|
Nyolcadik fejezet ¤ Séta Barcelona utcáin
Regicca 2008.06.12. 20:42
Most csipkedtem magam, és egy hétvégn két folytatást is felraktam.
Tudom, ez a fejezet nem lett igazán hosszú, de azért van.
És várom a véleményeiteket!
VIII. fejezet
- Ő az a Sergio, akiről meséltél? – hajolt oda hozzám Ab.
- Ismersz még olyan Sergiót, aki így csápolna nekem?
- Nem – forgatta a szemeit. – Most mi a bajod?
- Szerinted? – Na vajon mi lehet?
Nem elég, hogy itt van velem szemben Potter, akinek életcélja engem kikészíteni, de még itt van az új prof is, aki Aby szerint kicsit rám szállt. És ennek tetejére még Sergio is. Mondjuk, vele van a legkevesebb gondom.
Bár, ha most még itt lenne David, akkor minden tökéletes lenne.
- Majd később megbeszéljük – vágom rá gyorsan.
- Ha mindenki befejezte a teadélutánt – szólt ránk erélyesen McGalagony -, akkor folytatnám. Szóval úgy gondoltuk… De innentől átadnám a szót Mr. Mendeznek. Ha kérhetném…
- Köszönöm professzorasszony! – lépett előrébb Sergio. – Hát, akkor sziasztok! Hívjatok csak nyugodtan Sergiónak. Meg kell mondanom, eléggé meglepet ez a felkérés, de szívesen teszek neki eleget. Szóval 19 éves vagyok, és itt születtem, Barcelonában. Apukám spanyol, anyukám pedig szintén a Roxfortba járt, de én már a Beauxbatonsban végeztem. Most az itteni varázslóbankban dolgozok. Arra gondoltam, hogy a múzeumok és templomok meglátogatását hanyagolnánk. Nem hiszem, hogy nagyobb érdeklődést mutatnátok például a La Sagrada Familia iránt. Persze szeretném megmutatni nektek Barcelona nevezetes épületeit, de erről majd ott. Már csak egy kérdés. Tudtok ugye hoppanálni?
- Hülye kérdés! – dünnyögte Potter.
- Igen, Mr Mendez, mindannyian tudnak hoppanálni – válaszolt McGalagony némi fellengzéssel. – Különben nem lennénk itt.
- Oh, persze, bocsánat! Ez ki is ment a fejemből – nevetett zavartan.
- Idióta – morogta a szemben ülő.
Nyugi, Lily! Csak azért mondja, hogy téged idegesítsen.
- Tehát akkor, kérem, szedjétek össze azokat a holmikat, amikre szükségetek lehet, és húsz perc múlva találkozzunk ugyanitt.
Mindenki gyorsan visszaszaladt a szobájába. Én legelöl, hogy senki ne kérdezzen tőlem semmit, pedig igény az lett volna rá.
Mikor már Aby is beért, bezárta az ajtót, én meg elkezdtem átöltözni. Pont egy olyan ruhát találtam, amit még a nyáron vettem itt. Egy egyszerű nyári ruha. Spagetti pánttal, meg szoknyával, ahogy az kell. A színe fehér, és sok pici apró piros virág díszítette. Imádom.
- Láttad Potter arcát? – kérdezte, miközben ő is átvett egy olyan ruhát, amit tőlem kapott a szülinapjára és szintén itt vettem neki. Remekül ment a hosszú fekete hajához. A kellemes halványsárga alapszínével.
- Nem, mit kellett volna látnom rajta? – vontam meg a vállam, miközben már a szememet húztam ki.
- Mondjuk, hogy a zöldszemű szörny kerülgette, miután Sergio bejött – magyarázta, és kivette a kezemből a szemceruzámat.
- Hé, az az enyém!
- Jól van, de az enyém a Roxfortban maradt! – válaszolt. – Szerintem féltékeny.
- Kicsoda?
- Hát Potter.
- És az engem hol érdekel? – kérdeztem, miközben kontyba fogtam a hajam. Mégiscsak Barcelonába megyünk, ami Spanyolország második legnagyobb városa. Nem nézhetek ki akárhogy.
- Ugyan már, Lil! Ne gyerekeskedj!
- Ab! Együtt aludtam Potterrel, és akkor se éreztem semmit! Szerinted akkor ez számít? Szerintem, az hogy tetszett, csak átmeneti hülyeség volt nálam.
- És most azt akarod mondani, hogy újfent Sergióba vagy szerelmes?
- Újfent?! Dehogy! Se akkor, se most nem vagyok szerelmes senkibe! Már megmondtam! Ez az év a tanulás éve, nem pedig a pasiké!
- Majd meglátjuk évvégén – somolygott titokzatosan.
- Abigail! Ezt most hagyd abba! – rivalltam rá.
- Én nem csináltam semmit, Lil! De gondolj bele! Itt van Potter, aki hajt rád. Az új prof, aki ugyancsak akar valamit tőled. David, aki még mindig a bocsánatkérő leveleit küldözgeti. És most itt van Sergio is, akivel majdnem egy hónapot töltöttél kettesben.
- Először is, Potternek sose fogom megadni magam! Előbb vallok szerelmet Malfoynak! Másodszor, Brendan egy tanár! Hogy nézne ki, ha vele kezdenék járni! Daviddel egyszer és mindenkorra végeztem! És nem Sergióval voltam egy hónapig, hanem a szüleinél nyaraltam. Tehetek én arról, hogy ő is mindig ott volt. Ráadásul ő egy nagyon jó barát. Egyébként is van barátnője.
- Oké, oké! Inkább menjünk! – nyitotta ki az ajtót.
- Rendben.
A lépcsőházban rögtön összefutottunk a két jómadárral.
- Ej, de kicsípték magukat a hölgyek! – füttyentett Black. – Ágas, nézd milyen csinos a mi Evansunk!
- Nyugi, Lil! – szorította meg a kezemet Aby, miközben a fülembe suttogott.
Kifúj, beszív. Nyugalom!
Egy csodálatos napnak nézünk elibe. A reggeli borzadalmakon már túltettem magam, de még egyszer nem fogok idegeskedni miatta.
Rájuk sem nézve jutottunk el az ebédlőig. Próbáltam nem figyelni arra, amint Black egy csomó baromságot hord összevissza. Érdekes, hogy Potter milyen csöndes lett.
Mikor odaértünk, még csak Sergio volt ott, aki Cloéval beszélgetett. Mikor meglátott minket, elbúcsúzott unokanővérétől, és odajött hozzánk.
Abynek igaza volt. Pottert tényleg elérte a féltékenység. Hehe!
- Eres linda! - mondta, miközben megölelt, és megpuszilta az arcom.
- Muchas gracias! – Azért mégis csak egy hónapig laktam itt, így megtanultam spanyolul.
- Hola, cual est tu nombre? – fordult oda Abyhez, aki tátott szájjal figyel minket.
Én meg mosolyogva odahajoltam hozzá, és a fülébe súgom a választ.
- No hablo espańol – mondta egy kicsit fura kiejtéssel, mire mindketten elkezdtünk nevetni, ő meg értetlenül nézett, hogy most akkor mi van. – Lily!
- Jó – nevettem még mindig. –Ne haragudj, csak azt mondtad, hogy nem tudsz spanyolul.
- Ja értem! – nevetett most már Aby is. – Egyébként Abigail Wilson vagyok!
- Lily már sokat mesélt rólad! – váltottunk angolra.
- Képzelem – mosolygott.
- Mr. Mendez – lépett oda hozzánk a házvezető prof.
- Kérem, professzorasszony, kérem, szólítson Sergiónak!
- Öhm… persze. Szóval, akkor Sergio, indulhatnánk? Mindenki elkészült.
- Persze – bólintott, majd újra hozzánk fordult. – Kérek mindenkit, hogy kövessen! Most elhagyjuk a tábor területet, és ott fogjátok meg egymás kezét, mert társashoppanálással fogunk eljutni a kívánt célhoz. Érthető, ugye?
Mindenki bólintott, aztán elindultunk a kijárat felé, mentünk egy ideig, közben pedig az elmúlt egy hónapról meséltem Sergiónak, hogy mi történt velem. Éreztem Potter tekintetét a hátamon, és ami a legfurcsább, hogy a legújabb SVK prof is furcsán méregette a rögtönzött idegenvezetőnket.
Hajajj! Nehéz lesz az idei évem!
- Mi a baj, Lil? – kérdezte Sergio a sóhajtásomat hallva.
- Semmi – vágtam rá gyorsan.
- Lil!
- Majd később elmondom – intettem neki, mert már lassan megérkeztünk a hoppanálási ponthoz.
Megfogtuk egymás kezét. Most Aby és Sergio közé kerültem, aztán már éreztem is azt a szörnyű érzést, ami a hoppanálással jár.
A délelőtt folyamán újra megnézhettem Barcelona látványosságait, persze a legtöbbünknek ez még új volt. De azért nekem is élvezet volt hallani, ahogy Sergio egy-egy Gaudi remekműről beszélt.
Sergio építész volt, tehát ebből fakadóan rajongott az itt igencsak felfedezhető művészeti remekek iránt.
Nem egy híres épületet néztünk meg. És nagy csodálkozásomra a többiek szájtátva figyelték a rögtönzött előadást, és a girbegurba épületeket, amik szerintem is fantasztikusak.
Egész délelőtt a látványosságokat néztük. Aztán a végén eljutottunk a Font Mágicához, imádom ezt a helyt, főleg éjszaka. Egy hatalmas tér közepén egy óriási szökőkút.
Kíváncsian néztem rá idegenvezetőnkre, aki kacsintva bólintott. Én meg annyira örültem neki, hogy rögtön a nyakába ugrottam, és adtam neki egy puszit. A többiek meg szájtátva figyelték a jelenetet.
Képzelem, mit gondolhatnak most rólam. Bár azért próbáltak már odajönni hozzám, hogy kiszedjenek néhány infót belőlem, de még derekasan álltam az ostromokat. Persze tudom, hogy este majd mindenki az én szobámba fog összegyűlni az vallatásomra várva, és akkor majd mindent el is fogok mondani. Most is csak azért nem, hogy Potter ne halljon meg semmit. Higgye csak azt, hogy semmi esélye nálam, hátha megunja.
- Én is szeretlek, Lily! – válaszolt vigyorogva az én kitörésemre, miközben nevetve másztam le róla.
Hát igen, naiv füleknek ez akár egy szerelmi vallomásnak is felérhetett volna, de aki ismer, és most csak Aby van ebben a helyzetben, az tudja, hogy ennek semmi köze a szerelemhez.
Sergióval voltam egy hónapig, és olyan mintha a bátyám lenne. Ráadásul fiú létére nagyon jól megértjük egymást. Sőt, néha még tőle is kérek tanácsot a fiúk körüli dolgokról, elvégre egy fiú csak jobban meg tudja velem értetni, hogy miért viselkedik így egy másik fiú.
Főképp Potterről faggatóztam nála.
Jé! El is felejtettem neki mondani, hogy ez a Potter, az a Potter!
Majd bepótlom, mert ha megérzésem nem csal, akkor az egész délutánt együtt fogjuk tölteni.
Miután mindenki háromszor körberohanta a hatalmas szökőkutat, McGalagony - mindenki legnagyobb ámulatára - meghívott minket ebédelni.
Egy egyszerű kis étteremben ettünk, ami velünk meg is telt.
Az evés nem tartott sokáig. Utána Sergio elvitt minket egy pénzváltóba, ahol a varázslópénzünket válthattuk át spanyol euróra, ugyanis közös megegyezés alapján itt mind a varázslók, mind a muglik közös pénznemet használtak.
Szerintem ez sokkal jobb, mint ami Angliában van. Nekem egyáltalán nem tetszik, hogy az angol varázstársadalom java lenézi a muglikat, és úgy tesznek, mintha ők olyan mások lennének. Így nagyobb az összetartás, bár a muglik azért azt nem tudják, hogy vannak varázslók is. Amúgy meg itt a varázslók nem hordanak talárt se, ahhoz túlságosan is meleg van.
Miután mindenki felszerelkezett elégséges pénzzel, elsétáltunk Barcelona fő sétáló utcájához, ami nem volt más, mint a La Rambla. Imádom ezt a helyet. Nyüzsgés mindenütt, sok ember, az út két oldalán egymás nyakában az érdekesebbnél, érdekesebb árukat kínáló butikok, standok. Persze itt is van a varázslóknak saját „Abszol Útjuk”, de az messze nem olyan pazar, mint a londoni. Ez pedig csodálatos hely. Sose tudni, hogy akivel épp összeütközöl, az most mugli-e vagy sem.
Nagyon hangulatos hely. A járdát magas fák szegélyezték és választották el a forgalmi úttól.
- Tehát ez a La Rambla – állt meg ismét Sergio, és kezdte a mesélést. – Barcelona legnagyobb sétáló utcája, és ami azt illeti szerintem az egyik legszebb is. A mai délutánt itt fogjuk tölteni, de vacsorára visszamentek a szállóba, aztán még tartogatok nektek egy meglepetést – magyarázta, és utána rám kacsintott.
Tudom én, hogy mi lesz az a nagy meglepetés!
- Szóval akkor, mindenkinek jó szórakozást! – oszlatta fel a csoportot, és mindenki indult a maga útjára a szokásos kis csoportokban.
A Tekergők együtt indultak; Sissy és Bcah rögtön megrohamozták ez egyik ékszeres standot; Oli, Jess, Carla a másik négy fiúhoz csapódtak, és ha jól nézem, akkor letámadták a fagyis boltot. Míg Aby, Bonni, Sergio és én maradtunk és elindultunk a Tekergőkkel ellentétes irányba csak úgy sétálni.
A két kísérő tanár, ha jól láttam, akkor beültek egy kávézóba.
Komolyan mondom, Sergióval beszélgetni olyan nagyszerű érzés. Persze jobb, ha csak ketten vagyunk, de Aby előtt semmi, Bonnie előtt pedig nem sok titkom van, szóval szinte teljesen felszabadultan lehetett beszélgetni. És ami a még jobb ebben, hogy a tömeg ebből semmit nem ért.
Nem is tudom, mióta sétálhattunk. Közben néha megálltunk, hogy a lányok kibámészkodhassák magukat.
Aby szenvedélye volt, hogy az összes kirakott ruháról véleményt alkosson. Persze ezek általában nem pozitívak: „Hát az én boltom közelébe sem engednék ilyen ócskaságot!” vagy „Még csak hasonlóra se néznék rá, annyira ronda!”.
Imádja az ilyen felfedező utakat, mert elmondása szerint ő majd a legnépszerűbb fazonokat szeretné ötvözni, és megalkotni a „tökéletes” ruhát.
- Úristen, Lily! Ide muszáj bemennem! – kiáltott fel az én ruhamániás barátnőm. – Gyere be! – kezdett el vonszolni egy nagyon nívós bolt irányába.
- Dehogy megyek! – ellenkeztem. – Az Istenért, Ab! Ma már körülbelül ötven boltot jártam meg. Menj be Bonnie-val, én meg megvárlak titeket Sergióval ott – mutattam a szemközti cukrászdára.
- Oké – bólintott, de már félig az üzletben volt.
- Dilis! – sóhajtottam, és Sergióval karöltve elindultam egy hatalmas fagyikehely reményében.
Nahát! Ki jön velem szembe?
Hát Black két spanyol csajjal kézen fogva! Ezt nevezem, nem vesztegette az idejét!
Vajon hol hagyta a barátját?
- Öhm.. izé… hogy is mondják? Yo… yo soy… - Ne már! Most Potter komolyan spanyolul próbál beszélni? Hát, ahogy nézem, nem sok sikerrel, mivel hogy az eladó már könnyezve fogja a hasát, és levegővétel nélkül röhög.
- Nem akarsz neki segíteni? – nézett rám Sergio sejtelmes mosollyal.
- Mindjárt megyek, csak még kiélvezem a látványt! – vigyorogtam rá, majd elindultam Potter felé, aki észre sem vett.
- Jaj, Tapmancs segíts már! – vetette oda nekem. Vagyis Blacknek, de csak én hallottam. – Szerinted ez jó lesz?
- Hát ez az ezüst nyaklánc tényleg jól megy a szemed színéhez – válaszoltam, mire ő megpördült és egyenesen rám nézett.
- Hát te? – kíváncsiskodott.
- Úgy, ahogy te! – forgattam a szemeimet. – Black az előbb ment el két csajjal arra – mutattam az útvonalukat.
- Azt ígérte segít – morgott, majd visszafordult az ékszerekhez.
- Ha jó, akkor én segíthetek – ajánlkoztam fel. Fogalmam sincs, miért!
- Kösz – mosolygott felém. – Szóval anyukámnak a jövő hét elején lesz a születésnapja, és szeretném valami széppel meglepni.
- Ez kedves tőled – mondtam. Tényleg aranyos!
Petúnia, a húgom, sose vett anyának semmit. Már korábban is, mikor még jóban voltunk, rám sózta ezt a feladatot, és persze az utolsó penyig én fizettem. Mióta már alig beszélünk, azt hiszem, apa vette át a szerepemet.
- Szerinted ez tetszene neki? – emelt fel egy nagyon szolid, de mégis csodaszép ezüst nyakláncot, amin egy rózsamedál lógott.
- Szerintem gyönyörű! – állapítottam meg. Potternek tényleg jó ízlése van, ezt el kell ismernem!
- Anya imádja a rózsákat – magyarázta.
- Akkor meg pláne ez lesz neki a tökéletes ajándék, én ugyan nem ismerem, de szerintem ettől bárki elolvadna.
- Még te is? – nézett rám a megszokott sármjával.
- Potter! Itt hagylak, és akkor a büdös életben nem veszed meg! – fenyegetőztem, de éreztem, hogy elvörösödök.
- Jó, abbahagytam! – emelete fel védekezően a kezét. – Szóval, akkor megkérdeznéd, mennyi lesz?
- Aha – bólintottam. – Cuánto cuesta esto? – fordultam a nevető eladólányhoz.
- Cincuenta euro – válaszolt készségesen.
- Ötven euró, biztos, hogy meg akarod venni? Ez elég drága – néztem rá.
- Lehet, de az anyukámnak csak évente egyszer van születésnapja, és nem mindennap negyven éves az ember!
- Akkor kell?
- Aha, de nem tudná esetleg becsomagolni?
- Megkérdezem – vontam meg a vállam. – Puede envolverlo para regalo, por favor?
- Sí – bólintott, és elvette a nyakláncot, majd nem sokkal később egy csinos kis ékszeres dobozkával fordult vissza, Potter meg átadta neki a pénzt, aztán elmentünk.
- Szerinted, ha most feladom, akkor odaér hétfőre?
- Jó kérdés, szerintem kérdezzük meg a postán!
- És te tudod, hogy merre van?
- Nem, de mindjárt kiderítjük! – mosolyogtam, majd odamentem a legközelebbi emberhez, és megkérdeztem tőle: - Perdon! Dónde está la casilla de correro más cercana?
Az aranyos idős néni kedvesen elmagyarázta, hogy hol találjuk, mi pedig rögtön el is indultunk.
Nem kellett sokat menni, hogy meg találjuk, de zárva volt. Nyílván a jól megérdemelt délutáni szieszta alól a postások se térnek ki.
Miután megtudtuk, hogy ma csak késő délután fognak nyitva lenni, felajánlottam neki, hogy elkérhetem neki Sergio baglyát, amit kelletlenül ugyan, de elfogadott.
Már a többieket keresve bandukoltunk a standok között, amikor egyszer csak ő törte meg a zavaró csendet kettőnk között.
- Sergio a barátod? – kérdezte rám se nézve.
- Nem – nevettem.
- Hát? – Most komolyan ez érdekli?
- Anyukám legjobb barátnőjének a fia – magyaráztam.
- És honnan tudsz ilyen jól spanyolul?
- Itt nyaraltam a nyáron egy hónapig. Pont az előtt, mielőtt találkoztunk Ibizán. Innen indultam.
- De akkor ti nem jártok, ugye?
- Dehogy! Sergiónak menyasszonya is van, csak ő most Madridban tanul.
- Az jó – sóhajtott. – És kérdezhetek még valamit?
- Ja.
- Még mindig jártok Daviddel?
- Nem – válaszoltam fagyosan.
- Mi történt? – kérdezte a reakciómat figyelve.
- Semmi.
- Nem mondod el?
- Én…
- Ágas! Evans! Hát ti együtt? – jött felénk Black. Pont jókor, mert attól félek, hogy ha túl sokáig lettünk volna kettesben, kicsúszott volna néhány mondat a számon. És talán olyan is, aminek nem kellett volna.
- Lily! – integetett Sergio is. – Hol voltál? – ért oda hozzánk.
- Csak segítettem – feleltem. – Hát, akkor mi most megyünk is! Majd később találkozunk! Sziasztok! – köszöntem el a két Tekergőtől, és az én spanyolommal elindultunk a felé a bizonyos cukrászda felé.
Mikor beültünk, és már csak a kedvenc epres fagyi kelyhemet vártam, Sergio csak sejtelmesen vigyorgott maga elé.
- Mi olyan vicces?
- Semmi, semmi! – legyintett.
- Nekem ne hazudj! – szidtam le.
- Jó, de nekem aztán meg ne sértődj! – vonta meg a vállát. – Totál belezúgtál ebbe a srácba.
- Melyikbe? – kérdeztem, miközben próbáltam palástolni a zavaromat. Miért van az, hogy Aby is mindig a fejembe lát?
- A szemüvegesbe, de te is tudod!
- És most mit vársz tőlem?
- Miért nem jársz vele?
- Mert egy felfújt hólyag! És engem csak egy trófeának tekint!
- Aby mondta, hogy ezt fogod mondani, de szerinte már megváltozott.
- Lehet, na és? – kaptam fel a vizet.
- Lily, próbáld meg élvezni az életet! Tudom, hogy te ebben az évben teljesen elkötelezted magad a tanulás mellett, de ne csak az legyen körülötted. Nem lehetsz apáca!
- Davidnél is ezt mondtad! – duzzogtam. Hiába próbáltam volna meg ellenkezni, úgyis rájött volna mindenre.
- David más! Azt hitted, teljesen bel vagy esve. Ha azt mondom, hogy próbáld elfelejteni, megtetted volna?
- Nem – hajtottam le a fejemet. – Pedig jobban jártam volna, ha rád hallgatok – dünnyögtem.
- Jaj, Lily! Ne csinálj már úgy, mintha valami tragédiát csináltál volna! Nem történt semmi!
- De nem rajtam múlott!
- Na jó, ezt az önsanyargatást most hagyd abba! És akkor mi van? Soha nem lesz barátod, mert most volt egy barom?
- Ne, persze. Lesz, majd valamikor. Na de Potter?
- Tetszel neki.
- Persze, egy éjszakára! – morogtam.
- Lily! Elég ebből!
- Lily! – estek be Abyék a cukrászdába egy halom táskával a nyakukban.
- Ab, Bonn! Mi ez a rakás kacat?
- Ez, kérlek szépen, tervek a boltomhoz!
- Csodálatos! – forgattam a szemeimet.
Szerző:
A bétázást Sovénak köszönöm! ;)
A folytatás sajnos március 21-énél hamarabb nem is várható. Tudom, nagyon hosszú időnek hangzik, de hamar el fog telni.
Elég sok bajom van most a vizsgáimmal, és néhány iskolai program szervezőbizottságban is részt veszek.
És szeretném kérni a vélemyéneiteket, hogy tudjam, hányan vártok vissza a kis kényszerszünetemből, hogy újúlt erővel folytassam a történetet...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
