|
Harmadik fejezet ¤ (Rém)Álmom
Regicca 2008.06.12. 20:31
Köszön a véleményíróknak, és akik ösztönöznek a folytatásra... Hálás köszönet! ;)
A bétázást meg az én drág Sovémnak, aki sosem gondol semmi rosszra! :P ÉS nagyon szeretnék további véleményket olvasni! :D:D:D Szóval, jöhet...
Kábé még egy órát beszélgettem az én imádnivaló barátnőmmel. Főleg Potterről, meg a lehetséges elvetemült ötleteiről. A végén már inkább csak nevetgéltünk, aztán valaki kopogott az ablakon.
Egy hófehér bagoly volt. Az agyam legmélyéről előkotorásztam, amit még a mugli suliban tanultam, miszerint ez a bagoly (ha jól sejtem, hóbagoly) egyáltalán nem jellemző a mi vidékünkre.
Potternek van ilyen baglya. Pontosabban neki is, de valahonnan máshonnan rémlett.
Aby vigyorgó arccal rohant az ablakhoz, és beengedte az állatot, aki rögtön hozzá repült.
Most azért egy jó nagyot sóhajtottam.
Nagy megkönnyebbülés, hogy Potter békén hagy.
- Will küldte! - újságolta vidáman. Will Aby barátja. Már több mint két éve együtt vannak. Még itt a Roxfortban jöttek össze, mikor ötödikesek voltunk. Will egy évvel járt felettünk a Griffendélben, és most valami üzletet akar nyitni, de csak Aby tudja rajta kívül.
Ő pedig meg lett esketve, hogy még senkinek nem mond semmit. Még nekem se! A legjobb barátnőjének!
- Mentem is! Jó szórakozást! - kacsintottam, és kimentem. Will elég hosszú leveleket szokott írni. És elég rég nem is látták egymást, mert az egész nyarat, és talán még a mostani idejét is az olasz nagymamájánál tölti, aki haldoklik. Az ő utolsó kívánsága az volt, hogy az egyetlen unokája ott legyen, mikor ő elmegy… Nagyon szomorú!
Amúgy ez volt májusba. Azóta is haldoklik… Tudom, nagyon gonosz vagyok, de akkor is!
Mikor leértem a klubhelyiségbe, rájöttem, hogy hülyeség volt ide jönni. Hol lehetnek a többiek? Miért csak Potter, meg Black van itt? És miért vigyorognak rám?
Gyorsan, már amennyire tudtam, ami még higgadtnak látszik, a kijárat felé vettem az utam.
Csak most segíts, Merlin!
De nem segített… Potter elkapta a karom.
- Hova, hova Evans? - kérdezte kajánul. - Csak nem előlem menekülsz?
- Ereszd el a karom, Potter! - dörrentem rá, majd kiszabadítottam magam. - És egyáltalán nem menekülök senki elől. Főleg nem előled. - Kimentem, és a könyvtár felé indultam.
Aztán félúton eszembe jutott, hogy minek menjek én könyvtárba. Na nem mintha nem szeretnék ott lenné. Épp ellenkezőleg… Az a rengeteg könyv olyan megnyugtató… De semmi tanulni valóm nincs, és olvasmányt se akarok kivenni, mert legalább négy regény van a szobámba, ami kiolvasásra vár, és nem szeretném, hogy csak gyülekezzenek, visszamenni meg nem akarok.
Na jó, akkor irány a tópart!
Kimentem, és szétnéztem. Mindenfelé diákcsoportok. Ki a padokon, ki csak úgy simán a fűbe leheveredve, és élvezte a napsütést.
Szememmel megkerestem a kedvenc fámat, ami egész közel volt a tóparthoz. Szerencsére szabad volt. Odamentem és leheveredtem az árnyékába.
Tényleg olyan, mintha még mindig augusztus közepe lenne. Igaz, hogy reggel még inkább őszi idő volt, de ez azóta rendesen megváltozott. A nap süt, egyetlenegy felhő sincs az égen, és még a szellő sem fúj. Ez most olyan fura… Mármint nem az, hogy jó idő van. Azt tök jó! Az a fura, hogy olyan nyugodtnak érzem magamat, pedig ez az utolsó évem itt, és valószínű ez az utolsó alkalom arra is, hogy az első tanítási nap után kiülök egy ilyen meleg késő nyári napon a kedvenc fám alá.
Mennyit izgultam, amíg utaztunk a Roxfort Expresszen elsősként. Ott ismertem meg Abyt, Beccát és Sissyt. Minden fülke teli volt, nekem pedig nem volt helyem. Aztán azt mondták, nyugodtan bemehetek, és elkezdtünk beszélgetni…
Szent cikesz! Ennek már majdnem hét éve!
- Lily! - szakított félbe valaki. Hátrafordultam.
- Szent Merlin! Aby! Mi történt? - felpattantam. Aby sírt. Ő nem sír, sosem. Mindig boldog, most meg itt áll, és zokog. - Gyere, üljünk le, nyugodj meg, és aztán meséld el mi a baj!
- Will… - kezdte. Megtörölte a szemét, szipogott egyet, majd vette egy nagy lélegzetet, és folytatta. - Will azt írta, hogy eljön meglátogatni.
- De hát ez nagyszerű! - Most komolyan! Miért sír?
- Most… - szipogta -… szombaton… idejön… Roxmortsba… üzleti ügyben. - Óóó! Értem már!
- Jaj, Aby! Sajnálom! Meddig marad? - Szegény! Tényleg annyira sajnálom! Már több mint három hónapja nem látta, és amikor találkozhatna vele, akkor se lehet, mert az a hülye kirándulás közbeszól!
- Csak a hétvégén, aztán megy vissza.
- Figyelj, beszélünk Dumbledore-ral! Egyikünk se akar menni erre a hülyeségre, hátha megengedi. - Habár erősen kétlem, de muszáj valamivel felvidítanom.
- Kösz, Lil! - hálálkodott, én meg megöleltem.
- Ugyan, mire való a legjobb barátnő! Gyere, menjünk! - álltam fel.
- Most? - lepődött meg.
- Naná! Na gyere! - Elkezdtem magam után húzni, aztán észbe kapott, halványan elmosolyodott, és már velem együtt futott az igazgatói iroda felé.
Még szerencse, hogy a prefektusok tudják a jelszót.
- Faláspálca - mire a kőszörny megmozdult, és mi felálltunk a legfelső lépcsőfokra, és vártunk, míg fel nem érkeztünk.
Sokszor voltam már itt. Legutóbb tegnap, mikor Dumbledore átadta nekem az iskolaelső címet.
Kopogtam, mire az ajtó magától kinyílt. Az igazgató ott ült az asztala mögötti karfás székben, és világoskék szemeivel minket fürkészett.
- Jó napot, igazgató úr! - köszöntünk.
- Szintúgy, Miss Evans, Miss Wilson! Miben lehetek a szolgálatukra? - kérdezte. - Áh, majd’ elfelejtettem, foglaljanak helyet! - intett a pálcájával, és két kényelmesnek tűnő fotel jelent meg szembe.
- Köszönjük - mondtam, és elhelyezkedtem. A látszat nem csalt!
- Nos? - nézett rám kérdőn.
- Ööö… Dumbledore professzor… - Vettem egy nagy levegőt. Végül is a diri a legmegértőbb tanár az egész Roxfortban. - Egy szívességet szeretnénk kérni!
- Hallgatom.
- A közelgő kirándulásról lenne szó. Nagyon köszönjük a lehetőséget, meg minden, de Aby és én nem igazán szeretnénk itt hagyni a Roxfortot.
- Vagy is nem akarnak menni. - Gyorsan felfogta!
- Valami ilyesmi - bólintottam. Csak meg ne kérdezze, miért!
- És szabad tudnom, hogy miért nem?
- Hát… izé… - Most mit mondjak?
- Találkozóm lenne a hétvégén - mondta gyorsan Aby, mert észrevette, hogy eléggé zavarban vagyok.
- Talán Mr. Hall-lal? - mosolygott. Hú, az öreg aztán tényleg mindent tud!
- Igen.
- Hallottam, hogy Mr. Hall nagymamája nagyon betegeskedik.
- Bizony, megkérte Willt, hogy maradjon vele, és ezért a nyáron egyszer sem tudtunk találkozni. Viszont most visszautazik Roxmortsba, de csak a hétvégére. A legközelebb csak karácsonykor jön.
- Értem. És ön, Miss Evans?
- Hogy én?
- Ön miért nem szeretne elutazni?
- Ööö… én… izé. Szóval, ott lesz Potter meg Black, és ők az életüket tették fel, hogy engem tönkretegyenek, és…
- Értem, de e felől nem kell aggódnia, biztos vagyok benne, hogy McGalagony professzor tudja majd őket kezelni! - mosolygott. Ja, mint az elmúlt hat évben, mi? Lássuk csak, hány tanár is volt miattuk a gyengélkedőn?
Számoljunk, csak! Elsőbe, felrobbantottak valamit Flitwick mellett, az egy hét. Aztán ráöntöttek valami mérget Lumpsluckra, az még egy hét. Aztán McGalagonyt elgáncsolták, persze csak véletlen. Szegény szerintem az összes csontját összetörte.
És ez még csak az első…
- Nem hisz nekem? - Vajon ezt most honnan tudja?
- Hát…
- Efelől biztosíthatom! Ön, pedig, Miss Wilson, ne szomorkodjon! Hamarabb fog vele találkozni, mint karácsony, ezt én garantálom! Azonban, sajnos nem áll módomban elfogadni ezeket az érveket. Mindkettejükre ráfér az önfeledt szórakozás! - Itt halkan nyögtem egyet.
- Ne aggódjanak! És ha most megbocsátanak! Egy találkozóm lesz! - állt fel a székéből.
- Mi kérünk bocsánatot a zavarásért! - mondta Aby, akire valami miatt hatottak a prof szavai. Mondjuk, tényleg megnyugtató.
Miután ott hagytuk, visszamentünk a klubhelyiségbe, ott elfoglaltuk a kedvenc foteljainkat a kandalló ellőtt.
- Jó fej igazgatónk van - mondta. - Csak nem értem, hogy mire célzott azzal, amit mondott.
- Hát, azt én sem tudom, de szerintem van még meglepetése erre az évre.
- Kinek? - kérdezte meg az éppen megérkező lánycsapat egyike, Becca.
- Dumbledore-nak - feleltem készségesen.
- Mit talált már ki megint az öreg? - faggatózott Sissy.
- Egyelőre semmit, de valamit fog, az biztos - sóhajtott Aby.
- Honnan veszitek? - Ez Jessica volt.
- Sejtjük. - Homályos válasz! Hehe!
- Miből? - így Carla.
- Abból, amit Abynek mondott.
- Mit mondott?
- Szóval az egész úgy volt, hogy Aby kapott egy levelet Willtől, hogy találkozhatnának a hétvégén Roxmortsban.
- Jaj, ez milyen romantikus! - Bonnie már csak ilyen álmodozó. De mi így szeretjük.
- Viszont mivel most lesz ez a nyamvadt kirándulás, így nem lehet.
- Jaj, ne már! - Olivia aztán mindent tökéletesen megmond.
- De már, és ezért mentünk fel az igazgatóhoz, hogy megkérjük, hadd maradjunk itt. De nem engedte, aztán mondta, hogy Will meg Aby hamarabb is fognak találkozni, mint karácsony.
- Ja, már értem! - bólogatott okosan Becca.
- Nagyon sajnáljuk, Aby! - tolmácsolta a többiek érzéseivel együtt a sajátjáét is Sissy, és közben megértően rázta a fejét.
- Kösz mindenkinek!
- Ugyan, Ab!
- Van is már egy tervem, hogy elfeledtessük veled a szomorúságodat. Persze csak a kiránduláson. Csapunk egy jó nagy partit! - vigyorgott Sissy. Na igen, ő imádja az ilyeneket. Igazi party-girl.
Legalábbis a húgom, Petunia ezt mondaná rá.
- Hallod, Tapi! Partit mondtak valahol! - lépett be a két… Hát nem is mondom, kik!
- Na már csak ti hiányoztatok! - Azért egy kis cinikusságot megengedhetek magamnak.
- Mi baj, Evans? Még mindig a mai csók miatt vagy ilyen? - vigyorgott önelégülten. Erre persze az összes lány, aki még nem tőlem hallotta a dolgot, kíváncsi és magyarázatra váró pillantást vetett rám.
- Ha! Nehogy azt képzeld, hogy egyszer is eszembe jutott! - vágtam vissza, de ez nem nagyon vált be. - Illetve egyszer mégiscsak, de aztán el kellett rohannom hányni! - Most én vigyorogtam, ő pedig csak grimaszolt, és a lányok is csak nevettek. Végre én nyertem!
- Azt azért ne felejtsd el, hogy öt egész napot kettesben leszünk, majdcsak hozzászoktatlak valahogy! - vigyorgott.
- Arról ne is álmodj!
- Majd meglátjuk! - Aztán rám kacsintott, és a haverjával együtt felment a szobájukba.
- Ez mi volt, Lily? - jutott először szóhoz Jessica.
- Mi? - Mi van? Most akkor mit akar ez a tuskó? Még mindig ezen a tökkelütötten járt az agyam.
- Mit akart James?
- James?
- Potter. - Ja, tényleg! Neki is van keresztneve!
- Mi van vele?
- Mit akart?
- Hát menj utána, és kérdezd meg tőle! - Kicsit hangosabb voltam a kelleténél, aztán meg kimentem a portrén, egyenesen le a kedvenc fámig.
Ott ültem egészen vacsoráig. Nem tudom, hogy miért van rám ilyen hatással Potter. Miért nem száll már le rólam?
Kezd hűvösödni, és a toronyóra is most ütötte el a hetet. Bemegyek vacsorázni, mert az ebédről is lemaradtam, és már farkas éhes voltam.
Végignéztem az asztalunkon: Jessica, Sissy, Olivia, Becca és Carla. Szemben velük Potter, Black, Matt, Scott és Antony. Aby és Bonnie kicsit messzebb tőlük, romantikus kettesben vacsoráztak. Mikor észrevettek elkezdtek kalimpálni, hogy foglaltak helyet.
Naná, hogy mindenki felfigyelt rám. Főleg Potter. Úristen ez idejön!
Nyugi, Lily! Vegyél két mély levegőt, aztán nyugodtan menj oda Abyhez, és csinálj úgy, mintha semmi nem történt volna.
- Hello, Evans! Megbékéltél már a világgal?
- Nekem semmi bajom nem volt, Potter, rajtad kívül.
- Ne csináld ezt velem, szerelmem! - nézett rám megsemmisülten, majd újra elvigyorodott. - Mondtam, majd a hétvégén megszoksz! Jó étvágyat!
- Ha ebédeltem volna, akkor most biztos elment volna az étvágyam, de muszáj ennem.
- Na mit akart megint az a tökfej? - kérdezte Aby, miközben leültem vele szembe.
- Csak a szokásosat - legyintettem. Hozzá láttam a vacsorához, és annyit ettem, mint egy... nem is tudom, mi szokott ilyen sokat enni… az éjszaka biztos rémálmaim lesznek.
Vacsora után felmentem a Griffendél-toronyba, ahol már elég sokan voltak. Többnyire olyan tanulók, akik most írják a leckéiket. Olyan fura, hogy nekem most nincsen semmi. Általában én is itt szoktam már gubbasztani a könyvek felett rögtön az első nap után.
Abyék még elmentek könyvtárba, de nekem most semmi kedvem nem volt hozzá. Nahát, ilyen se sokat fordul elő!
Szétnéztem a helyiségben, és megláttam Beccáékat. Ott volt az összes hetedikes lány Abyn, Bonnie-n és rajtam kívül, meg majdnem az összes hetedikes fiú. Persze mindenki szájtátva hallgatja Potter beszámolóit.
Mit élvezhetnek rajta?
- Evans, gyere ülj le körünkbe! - szólt hozzám Black, és maga mellé mutatott.
- Ja, majd én is nyál csorgatva hallgatom, hogy repülte körbe Potter a házát. Nem kösz, azt hiszem, lefekszem. - Huh! Ez lehet, egy picit erős volt. De most nem fogok ezen agyalni. Néha nekem is lehet rossz napom.
Mindenkinek leesett az álla. Még Potter is abbahagyta a mutogatást. Azta! Milyen hatásom van…
Igaz, hogy még csak nyolc óra volt, de úgy éreztem magam, mintha egy hete nem aludtam volna.
Elmentem fürdeni, aztán bebújtam az ágyamba, és rögtön el is aludtam.
Mondtam én, hogy rémálmom lesz...
- Lily, szerelmem! Tisztába tettem Harryt! És el is aludt, mi meg… - lépett be egy kócos, hollófekete hajú, szemüveges férfi a szobába, és leült a nő mellé.
- Köszönöm, drágám! És akkor mi is felmehetnénk… - fűzte tovább a vörös hajú, smaragdzöld szemű asszony.
- De nem aludni. - A férfi már Lily hátát simogatta, és közben lágyan csókolgatta a nyakát.
- James…
- Szeretlek, Lily!
- Én is, téged - mondta, majd James nyakkendőjét kezdte bontogatni.
A férfi az ölébe vette a nőt, és elindult vele fölfelé a hálószobájukba. Mikor odaértek a férfi finoman letette a hatalmas baldachinos ágyra, és gyengéden fölé mászott…
- Neee! - riadtam fel.
- Lily! Mi baj? - Aby is felébredt.
- Semmi. Ne haragudj, hogy felébresztettelek, csak nagyon rosszat álmodtam! Aludj tovább! - legyintettem.
- Biztos?
- Persze!
- Te tudod! Jó éjt, Lil! - mondta, majd egy perc múlva már ismét csak a halk szuszogást lehetett hallani.
Úristen! Mi volt ez? Tudtam én, hogy az az utolsó három szelet tökös derelye már nem kellett volna. Én meg Potter? Ki van zárva!
És mit is mondott még? Harry? Ki az a Harry? A gyerekünk volna? Szegény gyerek! Egy ilyen apával…
Megpróbáltam visszaaludni, de nem ment. A többieket meg nem akartam zavarni, hogy én itt forgolódok.
Megfogtam az éjjeli asztalon lévő könyvet, és lementem vele a klubhelyiségbe olvasni. Már senki nem volt ott. A kandallóban még égett a tűz, ezért kellemes volt a hőmérséklet. Letelepedtem a kedvenc fotelembe, felnyitottam a könyvet, és elkezdtem.
Egy óra múlva, mintha jönne valaki. Ki nem tud még rajtam kívül aludni?
- Evans! Hát te? - kérdezte, miután lejött a lépcsőn. Miért pont Potter? Annyian vagyunk itt, miért pont Potternek kellet felébrednie! És miért pont egy ilyen álom után? Merlin! Mi lett volna, ha nem ébredek fel? Hát… van egy tippem!
- Lily! Elpirultál!- vigyorgott, és leült velem szembe. Nem is pirultam el… Nagyon remélem, hogy nem…
- Te tudod a nevem? - kérdeztem gúnyolódva, csak hogy eltereljem a szót.
- Sok mindent tudok ám, amit te nem is feltételeznél rólam - nagyon komolyan mondta. - Adhatnál egy esélyt, hogy megmutassam!
- Potter! Nem fogok elmenni veled se randira, se sehova máshova. És járni sem fogunk! Soha! - Felálltam a fotelemből, és úgy néztem rá. Ő meg még mindig higgadtan ült, és kitartóan bámult engem.
- Jól van, nyugi! Nem veszekedni jöttem, ülj már vissza!
Nem tudom, miért, de szót fogadtam. Leültem, de nem néztem rá, olvastam tovább. Semmi kedvem nem volt visszamenni.
- Szóval, mit csinálsz te itt? - tudakolta.
- Olvasok - válaszolta neki fel sem nézve.
- Azt látom, de miért nem alszol?
- Mert felébredtem, és nem tudtam visszaaludni. - Most már ránéztem, és hű! Egy teljesen más Potter köszönt vissza!
- Most mit nézel? - kérdezte teljesen meglepetten, ugyanis rajta felejtettem a szemem. Tényleg más volt így. Valami hiányzott. Tudom már, Black! Olyan más nélküle. Persze még mindig látni a szemében azt a rengeteg csibészséget, de valahogy sokkal komolyabb. Máshogy néz ki. Nem tudom, de valahogy akkor is meglepett.
- Bocs. Semmit - válaszoltam gyorsan.
- Amúgy mit olvasol? - közben még mindig furcsán nézegetett.
- Jane Austentól a Büszkeség és balítéletet. Otthonról hoztam az útra, csak nem sikerült kiolvasnom teljesen. Egy mugli írónő.
- Ismerős. Mintha anya kezébe is lett volna egy ilyet - nézett rám, és közben látszott, hogy nagyon elgondolkodott.
- Anyukád olvas mugli könyveket? - Nahát! Én azt hittem, hogy az aranyvérűek csak varázslók vagy boszorkányok könyveit olvassák.
- Persze! - csodálkozott. - Miért ne?
- Csak mert aranyvérű, mármint én…
- Attól, merthogy aranyvérű, szereti a muglikat. Mindig azt tanította, hogy attól, mert a muglik nem tudnak a varázslókról, meg a varázslásról, még ők is emberek. Anya szerint nagyon kreatívak, mert amit mi pálcával elintézünk, ugyan ők szerintem bonyolultabban, de mindent megoldanak.
- Hűha! - Minden elismerésem Mrs. Potteré!
- Mi van?
- Semmi csak azt hittem, hogy ilyet egy aranyvérű szájából sose hallok.
- Nem minden aranyvérű egyforma. Ezt már megtanulhattad volna! Na én megyek aludni, szia! - majd felállt, és elindult visszafelé.
- Hé, Potter! Várj! Bocs, igazad van. Ne haragudj! - szóltam utána.
- Semmi gond, Evans! - mosolygott, majd visszaült a fotelba. Fogalmam sincs, miért zavart, hogy megharagudott rám. Általában fordítva szokott lenni. Biztos azért, mert nem szeretek senkit sem megbántani. Még akkor se, ha az illető Potter.
- Amúgy hogy áll a kviddics? - Lehet, fura, de imádom a kviddicset. Lány létemre, tudom. De a mugli focit is szeretem.
- Majd jövő hét szombaton lesz a válogatás. Elég nehéz lesz pótolni Kingsleyt és Franket.
- Biztos vagyok benne, hogy neked majd sikerül megtalálni a megfelelő embereket a posztra! - mosolyogtam.
Hogy mit csináltam?! Itt bájcsevegek Potterrel, és azt mondom, hogy biztos vagyok benne. Szerintem a könyv van rám ilyen hatással. Gyorsan le kell tennem, és valami vérengzőset elővenni.
- Köszi. - Ez úgy hangzott, mintha szívből jött volna. - Eljöhetnél a válogatásra, mint pontozó. Nem akarok teljesen egyedül dönteni.
- Persze, szívesen! - Lily! Ébredj már fel! Ha egy randira hív, akkor is ilyen simán mondasz igen?
Aztán még jó sokáig beszélgettünk a kviddicsről, meg még egy csomó mindenről. Valamikor el is nyomhatott az álom, mert arra ébredtem, hogy valaki erősen bökdös, és a nevemet mondogatja.
Mikor végre sikerült kinyitnom legalább az egyik szememet, feltűnt, hogy legalább tíz ember áll körül, és engem bámul egy hatalmas mosoly kíséretében.
Aztán észrevettem, hogy miért. Nem tudom, mikor és hogy, de már egy kanapén feküdtem. Nem is egyedül. Potter karjai közt aludtam el…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
