Nincs remény

Rég nem éreztem ezt az izgatottságot. Mit jelenthet? Bizsereg mindenem, s ez mosolyt csal arcomra. Megértem: boldog vagyok!

Körülnézek, és csodálkozás tölt el. Padsorok végtelensége, virágok garmadája, ismerős, nevető arcok tengere... Nevetnek... és sírnak... Már épp megijednék, mikor szemem megakad szeretteimen, akik szintén könnyeiket törülgetik ugyan, de mosolyuk melegsége belopja magát szívembe, s az aggodalom eltűnik, mintha elfújták volna.

Az emberek beszédének moraja kedves a fülemnek, de a felhangzó, gyönyörű dallam valami csodálatos kezdete számomra.

S ekkor egy angyal fordul rá a felém vezető útra. Szépséged beragyogja világomat, és az ünneplő sereg, akár egy csendes fuvallat, elpárolog. Csupán Te maradtál itt - velem.

Jöjj hozzám, kedvesem!

Meghallottad kívánságom, elindultál a lábad előtt elterülő vörös szőnyegen, mely mint egy nyíl, jelöli ki életünk értelmét, boldogságát.

Végtelenségig tart, míg elérsz hozzám, míg elmerülhetek szemed csillogásában, de a várakozás immár semmiség. Rengeteg időnk van még, rengeteg.

S, végre, itt állsz előttem, és olyan egyszerű kimondani a boldogító igent, mintha egész életemben ezt gyakoroltam volna...

Érzem ajkaid puhaságát, s tudom: ez a boldogság kapuja.

- Szeretlek, Gin...

A plafonra meredtem, miközben keserű csalódottság mart belém: álom.

Kiültem az ágy szélére, a térdemre támasztottam a könyököm, és beletúrtam a hajamba.

Hamarosan mozgás keletkezett mögöttem, s pár pillanat múlva Eleonora karolt át. Végigsimított a mellkasomon és a hátamon, majd belecsókolt a nyakamba.

- Min gondolkodsz, édesem?

Hogy elkerüljem a válaszadást, felhúztam a lábam az ágyra, megfordultam, s megcsókoltam.

- Bocsáss meg, hogy olyan gorombán bántam veled.

- Semmi baj.

Adtam neki egy puszit a homlokára, majd a szekrényhez sétáltam, és hozzáláttam az öltözködéshez. Épp a pólómat húztam magamra, mikor észrevettem, hogy Eleonora figyel.

- Mi az? - néztem rá csodálkozva.

- Olyan dögös vagy... Az a kócos, fekete hajad, az észbontó zöld tekinteted, a vonzó külsőd... És ne felejtsük el a csodálatos személyiségedet se.

Elmosolyodtam. Folytattam a félbehagyott mozdulatot, belebújtam a pólómba, majd átvágva a szobán, megálltam az ágy mellett. Kinyújtottam a kezem, s Eleonora elfogadta. Átkaroltam a derekát, és megcsókoltam.

- Gyere, szépségem - intettem az ajtó felé -, vár a reggeli.

- Kapok - csók - utána - csók - desszertet? - pislogott rám ártatlanul.

- Desszert az ebédhez jár. - Végigfutattam a hátán az ujjaimat. Éreztem, ahogy megremeg, és felsóhajt.

- Mit szólnál - túrt bele a hajamba -, ha megkettőznénk ezt az édes elfoglaltságot?

- Ha ez a kisasszony leghőbb vágya... - vigyorogtam.

Eleonora végigsimította a karomat, rám kacsintott, s a fürdőszoba felé vette az irányt.

Egy kis idő múltán már a lépcsőn jártunk. Beléptünk az étkezőbe, de az elénk táruló jelenet láttán megtorpantam, mint aki falnak ütközött.

Mrs Weasley férje vállán zokogott. Hermione sírva ölelte át Ront, aki igyekezett megnyugtatni a lányt, bár sápadt arca nem vált nagy segítségére. A mindig tréfálkozó Fred-George páros nem sütött el egyetlen poént sem. Meredten bámultak egy kihajtogatott levelet, amely az asztalon feküdt. És Te...

- Hol van Ginny? Mi történt? - kérdeztem ijedten.

Hermione felkapta a fejét a hangomra. Rémült tekintete semmi jóval nem kecsegtetett, ám nem felelt.

- Mi történt? - ismételtem meg egyre idegesebben.

Nem válaszoltak.

- Merlin áldjon meg benneteket, mégis mi a fene történt?!

- Szerintem a levél - suttogta Eleonora.

Odafutottam, s felkapva a pergament, rögtön megpillantottam a Te gyöngybetűidet. Éreztem, hogy kifut a lábaimból az erő.

„Nem írok megszólítást, mert ezen soraimat mindenkihez intézem.

Ebben a pár napban olyan események történtek körülöttem - velem -, amelyek befogadására még nem állok készen. Úgy döntöttem, elmegyek. Nem örökre, csak egy kis időre. Ebből következik, hogy nem vehetek részt az esküvőn. A meghívót még nem kaptam kézhez, de az elküldése már nem is szükséges. Sajnálom, hogy lemaradok a menyegzőről. Így fejezném ki abbéli reményemet, Eleonora és Harry, hogy boldogság fogja bearanyozni közösen eltöltött életetek perceit.

Ginny

Ui.: Kérlek, ne keressetek, és ne aggódjatok miattam. Vigyázok magamra. Ígérem.

Szerző:

*köhécsel* Nagyon haragszotok? Hozhatok fel mentségeket? *angyalian pislog* Egy: biztosan sokan nem szerettek most a hálószobai jelenetért. Nos, Harry összezavarodott... Kettő: a levél... Arról inkább nem mondanék semmit... ^^ Azért kapok véleményt? *szépen néz* ;)