|
Contigo o sin ti - Veled vagy nélküled
Regicca 2008.06.19. 14:19
Új novellával jelentkezem, mely nem meglepően Lily és James párosítású. (Eddig csak ilyen novellát írtam.... XD)
Valamelyik nap takarítottam a gépem, és megtaláltam az egyik kedvenc énekesnőm számát, és onnan jött az ötlet. A szám eredeti száma Contigo y sin ti, de erre csak akkor jöttem rá, mikor szöveget fordítottam... ^^
Így egy kicsit át lett másítva, de így talán értelmesebb is.
A történetet szerencsére se magamon, se látásból nem éltem át. És senkinek nem is kívánom, hogy megtörténjen vele.
Azért remélem, hogy tetszeni fog ez a kis novella, ami remélhetőleg sokak örömére, nem is lett olyan rövid... XD
Cserébe kaphtok egy pár véleményt? ;)
Minden jog Rowling nénit illeti, én csak néhány szereplőt kölcsönöztem tőle... ;)
Contigo o sin ti
James fáradtan lépett be Godric’s Hollow-i házukba. Ledobta a köpenyét az előszobában lévő öltözőszekrényre, majd beljebb lépett a konyhába. Ott viszont senki nem volt. Pedig ilyenkor gőzölgő vacsorával várta már kedvese. Ahogy így végignézett a földszinti részen, furcsán kihaltnak találta az egészet. Lily nem volt rendetlen, de azért mindig hevert néhol egy elhagyatott pulóver, vagy valami apróság. Most zavaróan rend volt. Átsétált a nappaliba, ami szintén üres volt, csak a kanapé előtt feküdte egy szatyor. James nem méltatta nagyobb figyelemre. Sokkal inkább érdekelte, hogy mi az a tompa puffanás, ami az emeltről szűrődött le. Sejtette, hogy Lily van odafönn. Így nem is várt sokat, egyből felsétált, és végigment a hosszú folyósón. A falon lógó képek mind-mind megvetően, rosszallóan és dühösen néztek rá. Még nagyszülei portréjáról se köszönt neki senki. Végre elérte hálószobájukat, melynek ajtaja résnyire volt nyitva, mögüle pedig halk szipogás hallatszott ki. James félve nyitott be, majd az ottani látványtól tátva maradt a szája. Felesége arcán az elkenődött szemfesték és a vöröslő szemek jelezték, hogy órák óta sírhat, haja csapzottan keretezte sápadt arcát. A szoba úgy nézett ki, mintha egy tornádó söpört volna végig. A fiókok mind kihuzigálva, kilógva belőlük a ruhadarabok. Az ágyon is ruhahalmok tömkelege. És Lily, ahogy mindezt megpróbálja betuszkolni egyetlen egy bőröndbe. Lily egy utolsó mozdulat keretében összezárta a bőröndöt, és csak ezután nézett a még mindig döbbenten álló férfira az ajtóban. Lehajolt a megpakolt bőröndért, és másik kezében egy gyűrött képet tartott, aminek James csak a hátulját láthatta, de valószínűleg Lily a tartalmától borulhatott ki ennyire. Lassan odaért hozzá, aztán férje kezébe nyomta a képet, melyre Jamesnek elég volt egyetlen egyszer ránéznie, hogy tudja, az egész egy félreértés.
- Gratulálok! – mondta tömény gúnnyal. Majd faképnél hagyta, és amennyire nagy hasa engedte, levágtatott a földszintre. James nem teketóriázott sokat, és eszeveszett tempóban, kedvese nevét kiabálva utána rohant. A nappaliban érte be, de Lily már a kandallóban állt, egyik oldalán a bőrönd, bal kezében pedig egy marék hopp-por volt.
- Lily! Kérlek, hadd magyarázzam meg! – könyörgött neki James, de ő csak enyhén megrázta a fejét, és fájdalmas kifejezéssel csak annyit válaszolt:
- Vége. A Potter-kúriába! – szólalt meg hangosan, majd maga köré szórta a homokszerű anyagot, és a kandallóban megjelentek a smaragd színű lángcsóvák, amik hamarosan el is nyelték a benne álló nőt.
James nem tudta, hogy mit tegyen. Végül aztán egy fáradt sóhajjal ledőlt az egyik fotelba, és alaposabban tanulmányozta a képet. Egy hosszú, szőke hajú, csinos nő állt, mellette egy magas, fekete hajú, szemüveges férfi volt. Jamesnek nem kellett sokat gondolkodjon, hogy kik is a szereplők. Az egyik saját maga, a másik pedig kolléganője, Fay volt. Az egyetlen dolog, ami egy ilyen képben furcsa lehetett, az az volt, hogy a két ember egymást ölelték, és csókolták. A férfinek még így sokadára is nehéz volt elhinnie, hogy ez valóban ő lett volna. Persze, kinézetre semmi különbség, de ő, ha kényszerítették volna se tett volna ilyet szerelmével. Hiába gondolkodott, el nem tudta képzelni, hogy mikor tehette volna meg, hiszen szinte sose voltak kettesben. És még csak a képen szereplő helyszín se volt egyáltalán ismerős. Törte a fejét, de semmi használható nem jutott eszébe. Azt viszont tudta, hogy így nem lehet vége a házasságának Lilyvel. Pláne most, hogy négy hónap múlva már eggyel bővül a létszám, és ő minden egyes percet ki akar majd élvezni a fiával. De hogy ezt hogy fogja úgy kimagyarázni, ha még saját maga sem emlékszik rá, azt nem tudta.
Döntött. Most rögtön megpróbál vele beszélni. Még szerencse, hogy tudja, hova ment. Felpattant a fotelből. Magára húzta cipőjét, és vállára kanyarította a köpenyét, hisz habár a meteorológiai tavasz lassan egy hónapja beköszöntött, nem volt meleg. Kisétált az ajtón, mert a házban hoppanálás-gátló volt, így csak a hátsó kertből tudott indulni.
A már megszokott utazás után a régi otthona előtt találta magát. Kinyitotta a kaput, és végigsétált a kerten. A nap már lement, így aztán nem sok mindent látott, de ezt a területet már úgy ismerte, mint a saját tenyerét. Ezért nem volt nehéz megtalálni a bejárati ajtót. Nem is kopogott, csak egyszerűen belépett az előszobába, és átsétált a konyhába, ahol édesanyja épp egy csészébe öntött teát.
- Szia – köszönt halkan. A nő ijedten rázódott össze, majd miután felismerte az érkezőt, köszönés nélkül elsétált mellette a csészével a kezében, és azt felvitte az emeletre. Átment a nappaliba, ahol apja ült kedvenc karosszékében és a Reggeli Prófétát olvasta.
- Hello! – köszönt neki, majd lehuppant a vele szembeni kanapéra. Mr Potter letette az újságját, majd kicserélte olvasó szemüvegét a másikra, ezután kíváncsian fürkészte fiát.
- Szerbusz! – bólintott.
- Apa, én… - kezdte volna, de a másik férfi közbe vágott.
- Mit csináltál? –kérdezte teketóriázás nélkül.
- Esküszöm, hogy semmit – mondta hálásan. Örült, hogy valaki meghallgatja, és elmondhatja saját verzióját. – Hazajöttem nyolcórányi robotolás után, reméltem, hogy eltölthetek Lilyvel egy kellemes estét, erre semmi. Lily a hálószobában sír, és pakol. Aztán hozzám vágta ezt a képet – mutatta meg apjának -, és elrohant. Elvileg ide.
- Igen, itt van. Épp édesanyád próbálja megnyugtatni. Nekem nem mondták meg, de nagyon ki van borulva. És azt hiszem, ez a babának se jó egyáltalán. Nem soká idejön Rose is, Lily anyja. De elnézve ezt a képet… - húzta el a száját. - Mi volt ez, valami futó kaland?
- Mondom, hogy nem tudom! Egyáltalán nem emlékszem semmire. Még olyanra se, hogy valaha itt lettem volna.
- És ki ez a kislány? Nagyon csinos, és olyan ismerős.
- Fay Stewart – válaszolt. – Az egyik kollégám.
Nem szóltak egymáshoz, csak hallgatták, ahogy a kandallóban pattog a tűz. James a cipőjének az orrát fixírozta, apja pedig a fiát nézte.
- Van köztetek valami? – törte meg újra a csöndet az apa.
- Nem! – ellenkezett hevesen. – Szeretem Lilyt! Mit gondolsz apa, azért szenvedtem négy évet, hogy aztán csak egy ilyen hülyeséggel tönkre tegyek mindent. Pláne most, hogy nem soká megszületik Harry?
- James, én hiszek neked, de ez a kép mindennek az ellentétét mutatja. Nem tudom, hogy fogsz ebből kijönni – csóválta meg a fejét, majd felállt és a bárszekrényhez lépett. Két poharat vett elő, és whiskyt töltött bele. Visszasétált a fiához, és a kezébe nyomta.
- Egy kis lélekerősítő.
- Kösz – nézett rá hálásan, majd szinte egy húzásra kiitta a tartalmát. – Most szerinted mit csináljak?
- Én ebben nem adhatok neked tanácsot, de hidd el, ha tényleg szeretitek egymást, akkor ezt is meg tudjátok oldani. De most hagyd egy kicsit pihenni. Nagyon kimerült.
- Csak meg akarom nézni – állt fel, hogy kinyújtóztathassa elzsibbadt végtagjait.
- Hagyd őt békén! – lépett be anyja a szobába. – Így is nyugtatót kellett adnom neki, hogy el tudjon aludni.
- Anya…
- Te csak ne anyázz itt nekem! Hogy gondoltad, hogy ezt csinálod Lilyvel? – esett neki kíméletlenül, és most a máskor oly kedves asszony vonásai megkeményedtek. James élete során kétszer látta ilyennek, egyszer, mikor levelet küldtek a Roxfortból, hogy a következő figyelmeztetés már kicsapással jár. És egyszer azért, mikor egy veszekedés után hét évesen úgy gondolta, hogy elmegy világot látni, és két napig nem találták.
- Hamarosan megszületik a gyereketek! Én azt hittem, hogy benő a fejed lágya! A mindenségit neki, James Potter! – dobbantott egyet dühösen az egyik lábával. – Szegény Lily, így is annyit szenvedett, mikor meghalt az édesapja. Miért kell megint bántani?
- Én…
- 16 éves korod óta csak arról áradozol nekem, hogy mennyire szereted, és ő életed szerelme. Aki valóban így érez, az nem tesz ilyet – üvöltözött. Az asszony arca már kipirosodott a dühtől, és szemei szikrákat lövelltek.
- Anya! Végighallgatnál? – emelte fel a férfi is a hangját.
- Ne merj üvölteni velem! – fenyegette meg az asszony. – Mit képzelsz te magadról, James Potter?
Békítőleg az idősebbik férfi lépett közéjük, és fia felé fordult.
- Azt hiszem, jobb lesz, ha most elmész. Majd visszajössz, ha egy kicsit lenyugodtak a kedélyek – suttogta, hogy a háta mögött álló felesége ne hallja. A férfi csak bólintott, majd kiviharzott a házból, és mihelyst kiért az utcára, hazahoppanált.
*
Lily arra ébredt, hogy lecsúszott róla a takaró. Megfordult, hogy elvegye Jamesét, de ekkor jött rá, hogy ez nem az ő ágyuk, és hogy James sincs mellette. Visszaemlékezett, hogy került ide, és szívébe belemart a fájdalom. Akármire nézett, mindenhol csak azt a képet látta, ahol férje egy másik nőt ölel úgy, ahogy korábban talán őt ölelte. Egy másik nő kapta a szerelmes csókját, ami talán őt illette volna. Megtörtént az, amitől azóta félt, hogy esélyt adott a férfinak. Az a kisördög mindig is ott settenkedett elméje mélyén, és azt suttogta, mikor James nem volt vele, hogy most egy másik nőnél volt. Ahogy mélyült a szerelmük ez a kis ördög egyre mélyebbre került, de most ott kacag diadalittasan a fülébe, hogy neki volt igaza. Próbálta a könnyeket kidörzsölni a szeméből, de az egyre jobban fájt. Nagy nehezen feltápászkodott és kisétált a fürdőbe, ahol hidegvizet spriccelt az arcára, majd megnézte magát a tükörben. Borzalmas látvány volt. Haja, mintha sose látott volna fésűt. Arca sápadtabb volt, mint valaha. Szemfestéke fekete foltként keretezte smaragd íriszeit, amik be voltak dagadva. Ruhái gyűröttek voltak. Egyetlen dolog, ami mosolyra bírta, az gömbölyödő pocakja volt, amin most végigsimított. De most nem tudta boldogan várni a jövőt. Félt, hogy mi lesz, ha majd egyedül kell megbirkóznia ezzel az egésszel. Nem akart olyan életet a gyerekének, amiben apját csak fényképről ismeri. De nem a megbocsátás szónak még a hallatára is kirázta a hideg a lányt. Nem tudta túltenni magát a történteken. Hiszen még tegnap délelőtt annyira boldog volt.
Átugrott hozzá anyósa, hogy megnézze, minden rendben van-e addig, amíg a fia haza nem ér. Aztán egyszer csak egy bagoly repült be a nyitott ablakon, és Lily előtt szállt le. Előre tartotta bal lábát, amelyre egy fehér boríték volt rárögzítve. A lány kíváncsian szedte le a madárról, majd adott neki egy falat kekszet, aztán továbbszállt. A levélen se címzett, se feladó nem szerepelt, és a pecsét helye is hiányzott. Kissé félve nyitotta ki, és utána már az ájulás kerülgette. Egyszerűen nem tudott hinni a szemének. Anyósa kikapta a kezéből, és ő is megnézte. Lily ekkor már döntött, nem bírt tovább ebben a házban maradni. Megkérdezte, hogy mehetne-e hozzájuk, és miután anyósa igennel felelt, egyből felment az emeletre, hogy összeszedje minden ingóságait, aztán belépett James is…
- Kicsim, felébredtél? – lépet be a fürdőbe édesanyja. – Gyere, lassan kész a vacsora.
- Vacsora? – hökkent meg. Most jutott eszébe, hogy még azt sem tudja, hány óra van. – Mennyit aludtam?
- Majdnem egy egész napot – felelte csendesen. – Hogy érzed magad?
- Nem tudom, anya. Kétségbe vagyok esve – suttogta. – James volt itt? – kérdezte félve.
- Tegnap is és ma is. Nagyon kitartó. Váltig állítja, hogy ő nem tett semmi ilyet – utalt az előző napi eseményekre. – De az anyósod mindig elküldi – mosolyodott el gonoszan.
- Én nem akartam, hogy az egész családdal összevesszen – kezdte bűnbánóan a vörös hajú nő.
- Ne aggódj, az apja figyel rá! De különben is, mit törődsz te vele?
- Anya! – hökkent meg Lily. – James a férjem, és a gyerekem apja – simogatta meg hasát. – Lehet, hogy ezt tette velem, de attól én még nem fogok egyik napról a másikra kiszeretni belőle.
- Micsoda?! Te ki akarsz vele békülni?
- Nem hiszem – rázta a fejét bánatosan, majd kisétált a fürdőből, és leült az ágya szélére. – De nem tilthatom el tőle a gyerekét. Akármit is csinált, ugyanolyan joga van hozzá, mint nekem.
- Lily – sóhajtott lemondóan. Ő is pontosan tudta, hogy milyen, ha valaki elvesztette a szerelmét, és mostantól már nem ölelheti át akkor, mikor kedve szottyan hozzá. Nem adhat puszit neki, nem csókolhatja meg. Átérezte Lily baját, de ebben ő nem segíthet neki. Ezzel egyedül kell megbirkóznia. Igaz, az ő férje meghalt, és nem megcsalta, de a lényeg ugyanaz, nincsenek már többé.
- Menjünk enni – pattant fel hirtelen a fiatal lány, majd kisétált a szobából.
*
James kimerülten és csalódottan ébredt fel. Ez volt a második éjszakája, amit Lily nélkül kellett eltöltenie. Nagyot sóhajtva kászálódott ki a máskor olyan meleg paplan alól, és ment zuhanyozni a szomszédos fürdőbe. Később a konyhában főzött magának egy jó erős kávét, amit mindenféle ízesítés nélkül egy húzásra ivott meg. Aztán elhoppanált dolgozni.
A Minisztérium előcsarnokában már automatikusan sodródott a tömeggel, és végül beszállt egy liftbe. Csak ott vette észre, hogy egyik beosztottja, aki csupán egy évvel fiatalabb nála, szintén egy légtérben utazott vele. Mikor az is észrevette a főnökét, akinek a csapatában dolgozott, két lépéssel közelebb lépett hozzá, csak aztán üdvözölte. Jamest borzasztóan idegesítette a másik jókedve, mosolygóssága. El sem hitte, hogy azok után, hogy vele mi történt, valaki még tud mosolyogni.
- Képzeld, végre megkértem Christina kezét! – újságolta vidáman. James már ökölbe szorította a kezét, mert úgy érezte, hogyha még sokáig kell ezt a bájvigyort néznie, biztosan behúz neki egyet. Nagy szerencséjükre, megérkezett a lift az aurorok szintjére, és James előre vágtatott saját asztalához. Újabb lapát volt a tűzre, hogy mindenki derűsen köszöntötte. Aztán mikor nagy nehezen eljutott saját helyére, ott újabb emberek várták, hogy aktákat adhassanak neki oda, hogy panaszkodhassanak neki, vagy hogy csak érdeklődjenek hogyléte felől. Aggódva nézte, ahogy az asztalán lévő irathegy egyre magasabb lett. Miután magára hagyták kétségbeesve zuhant rá az asztal lapjára.
- Minden rendben, haver? – érkezett meg Sirius, és barátságosan hátba veregette. James felnézett legjobb barátjára, és egy kíváncsi, kék szempárral találkozott.
- Nem, Tapmancs, semmi sincs rendben – csóválta a fejét keserűen. – Hogy ment az akció?
- Minden rutinosan, semmi gond – legyintett. – Na de inkább azt meséld el, hogy veled mi van! Borzalmasan nézel ki – grimaszolt.
- Úgy is érzem magam – fintorgott. – Összevesztem Lilyvel.
- És ebben mi olyan furcsa? - tárta szét karjait viccesen. – Mióta ismeritek egymást, folyton civakodtok. Ez tart benneteket össze.
- Ez most más – intette le. – Ez most nem olyan.
Azzal mindent elmesélt onnantól, hogy szombaton fáradtan hazaesett a munkából egészen odáig, hogy ma reggel felkelt, és mindenki kiakasztja. Sirius mindezt szájtátva hallgatta, majd miután megtalálta hangját, csak ennyit tudott kinyögni:
- Fayjel? Fay Stewart? Az a nő, akivel én szombaton elfogtam két halálfalót? – értetlenkedett. – Tudtam, hogy tetszel neki, de hogy ez…
- Sirius, én esküszöm neked, hogy soha sem csaltam volna meg Lilyt. Túlságosan szeretem hozzá…
- Ágas, én ne tudnám? Ki volt az, aki éveken keresztül hallgatta, amint te áradozol róla?
- Akkor te hiszel nekem? – nézett rá reménykedve.
- James – húzott oda a másik egy széket, melyről arrébb pöckölt egy ronda poloskát. – Ha a legjobb barátod nem hisz neked, akkor ott már baj van.
- Szerinted mit csináljak? – várta a választ.
- Beszélünk Fayjel. Itt van tőlünk egy lépésnyire, megkérjük, hogy magyarázza el Lilynek, hogy nem történt semmi.
- Rendben – bólintott a szemüveges férfi, majd jobbra indultak el, és az onnantól számított harmadik asztalnál megálltak. Ott ugyanaz a szőke lány ült, aki a képen Jamesszel csókolózott. Most elmélyedve írt feltehetőleg egy jelentést, az előzőnapi akcióról. Sirius illedelmesen köhögött egyet, mire a lány már le is rakta a tollát, és csillogó szemmel bámulta James.
- Sziasztok! Hogy vagytok? – csacsogott. – Mi baj van, James?
- Beszélhetnénk négyszemközt? - kérdezte köntörfalazás nélkül amaz.
- Persze – bólintott a lány kissé döbbenten. Sirius erre magukra hagyta őket, és elment, hogy megírja saját jelentését.
- Menjünk be a kávézóba – intett fejével a férfi az auror parancsnoki iroda ajtaja melletti ajtóra. Bementek, és James kulcsra zárta, hogy még véletlenül se tudja őket megzavarni senki. A szoba nem volt túl nagy, épp csak egy asztal, körülötte székekkel és egy kávéfőző pult fért el benne. Ide csak az ezen a szinten dolgozók járnak, ha egy kis pihenésre, magányra, vagy csak beszélgetésre vágynak. Jamesék leginkább az utóbbira. Nem állt szándékában veszekedni, mindössze azt akarta, hogy beszéljék meg, hogy valószínűsíthetően csak egy félreértésről van szó. Aztán kibékül Lilyvel és megint szép lesz a világ.
- Te is kérsz? – mutatott a nő a kávéskancsóra.
- Nem, köszönöm.
- És – ült le vele szemben az egyik székre -, mi az a dolog, ami miatt ilyen fancsali képet vágsz, és azt velem kell megbeszélned?
James nem válaszolt, csak kutakodni kezdett a talárja zsebében, míg meg nem találta azt az ominózus képet. Lerakta az asztalra, mire Fay letette csészéjét, és tanulmányozni kezdte a fotót.
- Mit tudsz róla? – törte meg a hosszú ideje beállt csendet. – Igazából, csak azt szeretném, hogy beszélj Lilyvel, és magyarázd el neki, hogy ez az egész csak egy rossz vicc, és nekünk semmi közünk nincs egymáshoz. És ez soha nem fog megváltozni.
- Nem tehetem – somolygott a másik.
- Mi? – hökkent meg a férfi.
- Mondom, nem mondhatok ilyet a feleségednek.
- De hát miért nem?
Eközben Fay felállt, és megigazította ruháját. James észrevette, hogy babrál valamit a pálcájával, de naivan azt hitte, ettől nem kell tartania. Most ahogy végignézte a nőt, csak most tűnt fel neki, hogy mennyire csinos is. Fekete nadrágkosztümöt viselt, fekete tűsarkú cipővel párosítva. Haját szoros kontyba kötötte, szemeit pedig enyhe sminkkel hangsúlyozta ki. James fejéből minden józan gondolat eltűnt, és már csak azon járt az esze, hogy sosem látott még ilyen szépséget.
- Mert az a nő nem érdemel meg téged!- Lépett hozzá még közelebb. James már nem gondolkodott, megfogta a derekát, és magához rántotta, ám még mielőtt forró csókban forrtak volna össze, valaki hangosan dübörögni kezdett az ajtón. James sűrűn szitkozódva nyitotta ki, ami mögött legjobb barátja állt, Sirius.
- Mi van? – dörrent rá mérgesen.
- Itt van Lily – mutatott az ő asztala felé, ahol egy vörös hajú nő topogott idegességében.
- És? – rántotta meg a vállát nemtörődöm módon.
- James, mi a bajod? – bámulta kigúvadt szemekkel. – Biztos azért jött, hogy kibéküljön veled.
- De én most már nem akarok kibékülni vele. Igaza van, tényleg csak egy strigula volt. Most viszont mennem kell – csukta volna be ismét az ajtót.
- Hova?
- Fay már vár! – csapta be. Sirius még egy ideig döbbenten nézte a zárt ajtót. Mi történt a barátjával, aki még tíz perce arról áradozott, hogy mennyire szereti a feleségét, és hogy milyen boldog, mert hamarosan apa lesz? Itt valami nagyon nincs rendben. És tartott tőle, hogy Fay keze van a dologban. Most mégis mit tudna tenni?
- Egy pillanat, Lily – integetett kedvesen a nőnek, aki válaszul magára erőltetett egy mosolyt, de sápadtságát ezzel sem tudta leplezni.
Sirius benyitott Frank Longbottom irodájába, és szerencsére a férfi épp az egyik iratot olvasgatta egyedül.
- Frank, de jó! – lihegett a fekete hajú férfi, aki az évek alatt mit sem veszített régi sármjából.
- Mi van, Sirius? – kérdezte meglepetten.
- James összeveszett Lilyvel, de ő most eljött, hogy kibéküljenek. Viszont James most bezárkózott Fayjel a kávézóba. Fogalmam sincs, mi üthetett belé. De azt hiszem, jobb, ha ezt most Lily nem látja, így elviszem őt a szemközti kávézóba. Megtennéd azt, hogy szétválasztod őket odabenn? És esetleg lehűtöd egy kicsit James fejét?
- Rendben van – állt fel a székéből, és kikísérte vendégét a folyósóra. Ott meglátta Lilyt, majd integetve köszönt neki, ezután Siriusszal szétváltak, és ő elindult a kávézó irányába. Sirius pedig nagy sóhajjal Lily felé ment.
- Sajnálom Lily, de James most nincs bent, Frank elküldte őt valahova. Nem sokára visszajön, de mit szólnál hozzá, hogyha addig is innánk egy finom kávét a szemközti étteremben.
- Hát… - vonakodott a lány.
- Na, ne kéresd magad! – kezdte el gyengéden tolni a liftek felé. – Addig is elmeséled, hogy mi van veled.
- Jó, de ne felejtsd el, hogy a baba miatt én nem ihatok koffeint.
- Hát, akkor majd iszol kakaót, az is isteni.
Beszálltak a liftbe, és az odáig tartó utat néma csöndben tették meg. Ott elfoglalták az egyik ablak melletti asztalt, Sirius pedig rendelt magának egy eszpresszót és Lilynek egy bögre, forró csokit.
- James elmesélte, hogy mi történt – szólalt meg először.
- Csodálkoztam is volna, hogyha nem teszi meg – vágott egy grimaszt. – De most mondd meg őszintén, szerinted nincs igazam?
- Én csak azt tudom, hogy végre meg kéne hallgatnotok egymást! – felelte békítően. – Szerintem ez az egész egy fatális félreértés.
- Gondolod?
- Biztos vagyok benne – bólintott. – James 16 éves kora óta csak rólad beszél. El se hiszed, mennyire az idegeimre ment, és hogy hányszor kívántam, hogy csak egy percre fogná már be. De sose láttam még férfit, aki ennyire szerelmes lett volna.
- Tudom, csak ez most… Lehet, hogy már sokkal korábban összejöttünk volna, ha nem lett volna olyan, amilyen. Mióta esélyt adtam neki, azóta rettegek ettől, és lám, most megtörtént.
- Én csak magamat tudom ismételni, mindenkinek jobb, ha leültök és két érett felnőtt módjára megbeszélitek ezt.
- Azta, mikor nőttél fel Sirius Black? – nevetette el magát a vörös hajú lány.
- Mindjárt felelősségteljes keresztapává válok, itt volt az ideje. Mesélj, hogy viselkedik a baba?
Lily egyből felélénkült, és hamarosan már bele is merült, hogy mindent elmeséljen a születendő fiáról. Már lassan két órája ültek itt, és beszélgetésük már odáig jutott el, hogy a roxforti évekről nosztalgiáztak. Lily úgy érezte, hogy tényleg félreértés lehet az egész, mert így visszagondolva, James tényleg bebizonyította, hogy szereti. Így reményteljesen indultak vissza a minisztériumba, hogy talán már ki is békülnek. Sirius félve lépett ki a liftből, és az erősödő viháncolás hallatán egyre jobban tartott az eléjük táruló látványtól. Nem is tévedett nagyot. Ő látta meg hamarabb, de nem ért rá foglalkozni magával, mert Lilyt kellett elkapni, hiszen majdnem összeesett.
- James! – szólt rá barátjára jó hangosan. A férfi rájuk nézett, de nem sokat törődött velük, figyelmét sokkal jobban lekötötte az ölében ülő szőke szépség. Sirius segített Lilynek hazajutni, aztán visszaindult, hogy beszéljen James fejével, de mintha azt kicserélték volna.
*
Botrány a Potter-családban?
Rita Vitrol vagyok, 18 éves kezdő újságíró, de azt hiszem, ezzel a cikkel most sikerülni fog betörnöm a közéletbe is. Biztos forrásból - nevet sajnos itt nem írhatok - tudom, hogy a Potterék háza tájékán egy botrány van kialakulóban.
Szinte nincs olyan ember, akinek be kellene mutatni a híres James Pottert. A jelenleg húszéves fiatalember aurorként dolgozik a minisztériumban. A Roxfortban eltöltött hét éve alatt sikerült mindenkivel megjegyeztetnie a nevét. Hölgyek ezrei imádták kisfiús arcáért, és lehengerlő mosolyáért. Férfiak százai tisztelték kviddics tudása miatt. És most segíti, hogy az emberek biztonságban érezhessék magukat otthon. Ki gondolta volna róla, hogy az akkor még heves férfiúnak valaha benő a feje lágya? Két éve erről adott tanúbizonyságot, mikor elvette a mugli származású Lily Evanst. Kitartottak jóban-rosszban. Segítette feleségének átvészelni, mikor édesapja a túlvilágra jutott. Három hónappal ezelőtt azt is bejelentették, hogy hamarosan bővül a család, méghozzá egy fiúval. Mindenki csodálta a tökéletes párost, hiszen a démoni szépségű Lilynek végre sikerült megszelídítenie álmai férfiját, és most azt hinnénk, hogy boldogak lesznek, amíg meg nem halnak. Hiszen mindenük meg van, hogy azok lehessenek.
Sajnos rám hárul az a feladat, miszerint közöljem a nyájas olvasókkal, hogy nincs tökéletes páros, éppúgy, ahogy tökéletes ember sem. Tudomásomra jutott, hogy március 28-a óta az álompár külön utakra lépett. Mrs Potter – talán lehet, hogy hamarosan újra Miss Evans? – zavaros körülmények között hagyta el közös otthonukat, és jelenleg anyósáéknál tartózkodik, és próbál elzárkózni a világtól.
A válás oka egyszerű, és nevén nevezhető: Fay Stewart (kép balra). A hölgy lassan fél éve áll munkaviszonyban Mr Potterrel, és tarthatunk tőle, hogy nem csak munkaviszonyban. A kezeim közé akadt egy kép, ahol a pár nem épp munkakörülmények között van. Vajon mióta tarthat a viszony?
Arra sajnos nem tudhatjuk a választ, de az biztos, hogy mióta a feleség tudtára jutatta egy jóakarója, azóta már nem élnek együtt. Egy valaki, aki még a párnál is jobban megsínyli a szakítást, az kettejük közös gyermeke, aki közel négy hónap múlva meglátja a napvilágot, de szegénynek csonkacsaládban kell majd élnie. James Potter ugyan váltig tagadja, hogy valaha valami köze is lett volna a nőhöz, de ennek ellenkezőjéről tesz az tanúbizonyságot, hogy többen is látták szerelmesen, kézen fogva andalogni az utcákon. Milyen férfi az, aki ilyenkor hagyja cserben a családját? És milyen nő az, aki egy ilyen férfira vet szemet, mikor tudja, hogy kötelességei vannak? Talán tényleg összeillenek. De vajon meddig tarthat ez a szerelem? Mert hát James Pottert ismerve, akinek egyetlen hosszú kapcsolata felesége volt, mindig is csapodár életet élt. Talán most se lesz máshogy. De akkor is ott lesz-e majd Lily, hogy várjon rá?
Mindezt figyelembe véve, nagyon úgy tűnik, hogy végleg vége az álompárnak, és noha mindkét fél próbált már békülni, nem úgy néz ki, hogy valaha még boldognak látnánk a Potter-házaspárt.
*
Lily a kora tavaszi napsugarakat élvezte a hatalmas villa gangján. Már lassan két hete annak, hogy ideköltözött. Apósa egész nap oda volt, hogy szervezze a cégének ügyeit, és anyósa pedig a nap folyamán végig nővérénél volt látogatóban. Édesanyjának meg vissza kellett költöznie Petuniához, akinek minden segítségre szüksége van féléves kisfiánál. Így most egyedül élvezhette e friss szellő simogatását, és a madarak csicsergését. Noha még nem tudta teljesen feldolgozni azt, hogy mit tett vele James, de már kezdett hozzászokni a magányhoz. Nem volt kellemes érzés, de az, hogy hamarosan lesz egy babája, aki reményt adhat majd a nehéz időkben, és akiért érdemes lesz majd minden reggel felkelni, boldogsággal töltötte el. Gondolt már arra, hogy el kéne költöznie, hiszen nem lóghat mindig azoknak az embereknek a nyakán, akiknek a fiuk már más nőt szeret. Mikor ezt felvetette az egyik vacsorán, ők hevesen ellenkeztek, hogy ha már ezt tette James, nekik kutya kötelességük segíteniük unokájuk életét. Így nem hozta fel többé a témát, de titokban már elkezdett keresgélni a kiadó lakások között.
Főleg akkor erősödött benne ez az érzés, mikor James egyszer hazajött vacsorára, és meglepetten látta, hogy ő már úgy él itt, mintha világéletében itt lakott volna. Az egész látogatásának célja az volt, hogy bemutassa szüleinek legújabb választottját, akit ők dühösen zavartak el, és meghagyták neki, hogy addig ne jöjjön haza, amíg nem tért észhez. Fay Lilyt vádolta, hogy miatta szakad szét a család, de Mrs Potter dühében már ott volt, hogy felképeli a szemtelen lányt. Így aztán senki nem is marasztalta őket, mikor távozni akartak.
Lily nem hallotta, mikor valaki kilépett a gangra, csak azt vette észre, hogy az illető elállja a napsugarakat előle. Hunyorogva nyitotta ki a szemét, de először nem ismerte fel az előtte álló alakot, aztán végül rájött, hogy az nem más, mint Fay Stewart.
- Hello – köszönt a nő gúnyolódva, de közben folyamatosan mosolygott.
- Segíthetek? – kérdezte nyájasan Lily, és próbálta nem feldühíteni magát. Meg akarta őrizni a méltóságát, és nem szerette volna, ha egy ilyen dologgal elrontják a napját.
- Gondoltam beszélgethetnénk egy kicsit, mint nő a nővel.
- Nos, erről az a véleményem, hogy te nem vagy igazán nő. Én inkább valami gerinctelen állathoz hasonlítanálak – mondta kedves hangon, de szemeiből sütött a gyűlölet. Remélte, hogy sértése célba ért, de egyelőre ez még nem ült ki a másik nő arcára.
- Hát, akkor én meg egy tehénhez – vágott vissza kicsit keményebben. – Nem is értem Jamie-t, hogy bírta ki ez idáig veled.
- Négy évig? Nem is tudom… - vágott egy grimaszt.
- Megmondom én! Igaz, kicsit tovább tartott, mint a többi liba, de hát azért te se jelentettél neki sokkal többet. Hát nem tűnt fel, hogy csak egy játék voltál, és azért akart annyira, mert nem kaphatott meg?
- Hát, nézzük csak – Lily hangjából sütött a tömény gúny. – Összeköltözött velem. Elvett feleségül. Már négy éve együtt vagyunk. És hamarosan megszületik a gyerekünk - sorolta az érveket -, ezt sose felejtsd! Lehetsz te a nagy szerelme. Lehetsz te akármije, én mindig ott leszek, és vigyázok majd a fiára. És mindig lesz valami közünk egymáshoz.
- Ugyan már, csak egy pálcaintés, és James azt teszi, amit mondok neki. Úgy táncol, ahogy én fütyülök.
- Hogy mi? – képedt el a lány. – Mit csinálsz te vele?
- Semmit – kapott észbe a másik. – Most mennem kell, de azt sose felejtsd el, hogy James már az enyém.
Azzal faképnél hagyta a döbbent Lilyt, és kivágtatott a házból. Lily aggodalmasan nézte azt a helyet, ahol az előbb még Fay állt. Közben agya folyamatosan egy mondaton járt: Úgy táncol, ahogy én fütyülök neki. Túlságosan furcsán mondta, és mintha túlságosan is bízott volna saját magában. Itt valami nagyon nem stimmel. Ezt valakivel meg kell beszélnie, és az, aki még nagyon jól ismeri a sötét mágiát és Jamest az Sirius Black. Lily elővette pálcáját, előhívta patrónusát, és elküldte Siriushoz, hogy azonnal találkozniuk kell.
Sirius nem váratott magára sokáig, hamar feltűnt a villa kapujában, és Lilyig az utat szinte futva tette meg. Lihegve ált meg, és amint meggyőződött róla, hogy Lilyvel semmi baj sincs, lehuppant az egyik székre, hogy kifújja magát.
- Mi van? Már azt hittem, hogy valami baj történt – lihegett.
Lily erre részletesen elmesélt neki mindent, ami az utóbbi negyedórában történt, Sirius pedig tűnődve hallgatta a beszámolót. Mikor pedig véget ért töprengve ült.
- Most hogy így mondod, valami lehet, hogy beleillik a képbe. Néhány hete elfogtunk egy boszorkányt, aki egy bűbájjal láncolta magához a férjét. Sose hallottam még róla, és ami azt illeti nem is tudom, hogy kell megszűntetni, de lehet benne valami. Akkoriban Fay nagyon érdeklődött ez iránt az ügy iránt.
- Elképzelhető, hogy Jamest is így tartja fogva? – reménykedett Lily. Ha tényleg így lett volna, akkor teketóriázás nélkül megbocsátott volna férjének, és legszívesebben még az emlékét is kitörölte volna az elmúlt heteknek. Ezzel az egyetlen gond csak az volt, hogy mióta Rita Vitrol megírta azt az átkozott cikket, halomszámra jönnek a sajnálkozó levelek.
- Szerintem igen – bólintott. – James nagyon fura lett mostanában, mindenhova Fayjel jár, nem is láttam még őket külön. Még a vécére is elkíséri. És ami azt illeti, már össze is költöztek.
- Összeköltöztek? – kérdezte döbbenten a lány.
- Nem akartalak vele idegesíteni. De most hogy így mondod, ez mind annak a bűbájnak a „tünete”.
- Akkor lehet, hogy nem is akart megcsalni?
- Én biztos vagyok benne – bíztatta a férfi. – Figyelj, ebben viszont segítened kell.
- Elhiheted, hogy akármiben – élénkült fel.
- Jó, akkor elmondom a tervet.
Azzal Sirius részletesen beszámolt mindenről, amit abban a pillanatban talált ki. Mindenre pontosan kitért, és minden eshetőséggel számolt.
- Pont olyan vagy, mint James – mosolyodott el szomorkásan a lány, mikor már mindent megbeszéltek.
- Nem véletlenül vagyunk összenőve hét éves korunk óta – büszkélkedett nevetve. - Akkor holnap, ahogy megbeszéltük – állt fel, és lehajolt, hogy elbúcsúzzon Lilytől.
- Rendben. Szia – intett még egyet, aztán Sirius már el is tűnt a semmiben.
*
James és Fay kézen fogva sétáltak be a munkahelyükre éppúgy, ahogy két hete minden reggel. Lassan kezdte őket mindenki megszokni, és noha a nők többsége fejcsóválva nézte a párost, szólni nem szóltak már érte. Ha Fayben lett volna valami önérzet, bizonyára zavarta volna, de így… Asztaluknál már Frank várta őket türelmetlenül.
- Jó reggelt!
- Jó reggelt – köszönt vidáman Fay. – Segíthetünk valamit?
- Igen, Stewart, ez egy munkahely, azért vagy itt, hogy segíts, nem azért, hogy enyelegj! Jelenleg épp küldetésre fogtok menni.
- Jó, nyugi – intette le. – Hova kell mennünk?
- A feladat külön-külön lesz, mert, nagyon speciális – magyarázta türelmesen. – James addig Siriusszal megy előkészíteni a második fázist, amíg te az elsőt oldod meg.
- Mi? Nem – vágta rá ellentmondást nem tűrő hangon Fay. – Mi együtt megyünk!
- Stewart, most azt akarod, hogy kirúgjalak, vagy szépen elmész a dolgodra? Amíg én vagyok a főnök, addig én utasítgatok! Az iratok ott vannak az asztalon – utasította, mire Fay elsétált a saját asztalához, és olvasgatni kezdte a papírokat. – Sirius, indulhattok – szólt a férfinak, aki már rögtön meg is fogta James kezét, és a liftek felé húzta. Mire a szőke hajú nő észbekapott, az ajtók már bezáródtak, és hiába rohant volna a férfi után, Frank elkapta, és berángatta az irodájába.
- Most pedig szépen itt maradsz! – zárta be a kijáratot, és mindenféle biztonsági bűbájjal látta el a szobát, hogy még véletlenül se tudjon elszökni, és meggátolni Siriust a tervében. – Remélem Sirius, bejön, mert különben nagyon megjárjuk! – emelte a tekintetét az ég felé, miközben sóhajtva dőlt ajtajának.
*
James és Sirius, amint leértek a minisztérium előcsarnokába, már rögtön el is hoppanáltak. James úgy érezte magát, mint aki az előző éjjel rendesen a pohár fenekére nézett. Nem tudott egyenesen járni sem, és mikor megérkeztek egy nyugodt környékre, a hoppanálás miatt rögtön össze is esett. Sirius segített neki felállni, majd a bejárat felé indultak.
- Ez az, kezdesz józanodni – veregette hátba barátja, mikor már az udvar közepén jártak. – Nemsokára jobban leszel.
- Úgy érzem magam, mint aki egy hónapig részeg volt – nyögte fájdalmasan.
- Tulajdonképpen majdnem így van, de csak két hétig tartott, és most már minden rendben lesz.
- Lily – nézett fel kétségbeesetten barátjára.
- Mindjárt – bólintott bíztatóan. – Lily! Gyere, úgy van, ahogy gondoltuk…
Az ajtóban Lily állt, és egy megkönnyebbült sóhajtással kiszaladt férje és barátja elé, hogy segítsen nekik bejönni. Nagy nehezen felvitték az egyik emeleti szobába, és lefektették az ágyra. Lily öntött neki egy pohár hideg vizet, és utána leült az ágya szélére, és onnan nézte, ahogy James egyre több mindent fog fel a körülötte lévő dolgokból.
- Lily, bocsáss meg – suttogta, majd lehunyta szemeit, és mély álomba zuhant. James sápadtabb volt, mint valaha. Haja lelapult, és ez mosolyra bírta a zokogó Lilyt. Ha most tudná, hogy néz ki…
- James – kiáltotta kétségbeesetten. – Sirius, mi van vele?
- Ne aggódj Lily, minden rendben. Ez az átka, ha túl sokáig, túl erős bűbáj alatt tartanak. Igénybe vette a szervezetét, és most pihennie kell.
James mellkasa újra lassan, de mégis ütemesen kezdett emelkedni, majd visszazuhanni. Lilynek eszébe jutott, hányszor ébredt már arra, hogy a férfi légzését hallgatja.
- De ugye meg fog gyógyulni?
- Ez szinte biztos – bólintott, majd kiment, és vissza hoppanált munkahelyére, hogy elmondjon mindent Franknek.
*
- Na, mi van? – kérdezte a magas, barna hajú férfi kíváncsian, mikor a fekete hajú megkönnyebbülten lépkedett főnöke elé.
- Lilynek igaza volt, James tényleg meg volt bűvölve – újságolta vidáman.
- És most hol van? – faggatózott tovább.
- A szülei házában, Lily vigyáz rá. Most épp alszik – mesélte.
- Akkor most minden rendben?
- Úgy tűnik, most már csak ezzel a nővel kellene valamit kezdeni – mutatott az irodájára.
A két férfi bement, ahol Fay már mindent megpróbált, hogy kijuthasson, de szerencsére nem sikerült neki. Épp ezért mindenhol rendetlenség uralkodott, ám ezzel most a két férfi nem foglalkozott. Leültették a hisztériázó nőt az egyik székre, és faggatni kezdték. Mikor az egyik kérdésre sem felelt, akkor veritaserumot használtak, amitől már szépen sorjában mindent eldalolt. Utána leadták a főnöknek a jelentést. Fayt pedig menesztették és szüleivel, mikor ők megtudták, hogy mit tett egy szem lányuk, átköltöztek Észak-Skóciába. Jó messze az összes ismerőstől. Szerencsére Lily és James helyett Sirus mindent magára vállalt, és az idősebbik Potter segítségével hamar le is rendezték az ügyet úgy, hogy mindebből a média mit sem vett észre.
*
Lily másfél napja ott gubbasztott férje mellett. És ha el is aludt, azt is szerelme karjaiban. Szinte nem is mozdult el mellőle, csak várta, hogy mikor láthatja meg újra azokat a csokoládébarna szemeket. De azok már jó ideje csak nem akartak kinyílni. Kezdett aggóni, de aztán mikor este visszatért a zuhanyzásból, már várta őt valaki. Lily először el se akarta hinni, amit látott. Még a szívverése is kihagyott egy pillanatra. James az ágyon ült, és mosolyogva nézte őt.
- James! – sikkantott, mikor magához tért a meglepettségből, majd amennyire tudott, odarohant férjéhez, és szorosan magához ölelte. – Szent Merlin, hát felébredtél! – csókolgatta mindenét, James pedig csak nevetett, de aztán két keze közé fogta a szeretett nő arcát, és forrón megcsókolta.
- Bocsáss meg! – suttogta, mikor elengedte. – Ne haragudj! – nézett rá bűnbánóan.
- Nem te tehetsz róla – zokogott örömében a lány. Még most sem akarta elhinni, hogy ennyi idő után, ilyen egyszerűen rendeződik minden.
- El sem tudom képzelni, hogy mennyire borzasztó lehetett látni, ahogy mi együtt voltunk – folytatta a férfi.
- Emlékszel valamire? – lepődött meg felesége, majd elengedte, hogy vacsorát hozzon kedvesének. Majd miután letette a tálcát a férfi ölébe, mosolyogva nézte, hogy most már minden rendben lesz.
- Csak foszlányokra és érzésekre, de nem akarom tudni, hogy micsoda borzalmakat okoztam nektek.
- Akkor felejtsük el, ezt a két hetet – nevetett. – Ó – jajdult fel, majd kezét hasára emelte. – Gyere, add a kezed! – megfogta a férfi karját, és a hasára rakta. James csodálkozva nézett feleségére, hogy mi a baj, de mikor már ő is megérezte, elmosolyodott.
- Ez ő? – kérdezte döbbenten, mikor tudatosult benne, hogy mit is érzett az előbb. Szája vigyorra görbült, majd magához ölelte szerelmét. – Igazi kis kviddicsbajnok lesz belőle – büszkélkedett, majd újra megcsókolta. – El se hiszem, hogy nem soká megszületik. A mi fiunk – meredt maga elé. – Köszönöm! – nézett rá hálásan.
- Mit?
- Hogy bíztál bennem, és nem hited rólam, hogy megcsalnálak.
- Sss – tette ujját a férfi ajkára. – Ne beszélj!
- Nagyon szeretlek, Lily!
- Én is téged, James! – suttogta a lány is.
James ledőlt a hatalmas ágyra, és magához húzta kedvesét is, aki boldogan fészkelte be magát karjai közé. Majd szorosan összeölelkeztek, és úgy aludtak el.
Két hét után végre újra, mindketten boldogok voltak.
Szerző: (vagyis Én)
Remélem, tetszett, épp ezért megajándékoztok néhány véleménnyel...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
