Árnyék és elmélkedés

- Gyűlölöm magamat. Hogy veszíthettelek el? Hogy? - Ezekkel a gondolatokkal viaskodva sétáltam a kihalt utcán. A telihold békésen hunyorgott rám.

- Ne vigyorogj úgy, mintha minden rendben lenne! - kiáltottam fel hirtelen. Egy fekete macska nyivákolva átszaladt előttem.

- Remek - motyogtam. - Még ez is... Te jó Ég, mióta hiszek én a babonákban?

 Mérgesen belerúgtam egy kavicsba. A koppanások, ahogyan a kő találkozott a betonnal, úgy hangzottak, akár egy összetört szív keserű dobbanásai. Erről rögtön eszembe jutottál Te és a fájdalom.

Miért veszel el egy másik nőt?! Engem szeretsz! Vagy mégsem...? Lehetetlen! Egyáltalán, minek kellett Beléd szeretnem?! Pont Beléd?! Annyi férfi van még Rajtad kívül!

 Utam a sötét parkba vezetett. Leültem az egyik padra, és mélyet sóhajtottam. Nem vagyok normális. Téged hibáztatlak, mikor én távolodtam el Tőled. Nem fogadtam el, hogy feladatod van, ami veszélyekkel járhat. Nem is kevéssel... Nem akartalak elengedni. Nem akartam megkockáztatni, hogy... meghalj. Olyan rossz dolgot tettem azzal, hogy magam mellett akartalak tudni, biztonságban...?!

Ezek szerint, igen. Túl sok az „akartam”.

 Az órámra pillantottam. Jócskán elmúlt éjfél. Haza kéne mennem. Már hallom is anyát: „Egy ilyen kislánynak, mint te, nem szabad a sötétben bóklásznia. Még valami bajod esik!””

Erre most szépen rácáfolok. Egy, nem vagyok kislány. Merlinre, betöltöttem a huszonharmadik életévemet! Kettő, meg tudom magam védeni! A sötétség meg nem bánt. Sőt... Három, nincs mitől félni, mióta Te győztél.

 Felálltam. Mozdulataimat egy csiga is megirigyelhette volna.

Remélem, már mindenki alszik. Nincs kedvem olyan kérdésekre válaszolgatni, mint „Miért rohantál úgy el?” meg „Jól vagy?”. Különben is, nem rohantam el! Udvariasan megköszöntem a vacsorát, sok boldogságot kívántam az újdonsült párnak, és sétálni indultam. Ebben most mi a rohanás?! Csss, nyugi...…

 A fél órás utat egy órává nyújtottam, tehát már kétségtelen, hogy mindenki húzza a lóbőrt.

A bejárati ajtó kivételesen megkímélt a fülettépő nyikorgásától. Halkan felosontam a szobámba. A fürdőzés túl hangos lett volna, ezért gyorsan mondtam magamra egy zuhany-bűbájt. A tükör elé álltam, és megszemléltem a feltűnő, karikás szemű, kissé nyúzott arcú, hosszú borzas hajú lányt. A pólójára esett a pillantásom. Két maci ölelt rajta egy tüskék nélküli vörös rózsát, fejük felett egy arany nyíllal átlőtt szív lebegett.

Tőled kaptam, még a régi szép időkben. Ezt az egyetlen dolgot tartottam meg, aminek köze van Hozzád.

 Elfordultam, letöröltem egy kósza könnycseppet, majd bedőltem az ágyamba. Lehunytam a szememet, és megpróbáltam az Álmok Mezejére tévedni... Azonban nem sikerült. Helyette azok a percek rémlettek fel előttem, amikor együtt voltunk, s szerelmünket „csupán” a jövő árnyékolta be.

 Felrúgtam a takarót, és máris a másik oldalamon feküdtem, de a kisfilm nem hagyott békén. Á, ebből elég! Kipattantam a puha párnák közül, és a nappali felé vettem az irányt. Úgy sincs ott senki. Lezuttyantam a kanapéra, s durcásan kibámultam az ablakon.

 Nem igaz, nem hiszem el ezt az egészet! Hogy juthattunk idáig?! Jó kérdés. Én tehetek róla. Szinte szó szerint, egy másik nő karjaiba löktelek Téged. Utálom magamat! Meg ezt a szajhát is! Látszik, hogy csak a pénzedre hajt. Úgy megtépném a haját! Legszívesebben letörölném a képéről azt a gúnyos bájvigyort! Cssss...…

 Lassacskán a saját pszichológusommá válok. Viszont akkor azt tanácsolnám magamnak, hogy ne rontsam el az életemet. Meg a Tiédet se.

Rendben. Visszaszerezlek attól a liba Eleonorától.

 Annyira belemerültem a stratégiák kiötlésébe, hogy csak most vettem észre az udvaron, a szitáló esőben közeledő alakot.

Nem szerettem volna senkivel sem találkozni.

- Tűnj el! - szólalt meg egy hang a fejemben.

- Úgysem vesz észre...

- Dehogynem! Bejön az ajtón, jobbra néz, be a nappaliba, és a dívány pont szemben áll vele! Te meg rajta ülsz!

- Nem fog észrevenni...

 Eközben az éjszakai csatangó belépett a házba. Egy pillanatra megcsapott a kint tomboló vihar szele. Az illető körvonalai kirajzolódtak.

- Biztos nem...

- De! Tűnj már el!

Valami azonban nem engedett. Mintha láthatatlan kötelekkel leláncoltak volna.

- Tűnj el!

Az idegen megrázta a haját. A telihold fénye megcsillant szanaszét ágazó, vizes tincsein...

- TŰNJ MÁR EL! MOST!

Az illető felém nézett...…