Március huszonnyolcadikán érdekes hírek terjengtek griffendéles körökben. Az ismeretlen tettesek, kik megrohamozták a hőn szeretett Lumpsluck professzor magánestjét, rejtélyes módon eltűntek. Sőt mi több, rettegésben tartják a vendégeket bizonyos felvételekkel, melyek tartalmáról csak az résztvevők tudnak, s mélyen hallgatnak.
Haha. Még szerencse, hogy én nem vagyok rajta a képeken, és nem járok úgy, mint majd ők – gondoltam magamban.
De ne szaladjunk ennyire előre. Kezdjük ott, hogy mi történt Lilyvel és Jamesszel. Miután a kétségbeesett leányzó elráncigálta Lumpsluckot a „haldokló” fiúhoz, felcipelték őt a gyengélkedőre. A professzor elsietett, hogy segítséget kérjen a javasasszonytól, de az ifjú párocska addig szépen meglépett. Nevetve száguldottak a folyosón, miután hallották a két ideges felnőtt ordibálását, amint rájöttek, hogy átvágták őket. Mint utóbb kiderült, Lily és James a Szükség Szobájába mentek, mert ööö, khm, nagy volt a szükség, ha értitek, mire gondolok. Tehát másnap viruló fejjel, turbékolva lebegtek a föld fölött, amíg össze nem futottak a Sirius-Ella párossal, akik egyenként alaposan kifaggatták őket az eseményről. A fiúk párbeszédéről inkább nem mesélnék, de a lányokéból annyit kiemelnék, hogy Lily a „mennyekben járt”. Majd nem fog mindig, de erről az előérzetemről nem szeretnék beszélni… Merlinre, remélem, nem követezik be!

Április elseje sunyin kúszott a naptárakba, s olyan meglepetéseket tartogatott a Roxfort számára, amihez foghatót a kastély még nem tapasztalt. A gyönge tavaszi nap első sugaraira ébredők első reakciója egy hatalmas sikítás volt, majd ezt követően kétféle tábor alakult ki: az első a vihogóké volt, a második a szörnyülködőké. De nem húzom tovább a dolgot, elárulom, hogy a diákok baldachinos ágyai fényképekkel voltak teleaggatva. Fényképekkel, melyeken dísztalárba öltözött diákok adták ki magukból mindazt, amit Lumpsluck professzor eléjük tett. Óriási botrány kerekedett a dologból. Jóformán még mindenki pizsamában volt, mikor a tanári had betört Remusék hálószobájába. Mivel James épp alsóneműt váltott, így kölcsönös kiáltás hallatszott mindkét részről. Ekkor már majd’ megszakadtam a röhögéstől, s a java még csak ekkor következett. Vécépucolás lett a jussa a bűnözőknek. Így aztán ki-ki pizsamában, vagy mint Lily, már egyen talárban indulhatott a férfi, illetve a női mosdók felé. Sajnos a diákok nem díjazták annyira a reggeli ébresztőt, így fogalmazzunk úgy, hogy gonoszságokat hagytak ott maguk után. Arra azonban nem számítottak, hogy ezt még visszakapják. Kamatostul. Félnapi munka után a díszes társaság ismét összedugta a fejét.
– Ezt meg kell bosszulnunk! – fortyogott Sirius.
– Így van – helyeselt James.
– Egyetértek – kántálta mindenki.
A kerekek csak úgy zakatoltak odabent a nagy szellemi munka közben. A csendet ismét Sirius kiáltása törte meg. Ötletét végighallgatva egyöntetű bólintás volt a válasz, s mindenki arcára kaján vigyor ült ki. Komolyan mondom, lepipálják a mardekárosokat gonoszságban.
A Bolondok napja eseménytelenül folyt tovább, ám mire elérkezett a vacsora, minden más lett. Egyszerű, ám nagyszerű ételek kerültek a menüre, megspékelve egy kis hashajtóval. Az elején még nem volt semmi gond, csak egy-egy hangosabb puki szelte ketté a csöndet, de fogásról-fogásra egyre rosszabb lett a helyzet. Ha a Roxfortnak ötször annyi vécéje lett volna, mint amennyi volt neki, szerintem az sem lett volna elég. A Tekergők, Lily és Ella nem vettek részt az eseményen. McGalagony szobája előtt ülve várták, hogy lesújtson rájuk a „nyanya”. A professzorasszony hamar meg is érkezett, s ha jól láttam, talán még mosolygott is a gesztuson. A súlyos pontlevonás mellett, ami bevallom, cseppet sem érdekelt, egy-egy tíz tekercses házi dolgozat elkészítése volt a feladatuk minden tantárgyból, a könyvtárban, tanári felügyelet mellett. Hát ezt jól megszívták, az tény. De nem megérte?

A rossz idő elmúltával ismét beindult a kviddics szezon. Az első mérkőzést a Griffendél és a Hugrabug játssza majd. Nagyon izgalmas lesz, na mit tippeltek, ki fog nyerni? Így van, nem mondom meg. Mindenesetre mindkét csapat gőzerővel készült a meccsre. Edzés- edzés hátán; aztán voltak is apróbb féltékenykedések, főleg Sirius részéről. Nem tetszett neki ugyanis, hogy Ella lassan többet foglalkozik terelő társával, mint vele. Hááát, de erről majd később.
Amíg a fél suli, ha nem az egész, a pályán dekkolt, Remus és én a fiúk hálóját foglaltuk el. Na, nem kell itt semmi rosszra gondolni! Csak feküdtünk az ágyon egymás karjaiban, és… nem megmondtam, hogy nem kell rosszra gondolni? Szóval csak nyalakodtunk. Ööö, vagyis ettünk.
– Van valami az arcodon – mondta hirtelen Remus, és ijedt arcot vágott.
– Hol? Mi? – A frászt hozta rám.
– Fordítsd csak balra a fejed.
Megtettem, erre ő nem összekent tejszínhabbal?
– Hééé! – kiáltottam, de ő gyorsan odahajolt, és lecsókolta az arcomról. – Na azért – duzzogtam. – Különben kikaptál volna.
– Igen? Hogy? – nevetett.
– Mondjuk így! – Azzal én is jól összemaszatoltam.
– Mi van, te nem szeded le rólam? – kérdezte felháborodva.
– Nem – válaszoltam röhögve.
– Na várj csak…
Lefogott, ráült a hasamra, és csókolni kezdett. Még a hajam is ragacsos lett, komolyan mondom. A végén pedig jót nevettünk az egészen, vagy inkább egymáson. Éreztem én is, érezte ő is, hogy összetartozunk. Egyszerűen egymásnak lettünk teremtve. Ezt napról-napra nyilvánvalóbb volt.
– Nem megyünk ki mi is a meccsre? – kérdezte.
– Hm, végül is mehetünk – válaszoltam.
Felkeltünk, rendbe szedtük magunkat, és elindultunk. Átváltoztam, mire Remus megtorpant mellettem.
– Változz vissza.
Megtettem. Megfogta a kezemet, és elindultunk.
– Mit csinálsz? – kérdeztem döbbenten.
– Kézen fogva sétálok a barátnőmmel. Miért? Minek tűnik?
– De tudod, hogy…
– Nem lesz semmi baj. Gyere.
A hangja olyan megnyugtató volt, és azok a borostyán színű szemek, jaj! Nem tudtam ellenállni.
– Rendben.
Alig néhány ember lézengett csak a folyosókon, mégis úgy éreztem, hogy mintha több száz tekintet szegeződne rám. Talán remegtem is egy kicsit. Nyilván megérezte ezt ő is, mert megállt, rám nézett. Én oldalra sandítottam, vajon ki láthat meg minket; természetesen pont ekkor jött arra egy csapat hollóhátas lány. Felnyögtem, és az ellenkező irányba akartam menni, de ő nem engedett. Magához vont, és percekre összetapadtunk. Már nem remegtem, illetve nem azért remegtem, mert féltem, hanem egészen mástól, de lépjünk túl ezen, mert mindjárt elpirulok, és amúgy sem szeretném lerombolni a jó kislányos imidzsemet.
A kviddics pálya most nem volt úgy megtömve, mint a Mardekár elleni meccsen. Viszonylag hamar találtunk magunknak helyet. Kényelmesen elhelyezkedtünk egymásnak dőlve, s nem telt bele néhány másodpercbe se, már fel is kellett pattannunk, hiszen James elkapta a cikeszt. Hurrá… ez aztán nagy meccs volt.
Az ünneplő tömeggel együtt visszasodródtunk a Griffendél-toronyba. Mivel a győzelemmel visszaszerezte a csapat a büntetőmunka során levont pontok egy részét, így már szóba álltak az emberek a Tekergőkkel, Ellával és Lilyvel. Ennek következtében volt is nagy ereszd el a hajam! Bár mi, Remusszal nem vettünk ebben tevékenyen részt. Inkább csak ültünk a kandalló előtt, és mivel másnap Remus felelt bájitaltanból, így segítettem neki tanulni. Képzelhetitek…

– Nem kéne felkelteni őket? – kérdezte valaki bizonytalanul.
– Hagyd már őket, Ágas. Olyan édesek – válaszolta egy női hang.
– Akkor maradjanak itt? – értetlenkedett James.
– Igen – felelte a kórus.
– Rajzoljunk nekik bajuszt! – suttogta Sirius.
A többiek csak röhögtek a dolgon. Valami furcsát éreztem, mire felébredtem. Hunyorogtam egy picit, de nem láttam jelét senkinek.
– Remus, kelj fel – bökdöstem meg szemeimet dörzsölgetve.
Néhány morgás után felébredt, és úgy elkezdett röhögni, ahogy rám nézett, hogy már folytak a könnyei.
– Mi van? – Nem tudtam, hogy ilyen vicces vagyok álmos fejjel.
– Valaki bajuszt rajzolt neked!
– Megölöm Siriust! – ordítottam, s már rohantam is a fiúk hálójába.
Messziről hallottam, ahogy csapódik az ajtó, és eszeveszett módon nevetnek.
– Alohomora! – kiáltottam.
Amint megláttak, még hangosabban rákezdtek. Remegett a kezemben a pálca az idegtől. Egyenesen Siriusra szegeztem.
– Sandra, csak vicc volt. Sandra, Sandra nyugi. – Totál berezelt.
– Na, jó – mosolyogtam, és leeresztettem a pálcám, majd vigyorogva tökön térdeltem.
Most nem idézném Tapmancs barátom véleményét a dologról, ha nem muszáj.
– Ugyan, Sirius, csak vicc volt.
– Mi történt itt? – kérdezte Remus, aki most ért be a szobába.
– Semmi – vigyorogtam.
– Semmi?! Ez neked semmi? Majdnem leszakadt a…
– Hé! – szólt közbe Ella. – Majd én meggyógyítom – pislogott rá szépen. Úgy tűnik, a csajok is itt voltak.
Na, ekkor mindenki más irányba kezdett el nézelődni, és megvárta, amíg ezek lelépnek. Rögtön utánuk Lily és James is kereket oldott. Ketten maradtunk.
– Menj aludni, holnap nehéz napod lesz – sóhajtottam.
– Köszi.
– Szép álmokat – adtam neki egy puszikát.
– Veled folyton csak álmodok – mosolygott rám.
– De édes vagy – ugrottam a nyakába.
Egy hosszú, szoros ölelés után elváltunk, és ágyba bújtunk. Na, nem egybe, mindenki szépen a sajátjába.
– Ennyi volt a mese mára - suttogtam mosolyogva a sötétbe. Idilli pillanat volt.
– Kussoljál, mert nem tudok aludni, és amúgy se férek el a nagy seggedtől! – tolt arrébb Ella, és lehúzta rólam a takarót.