Ördög és angyal

- Mire jók a rosszfiúk? – tette fel magának Lily a kérdést, észre sem véve, hogy hangosan próbál rájönni a titok nyitjára, melyet egyelőre – előtte – homály fedett. – Mindig és mindenhol ott vannak, mindig és mindenhol bajt okoznak, mindig és mindenhol fegyelmezni kell őket, de soha és sehol nem fogadnak szót! Most is mivel múlatják az időt? Kedvenc szórakozásuknak hódolnak: a csínytevésnek. Eddig egyszer sem sikerült elkapnom őket, de… már más korok járnak. – Ha valaki ebben a pillanatban látta volna Lily Evans prefektus kisasszonyt mindennapi esti ellenőrző körútján, bizonyára vinnyogva futott volna el távolabbi éghajlatokra az ördögien vigyorgó lány közeléből. – Nem menekülsz, James Potter. Nem menekülsz…

×××

- Ne, Féregfark, ne oda! Mrs Szimat nem fogja észrevenni…

- Jaj, Tapmancs, már hogy ne venné észre! Talán bökjük ki a szemét?

- Te, Ágas, ez nem is rossz ötlet!

- Már látom is az újságok szalagcímeit: „A titokzatos macska tolvaj újból lecsapott, ám ezúttal…” Tapmancs, ne hadonássz azzal a bottal, mert a végén mi leszünk az áldozataid…

- Majd küldök virágot a sírotokra, neked meg, Ágas, valami vörrrröset is tetetek bele…

- Hülye…

- Köszönöm elismerésed – hajolt meg színpadiasan Sirius. – De most készítsük elő a terepet Mrs Detektív számára…

- Ez nem jó ötlet – aggodalmaskodott az örök prefektus, Remus.

- Micsoda? – értetlenkedett James. – Az, hogy elcsentük Frics seprűit, így nem kell annyit strapálnia magát a takarítással, vagy az, hogy kisebbeket csináltunk belőlük a többszörösség érdekében, esetleg az, hogy feldobjuk Mrs Norris unalmas életét egy kis akadálypályával?

- Ne pislogj ilyen áratlanul, engem nem hatsz meg. És ne próbáld elkendőzni a tényt, hogy loptunk!

- Hagyd már békén szegény gyereket, Holdsáp! – szólt rá ugatós kacagással Sirius. – Hadd bontakozzon ki…

- Még hogy szegény gyerek… - dörmögte Remus. – Meg kibontakozás…

- Köszi, anyuci! – ugott James védelmezőjévé előlépett barátja nyakába. – Megmentettéj a cúnya Hojdszáp bácitól!

- Ó, kicsikém, én bármitől megvédelek. – Sirius megsimogatta James feje búbját, mire a „szegény gyerek” még jobban hozzábújt. – Feltéve, ha lefogysz.

- Figyeljetek, készen vagyunk, szóval tűnjünk el innen…

- Szerinted kövér vagyok? – James tetettet sértődöttséggel „kikászálódott” Sirius öléből.

- Hát, Jamie baba, tudom, hogy az igazság néha fáj…

- …mielőtt…

James folytatta a színjátékot, és lekapta a pólóját.

- Kövér vagyok?

- Jamie ba…

- Capitulatus! – szólt egy hang, s ezt követően kiröppent a pálca a Tekergők kezéből. A sötétből Lily Evans karcsú alakja bontakozott ki.

- …megtalálnak - sóhajtotta lemondóan Remus.

- Megvagytok, fiúk. – Tekintetével sorra vette az éjszakai csatangókat.

×××

- De helyes! – Lily végigmérte Pottert. Akármennyire is tiltakozott ellene, be kellett ismernie, nincs ellenére a látvány. A fiú csodálkozástól elkerekedett szemekkel bámult rá, fekete tincsei, ha lehet, még borzasabbak voltak, mint egyébként. Baljában görcsösen szorongatta összegyűrt pólóját, jobb kezével pálcája hűlt helyét markolászta.

- Biztos a kviddicsezéstől ilyen izmos…

Lily remélte, hogy valóban lebuktathatja a Tekergőket. Azonban legmerészebb álmaiban sem gondolta, hogy James Potter félmeztelenül fog állni előtte! Enyhén megborzongott, de egyáltalán nem az utálattól, hanem valami más miatt…

- Mi van, Evans, elakadt a szavad?

- Én nem nevezném annak, Black. Eddig, mint nyilvánvaló tényt kezelte majdnem mindenki, hogy a Tekergők a tökély csúcsai. S lám, a hangtompító-bűbáj nyaralni ment…

- Milyen figyelmes vagy, Evans. Őrangyalként vigyáztad lépéseinket?

- Nem, ördögként vártam, hogy mikor hibáztok – gondolta Lily, de hangosan csak annyit mondott: - Nyomás!

- Lennél szíves elárulni, hova? – érdeklődött – csak úgy mellékesen – Potter.

- Lennék szíves: McGalagonyhoz.

- Ó, de magabiztos vagy, Evans! Te egyedül vagy, mi négyen – ismertette a tényeket Black. – Nem félsz, hogy megszökünk?

- Ha annyira meg akarnátok szökni, már rég elslisszoltatok volna… a pálcátok nélkül.

- Részletkérdés. Mindazonáltal mi még így is nagyobb fizikai erőnek örvendünk, de…

- …mivel benned a gyengébb nem képviselőjét tisztelhetjük – méghozzá gyönyörű képviselőjét – ezt a témát nem is feszegetjük tovább. – Potter előrenyújtotta a kezét. – Kezedben az életünk. Láncolj meg, de csak engem, vállalom a barátaim helyett is. – Félrehajtotta a fejét, s bevetette a kegyelmezz-igazából-jókisfiú-vagyok-és-többet-nem-csinálok-ilyet pillantását.

Lilyt megdöbbentették a szavai. A barátai helyett is? A lány érezte, hogy könnyfátyol lepi el a szemét, ezért gyorsan elfordult, mint aki ellenőrzi, kóborolnak-e még a folyosón. Zavarát leplezve így szólt:

- Indulás – előttem!

Potter gyorsan belebújt a pólójába, majd a Tekergők egymás mellé állva elindultak a „Végzet” felé. Lily akaratlanul is elmosolyodott, de a mosoly rögtön lehervadt az arcáról, ahogy eszébe jutott, mit tervez. Megrázta magát. Nem. Ez most nem érdekes. Csak érjenek oda…

×××

- Ebből nem tudunk kimászni – tátogta James a barátainak, mutogatva hozzá.

- Rájöttünk, Ágas. Vagy szépen letámadjuk Evanst, vagy…

- Abbahagyod a taktikázást.

- Evans, a frászt hozod rám! – fordult hátra Sirius.

- Ne nyávogj, Black.

- Ne nyávogjak? – hökkent meg a fiú.

- Pontosan. Ne nyávogj. Felvered az egész kastélyt. Egyébként, ha nem vettétek volna észre, megérkeztünk. – Evans kikerülte a fiúkat, s háromszor koppintott McGalagony irodájának fekete ajtaján.

- De savanyú a kisassz… - Sirius mondatát McGalagony feltűnése szakította félbe.

- Miss Evans? Hát megvannak? – A professzor elmosolyodott. – Fáradjanak beljebb.

- Mi folyik itt? Ekkora nagy csoda, hogy Evans elkapott minket? – Erre a gondolatra James elvigyorodott, de ahogy ránézett a prefektus-házvezetőnő dühös-elégedett párosára, jókedve elpárolgott.

- Mesélje el kérem, Miss Evans, hogy akadt rá a jómadarakra?

- Örömmel. Szerény véleményem szerint a Tekergők ideje leáldozóban van. – Micsoda?! – Emlékszik, tanárnő, mennyire kiborított, hogy egyszer sem tudtunk semmit rájuk bizonyítani? Személyes sértésnek vettem. – Tényleg? – Ők is csak emberek! S, mint minden ember,  hibázhatnak. Mivel tökéletes ember nem létezik – bár ők azt hitték, ezen felül állnak – hibáztak. Épp Frics-ellenes korszakukat élték, illetve élik – amiből megjegyzem, szerintem soha nem fognak kinőni. Elsuttogott beszélgetéseikből kihallottam a „macska” – melléknevet inkább nem neveznék meg – és „seprűk” szavakat. Mr Frics szertára, ahol a takarításhoz szükséges eszközöket tartja, az ötödik emeleten található. Éjjel tizenegykor felkeltem, és reménykedtem Fortuna kegyeiben. A szerencse az én oldalamra pártolt. Mint említettem, a Tekergők csillaga hanyatlik. Ezt bizonyította a hangtompító-bűbáj hiánya, melyet elfelejtettek alkalmazni, miközben a Mrs Norris számára készítendő akadálypályán ügyködtek. Szándékukban állt megbűvölni Mr Frics törött seprűit, hogy azok Mrs Norrist üldözzék, s ha a szegény állat egy páncél mögött keresett volna menedéket, az ott lapuló következő „üldöző” nem hagyta volna pihenni. A folytatás ismertetésétől eltekintenék.

- Köszönöm, Miss Evans. Harmic pont a Griffendélnek. Most már csak a pontlevonás és a büntetőmunka van hátra…

- Ha megengedi, tanárnő, lenne egy javaslatom. – Nem igaz, mi jöhet még?

- Igen?

- Sokat gondolkodtam, mi lenne számukra a legmegfelelőbb és egyben legcélravezetőbb. Ha rájuk bízzuk a gyengélkedő, esetleg a Trófeaterem felsikálását, nem jutunk egyről a kettőre. Rendben, megcsinálják, ám utána ugyanúgy folytatják a csínytevést, mintha mi sem történt volna. Nem. Ennél hatékonyabb módszerre van szükségünk. Meg kell ígérniük – mondta, egyenesen James szemébe nézve -, hogy ettől a perctől kezdve jók lesznek – kicsapatás ellenében!

- Hogy mi?!