Elő az optimistasággal, avagy nevetni jobb, mint sírni!

Hirtelen egy furcsa érzés kerített hatalmába. Sírni támadt kedvem. Fel nem foghatom. Én, Sissy itt ülök a Roxfort Expressen, és pityergek. Pedig nincs miért. Utazom a második otthonomba… Roxfortba. Alapjában véve ez csodás dolog, és mindig örültem is neki… eddig.

- Jaj, Sissy, ne sírj! Kérlek! Mosolyogj! Gondolj arra, hogy még van egy évünk! – próbált megnyugtatni a legjobb barátnőm, Lore. De nem hatott. A zokogása vállamat rázta. Lore átölelt. Eileen, Felicitas, Lily és Alice mind ugyanígy tettek.

- Nyugi, Sissy, nincs semmi baj. Hisz’ előtted áll egy esztendő, amit tanulással tölthetsz, mielőtt belevetnéd magad a fiatal, dolgozó boszorkányok életébe.

- Na, persze, Eileen. Szerintem is idén a fő feladatunknak kell tekintenünk a „Mi leszek, ha nagy leszek?” című kérdést. Nem igaz, Felicitas?

- Ó, hogyne, kedves Lore. Ezen évünket feláldozzuk Eileenért. Kijelentem: ha megbukom a RAVASZ-okon, Eileent fogom legelőször megkérni, hogy fojtson vízbe. Természetesen, csak akkor, ha nem túl megerőltető számára, hogy élete további részét egy gyanúsan sötét, messze elkerülendő cellában töltse.

A vidámság győzedelmeskedik a szomorúság felett, és…

- Nevet! – ugrott még jobban a nyakamba Lore.

- Naná, csajok. Mellettetek nem lehet kibírni vigyorgás nélkül.

- Még szép! Ugye, Eileen? – tette hozzá Lore színlelt félelemmel. Eileen felkacagott.

- Jaj, te! Ne félj, egyszer még hiányozni fogok neked!

- Afelől ne legyen kétséged, mami!

A szó szoros értelmében dőltünk a röhögéstől.

- Héj, lányok, mi is beszállhatunk a buliba? – szólt egy hang a folyosóról, majd választ nem várva beesett a négy Tekergő.

 - Mi lett volna, ha kapunk gondolkodási időt, Potter? – érdeklődött Lily.

 - Ejnye, de vendégszerető itt valaki! – állapította meg a csapat másik főkolomposa, Sirius.

 - Ezt bóknak veszem, Black.

- Pedig nem annak szántam, Evans – kacsintott rá Sirius. – Á, szia, Sissy! Kíváncsi lennék, hol töltötte a nyarat a kishölgy! Na, nem mintha azelőtt nem sugárzott volna a szépségtől… - előtört belőlem a nevetés. Megint. Hiába, ha az ember a barátaival van… Sirius elé léptem, és adtam neki egy puszit.

- Egy kissé unalmasan teltek a napjaim nélküled, Sirius Black. Nem volt, aki a hülyeségeivel traktált, nem volt, aki leöntött egy üveg vízzel, mikor elaludtam tanulás közben, nem volt, aki átkergetett az egész udvaron, mikor én zúdítottam rá egy üstnyi békapetét…

- Az békapete volt? Én meg még azt hittem… - elengedett, és szomorúan lehajtotta a fejét.

- Sirius…? – észre se vettem a kezét, és már csikizett. Ha bárkit utólag lázba hozna, nem az én sikításaimtól zengett a vonat…

- Állj! Ne, ne! Sirius! Állj…! – a szemem ismét elhomályosodott, de ezúttal a lelkem nem emésztette magát semmilyen probléma miatt. – Siri… us… légy… szíves… hagyd… abba…

- Rendben. De csak mert elárultad a varázsszót – mosolygott.

Meglegyintettem a fejét, majd ártatlanságot színlelő pofikáját szemmel tartva óvatosan visszahátráltam.

Most tűnt csak fel, hogy mennyire zsúfolt lett a fülkénk. Bár mindannyian betöltöttük a tizenhetedik életévünket, egyikünk sem alkalmazott tértágító-bűbájt. Ezt az ötletet megelőzte a „Saját megoldások”. Vagyis: Alice, Eileen egy széken „kuporgott”, Fee-nek, azaz Felicitasnak és Lore-nak szintén egy hely jutott. Remus, Peterrel egyetemben kényelmesen elterpeszkedhetett. Én – mivel őkegyelmessége eltulajdonított tőlem valamit – Sirius ölébe csüccsentem.

Utolsóként Lily maradt. Akkor pattanhatott fel, mikor James felbukkant. Sütött róla, hogy legszívesebben kiküldené a Tekergőket. Végül bosszúsága okozója segített neki.

- Gyere, Lily, ülj ide – azzal illedelmesen átengedte neki a fotelt, amiben addig ő feküdt.

Lilyről sok mindent el lehet mondani, de hogy valamikor James miatt a hangja szabadságra ment volna, azt nem. Annyira megdöbbent, hogy szó nélkül elfogadta, ám szemét továbbra is a fiúra szegezte. James állta a tekintetét.

Siriuson éreztem, hogy rázkódik a nevetéstől. Remus figyelmesen tanulmányozta Lily és James arcát. Peter tovább nyammogott egy csokibékán, de lényegesen halkabban, mint ahogy eddig. Lore, Eileeen, Fee, Alice és én visszatartott lélegzettel vártunk…

Aki megtörte ezt a szerelemmel (Lily és James között) telített csendet, az az volt, akinek ezek szerint semmi érzéke a romantikához. Sirius egyéni rekordot tudhat magáénak: egy percig nem nyitotta ki a száját sem azért, hogy beszéljen, sem azért, hogy megtöltse kajával…

Én leesni készültem, ugyanis „helytadómat” nem sorolhattam a szilárd állapotban lévő, lélegző személyek közé. Lefordítom: előre-hátra dülöngélt, és az öklét megpróbálta hangtompítóként használni. Már elnézést kérek, de azért nem kéne ily módon elárulnia, mennyire jól mulat.

Rásandítottam Lilyékre: mintha láthatatlan fal óvta volna őket a külvilág zajaitól. Elmerültek egymás titokzatosságában… Ha most nem kéne kipaterolnom innen egy röhögőgörcsben szenvedő egyént, minden bizonnyal zsepi után kutakodnék, de így… Bezzeg a többiek…

Megfogtam Sirius karját, és felhúztam. Na persze, ez nem ment olyan könnyen. Nem tudom, mi üthetett drága barátomba, de már könnyezett. Mikor végre nevetése egybekeveredett a folyosói vonatzakatolással, kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen. Azonnal elhallgatott. Néha elég félelmetes tudok lenni…

- Sirius – kezdtem fenyegetőn – miért csináltad ezt?

Kiskutya ábrázat.

- Tudod, hogy ezzel nem győzöl meg. Hat éve ismerlek, és az egyik legjobb barátom vagy. A csajaid bedőlhetnek neki, de én nem vagyok a csajod. Úgyhogy, nyögd ki, miért csináltad ezt, vagy iszonyú dühös leszek. Gondolom, nem szeretnéd, ha szellemként kísértenélek… Esetleg Hisztis Myrtle társaságában… Szép kilátások…

- Jól van, jól van, Sissy, nyugi… Oké, akkor nincs nyugi – tette hozzá gyorsan, mikor az arcomra tévedt a pillantása. – Őőő… Sissy, ne nézz már így! Ilyenkor nem vagy az én Sissym…

Elfordult, és a „Segítség, meg akar ölni”-t lecserélte a „Sirius vagyok, hódítani akarok”-ra. Sejtettem, kin akadt meg a szeme. Magamra rángattam egy elbűvölő mosolyt, majd köszöntöttem a lányt.

- Szia, Alexa! – biccentett. – Ne haragudj, de most sürgősen le kell valamit rendeznem Siriusszal. Utána a tiéd lehet. Ugye, megbocsátasz… - azzal elráncigáltam Siriust, aki mellesleg még mindig úgy vigyorgott Alexára, mint egy olasz macsó. Mondjuk, ő az. Csak nem olasz. Mindegy.

Találtam egy üres kupét, és oda belöktem.

- Most pedig befejezed, amit elkezdtél.

- Sissy, miért csinálsz ebből olyan nagy ügyet?

- Figyelj ide, Sirius! James már ötödik eleje óta „üldözi” Lilyt.  Ő pedig eddig mindig kikosarazta, és nekünk szidta. James meg engem kérdezgetett, hogy Lilynek mi baja. De most talán összejöhetnének. James végre jó pontot szerzett Lilynél. Nehogy nekem el merd rontani ezt a bimbódzó románcot! – dühösen fúrtam a tekintetem az övébe.

Nem kapta el, de egy idő után lehajtotta a fejét. Legszívesebben odarohantam volna hozzá, de tudtam, hogyha megteszem, azzal mindent elrontok.

- Bocsáss meg… - Sirius rekedt hangon beszélt.

Hallgattam egy percig. Felemelte a fejét, s szeme kétségbeesést és zavart tükrözött. De csak addig, amíg át nem öleltem.

- Megbocsátok.

- Én is nagyon szeretném, ha járnának, hidd el. James az egyik legjobb barátom. Természetesen rajtad kívül. Örülnék, ha Evans nem bánna vele így… Tudom, hogy most hülye voltam…

- Szerintem ők nem vették észre. Épp egymást akarták kiismerni.

- Ezen kezdtem el nevetni. Ágasra nem jellemző az efféle komolykodás…

- Egyetértek. De most gyere – váltottam vidámabb hangnemre – a turbékoló párocska a végén még megharagszik ránk…