|
Kilencedik fejezet ~
2008.10.14. 19:01
A buli reggele és az első kviddics-meccs!:) Jó olvasást!
A lányok szobájában nagy volt a felfordulás, mindenki ideges, és izgatott is volt egyben. Még csak fél hét volt, és ráadásul szombat, mikor ritka a korán kelő diák. Ők mégis ébren voltak egy órája, nem tudtak aludni, és még gyomor problémákkal is küszködtek néhányan. Emily is velük volt, hiszen előző éjszaka ismét nagy traccspartit tartottak, mivel az első meccsük előestéjén nem tudtak elaludni időben. A dolognak az lett a vége, hogy lassan mindenki elszundított, köztük Emily is, így nem ment vissza saját szobájába, hanem barátnőivel maradt.
Az eltelt egy hónapban sok minden történt, de nem volt minden olyan izgalmas, hogy említésre méltónak lehessen nevezni. De mivel nem ballada szól a lányokról, itt nem érvényes a balladai homály tényezője, a történet szempontjából fontos dolgokat mindenki megtudja.
A buli utáni reggelen a lányok meglepetten vették tudomásul, hogy nem saját ágyaikban fekszenek, hanem egy teljesen ismeretlen helyen, és nem voltak egyedül…
- Áááááá! – fejezték ki a véleményüket egyhangúlag. Mire a szoba összes lakója felébredt. A dupla-trió tagjainak kezdett leesni, hogy hol vannak, és kikkel. Éjszaka egy kicsivel többet ittak a kelleténél, és nem voltak képesek felkászálódni a hálókörletükbe, ezért a Tekergők előszeretettel invitálták meg őket saját lakosztályukba.
- Ti! Ti… Kilövöm a szemeteket, és a… - kezdte Ruby, ám barátnői elhallgattatták, hiszen ők tudták, hogy a fiúk csak jó szándékból hozták őket magukkal. Az ágyaikat átadva a hat lánynak, ők a földre feküdtek, és egy cseppet sem tűntek kipihentnek.
- Akkor mi most… megyünk! – jelentette ki Bonnie, majd a többiekkel együtt kivonult a szobából, és felbaktatott az ADERASZ-ba. Itt megbeszélték az éjszaka történéseit, melyek nagyrészt a különböző vodkák, pálinkák mérlegeléséről szólt, ugyanis többre nem igazán emlékeztek. Egyetlen részlet volt az, amely érdekesnek volt mondható, méghozzá a sötét tánc.
- Képzeljétek! – kezdte Bonnie csillogó szemekkel. – Sirius engem kért fel táncolni!
- De jó neked! - vigyorogtak barátnői.
- Én Reggel táncoltam egyet, de szerintem csak azért kért fel, mert senki más nem volt a közelben… - mosolyodott el Suzy.
- Én Jamesszel táncoltam! – vigyorodott el Natalye.
- Jess, te Remusszal, ugye? – kérdezte Bonnie.
- Nem, ő nem táncolt… - sóhajtott csalódottan a lány. – Valami ismeretlen hatodéves fiú kért fel, és mivel úgyse volt párom, igent mondtam neki.
- Dory, te kivel szűrted össze a levet?
- Nekem csak Peter jutott! – csóválta meg a fejét Dorothy, mire mindenki nevetni kezdett.
- De legalább élőben helyes – szögezte le Suzy.
- Ruby, és te kit választottál végül is? – kérdezte Lye.
- Hogy érted, hogy választott? – érdeklődött Jess, majd kérdő pillantásokat küldött barátnői felé, akik csak mosolyogtak.
- Rubyt vagy öt fiú felkérte, legalábbis akiket én láttam – magyarázta Lye.
- De téged is hárman hívtak! – érvelt Ruby. – James csak a negyedik volt!
- Jó, rendben, ez igaz. De te kivel mentél?
- Senkivel. Nem táncoltam – vonta meg a vállát a lány, mire a többiek nagyot néztek. Nem hitték volna, hogy akad köztük olyan, aki nem táncol egy ilyen eseményen.
- Miért nem? Egyik se volt helyes?
- De igen – vetette ellen Ruby. A többiek nem igazán foglalkoztak a dologgal, megszokták már, hogy az ilyen dolgokat jobb nem bolygatni, a lány logikáját még ők sem tudják mindig megérteni. Több szó nem esett köztük a bálról, inkább kialudták magukat.
A többi fontos dologról csak annyit, hogy a lányoknak akadtak szerelmi problémáik, amelyeket igazából nem mutattak ki olyan mélyen, amilyennek valójában érezték. Természetesen ezek is csak olyan szintűek voltak, hogy nem vallották be senkinek az érzéseiket, így esélyük sem volt megtudni, szerelmük vajon viszonzásra lel-e valaha… Jess volt az egyetlen, aki elmondta barátnőinek, mit érez Remusszal kapcsolatban, de csak azért, mert kissé idegesítőnek találta a fiú viselkedését, és ezt el kellett valakinek panaszolnia.
- Hiába közelednék felé akár csak barátként is, ő rögtön elhúzódik! Mintha csak rá akarnék mászni! – füstölgött a lány.
Emellett Suzyban is érlelődött valami, amit a többieknek ugyan nem mondott el, a dupla-trió sejtette, hogy készül valami közte, és az ifjabb Black fiú között.
- Persze lehet, hogy csak egy szép barátság kezdete ez – szögezte le Dory.
- De az sem kizárt, hogy valami komolyabb szálról van szó…
A többiek nem mutattak a külvilág felé jeleket, így nem lehetett tudni róluk, van-e valaki, akiről éjszaka álmaikat szövögetik.
Egyedül abban voltak biztosak, hogy Dorothy Moseley nem ér rá a fiúkkal foglalkozni. Ugyanis a lány napi rendszerességgel fárasztotta le társait a kviddics edzések segítségével, melyek a meccs közeledtével jóval keményebbnek tűntek, holott kapitányuk váltig állította, hogy ugyanannyit követel tőlük, mint egy hónappal azelőtt. A tanulás remekül ment mindenkinek, előrehaladtak minden tantárgyból, ugyanis ők a gyorsabb tempóhoz szoktak hozzá. Talán emiatt nem lehetett őket tanuláson kapni soha, és ezért voltak mégis minden tantárgyból kiválóra minősítve.
Hónapjuk úgymond egyhangúan, unalmasan teltek. Egészen a szombati meccs reggeléig…
Mire a lányok képesek voltak megnyugodni, a dolgok odáig fajultak, hogy éppen késésben voltak a saját meccsükről. Gyorsan leszaladtak a Nagyterembe, hogy magukhoz vegyenek egy kis harapnivalót, és máris az öltöző irányába suhantak. Mikor megérkeztek, a másik szobából már hallatszott az ellenfél csapatkapitányának hangja, aki éppen az utolsó instrukciókat magyarázta a csapatának.
- Szegény szerencsétlenek! Még most is szónoklatot kell hallgatniuk…
- Ki az a marha, aki ennyit tud beszélni? Minek gyötri még a társait? – csóválta meg a fejét Dory, mire a lányok fellélegeztek. Boldogok voltak, hogy barátnőjük nem zúdít rájuk olyan beszédtömeget, mint ahogyan azt a Harry Potter könyvekben Oliver Wood tette.
Hamarosan kiléptek a pályára, ahol még csak a játékvezetőnő állt, a konkurencia hiányzott. Fél perc múlva aztán megjelent a többi játékos is, méghozzá piros talárban. A dupla-trió és Emily csak ekkor döbbent rá, hogy nem is tudták, kik ellen kell kiállniuk. Ez valahogy nem tűnt fontosnak, egészen eddig…
- De nem állhatunk ki a saját házunk ellen! – fakadt ki Natalye.
- Szeretném emlékeztetni Miss Vita, hogy maguk nem a Griffendél második csapata, hanem az iskola ötödik, a többitől teljesen független alakulata! – javította ki a játékvezetőnő a lányt. – Csapatkapitányok, kérem fogjanak kezet!
Ekkor előállt egy szőkésbarna hajú, kék szemű fiú, a lányok csak látásból ismerték, hatodéves volt. Odasétált a Madamhoz, majd Dory is követte a példáját, és elfogadta a feléje nyújtott kezet. A fiú elmosolyodott, és gyengéden megszorította a lány kezét.
- William Hestings – mondta. – Sok szerencsét!
- Dorothy Moseley – hangzott a viszonzás. – Neked is sok sikert!
- Felrepült a kvaff! – kiáltott a kommentátor. – A cikesz is a levegőt szeli, és… Hopp, már el is tűnt! De a gurkók nem ilyen könnyedek, azokkal vigyázzatok lányok!
A labdákkal egy időben a játékosok is felröppentek a magasba, mindenki elfoglalta a helyét. Jess a karikákat helyezte védelme alá, Suzy és Ruby pedig a csapat többi tagját. A kvaff első birtokosa Emily lett, majd tovább passzolta Bonnienak, akit azonban elleptek az ellenfél hajtói, és sikerült kitépniük a kezéből a labdát.
- Mi? Még mit nem! – háborodott fel Ruby, majd kergetni kezdte az egyik gurkót, és sikeresen be is érte. Egy szép nagyot beleütött, és az irányt váltva eltalálta az egyik hajtót.
- Hűha! Griffendélesek, ne becsüljétek alul ezeket a lányokat! Mi? Máris Tíz-nulla a lányok javára! Talán már nem sokáig, William Hestings ugyanis megszerezte a kvaffot… De Dorothy Moseley cselez, passzol Bonnie Taylornak, aki szerez egy újabb gólt! Eközben Suzy Shinner egy gurkót küldött a Griffendél egyik hajtója felé. Nem lazulnak a lányok az biztos! Jess Mastriani remekül védett, Hestings pedig dúl-fúl, amiért nem sikerült gólt szereznie.
A meccs sokáig csak a hajtók, terelők, és őrzők játékából állt, a fogók nem igazán vettek részt benne. Az állás 80:80 volt, tehát döntetlen. Ekkor azonban Natalye megpillantotta az aranygolyót, és a nyomába eredt. James Potter sem volt rest, és elindult abba az irány, amerre a lány, csak pont a másik oldalról.
Ugyanolyan messze voltak a cikesztől, a távolság pedig egyre csak fogyott köztük. Egyszer csak megfogták. Teljesen egyszerre, a kezeik összeértek, tenyereik egymáshoz simultak. Ez a másodperc olyan volt számukra, mintha megállt volna az idő, és minden körülöttük. Csak távoli zajként hallották a kommentátor hangját:
- EZ HIHETETLEN! A KÉT FOGÓ EGYSZERRE ÉRINTETTE MEG A CIKESZT, ÉS ÍGY DÖNTETLEN! AZ ÉVSZÁZAD ELSŐ OLYAN MECCSE, AHOL EGYSZERRE KÉT CSAPAT NYERT!
Dory vidáman ereszkedett le a földre, és nagyon büszke volt barátnőire, és végtelenül örült a győzelemnek, még akkor is, ha nem tudták bebizonyítani, hogy ők a jobbak. Ekkor odalépett mellé a Griffendél csapatkapitánya, aki egy kissé letörtnek látszott.
- Gratulálok – mondta a fiú.
- Én is neked, szépen játszottál!
- Te is. Hol ta… - kezdte a kérdést a fiú, de ekkor öt lány szaladt köréjük, és elvonszolták csapatkapitányukat. Ujjongtak, és boldogok voltak, hogy sikerült jó eredményt elérniük. Egyedül Natalye nem csatlakozott hozzájuk, ő még mindig a kezében ficánkoló labdát nézte, és elgondolkodott azon a furcsa érzésen, mely a gyomrában kavargott azóta, mióta megérintette James Potter kezét. A lelátók kezdtek kiürülni, mikor egy fekete hajú, szemüveges fiú lépett oda hozzá.
- Nincs kedved sétálni egyet a roxforti birtokon?
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
