|
Egy nehéz szülés
Regicca 2008.06.19. 14:09
Mindenki biztosan hallott már arról, hogy mi is történik a magzatvíz elfolyása és a szülés között. Főleg, ha ez az időszak sokáig eltolódik. Vagy tapasztalatból, vagy csak hallásból.
Félre ne értsen senki! Eszem ágáabn sincs biológia órát tartani! Azt meghagyom azoknak, akik ezzel foglalkoznak.
Egy házsártos nő, aki már mindent megadna, hogy túl legyen az egészen. Egy engedelmes férj, aki mindent megtesz, csakhogy megkönnyítse a szerelme életét. És a fontoskodó családtaghok, és barátok.
Nos, én így képzeltem el Harry születését...
És kérlek írj egy véleményt is... ;)
Remélem, tetszik majd... ;););)
És azt is, hogy sok véleményt fogok kapni... =)
És azoknak, akik a többi regényem folytatását várja: Ígérem, hamarosan azokat is folytatom, csak ezt muszáj volt megírnom... Na meg időm sincs annyi, de igyekezni fogok...
És ha ide is írtok véleményt, akkor még jobban... ;)
James Potter nyugodtan üldögélt a Mágiaügyi Minisztérium Aurorparancsnokságán lévő irodájának egyik foteljében. Közben pedig a jövőjét tervezgette.
Azt a jövőt, ami hamarosan eljön.
- Még van két hetem! – sóhajtotta. – Van még két hetem, hogy felkészüljek.
Aztán elővette a naptárát, ami az íróasztala egyik sarkát díszítette.
Előrelapozott kettőt, majd meglátta, hogy az augusztus 14-ei nap piros színnel be van karikázva és óriási betűkkel aláírva, hogy „Harry születése”.
Lily Potter, a felesége jelenleg nyolc és félhónapos terhes. Még van két hete a szülésig.
Lily ragaszkodott hozzá, hogy a terhességét egy mugli orvos is végigkísérje. Igaz, hogy a Szent Mungóban fog szülni, és van egy ottani gyógyítója is, de erről nem mondott le.
Ez a mugli orvos számolta ki, hogy a baba augusztus közepére várható. Ebbe az időpontba élte bele magát mindenki. Ehhez alkalmazkodtak.
Már majdnem berendezték a gyerekszobát, szinte minden kész volt már. Csak apróságok hiányoztak, de ezt az elkövetkező két hét alatt még el tudják intézni.
James sóhajtott egy nagyot, majd miután visszatette a naptárat a helyére, leborult az íróasztalára.
Lily most otthon volt. A barátnője, Victoria vigyáz rá, merthogy Lilynek állandóan csinálhatnéka van. Nem tud egy fél percre sem nyugodta feküdni. Így aztán a családja úgy döntött, hogy valaki mindig mellette lesz, mielőtt buzgóságában valami butaságot tenne.
Ezen kívül így James is kevesebbet aggódott, mert nem volt egyedül, és ha valami mégis történne, akkor valaki biztosan ott lesz vele. Ez megnyugtatta, mert hiába mondta az orvos, hogy még van elég idejük, a férfi nem volt benne teljesen biztos.
Mégis reménykedett benne, hogy valóban van még idejük.
Mikor megtudta, hogy apa lesz, nagyon boldog volt. Most viszont egyre jobban rettegett az apaságtól. Félt, mi lesz akkor, ha valamit elront.
Mikor ezt egyszer megosztotta feleségével, az csak jót derült rajta, majd avval nyugtatta, hogy biztosan jó apa lesz. És majd rá fog érezni az apaságra.
Aztán az apjával osztotta meg kételyeit, aki sokkal jobban megnyugtatta. Ezért nem hibáztatta Lilyt, elvégre egy férfi sokkal jobban megérti a másik féri baját.
Akkor azt mondta neki Mr Potter, hogy kezdetben ő maga is ilyenektől retteget, de mikor meglátta Jamest az anyja karjaiban ficánkolni, az összes félelme elszállt.
- James! – rohant be Sirius, evvel kizökkentve legjobb barátját merengéséből. – Lily… - lihegte.
A fekete hajú férfi, ahogy meghallotta a Lily szót, felpattant és Sirius felé szaladt.
- Mi van vele? – kérdezte izgatottan.
- Harry… a baba… Victoria szólt, hogy…
- Nyögd már ki! – zörrent rá.
- Jól van! – csitította, de egyre jobban élvezte a másik kínzását.
- Victoria írt – fújta ki a levegőt -, hogy Lilynek elfolyt a magzatvize.
- Most? – lepődött meg. – De hát még van két hete!
- Ezt majd a feleségednek magyarázd meg, na meg Harrynek! – mondta, s közben a szemeit forgatta. – Most jössz? Vagy itt akarod megvárni, amíg megkapod a keresztelőjére a meghívót?
- Jól van! Menjünk már! – kapott észbe. – A Mungóban van?
- Igen – felelte, de közben meg már a folyosón rohantak a liftek felé. – Hé, Ágas! – vágta hátba már a liftben barátját, aki a kezét törte idegességében.
- Mi van? – dörmögte.
- Apa leszel! – vigyorgott a képébe.
- Na ne mondd! Kábé nyolc hónapja tudom!
- Na igen, de néhány óra múlva a kezedbe fogod tartani a fiadat!
- Szerinted nem tudom?
- Ágas! – vette észre Tapmancs barátja hangulatváltozását. – Mi van?
- Semmi! – vágta rá.
- Ugyan már! Tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz! – ironizált.
- Mondom, hogy semmi!
- James! – mondta komolyan. Jamesnek akkor hívja, ha valami komoly dologról van szó. – Ki vele!
- Jól van. Szóval az van, hogy mi lesz, ha én nem leszek jó?
- Ágas! Te? Ugyan már! Biztosan jó apa leszel! Na menjünk! – bíztatta, miközben a lift megérkezett a hatalmas előcsarnokba.
Mindketten odarohantak a hoppanálási-ponthoz, majd abban a pillanatban eltűntek és ugyanakkor feltűntek a Mungóban, aztán odarohantak a recepcióhoz.
- Lily Potter! Szül! Hol van? – hadarta James.
- Jó napot kívánok – üdvözölte udvariasan mosolyogva a recepciós. – Sajnálom, de csak hozzátartozónak…
- Én vagyok a férje! – siettette a nőt.
- Akkor értem! Szóval ki is?
- Kisasszony! – ripakodott rá most már Sirius is. - Lily Potter! Haladna már?
- Jól van na! Nem kell üvöltözni, megértem én elsőre is! Tehát akkor Lily… Lily ki?
- Potter! – ordította kórusban a két férfi.
- Ötödik emelet, 27-es szoba! – válaszolta a nő sértődötten. – És ne… - folytatta volna, de addigra már a két látogató a lifteknél álltak, és idegesen nyomkodták a hívógombot.
- Mi van már? – kérdezte szinte az egyik gombot püfölve James.
Végre megérkezett az egyik. Gyorsan berobogtak rajta, majd megnyomták az ötös gombot. Az út közben James idegesen járkált fel-alá a liftben, amíg meg nem érkeztek. Elrohantak a 27-es szobáig, ahonnan éppen két gyógyítóinas lépett ki, és nem úgy néztek ki, mint akik boldogok. James odaszaladt hozzájuk.
- Uraim! Uraim! Elnézést! Kérem, várjanak!
- Tessék? – fordult vissza az egyik. – Miben segíthetek?
- Öhm… James Potter vagyok, és az előbb jöttek ki a feleségemtől…
- Maga annak a nőnek a férje? – szaladt fel a szemöldöke.
- Hát, igen. Hogy van?
- Hát, kedves Uram, az biztos, hogyha sokáig folytatja, akkor az összes alkalmazott sík ideg lesz.
- Tessék?
- Hát, tudja... De nézze csak! – mutatott egy nőre, aki fehér köpenyben épp most jött ki Lily szobájából - Ő mindent el fog mondani – mondta, utána sietve távoztak.
- Natalie! – mentek oda hozzá Siriusszal.
- James! És Sirius! – villantotta meg nyugodt mosolyát.
- Hogy van Lily? Ugye még nem?
- Nem szült-e? – kérdezte, mire a férj egy aprót bólintott. – Nem, és ha jól sejtem, egy ideig még nem is fog.
- Hogyhogy? – faggatózott Sirius.
- Hát, az igaz, hogy Lilynek elfojt a magzatvize, de a szülésre még nem képszült fel. Mint tudjátok, ragaszkodik hozzá, hogy természetes szülés legyen, és még csak pálcával se könnyebbíthetjük, vagy gyorsíthatjuk. Persze, ha majd a fájások sűrűbbek és erősebbek lesznek, akkor adhatunk neki epit.
- Mit?
- Ez egy fájdalomcsillapító, amit a gerinctájékra adunk be. Főleg mugliknál használatos.
- És mi az, hogy soká fog szülni? Mi van még?
- Sirius! – sóhajtott. – Na jó, akkor beszéljünk erről. Mit tudtok a szülésről? Pontosítok. Tudjátok, hol születik a gyerek?
- Hát izé… - pirultak bele a kérdésbe.
- Szóval, a lényeg, hogy Lily még nem tágult ki annyira, hogy kiférjen rajta a baba – világosította fel őket.
- Hol? – érdeklődött Sirius.
- Tapmancs! – torkollta le barátja. – Ne kérdezz hülyeséget! Na szerinted hol? Ahol bement!
- Jah, hogy ott! – vigyorgott Black, miután leesett neki.
- Tehát akkor mikor fog megszületni? – hagyta figyelmen kívül tudatlan barátját.
- Hát – bizonytalanodott el Natalie -, ezt nem tudhatjuk biztosan. Lehet, hogy néhány órán belül, de az is lehet, hogy egy-két nap múlva.
- Két nap? – ájuldozott.
- Vagy több. Nem tudni biztosan – bólintott.
- És nem tudnánk esetleg egy kicsit meggyorsítani?
- Lehetne, de Lily nem akarja. Sajnos nem tehetünk semmit, csak annyit, hogy várunk.
- Értem. És be lehet hozzá menni?
- Persze! És remélem, tudsz rá hatni.
- Mit csinál?
- Igazából semmit, csak ötpercenként hív valakit, mert úgy érzi, elkezdődött a fájás. Persze ez valószínű majd csak később lesz, azért előfordulhat egy-egy összehúzódás, de még nincs nagy jelentősége. Nyugtasd meg, kérlek! Most megyek, majd egy óra múlva újra benézek hozzá. Sziasztok! – köszönt el, majd elment a liftek felé.
- Bejössz? – kérdezte barátját Ágas.
- Bemehetek? – kérdezett vissza.
- Be hát! Elvégre csak te vagy a keresztapja! – veregette hátba, majd elindult az ajtó felé, és végül egy nagy levegővétel után benyitott. – Lily!
- James! – üdvözölte férjét unottan, akik tátott szájjal figyelték az ágyban fekvő nőt.
- Lily, te mit csinálsz? – kérdezte, ugyanis a nő az ágyán feküdt, mint akinek semmi baja, és egy zacskó M&M’s-et válogatott. Egy csoportba a barnákat, és egy másikba az összes többit.
- Mégis minek látszik? Szülök – felelte nemtörődően.
- Öhm… és ezekkel a cukrokkal?
- Hát, tudod délelőtt néztem egy filmet Jennifer Lopezzal és Matthew McConaughey-vel. Azt hiszem az a címe, hogy Szeretném, ha szeretnél. Abban volt, hogy kiválogatta a cukorkák közül a barnát, mivelhogy a csoki már úgyis barna, hogy abba kevesebb mesterséges színezőanyag van – mesélte.
- Mi? – értetlenkedett Sirius.
- Szia, Sirius! Hogy vagy? – érdeklődött, miután észrevette, hogy ő is itt áll.
- Én jól, de a kérdés most az, hogy te hogy vagy?
- Én egész jól, eltekintve attól, hogy Nat szerint akár napokig is itt lehetek. James! Én ezt nem bírom ki! – váltott nyafogós hangra.
Férje már rögtön ott teremt, mivel ez alatt a nyolc hónap alatt már megszokta felesége állandó hangulatváltakozásait, és egyedül ő tudta ezt kezelni.
- Sss, szerelmem! Minden rendben lesz! – nyugtatgatta, majd intett Siriusnak, hogy menjen ki.
- Lily! Vic itt van, mert akkor én megkeresem – szólalt meg újra Tapmancs.
- Igen – válaszolt férje megnyugtató ölelése közben. – Lement a kantinba, hogy hozzon nekem valami harapnivalót.
- Akkor megyek, segítek neki! – És még mielőtt kilépett volna az ajtón, visszanézett. – De azért szóljatok, ha lesz valami! – Mire Lily fáradtan felnevetett.
- Szia! – köszönt a leendő apa. – Lily! A szüleid tudják már?
- Aha, Vic nekik is írt. Azt mondták, amilyen hamar csak tudnak bejönnek, de hát azért Cambridge-ből az út egy muglinak egy óra. Aztán majd Vic segít nekik bejönni. Kaptunk engedélyt Natitől. A te szüleidnek is írtunk, remélem, hamarosan megérkeznek. Bár ha így haladok, ráérnek holnap is! – tette hozzá savanyúan.
- Nyugi, Lil! Az nem is olyan sok! Gondolj csak bele! Egy nappal több vagy kevesebb már nem számít! Ki fogod bírni, majd én segítek! – támogatta feleségét, s közben egy csókot nyomott a homlokára.
- Köszönöm – simult bele a biztonságot jelentő karokba.
Lily lassan és nyugodtan szuszogott a férje ölében, James pedig lágyan simogatta hosszú, selymes, vörös haját.
- James! Lily! – rohant be egy fekete hajú asszony és nyomában ott loholt egy férfi, aki kiköpött mása volt Jamesnek. Vagy inkább James volt a mása a frissen érkezett férfinak.
- Anya! Apa! – köszönt a fiuk, de nem állt fel, hisz a felesége még mindig ott volt. Aki már kezdett ébredezni.
- Harold! Eleonora! Sziasztok! – ásította.
- Szia, kincsem! – ment közelebb hozzá az anyósa, közben pedig felült. – Hogy vagy?
- Köszönöm, még bírom – eresztett meg egy fanyar mosolyt. – Csak ez a várakozás – sóhajtotta.
- Miért nem engeded meg, hogy segítsenek? – kezdett bele a szokásos mondókájába.
- Tudom, Eleonora. De anyám is megszült engem, sőt még a húgomat is, anélkül, hogy csak egy gyógyító is segített volna neki. Ha ő megtette, akkor én is meg fogom tudni! Kibírom - felelte.
- Te tudod – hagyta rá.
Hiába próbálkozott már a kezdetektől fogva lebeszélni őt a mugli-szülésről, a menye mégsem engedett.
- És te hogy bírod, Jamie? – nézett fiára.
- Anya! Hagyjuk már ezt a Jamie-t. Azt hittem, hogy már sikerült róla leszoktassalak! – forgatta a szemeit.
- Jaj, drága kisfiam, ne haragudj, csak tudod, talán soha nem hívhatlak így többé. Hamarosan te is szülő leszel… és… - fátyolosodott el a szeme. Részben a boldogságtól, hogy nagymama lesz, részben, hogy az egyetlen gyereke nem sokára végleg elszakad a szüleitől.
- Anya! Semmi nem lesz sokkal másabb, csak…
- Csak, hogy éjszakánként egy szemhunyásnyit sem fogtok aludni. Legközelebb tizenegy év múlva lesz egymásra igazán időtök, meg ilyenek – fejezte be a mondatot a fia helyett az apja, vigyorogva.
- Kösz – nyögte James.
- Ugyan! – veregette hátba. – Nem lesz itt semmi baj! Ismerlek benneteket, és a fiatoknak fantasztikus szülei lesznek!
- Köszönöm – nézett rá hálásan Lily, aki ugyan nem mondta, de szemében látszott, hogy ő is izgatott és ideges.
- Én csak az igazat mondtam – emelte fel a kezét.
- Lily! – rontott be az ajtón Lily anyja, Rose és mögötte az apja, Charles. Az anya rögtön a lányához ment és magához ölelte, már amennyire a hatalmas pocakjától tudta. – Kicsikém!
- Anya! – borult a vállaira.
- Mesélj hogy vagy!
- Borzalmasan! – ismerte be. – Itt fekszek már legalább öt órája, és Natalie azt mondja, hogy ez még akár napokig is eltarthat.
- Ezen ne is csodálkozz! – mosolyogott Rose. – Te is jól megkínoztál engem. 15 óráig vajúdtam veled.
- Micsoda? – képedt el Jamesszel együtt. – Ezt miért nem mondtad?
- Változtatott volna valamin?
- Nem – hajtotta le a fejét.
- Na de mesélj, hogy kezdődött!
- Mi? – pirult el.
- Jaj – nevetett a két nő -, nem a fogantatásról beszélek, te lüke! Hanem azt meséld el, hogy mikor történt, mikor elfojt a magzatvíz!
- Oh! – lélegzett fel. – Hát otthon voltam Vickel, valami marhaságot néztünk a tévében…
- Hol? – értetlenkedett Harold.
- Tudod, apa, az a mugli doboz, amiben egy csomó ember van, és ott ugrálnak benne! Egyszer már mutattam! – definiálta a fia.
- Valami rémlik! – bólogatott.
- Szóval néztél valamit a tévébe, és aztán?
- Hát szóval jött egy elég ijesztő rész, ahol nagyon megijedtünk, és akkor – mesélte.
- És mit néztetek? – kérdezte a férje ferde szemmel.
- Hát, már nem is emlékszem rá – lódította.
- Aha, képzelem, hogy akkor mi lehetett – húzta össze a szemöldökét.
- Most már mindegy! – szakította félbe a párost Charles. – Most csak az a lényeg, hogy hamarosan megszületik a baba.
- Pontosan – állta a pártjára Harold is.
- Kop-kop – hajolt be az ajtón a fiatal gyógyító.
- Natalie! – üdvözölte Mrs Potter, az idősebbik.
- Mr és Mrs Potter! Üdvözlöm Önöket! – fogott velük kezet. – Maguk pedig minden bizonnyal Mr és Mrs Evans! Jól sejtem? – kérdezte, mire a két említett biccentett egyet. – Jó napot kívánok! Tudják, milyen szerencséjük van? Nagyon kevés mugli járt a Mungóban!
- Nagyon érdekes épület – értett egyet Charles, aki mérnök volt. – Hány éves?
- Hát körülbelül olyan 1500.
- Oh! – ámult el. – Jól bírja!
- Charles! Most nem azért vagyunk itt, hogy az épületet tanulmányozd! Kell, emlékeztesselek, hogy a lányod hamarosan megszül? – rótta meg a felesége.
- Nem, bocsáss meg! – nézett rá, majd visszafordult Natalie-hoz. – Elnézést, tudja munkahelyi ártalom! – nevetett.
- Persze, ilyen megesik – nevetett vele. – Most viszont, ha nem haragszanak, megvizsgálnám Lilyt!
- Dehogyis – kapott észbe Eleonora. – Mi már megyünk is!
- Jöjjön, Charles! – ment oda hozzá Mr Potter. – Megmutatom magának az épületet!
- Pompás! – kapott az alkalmon.
- Mi pedig lemegyünk a kantinba – mondta James anyja. – Gyere, Rose! Olyat mutatok, amitől még a szavad is eláll!
- Hát azt nem nehéz itt! – mosolyodott el.
- Mi mentünk is! – szólt vissza már az ajtóból.
- Rendben. Akkor, Lily! Nézzük, mennyi időd van még! James, kérlek, te menj Lily fejéhez! – adta ki az utasításokat. – Na, hadd lássam!
Natalie rutin ellenőrzései egy olyan tíz percet vehetett igénybe.
- Hát…
- Mi van? – kérdezte idegesen a leendő anya.
- Semmi! Ne aggódj már annyit, Lil! Minden rendben. A kisbaba fekvése épp tökéletes, a szívverése is normális, épp csak még mindig négy centire vagy kitágulva – válaszolt.
- És mennyi a jó? – faggatózott James.
- Tíz centi.
- Oh! – görbült le a szája.
- Igen, még elég sok van hátra, de lehet segíteni…
- Én nem akarok semmiféle bűbájt! – jelentette ki határozottan a nő.
- Nem bűbájról van szó. Pontosan tudom, hogy semmi olyanba nem mennél bele! Egy bájitalról van szó, ami egy picit megsürgetné az összehúzódásokat, aminek következtében gyorsabban is tágulnál!
- Van valami mellékhatása? – érdeklődött.
- Semmi! Tényleg! – állította.
- Biztos?
- Lily! Szoktam én hazudni? – nézett tettet felháborodással.
- Nem, bocs – ismerte el. – Jó, akkor kérem. Mennyi idő alatt hat?
- Hát ez a pácienstől is függ. A te esetedben szerintem kétszeresére gyorsítaná a szülést, szóval, ha azt nézzük, hogy három óra alatt tágultál egy centit, akkor a rendes idő olyan egy nap lenne, így egy 10-12 óra múlva már igazi szülők lehettek.
- Kérem!
- Mindjárt hozom! – mondat, majd azon nyomban ki is szaladt a kórteremből.
- 12 óra? – kérdezte enyhe ijedtséggel a hangjában James.
- Félsz?
- Dehogy! Már alig várom! – ellenkezett, majd megcsókolta a fekvő feleségét.
- Hm… Ez nagyon jól esett – mondta érzékien, majd visszahúzta magához.
- Hé, mit csinálsz? – kérdezte döbbenten, mikor már Lily az ingjének gombjaival bajlódott.
- Jaj – sóhajtott -, ne mondd, hogy nem akarod!
- Lily! Most fogsz szülni! És a Mungóban vagyunk!
- Na és, te még sosem vágytál arra, hogy tiltott helyen csináld? – suttogta a fülébe, amitől a férfin végig futott a borzongás.
- Lily! Ezek csak a hormonok! – húzódott el tőle nagy nehezen.
- Nem kellek már neked? – kérdezte könnyes szemmel.
- Lily! Hogy kérdezhetsz ilyeneket? – lepődött meg. – Nagyon jól tudod, hogy szeretlek, és életem végéig veled akarok lenni!
- Csak most nem! – hisztizett.
- Lily… - próbálkozott erőtlenül.
- Menj ki innen azonnal! – üvöltött rá.
- Lily…
- Most! – emelkedett fel az ágyról.
- Jól van, ne idegesítsd magad! – sóhajtott lemondóan. Az utóbbi időben nem egy ilyen hangulatváltozáson mentek keresztül. James ennyi idő alatt megtanulta, hogy nem érdemes ilyenkor ellenkezni vele, mert nem enged. És két perc múlva úgyis megnyugszik.
- Ja és James! – szólt utána. – Nem hoznál egy nagy adag banánfagyit?
- Persze! – válaszolt. Aztán elégedetten elmosolyodott, hogy már meg is nyugodott.
- Hát te? – szaladt össze a gyógyítóval.
- Lilynek hozok banánfagyit. Azt szabad, ugye?
- Hogyne – bólintott, majd egy fiolával a kezében bement a nőhöz.
James pedig lesétált a kantinba, ahol összetalálkozott a szüleivel, anyósával, apósával, Siriusszal, Victoriával, Lupinnal és a Weasley-párral.
- Sziasztok! – köszönt oda nekik, majd odahúzott egy széket és leült a kerek asztalhoz. – Hát ti? – nézett a két vörös hajúra.
- Ront hoztuk a kötelező oltásokra – magyarázta Arthur, majd a nem messze álló babakocsira mutatott.
-Áh! Értem! Amúgy hogy vagytok?
- Mi köszönjük kérdésed jól. Mindenki makkegészséges! Hála Merlinnek! – mosolyodott el Molly. – És ti?
- Tényleg – kapott észbe Rose. – Mit mondott az a gyógyító. Mikor fog megszületni a baba?
- Kábé 12 óra múlva – felelte készségesen.
- Az nem is olyan sok már! – szólalt meg először Remus. – Hogy bírja?
- Egész jól, bár most megint tombolnak benne a hormonok!
- Mit értesz ez alatt? – kérdezte az anyja.
- Hát, izé… szóval… csak… a lényeg, hogy most megint jönnek a hangulatváltozásai! – vágta ki magát.
- Nem hiába! Tiszta anyja! – kuncogott az apósa.
- Evvel mire akarsz célozni? – kérdezte felháborodottan a felesége.
- Semmire, Rose drágám! – válaszolt, majd egy aprót kacsintott veje felé.
- Láttam ám! – dühöngött Rose. – Na, mit is akarsz ezzel mondani?
- Azt hiszem, hogy most visszamegyek hozzá, és már szerintem nagyon várja a banánfagyiját is!
- Menj, szívem! – „engedélyezte” az anyja. –Aztán ne felejts el szólni, ha valami történik!
- Nem, dehogyis! – hadarta, majd gyorsan otthagyta őket és elment a pulthoz. Ott megvette a már beígért banánfagyit, és sietve visszament a szülészeti osztályra.
- Mi tartott már idáig? – fogadta a belépő férfit a nő.
- Ne haragudj, csak találkoztam Arthurral és Mollyal – mentegetőzött.
- Mit csinálnak ők itt?
- Azt hiszem, hogy az oltásokat adatják be a kis Ronnak – magyarázta, miközben átadta a tálat.
- Fúj – tolta el magától fintorogva. – Mindjárt hányok! Én nem is szeretem a banánt!
- Értem – sóhajtott a férfi, majd elvette a fagyit és letette a szoba másik végére.
- James – szólt édes mázos hangon a neje.
- Tessék szívem – nézett rá.
- Nem hoznál nekem inkább abból a sütiből, amit anyukád sütött tegnap. Az nagyon ízlett. Azt hiszem, otthon van még belőle. Betettem a szekrénybe.
- Megyek – engedett. – Nem soká jövök! – nézett még vissza az ajtóból.
- Jó, de ne legyél ilyen lassú, mint most voltál!
- Ígérem!
Lement az előcsarnokba és onnan gyorsan dehoppanált. A házuk küszöbére érkezett meg. Beszaladt házba, és megkereste azt a bizonyos sütit.
Miután becsomagolta mindet, felrohant a gyerekszobába, hogy összeszedje a kis Harry holmiját. Lily már korábban összepakolt neki mindent, és mindig készen volt, csak az alkalmat várva ott állt a szobában a kiságy mellett.
Úgy tíz perccel később már megint a kórteremben volt. Ám most nem volt egyedül. Szinte mindenki ott állt, akivel korábban a büfében találkozott.
Lily egy picike csomagot tartott a kezébe, és szemeiből örömkönnyek csordogáltak.
- Lily…
James szívverése hirtelen megállt. Lemaradt volna az első gyereke születéséről? Az nem lehet!
- Ne aggódj, James! – mosolygott. – Ő csak a kis Ron! – mondta, majd visszaadta a nevető Mollynak. – Ne félj! Nélküled akkor sem szülnék, ha már a lábaimat kéne összeszorítanom!
- Köszönöm – suttogta a fülébe, mikor már odaért. Útközben lerakta a babakosarat az ágy végébe, és a süteményes csomagot odaadta Lilynek.
- Hm, ez nagyon finom! – esett neki az édességnek. – James! Nem hoznál még egy kis töklevet?
- Persze! – felelte.
- Hagyd csak, James! - ajánlkozott fel a feladatra Sirius. – Már hoztunk fel korábban! Meg még egy s mást is! – mutatott a lábainál álló csomagra, ami alaposan meg volt tömve a kismama kedvenceivel.
- Jaj de jó! – ujjongott, akárcsak egy kisgyerek, Lily. – Ide vele! – nyújtózkodott.
- Adom már! – vigyorgott Lily falánkságán Sirius.
- Most meg mit vigyorogsz?
- Semmit – legyintett.
- Szegény Harrynek még egyszer jól megtömöm a pociját, mert aztán kitudja, megint mikor fog enni! Ne hogy már úgy jöjjön a világra, hogy éhes! Milyen benyomása lenne már?
- Teljesen igazad van! – nevetett a férje és finoman megcsókolta a homlokát.
- Ugye! Na ide azzal a csomaggal! – vette el, majd elkezdte bontogatni. – Aúúúúú! – sikított.
- Mi a baj? – pattant fel James.
- A baba – mondta könnyes szemmel. – Azt hiszem, nem sokára jön!
- Megyek Natalie-ért – rohant ki a szobából Sirius Vickel együtt.
- Nyugodj meg, kicsim, itt vagyok! – duruzsolta a fülébe férje.
- Mi most kimegyünk – állt fel az egyik fotelből Harold, és elkezdte kiterelgetni a kisebb csapatott a teremből.
A végén már csak ketten voltak bent.
- Nem soká szülők leszünk – vigyorgott James. – pedig rémlik olyasmi, hogy nem is olyan régen még beszélni sem akartál velem!
- Jaj, ne is emlegesd! – pirult el.
- Én élveztem! – vigyorgott még jobban.
- Mit? Azt a sok pofont?
- Na jó, azt talán kevésbé, de élvezet volt téged meghódítani!
- És én nem is bántam meg! – mosolygott most már a nő is.
- Ennek örülök – mondta, majd megcsókolta.
- Itt vagyok – jött be Natalie. – Mi történt?
- Aúúúú – sikított újra Lily.
- Ez – mutatott a feleségére James.
- Aha, értem. Na mutasd magad, Lil – ment oda, és ismételten elvégezte a rutin vizsgálatokat.
- Mi van velem?
- Jó hír. A bájital használ! Már hat centi vagy!
- Akkor mennyi időm van még? És mikor fog már megszületni?
- Ezt nem tudom, de szerintem nem olyan soká! Most már ne nagyon egyél semmit, és ne is nagyon mozogj, szólj, ha sűrűbbek lesznek a fájások.
- Rendben – bólintott, aztán Nat kiment.
- Na? – kukucskált be az ajtón Eleonora.
- Már hat centi vagyok! – újságolta vidáman.
- Ez nagyszerű! Akkor mi most visszamegyünk a büfébe. Pihenj csak nyugodtan! Elég fárasztó dolgok várnak még rád! Jók legyetek! – búcsúzkodott.
- Szia anya! – köszönt el a fia is, aztán odahúzott az ágy mellé egy széket és kényelmesen elhelyezkedett rajta.
Beszélgettek. Beszélgettek arról, hogy milyen lesz majd a kis Harry. Hogy milyen lesz majd, mikor megkapja a roxforti levelét. Aztán meg amikor elmegy. És aztán mikor elkezd lányok után futni.
- Remélem, ebben nem rád fog ütni – nevetgélt Lily.
- Már miért lenne az baj? – kérdezte a férfi.
- Hát nem tudom, jó lenne-e azt hallani, hogy minden héten másik lánnyal járkál a Szükség Szobájába?
- Már megbocsáss, de oda csak veled jártam! – kontrázott.
- Tényleg? – döbbent meg.
- Komolyan – bólintott.
A beszélgetés alatt Lilynek egyre inkább erősödtek a fájások, és sokkal gyakrabban jelentkeztek. Szinte már percenként. Már fél tizenkettő volt, és kezdett hatni az érzéstelenítő.
- Na hadd nézzelek! – jött be ismét a gyógyító. – Remek! Elérted a kívánt szélességet.
- Micsoda? – riadt meg.
- Bizony Lily! Egy óra múlva már a karodban tarthatod a fiadat! – mosolygott. – Most elmegyek, előkészítem a szülést, és lélekben te is készülj fel rá! James veled lesz?
- Azt hiszem, igen – válaszolt helyette az említett. – Már ha engeded – nézett a sápadt feleségére.
- Naná – vágta rá gyorsan.
- Rendben. Akkor tíz perc múlva jövök érted!
Kábé negyed óra múlva Lily már egy steril szobában feküdt. Mellette James, szorosan a kezét fogta és vele szemben Natalie és egy inas, Mary állt.
- Jól van, Lily! Nagyon jól csinálod! – mondogatta neki Nat.
- James! – fujtatott egy nyomás után. – Soha többé nem szülök több gyereket!
- Jól van, Lily! Előbb ezen legyünk túl, aztán majd gondolkozhatunk a többin! – paskolta meg a vállát.
- Mondom, hogy nem lesz több! Aúúúú – ordított, merthogy újabb fájás érte el.
- Ügyes vagy, Lily! – bíztatta Nat. – Már látom a fejét! Már nincs sok hátra! Csak még egy jó erőset! Mehet? Egy… kettő… három!
- Aúúúúúúúúú – kiáltott torkaszakadtából, aztán mikor véget ért fáradtan hanyatlott vissza az ágyra és kapkodva vette a levegőt. Hirtelen megtörte a csendet egy gyereksírás.
- Gratulálok! – jött közelebb hozzájuk Natalie egy kis csomaggal a kezében. – Tökéletes! – mosolygott, majd átadta a fáradt anyának.
- Szia, Harry! – köszönt neki teljesen meghatódva Lily. – Én vagyok az anyukád! Szia, baba! Nagyon szép vagy, tudod?
- Pont olyan, mint én! – düllesztette ki a mellkasát James.
Aztán a baba kinyitotta a szemeit. A hatalmas, smaragdzöld szemeit. Kíváncsian szemléte a világot, és a szüleit.
- De a szemed épp olyan csodálatosak, mint a mamádé! – Mintha James szeme is elfátyolosodott volna.
- Szabad a nevét a legifjabb szívtiprónak? – zavarta meg őket Natalie.
- Harry James Potter – válaszolt Lily, akinek a boldogságtól már egyenest patakzottak a könnyek a szeméből.
- Nagyon szép név – sóhajtott, aztán visszament az asztalhoz, ahol felírta a csecsemő adatait.
- Nézd csak! Már nem is 30-a, hanem 31-e van – mutatott az órára a falon.
- Tényleg! – vette észre Lily is. – Harry James Potter, született 1980. július 31.
- Köszönöm! – suttogta James.
- Mit?
- Hogy boldoggá teszel – felelte, majd hosszan megcsókolta.
VÉGE
Szerző:
Kedves Olvasó!
Néhány véleményben már alapos fejmosást kaptam, hogy nem figyeltem oda biológia órán! Nos, akkor azt előre is kijelenteném, hogy mi ilyet egyáltalán nem tanultunk órán, mivel az akkori tanárom besértődött, hogy nem figyelünk oda kellőképpen, ezért már az elején abba hagyta...
Ennek ellenére tisztában vagyok néhány olyan dologgal, amit leírtak, csak mindössze megváltoztattam. Éltem az írói szabadsággal. Meg persze, ha ezeket mind kivenném, vagy átírnám, akkor a történet nem szólna semmiről... :P:P:P
Senkit nem akarok félrevezetni! Akit érdekel a szülés pontosabb menete, illetve helyesebb, azoknak ajánlom a véleményekben kapott információkat! (Amiket nagyon szépen köszönök!) Vagy ezen az oldalon: http://www.babanet.hu/netk/n3/index.htm
Itt nagyon sok érdekességet is olvashatsz!
És köszi, hogy elolvastad!
És mégegyszer hangsúlyoznám! A történet nem felel meg a valóságban történőknek, tehát aki szülni készül, az ne rám hivatkozzon... ;)
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
