Álmomban már láttalak
VIII. fejezet ~ Borul a bili...

Lily a korábban már ’bevált’ taktikához folyamodott, azaz kerülte Jamest. A fiú hiába próbált beszélni vele, hiába próbálta félrevonni, ő mindig hárított. Nem akarta azt a beszélgetést. Nem akart James szemébe nézni… újra gyenge lenni. Attól félt, ha csak pár percre is kettesben marad vele, azonnal a karjaiba veti magát. Amire anélkül is egyre nagyobb kényszert érzett, hogy négyszemközt lettek volna… Egyáltalán nem akart semmit, csak hogy mindenki hagyja békén. Potter viszont láthatóan egyre ingerültebb lett az elutasító válaszoktól, amiket ezúttal nem a szokásos randikérő kérdésre kapott. Fel nem foghatta, miért nem tud Lily szembenézni egy csók következményeivel… Bár, ha jobban belegondolt eddig azt sem tudta, hogy egy csóknak lehetnek következményei… eddig.

Egyik bájitaltan után James mérgesen vágta le a táskáját a hálóteremben.
- Elegem van!
- Épp ideje volt már – válaszolta unottan Sirius, miután lerúgta cipőjét, és hanyatt dőlt az ágyában. – Ez azt jelenti, hogy…
- Pontosan tudod, mit jelent! – türelmetlenkedett James.
- Nagyon helyes! Milyet szeretnél? Feketét, szőkét, barnát?
- Mindegy… a lényeg, hogy ne vörös legyen.
- Jó, ezt már szeretem!
- James – próbálkozott Remus -, nem hiszem, hogy Lily…
- Nem érdekel Evans. Befejeztem! Nem fogok életem végéig utána futni, azt meg pláne nem fogom hagyni, hogy szórakozzon velem. Az elmúlt egy hónapban kétszer csókolt meg. Ő engem, érted ezt, Remus? Nem én őt. És mind a kétszer hülyére vett. Elég! Ha játszani akar, akkor játszani fogunk… majd meglátjuk, ki bírja tovább…

***
A Roxfort nőnemű egyedei, mind hatalmas lelkesedéssel vették tudomásul, hogy James Potter ismét hajlandó velük foglalkozni.

- Te is hallottad? Azt mondják, elküldte azt az Evanst a fenébe.
- Én úgy tudom, hogy jártak is, csak az a kis álszent nem adta be neki a derekát.
- Igen, igen én is ezt hallottam. Persze könyörgött neki, mikor Jamie kidobta, de hát, ha egyszer nem kapta meg tőle, amit akart?!
- Lucy azt mondta, hogy nem voltak együtt, csak Potter akart valamit Evanstől, de a lány hajtotta el és nem fordítva.
- Ugyan, honnan tudhatná ezt Lucy?!
- Hát, elég jóban van Evansszel.
- Akkor még jó, hogy ezt mondja, nyílván Evans ezt terjeszti, persze gondolhatta volna, hogy senki sem fogja elhinni ezt a hazugságot. Még hogy neki nem kell Potter… Nevetséges… Nem láttátok a múltkor is hogy csorgatta a nyálát, mikor James vele szemben ült az ebédlőben?

Lilynek kezdett elege lenni belőle, hogy minden sarkon ilyen beszélgetés foszlányok ütötték meg a fülét. Már nagyon dühítette a dolog, arról nem is beszélve, hogy Potternek jóformán a kisujját sem kellett mozdítania, hogy újra hűséges rajongói gyűrűjében járhasson egyik óráról a másikra. Persze emiatt épp olyan dühös lehetett magára is, mint rá. Szomorúan gondolt bele, hogy Potter régi viselkedésének visszatérése bizony jócskán az ő hibája is.

Alex ugyan megbocsátott neki, de a történtek után, érthető okokból, minden lépését figyelte. Épp csak a prefektusi kötelességeit végezhette egyedül. Egyik éjjel Remusszal a nyugati szárny hatodik emeletére osztották be őket járőrözni. Sem Sirius, sem James nem volt a klubhelyiségben, mikor kilenckor elindultak Lupinnal, és Lilynek valamiért meg sem fordult a fejében, hogy már az álmok mezején járnak a hálókörletben.
Már egy órája sétáltak oda-vissza a folyosón, mikor úgy döntöttek, hogy megnézik a keleti részt is. Remus a jelek szerint magára vállalta a békebíró szerepét, mert ha nem Pottert szapulta a hülyesége miatt - ami szerinte már megközelítette azt a határt, ami miatt mások ordítani szoktak fájdalmukban – akkor Lilyt próbálta jobb belátásra bírni.

- Komolyan azt gondolod, hogy még sokáig tudjátok ezt, így folytatni?
- Mit? Nem folytatunk semmit, mert el sem kezdtünk semmit. – Lily rosszkedvűen játszadozott a pálcájával.
- Szóval Alex minden ok nélkül akarja megátkozni Jamest, csak épp mersze nincs hozzá, és persze rád is ok nélkül dühös.
- Nem tehetek róla, hogy az az idióta Potter…
- Nem szeretném, ha ennek a mondatnak az lenne a folytatása, hogy az egész James hibája – szakította félbe Remus idegesen. – Elmondta nekünk, mi történt, és hidd el, van már épp elég hódítása ahhoz, hogy ne akarjon fel vágni… arról nem is beszélve, hogy előttünk sosem érezte ezt szükségesnek. Felesleges bizonygatnod, hogy ő csókolt meg… - Remus sóhajtott, majd megkérdezte azt, amiért tulajdonképpen belekezdett ebbe a beszélgetésbe – Szereted? – Lily egy percig döbbenten nézett rá, és mikor megtalálta a hangját, dühösen válaszolt.
- Nem, nem szeretem, és fogalmam sincs, miért beszélgetünk arról, ami nem volt, nincs és nem is lesz.
- James…
- Jaj, hagyjál már Potterrel! – vesztette el a türelmét a lány. – Nem akarok róla beszélni. Szeretem Alexet – hazudta –, nem is tudom egyáltalán hogy jutott eszedbe ez az egész. Igen, talán megcsókoltam, na és?! Ő hány lányt csókol meg naponta, anélkül, hogy bármelyiket is komolyan venné?! Semmi köze nincs hozzám, és nem is akarom, hogy legyen!
- Nem, valóban semmi köze nincs hozzád – ismerte be Remus -, de hidd el, jobban tennéd, ha nem szórakoznál vele.
- Tisztázzuk egyszer és mindenkorra, én nem szórakozom senkivel, főleg nem Potterrel!
- Hát persze…

Már fordultak volna vissza, hogy a kijelölt helyükre menjenek, mikor Lily hangokat hallott kiszűrődni az egyik teremből. Remus hirtelen fal fehér lett. Elfelejtette, mit mondtak neki a fiúk ma esti programjukról… Hogy lehetett ilyen ostoba?

- James, itt bármikor ránk nyithatnak.
- Épp ez az izgalmas a dologban. – Mindketten egyből felismerték Potter hangját, viszont a lányét még Remus sem tudta beazonosítani, ami nem is csoda tekintve, hogy James kissé bizonytalan volt, mikor ő délután a kilétéről érdeklődött. Lily egyből a terem felé indult, és keze már a kilincsen volt, mikor Remus észbe kapott.
- Lily, ne! – kiáltott rá, és megpróbálta lefejteni ujjait a kilincsről, de a lány nem hallgatott rá. Ellökte Lupin kezét, és benyitott. Az elétáruló látványtól sírni tudott volna.

James egy padon ült, ölében egy szőke lánnyal, és épp olyan hévvel ölelte, és csókolta őt, ahogy napokkal ezelőtt Lilyt, azzal a különbséggel, hogy a lány öltözéke jóval hiányosabb volt, mint Lilyé a bagolyházban, és Potter inge is elfeledve hevert a padlón. James egyből észrevette a belépő lányt, de ez nem zavarta meg eddigi tevékenységében, sőt, rászegezte vágytól égő szemeit, és ha lehet, még jobban magához húzta aktuális ’barátnőjét’, és még vadabbul csókolta, majd a nyakát kezdte szívogatni, amire a szöszi halk sóhajokkal válaszolt.

Lily még sosem érezte magát ennyire tehetetlennek. Kiabálni akart, toporzékolni, odamenni, és lerángatni Potterről azt a másikat, majd felképelni a fiút, és kiosztani, hogy hogy képzeli ezt. De mire fel tehette volna meg? Csak lecövekelve állt, mint akit oda szögeztek a talajhoz, és némán imádkozott mindenhez, ami a mennyben lakhat, hogy most azonnal nyíljon meg a föld alatta, és nyelje el őt, vagy Pottert, már mindegy, csak szűnjön meg ez a kínzó fájdalom a szívében és ez az égető érzés a torkában.

Remus is követte Lilyt, és dühösen nézett barátjára. Egyből leesett neki, hogy James már csak a lányt teszteli. Arra kíváncsi, vajon meddig bírja szó nélkül hagyni mindazt, amit lát. Úgy döntött véget vet James kisded játékának, és megszólalt.

- Gratulálok, most hogy megmutattad, mekkora tapló tudsz lenni, talán vissza is mehetnétek a hálóba. – A szőke lány csak ekkor vette észre, hogy már nincsenek egyedül a teremben. Azonnal leugrott James öléből, és fedetlen mellei elé emelte kezeit. Remus úriember módjára elfordult, de egyből vissza is kapta a fejét, ahogy meghallotta James válaszát. Erre még ő sem számított.
- Milyen igazad van, Remus, az ágy sokkal kényelmesebb, mint ez a kemény pad. – A kis szöszi valószínűleg nem találta ilyen humorosnak a helyzetet, mert gyorsan összeszedte szétszórt ruháit, és elsietett. Potter annál ráérőssebben szedelődzködött. Lassan felhúzta nadrágja cipzárját, majd félmeztelenül Lily elé lépett, aki csak most vette észre, hogy a fiú inge a lába előtt hever. James lehajolt, és felvette, majd lassan gombolni kezdte.
- Undorító vagy! – nézett rá a lány megvetően. Remus pedig ekkor döntött úgy, hogy a végkifejletet a folyosón várja meg.
- Az lennék? – vonta fel a szemöldökét James, megfogta a lány arcát, és végig simított rajta. Lily azonban ezúttal elhúzta a fejét. A fiú sértődötten szisszent fel.
- Mégis mit képzelsz magadról? – kérdezte a lány. Jamest pedig ezt hallva minden eddigi türelme elhagyta. Megragadta Lily vállát, és a falnak tolta.
- Neked nem kellek, de kiakadsz, ha mással vagyok! Mit akarsz? Hm? – A lány egy pillanatra megijedt, végül mérgesen és elég meggondolatlanul vágta oda:
- Én sem tudom! –James kutatva járatta rajta a szemét, majd a fogai közt szűrte utolsó szavait.
- Ne játssz velem, mert megégeted magad! – Azzal faképnél hagyta a döbbent Lilyt.

Előző

Következő