Sirius, a pótmama
I. fejezet

- James, ma Alice-szel és Angelával elmegyünk az Abszol útra – szólt Lily a férjének, miközben a szekrényben keresett magának egy megfelelő ruhát. A tekergő a fürdőszobában volt, és egy hangos prüszköléssel nyugtázta Lily mondandóját.

- Nézd csak Harry! – akasztott le egy szoknyát a lány. – Szerinted ezt vegyem fel? – kérdezte a babát, mire az a mamája mosolyát látva kacagni próbált.

- Jaj te, olyan kis tündér vagy! – tette le Lily az ágyra a szoknyát, és felkapta a kicsit.

- Miért Harryt kérdezed, hogy mi áll jól neked, ha itt vagyok én? – jelent meg egy kócos fej a fürdőszobaajtóban, majd James egy szál farmerben odasietett az imádottjaihoz.

- Talán azért, mert ebben a családban ő az egyetlen talpraesett férfi – vigyorodott el Lily.

- Khm khm – borzolta fel James a vizes haját. – Na jó, a fiam javára lemondok erről a címről.

- Milyen nagylelkű vagy! – dicsérte Lily. – Lennél szíves elárulni akkor, hogy jól áll-e nekem ez a szoknya?

- Kérdezd a kis trónbitorlót – nevetett James Harryre, majd hozzá tette. - Szívem, neked minden jól áll.

- Ezt akartam hallani! – nevetette Lily, egy puszit adott férje arcára, a kisfiát James kezébe nyomta, és beszaladt a fürdőbe a szoknyával, és átvette.

- Gyere prüntyi – kapta fel James a babát, végigfeküdt az ágyon, és dobálni kezdte a levegőbe. Harry kacagott, ahogy tőle tellett, apja pedig nem győzte legeltetni rajta a szemét.

- El fogod ejteni – tért vissza Lily, és igyekezett visszaszerezni Harryt.

- Én ejtem el? Szerinted olyan rossz reflexekkel minek kviddicseztem? – hökkent meg a férfi.

- James, Harry nem gurkó, se nem kvaff, legkevésbé cikesz olyan kis szárnyacskákkal, hogy magától is tudjon szállni – ragaszkodott Lily az elveihez.

- De még lehet – vigyorodott el James, majd Harryt leültette az ágy közepére, a pici pedig minden erejét megfeszítve a párnák közé kúszott. – Amúgy is, kis szárnyakkal olyan lenne, mint egy cikesz. Kis gombóc.

- Inkább puttó. James, te sosem fogsz felnőni? – Lily megpróbálta elfojtani a nevethetnékjét, ám végül elmosolyodott. Több se kellett a férfinek, pillanatok alatt felült, megragadta felesége derekát, aki az ölében kötött ki.

- Szívem, mégis mit akarsz, húsz éves vagyok – nézett James gyermeteg tekintettel a szerelmére.

- És mellette apa – simította végig Lily a tekergő kócos tincseit, mire a férfi elmosolyodott, és egy puszit nyomott az arcára. Közben Harry sikeresen meghódította a párnákat, és azokon basáskodva figyelte smaragdzöld szemeivel a szüleit. – Olyan kis édes – érzékenyült el a kicsi mamája.

- Hiába, az én fiam – suttogta James Lily fülébe egy újabb puszi kíséretében.

- Hiába James Potter, te már nem tudsz megváltozni. De nem baj, én ilyennek szeretlek – hajtotta oldalra Lily a fejét, így arcuk összeért. – És nem féltem Harryt, hiszen melletted én sem félek – bújt még szorosabban férjéhez.

- Még, még, még! Tudod, hány évet kell bepótolnod a becézgetéseiddel? – nevetett James. – Nézd a kis kópét, látszik rajta, hogy a tekergők legújabb nemzedékébe tartozik. A szeme mint a tiéd, és milyen huncutul csillog – áradozott a férfi.

- Bogárka, gyere ide hozzám! – kacagott Lily a kisfiú felé, miközben karjait felé nyújtotta. Harry megpróbált felállni, ám a puha matracon orra bukott, és négykézláb közeledett a szülei felé. Lily és James sugárzóan és bátorítóan mosolygott felé, a baba pedig egyre közeledett, egyre csak emelgette a kicsi kezeit, a lábacskáit pedig húzta maga után. Már csak fél méterre volt a szüleitől, akik repestek a boldogságtól. Lily majdnem felkapta, amikor Harry balra biccentette a fejét, és gyönyörű szemeivel Jamest nézte.

- A-pa – szólalt meg a pici, mire Lily tátott szájjal pattant fel az apának nevezett tekergő öléből, és az ablakhoz sietett. James úszva a boldogságban felkapta Harryt, a vállára fektette, és puszikkal halmozta el, majd követte feleségét.

Lily lélegzetvisszafojtva meredt ki az ablakon, és igyekezett szemét valami messzi, mozdulatlan tárgyon tartani. Úszott a boldogságtól, ám ehhez keserédes fájdalom is párosult. Bizony, ő édesanya, van egy imádnivaló férje, egy tündéri pici fia… Mindent megkapott, amire vágyott. Noha először a szerelmet nem James Potter képében várta, hogy megjelenjen…

Karjait összefonta, és csak meredt a távolba, miközben James mellé lépett, és szabad kezével átölelte a derekát. Lily nem bírta tovább, arcát végig szántotta egy könnycsepp. Ez nem a szomorúság, a fájdalom miatt volt, hanem az örömtől, és a múltnak az emlékétől.

- Lily, hiszen te sírsz! – nézett a szemébe James, majd lepuszilta kedvese arcáról a könnyeket. – Mi a baj? – biggyesztette le az ajkát, és melegbarna tekintetével vizslatta Lily méregzöld szemeit.

- Semmi, csak köszönök neked mindent – nézett a férjére a lány. – Köszönöm, hogy annyi gonoszság után is kitartottál mellettem, köszönöm, hogy szeretsz, és köszönöm, hogy megajándékoztál ezzel a manóval – mosolyodott el Lily az utolsó szónál.

- Jaj Lily, ezt már annyiszor megbeszéltük – sóhajtott James, és Harryt lefektette a bölcsőjébe. – Ezért sírsz? – fordult Lilyhez immár teljes figyelemmel, Harry pedig vígan játszadozott a mugli csörgőkkel. – Nekem minden szenvedést megért az, hogy most itt vagy mellettem, és van egy Harrynk. Bevallom, nekem is könny szökött a szemembe, hogy az első szava az „apa”. Na, tessék mosolyogni, mert különben – vigyorgott James, és felborzolta a haját.

- Mert különben? – mosolygott most már Lily is.

- Különben nem is tudom… - Orrával megérintette Lilyét, mire az megborzongott. Már egyáltalán nem sírt, sőt, szája széles mosolyra húzódott. James megcirógatta a hátát, majd gyengéden átölelte. Lily fejét a másik vállára hajtotta, és puszit adott a férfinek.

Ekkor lentről pukkanást hallottak és cseverészést. James az inge után nyúlt, Lily pedig szelíden felvette kisfiát, és leszaladt a lépcsőn, mögötte a férje pedig azzal küzdött, hogy belebújjon a ruhadarabba.

- Lily! – kiáltotta egyszerre Angela és Alice, látszott rajtuk, hogy legszívesebben a lány nyakába ugrottak volna, ám ezt Harry miatt nem tehették meg. James is megjelent a lépcsőn robogva, és a gombokkal vívott ádáz küzdelmet.

- Szia James, rosszkor jöttünk? – kacsintott Angela.

- Szia Alice, szia Angela. Mondd csak, Sirius jól van? – kérdezte James kajánul.

- A lehető legjobban – felelte egy férfihang.

- Tapmancs, te itt? – ragyogott fel Ágas szeme.

- Persze, hogy itt, azt gondoltad, hogy velünk jön? – nyújtotta Angela a nyelvét Siriusra.

- Keblemre, pajtás! – lépett a hosszú fekete hajú férfi a másikhoz, és testvéri szeretettel megölelték egymást.

- És itt van az én egyetlen pici keresztfiam! – fordult Sirius Lilyhez, a lány pedig egyből a kezébe is adta Harryt.

- Gyere kukacka – nevetett Sirius, a kezére fektette a kisfiút, és csikizni kezdte a hasát.

- Kukacka? – húzta fel Lily a szemöldökét, mire a többiek, különösen James, hahotázva felnevettek.

- Miért, nem az? – vonta meg a vállát Sirius.

- Tényleg, Alice, Neville-lel mi a helyzet? Ki vigyáz rá? – érdeklődött Lily.

- Az anyósom. Augusta nagyon rendes, sokat segít nekünk. Na, indulunk?

- Persze – Lily a fogashoz szaladt, és felkapta a táskáját.

- Sziasztok! – integettek a lányok, majd kiléptek az ajtón.

- Vigyázzatok Harryre! – kacsintott Lily. – És ismerjek rá a házra, amikor haza érek.

- Hányszor nem ismertél rá? - vonta fel James a szemöldökét, és a szemüvege felett kinézett.

- Ahányszor elmentem – felelte Lily, és mindhárman eltűntek.

- James, elég hiányos az öltözeted – mérte végig Sirius a barátját.

- Ezt meg hogy érted? – rökönyödött meg James.

- Hol a zoknid? Az inged pedig félig van begombolva… - vette számba Sirius.

- Csak férfiak vagyunk magunk közt, kit zavar?

- Milyen példát mutatsz a fiadnak? – röhögött Sirius.

- Tudnia kell, hogyan lehet elcsavarni a nők fejét – vágta rá James.

- Azzal, hogy nem veszel zoknit? – értetlenkedett a másik, miközben Harry immár Sirius két kezében volt, és a férfi segítségével a levegőben repkedett.

- Maradsz? – kérdezte James reménykedve.

- Még szép! Harrynek szüksége van egy pótmamára, neked pedig a házas életre – nyújtotta ki Sirius a nyelvét.

- Az meg mit takar? – kérdezte James nem túl lelkesen.

- Magyarán helyettesítem Lilyt – magyarázta Sirius.

- Oh, de jó nekem, de ebben te biztos vagy? Akkor majd te főzöl, te teszed Harryt tisztába…

- Mondom, hogy helyettesítem. De olyan tapmancsosan – nevetett Sirius. – Na gyere kukuc, apád ki van borulva, hogy mit fogok én itt művelni… James, mostanában olyan fura vagy.

- Persze, mert apa, férj és tekergő vagyok egy személyben – húzta ki magát az említett.

- Huh, csak nehogy én is ilyen legyek egyszer… Na fogd meg ezt a mini-Ágast, és ülj le. Én majd csinálok neked reggelit.

- Oké, de csak akkor, ha felveszed azt a csipkés, rózsaszín kötényt, amit Lily nővérétől kaptunk.

- Drágám, ahogy óhajtod – cuppogott Sirius James felé, és megindult a konyhába.