Why do I love you?

- Neeeee! - sikoltozott egy kétségbeesett hang Ginny fejében. - Mindenkit elviselek, még azt a barom Pottert is, de ŐT NEM! Mondd, hogy ez csak egy rossz vicc! Kérlek!

Az isteni segítség azonban elmaradt. John Eliott egy lehengerlőnek szánt mosolyt villantott a leforrázott lányra, majd egy ugyanilyennel ajándékozta meg Harryt is, igaz, neki csupán egy undok jutott. Ginny valahogy ezt nem is bánta.

- Legalább nem egy „másfajta érdeklődésűvel” voltam együtt... Merlin, nem vagyok normális! Mégis mi a fenéért filozofálgatok a múltról?! Előbb Potter, aztán meg ez a féreg... Abbahagyni!

Azt, hogy ekkora viharok dúlnak a lányban, senki nem tudta. Az évek megtanították őt érzelmei elrejtésére. Egyvalaki azonban, ha nem is szó szerint, de sejtette, miről győzködi magát a vele szemben ülő Ginny.

- Atyavilág, ez meg hogy a francba kerül ide?! Azt hittem, egyszer s mindenkorra eltűnt az életünkből... Ó, megjelent a királyi többes... Mintha Ginevra sem repesne az örömtől.

Johnt nem hervasztotta le a síri csönd, mely ragyogóan elvégezte a bevonuláshoz szükséges aláfestő zene kényes feladatát.

- Örülök a viszontlátásnak, Ginny és Harry...

- Mi nem annyira... - gondolta a két megszólított, észre sem véve, hogy a többes szám belopta magát a szavaikba.

- Mint azt már Kingsley említette, mától fogva én leszek a főnökötök - addig, amíg nem sikerül döntést hoznom rólatok.

- Pompás...

- Azt ajánlom, ne akarjátok kihúzni a gyufát...

- Fenyegetsz? - ámuldozott Ginny és Harry.

- Á, dehogy. Ezt csupán egy baráti figyelmeztetésnek szántam.

- Köszönjük - szólt Harry. - De figyelembe véve a tényeket...

- ... nem szorulunk a baráti figyelmeztetéseidre - folytatta Ginny.

- Oh, és egy meg egy az kettő - hívta fel eme amúgy teljesen megfejthetetlen dologra John figyelmét Harry.

- Egy meg nulla viszont egyenlő nullával - kontrázott Ginny.

- Nos, azt hiszem, a pénteki megbeszélésnek vége - vágott közbe gyorsan Kingsley. - Találkozunk hétfőn.

- A viszontlátásra - kacsintott az aurorpáros, majd elhagyták a termet.

Odakint egymásra mosolyogtak; de amint rájöttek, kit is tisztelnek meg ezzel a ritka kinccsel, jókedvük elpárolgott.

- Akkor... öhm...

- Hétfőn.

- Igen... Viszlát, Ginevra.

- Viszlát, Harry.

×××

- Nem, köszi, anya, de inkább megcsinálom egyedül, ne fáraszd magad - győzködte Ginny Mrs Weasleyt.

- Biztos? Ne küldjem át Ront?

- Jaj, anya, dehogy! Ront? Vele kész katasztrófa lenne a takarítás…

- Hát jó.

- Tényleg, nyugi, anya, megoldom - mosolygott a lány.

- Rendben - egyezett bele Mrs Weasley. - Akkor szia, kislányom.

- Szia! - köszönt el Ginny, majd kihúzta a fejét a kandallóból. Ránézett a kis asztalkán heverő pálcájára, de azon nyomban el is kapta róla a tekintetét, s belefogott a szoba tanulmányozásába.

- Lássunk neki.

Először leszedte a porcelánokat, vázákat, fényképeket és a bevetések emlékét őrző tárgyakat, majd begyűjtötte a porcicákat. Ugyanígy járt el az üvegajtós szekrényekkel. Végül egy kicsit összekeverte a régi rendet, vagyis minden új helyen nyerte vissza eredeti állapotát. A fa unikornis, melyet kislánykorában barkácsolt neki édesapja, szintén átköltözött a nappali egy másik vidékére, ahol látványosabban tündökölhetett.

A fennmaradt felületekre Ginny virágokat, illetve növényeket telepített.

A régi lestrapált szőnyeget lecserélte az új, nemrég vásárolt, plüss anyagból készült ló és egyszarvú mintájúra.

A sarkokban állólámpák ontották a fényt. Míg a tanulmányaikat folytatták, Ginny Hermionéval élt együtt egy közösen bérelt lakásban, az Abszol úton, amelyben tökéletesen keveredtek a varázsló- és muglitársadalom jellegzetességei. Így „örökölte meg” Ginny a lámpákat.

Körbefordult, s elégedettséggel nyugtázta az eredményt.

- Tovább.

×××

- Hogy mi?! Visszajött az a féreg?!

- Igen, Ron, visszajött, de légy oly szíves, ne kiabáld világgá. Így is elég szarul érzem magam.

- Harrynek igaza van, Ron - csitította barátját Hermione.

- Jó, bocs... - ült vissza a fiú. - De olyan hihetetlen...

- Szerintem is.

A Foltozott Üstben futottak össze; szokásos péntek esti vajsörözésüket töltötték.

- És most ő a főnökötök?

- Igen. Ez a legborzasztóbb az egészben.

- Hogy bírod? - kérdezte részvéttelteli hangon Hermione.

- Egyelőre még sehogy. De nagyon úgy tűnik, hogy Elliott kiskirálynak képzeli magát. Megfenyegetett minket...

- Ilyen nincs! - kiáltott fel Hermione.

- Seggfej... - morgott Ron.

- Szerintem nyeregben érzi magát. Azok után, amit velünk művelt... - Harry kényszeredetten elhallgatott. Gyűlölte annak az időszaknak minden egyes pillanatát.

- Hozok még sört - pattant fel Ron. - Mélabúra a legjobb gyógyszer az alkohol.

- Na de Ron!

- Így igaz, Hermione - fordult el a fiú.

- Nekem egy pohár Lángnyelv-whiskyt! - kiáltott utána Harry.

Barátja intett, majd eltűnt a tömegben. Hermione tovább szürcsölgette a koktélját.

- Mi van... veletek? - kérdezte hirtelen.

Harryt, aki eközben gondolatai rendezésével múlatta a perceket, eléggé meglepte ez a fajta érdeklődés, melynek következménye félrenyelésben nyilvánult meg.

- Tessék? - köhögött.

- Jól hallottad.

- Mi lenne? Semmi. - A fiúnak nem akaródzott ránézni barátnőjére. - Ginevrával és velem nincs semmi.

- Harry...…

- Semmi. Nagy semmi. Nagy büdös semmi.

- Harry!

- Mi van?!

- Miért szólítod Ginevrának?

- Mert. Semmi közöd hozzá.

- Harry, mi a baj? Másfél percen belül hatszor mondtad, hogy semmi, ráadásul nem szoktál ilyen befordulós lenni.

- Jaj, Hermione... Én sem tudom. Olyan idiótán érzem magam... - Padlóbámulás következett Harry részéről.

- Figyelj, nem gondolod, hogy ez az egész Elliott...

- Ennél az asztalnál rendeltek egy pohár Lángnyelv-whiskyt? - Ron, az önkéntes pincér, lecsapta a vajsört barátai elé, de a mozdulat kissé eltúlzottra sikerült; az üveg tartalma vidáman loccsant környezetére.

- Ez a vajsöröm volt, Ronald. - Hermione, aki már kitanulta szerelme ballépéseit, így az utolsó pillanatban megmenekült az áradattól, mérgesen meredt a fiúra.

- Upsz, bocsi...

- Kösz, Ron, hogy megmutattad, milyen jó vajsörben fürdeni - mutatott a hajára Harry, amelyre ráfért volna egy igazi fürdőzés.

- Izé... Nézd a pozitív oldalát... A viszkid épen maradt. - Azzal nyúlt is a veszélyeztetett pohár felé...

- Várj, majd én elveszem - ugrott fel Harry. Úgy dédelgette a megszerzett italt, mintha attól félne, hogy orrszarvúk rontanak a kocsmába.

Ron sértődötten zuttyant le a helyére.

- Ron? - szaladt fel Hermione szemöldöke, hogy eltűnjön a bozontos dzsungelben.

- Mi van?! - durcáskodott a megszólított.

- Nem felejtettél el valamit?

- Ne... Oh! - kapta a kezét a szája elé a „memóriazavaros”.

- Úgy bizony. Nyomás!

Ron elspurizott vajsörért.

Harry csodálkozva nézett a lányra, aki szívószáljával a koktélpohara alján lévő cseresznyével játszadozott.

- Huh, Hermione, nem mondom, kézben tartod Ront...…

- Tapasztalat - legyintett a volt prefektus.

- Aha...

- Visszatérve a félbeszakított kérdésemre, nem gondolod, hogy Elliott miatt vagy ilyen... nyomott? - Közben egy bűbájjal megtisztította Harry haját és ruházatát.

- Köszi. És ja, szerintem ez nyilvánvaló.

- Akkor ne törődj vele.

- Az nem olyan könnyű...

- Sejtettem, hogy ezzel jössz. De nem éri meg. Ne engedd, hogy befolyásoljon.

- Jó, jó...

- Harry!

- Oké, rendben!

Hermione nem látszott teljesen meggyőzöttnek, de Ron újbóli felbukkanása miatt nem feszegette tovább a témát.

Az önkéntes pincér óvatosan lehelyezte az üveget barátnője elé, majd maga is helyet foglalt.

- Köszi - puszilta meg a lány jutalmul.

- Szívesen - mosolygott Ron.

- Szóljatok, ha befejeztétek. - Harry diszkréten másfelé irányította a tekintetét, és azon elmélkedett, hogy fogja túlélni az elkövetkező napokat, heteket, hónapokat... talán éveket?

×××

- Gyűlöllek, Harry Potter! - kiáltott fel Ginny.

A falhoz vágott fénykép cserepeiről egy vörös hajú lány és egy zöld szemű fiú mosolygott rá.

Szerző:

Nos, vége a második fejezetnek - de korántsem a történetnek! Tudom, hogy már utáljátok, de ismételten türelemre intelek benneteket. Hogy ilyen lassan haladok, az az időhiánynak köszönhető. Két másik történetem befejezésén ügyködöm, és ha sikerül, akkor csak az everything, a Lepkeorchidea, illetve a novellák maradnak. Már várom... :)