban. Sun kinézetre egy tipikus modell alkatú lány. Hosszú fekete haja van és sötétbarna, mandulavágású szemei, melyeket sűrű fekete szempillák vesznek körül. Elég népszerű a fiúk körében.
Szóval ők a barátnőim. De most visszatérek még magamhoz és a családomhoz. Van egy cicám, Lizi. Még csak két hete kaptam. Még nagyon picike, és annyira aranyos. Egyszerűen imádom. Sziámi cica. Most is itt dorombol mellettem.
Van egy nővérem is, Petunia. Nem vagyunk valami jóban. Mondhatni utál engem azóta amióta kiderült, hogy boszorkány vagyok, és megkaptam a roxforti levelem. Ő is velem akart jönni, de nem engedték neki. Mivel én „itt hagytam” (ő mondja mindig így), azt gondolja, hogy cserbenhagytam. Régebben mindig én húztam ki a bajból. Mindig minden titkunkat megosztottuk egymással. Bevallom, néha hiányzik, hogy nem vagyunk ilyen közvetlenek, de itt vannak a barátnőim, akik mindig meghallgatnak, ha van valami bajom. Anyuék örültek, amikor megkaptam az első levelem, és büszkék rám. Szeretek boszorkány lenni. Igaz, teljesen megváltozott az életem. Elég furcsa volt új világban, új életet kezdeni.
Csengettek. Biztos a lányok jöttek meg. Megyek ajtót nyitni.
19.28 ugyanott
Jól gondoltam, a lányok jöttek. Sun és Alice a vendégszobába, Daphne pedig az én szobámba költözött be. Ezután elmentünk a szomszéd utcában lévő boltba bevásárolni a vacsorához. Hazafelé jövet találkoztunk két szomszéd fiúval.
- Hova-hova, hölgyeim? - kérdezte Kevin egy öntelt mosollyal, aki soha se bír békén hagyni. Bezzeg amikor szerelmes voltam belé, észre se vett. De ami volt, elmúlt, most pedig nem értem, mi tetszett annyira rajta. Csak egy öntelt barom.
- Haza – válaszoltam tömören. Ekkor vette észre Kevin a kezünkben lévő táskákat.
- Segíthetünk? – És már vette is volna el őket, de én megállítottam.
- Nem.
- Jaj, ne már, Lily. Csak segíteni akarunk. Mi ebben a rossz? Nem azt kértem, hogy gyere el velem egy randira, bár az se lenne rossz…
- Szállj le rólam! – mondtam, és indultam a házunkhoz, de Kevin megfogta a csuklóm, nem valami gyengéd mozdulattal magához rántott és MEGCSÓKOLT! Meg mert csókolni! Ez felháborító! Ki ő? Potter kettő? Potter is mindig ezt próbálja csinálni, csak gyengédebben, és neki még nem sikerült megcsókolni. Ha rajtam múlik, soha nem is fog. PUFF! Adtam Kevinnek egy pofont és arrábbléptem minimum három métert. Így meg volta tisztes távolság. Erre a többiek is felfigyeltek, akik éppen Tommal beszélgettek. Ezután folytattuk utunkat a házunk felé, otthagyva az arcát fogó Kevint és az álmodozó tekintetű Tomot.
- Húha, lányok! Ez a Tom úgy tapad, mint egy pióca. Nem lehet lerázni. Ááá, szinte felfalt a szemével. Nem volt valami vonzó látvány. Azt hiszem, inkább örökre Frankkel maradok. – mondta Alice.
Beléptünk a házba, lepasszoltuk a táskákat, és feljöttünk ide.
Anya most szólt, hogy kész a vacsi, úgyhogy megyek. Ma már többet nem írok. Jó éjt, naplóm.
Július 7. (csütörtök)
8.42 vendégszoba
Hello, napló! Én Sun vagyok. Lily mindig mondja, hogy ne olvassunk bele a naplójába, de olyan jó olvasgatni. Biztos kitekeri a nyakam, mert beleírtam, de most már mindegy, leírom, amit akarok. Először is, még nem mondtam, egyet értek veled, a húgoddal kapcsolatban. Nagyon undok, de a szüleid legalább kedvesek, és semmi se lehet tökéletes. Aranyos a cicád. Én is akarok egyet. Közeledik a születésnapom, és anyuméktól cicát fogok kérni. De inkább írok a hétfőről. Kevin szerintem is helyes, nem csodálom, hogy szerelmes voltál belé. Biztos igazad van abban, hogy undok, úgyhogy jó, hogy nem jártatok.
Ajaj! Valaki erre jön. Ha Lily az, akkor ég veled örökre, napló. Éééésss nyílik az ajtó…Huh csak Daphne az.
- Sun, mit csinálsz? Az Lily naplója? Mondta, hogy ne olvasgassuk. – mondta Daphne.
- Én nem olvasgatok, hanem írok. Azt nem mondta, hogy ne írjunk bele. Na jó, lehet, hogy tényleg nem kellene. De ne mondd, hogy te nem szoktál belenézni. Tegnap is a kezedben volt.
- Ez nem igaz!
- De igen.
- Jó. Bevallom, néha én is beleolvasok, de nem írok! Lily ezért kinyír téged!
- Az már az én bajom.
- Aha. Egyébként szólok, hogy befejezte a reggelit, és éppen most ment megnézni, hogy a helyén van-e a naplója.
- Ajaj…!
- HOL VAN A NAPLÓM?! – ezt Lily kiáltotta - SUN!!
Huh! Mennem kell. Pápá, napló!
21.53 szobám
Mindenkit megnyugtatok, Sun MÉG él. Kiemelném: MÉG. Tudom, azért is el fogod olvasni, ezért figyeld meg azt a kis MÉG szócskát! Többet ne írj a naplómba, mert kitekerem a nyakad! Köszi. Egyébként Daphne is itt ül mellettem az ágyon, és nézi, mit írok. Daphne, neked is szól, amit Sunnak írtam, és akkor had tegyem hozzá Alicet is. Tudom, hogy te is szoktad olvasni. Ne is tagadd, Alice! Ha már ennyire szerettek naplót olvasni, akkor miért nem írtok ti is magatoknak?
Térjünk át a mai napra. Ettől a naplós incidenstől elnézve nagyon jó volt, addig amíg… Inkább kezdem az elején.
Miután visszaszereztem a naplómat, leszidtam Sunt (aki képes volt szidás közben mosolyogni! Most komolyan, ilyenek a barátnőim. Egyszer szidtam le az életben, és még akkor is mosolyog! Ez hallatlan!), felöltöztünk, magunkhoz vettünk egy kis pénzt és elindultunk a vidámparkba. Apa elvitt minket kocsival, így 11-re oda is értünk. Megvettük a belépőjegyet, kaptunk egy térképet, és máris megrohamoztuk az első hullámvasutat, amit megláttunk. Nagyon jól éreztük magunkat. Egy idő után megszomjaztunk, úgyhogy elmentem innivalóért, a lányok pedig leültek egy padra. Éppen készültem vissza hozzájuk a kólákkal együtt, amikor megláttam a Tekergőket és Franket. Szerencsére nem vettek észre, mert háttal álltak nekem, de Black és Potter nagyon kerestek valamit/valakit, mert nagyon forgolódtak. Miközben mentem a lányok felé, könyörögtem, hogy ne vegyenek észre a fiúk. Kérlek, istenem, csak most ne hagyj cserben! (Bár ez sose jön be, egy próbát megér.) Black elkezdett felém fordulni.
- Ne, ne, ne! Meg ne fordulj! Ne mozdulj meg! - gondoltam magamban.
Remélem, senki se hisz dilisnek Blacken kívül. Ugyanis ő múlt évben kijelentette, hogy szerinte én az vagyok. Hát, mit mondjak. Ő úgy gondolja, én meg nem. Szerintem ő a dilis. Mégis csak én vagyok az iskola első és prefektus. Ebből is lehet látni, ki az értelmesebb. Nincs igazam? Azért rosszul esett, amikor ezt mondta… De most térjünk vissza a vidámparkban történtekhez. Black megfordult ééés… (hatásszünet) nem látott meg. Legalábbis én ezt hittem, de tévedtem. Elkezdte vigyorogva bökdösni Pottert, és rám mutatott.
Na, ő is egy külön kategória. Egy öntelt egoista alak, akinek a lányok a lábai előtt hevernek és ő ezt ki is, használja. Persze én kivétel vagyok. Állandóan követ, és randit kér tőlem, de én nem fogok beállni a libái sorába, akikkel jár egy hétig, utána meg kidobja őket, és jöhet a következő lány, akinek széttörheti a szívét. Szóval, ő Potter, aki éppen rám nézett azzal a mosolyával, amivel úgy néz ki, mintha azt mondaná: most nem menekülsz! Gyorsan elsiettem a lányok felé.
- Menjünk innen. Itt vannak a Tekergők és Frank. – mondtam miközben kiosztottam az innivalókat.
- Frank? - csillant fel Alice szeme - Hogy nézek ki?
- Igen, és nyugi, jól, de menjünk már! Nem akarok velük beszélgetni.
- Óóó, légyszi maradjunk. Akarok beszélni Frankkel. - könyörgött Alice.
- De…
- Jaj, Lily, kibírsz pár percet. – szidott le Daphne. Miért van mindenki ellenem?
- Alice tud máskor is beszélni Longbottommal.
- Késő, Lily, itt jönnek a fiúk. – súgta Sun.
- Hello, lányok! – köszöntek a fiúk. Frank egyből rátapadt Alice szájára.
- Szia Lily, nagyon csinos vagy ma. – mondta Potter.
- Bókolj másnak, ne nekem. – tudom ez egy kicsit erős volt, de mérges voltam. Miért kell pont akkor ott lennie? – Hogy kerültök ide?
- Gondoltuk, megnézzünk egy mugli… Mi is ennek a neve?
- Boldog park! - okoskodott Peter.
- Vidámpark - szólalt meg Remus aki végig Daphnéval szemezett. Daphne hirtelen észre vette, mit néz, és pirulva elkezdte a földet fixírozni.
- Tudtam, hogy valami ilyesmi. – látszik Peteren, hogy mugli ismereten mindig alszik.
- Nincs kedvetek velünk tartani?
- Ami azt illeti, nin… - nem tudtam befejezni, mert Alice egyből megszólalt.
- Örömmel!
Amikor lefelé szálltunk az egyik hullámvasútról, Potter megint feltette a jól ismert unalmas kérdést, amire mindig ugyanaz a válasz.
- Lily, nem jössz el velem egy randira?
- Jól kérdezted. Nem!
- Csak egy randira. Nem halnál bele.
- Mondd csak, te ezt nem unod, hogy naponta többször is ezt kérdezgeted? Én úgyis MINDIG nemet mondok.
- Talán egy kicsit, de fő a kitartás. Ha egyszer végre igent mondasz, akkor megéri.
Ezzel ért véget a vidámparkozás. Elköszöntünk a fiúktól, és hazajöttünk. Na jó, be kell vallanom, nem éreztem olyan rosszul magam. Sőt, Potter most nem volt olyan idegesítő, mint amilyen lenni szokott.
Július10. (vasárnap)
20.10 nappali
Ma mentek el Alice-ék. Nagyon jó volt a hét. Minden nap voltunk valahol, például moziba mentünk, bowlingoztunk. Egyetlen egy kis bökkenő volt. Akárhova mentünk, véletlenül mindig ott voltak Potterék. Ezt meg is említettem a lányoknak.
- Szerintetek nem furcsa, hogy Potterék pont ott voltak minden nap, ahol mi?
- De, tényleg. – mondta Sun, és egyszerre Daphneval ránéztek Alicere, aki vörös fejjel a padlót bámulta.
- Alice! Mit tettél?
- Bocsi, Lily, én csak Franknek megírtam, melyik nap hova megyünk, és mint később kiderült, akkor kapta meg a levelet, amikor a Tekergőkkel volt. Így ők is megtudták.
Miután ezt megtudtam, nem csodálkoztam, hogy mindig ott volt Potter, ahol én, és így minden nap meg tudta kérdezni, nincs-e kedvem elmenni vele randira. Kettőt lehet találgatni, mit mondtam neki, de szerintem elsőre mindenki tudni fogja. Természetesen nemet.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
