Hogyan írjuk be magunkat a Roxfort történetébe?

Másnap mindenki elismerő pillantásokat vetett a hat leányzóra, akik ezeket büszkén zsebelték be, és vígan sütkéreztek dicsőségük fényében. Reggeli közben néhányan még gratulálni is odamentek hozzájuk…

- Hallottam a tegnapi produkciótokról, és eszméletlen jó lehetett! – ámuldozott egy fekete hajú fiú, aki a Mardekár címerét viselte ugyan, de nagyon szimpatikusnak látszott.

- Reg, menj vissza a saját asztalodhoz, elvégre ott a helyed! – tolta el durcásan a fiút Sirius, a lányok nem kis felháborodására.

- Sirius! Hagyd már szegényt! – szólt rá Suzy felcsóválva. – Gyere, ülj csak le közénk! Mi a neved?

- Regulus Black, de inkább csak Reg – mosolyodott el a fiú, aki így igazán hasonlított Siriusra, csak kissé szolidabbnak látszott. Mikor Reg észlelte, hogy a lányok őt, és griffendéles osztálytársukat méregetik, elvigyorodott. – Ja igen, ő itt az én lökött bátyám, de szerintem ismerik, amilyen egoista, máris bevágódott nálatok…

- Nem vagyok egoista! – csattant fel az említett, de ezzel csak azt érte el, hogy mindenki jót nevetett rajta.

- Ne aggódj, mi így is szeretünk! – nyugtatta meg Bonnie, majd Dory, hogy megerősítse barátnője szavait, kedvesen megveregette a fiú vállát.

- De én nem is vagyok beképelt! Én csupán azt akarom, hogy mindenki ismerjen! Mert ha engem nem ismernek, akkor nem tudják ki vagyok, ha találkozunk a folyosón! Én szeretek mindenkivel jóban lenni! Én még Pipogyuszt se bántom. Már rég kibékült velem!

- Íme a Siriuscentrikus világkép… - csóválta meg a fejét Ruby, majd visszafordult a reggelijéhez.

- A micsoda?! – néztek rá a többiek értetlenkedve, mire a lány szemforgatva, ámde mosolygós arccal válaszra nyitotta a száját, de valaki megelőzte…

- Ptolemaiosz, ókori csillagász kijelentette, hogy a Föld a világmindenség középpontja, ezt hívták geocentrikus, azaz Földközpontú világnézetnek. Később Kepler volt az, aki rájött arra, hogy ez az eszme téves, és kimondta, hogy a Föld kering a Nap körül, vagyis eleve nem lehet a Föld az univerzum középpontja. Ezt heliocentrikus, azaz Napközpontú világnézetnek nevezzük. Igaz, hogy Keplernek vissza kellett vonnia a tanait, de már tudjuk, hogy igaza volt. – Emily olyan szépen, hiba nélkül magyarázta el a szakszavakkal teli szöveget angolul, mintha nem is magyar lett volna. Vett egy nagy levegőt, és folytatta. – Mivel a centrikus szó a latin…

- Hé-hé-hé, állj! –emelte fel két kezét Sirius. – De mi köze ennek ahhoz?

- Épp most próbáltam elmondani, hogy a latin eredetű centrikus szó központot jelent, Ruby azt mondta, hogy Siriuscentrikus, ezzel azt akarta érzékeltetni, hogy Sirius a világközéppontja…

- Tényleg? – hökkent meg a fiú, és elkerekedett szemei is arról árulkodtak, hogy nem csak színleli a bugyutaságot.

- Lányok, azt hiszem, tévedtek – jelentette ki James, majd vigyorogva folytatta. – Ha valóban ő lenne a világmindenség középpontja, akkor mindent maga köré vonzana…

Mindenki nevetett a viccen, de az ifjú Potter hamar témát váltott, méghozzá olyan dologra terelte a szót, ami egyrészt érdekesebb, másrészt fontosabb volt:

- Ma következik a második feladatotok.

- De Emily miért ússza meg? – kérdezte Jess.

- Mert Emily nem akar az olyanok közé tartozni, mint Potter meg a bandája! – válaszolt Lily, akiről eddig senki nem vette észre, hogy a közelben tartózkodik. Nem is maradt sokáig, hamar magával rángatta magyar barátnőjét, így a próba részleteit már csak a dupla-trió hallhatta.

- Ma mindannyian be kell, hogy kerüljetek a Roxfort történelmébe! – jelentette ki Sirius.

- Tennetek kell valami különlegeset! – magyarázta Remus.

- De nem együtt, hanem külön kell, hogy dolgozzatok – kötötte ki Peter.

- De egyedül hogyan érjünk el bármit is? – kérdezte Suzy.

- Az már a ti dolgotok – vigyorodott el James, miközben szeme ott ragadtak egy pillanatra az egyik lányon, ám mikor észrevette feledékenységét, folytatta. – Éjfélig kell befejeznetek, tizenegy negyvenötkor találkozunk a klubhelyiségben.

A tanórák lassan teltek, és unalmasan. Már mindent tudtak, amit az angol mágusok tanulnak, de mégsem beszélgettek órán, mert tisztelték az összes tanárt, és tudták, hogy zajongással csak zavarnák az órát. Helyette mindannyian egy-egy pergamenre jegyzeteltek, felírták a hőstettek lehetőségeit. Mindenki gondolkozott, de még csak Natalye és Bonnie jutottak biztos (legkevésbé bizonytalan) döntésre. Mikor kicsengettek, mindenki elvonult, hogy teljesíthesse kötelességét…

Bonnie elvonult az alagsorba, halkan és óvatosan, nem akarta, hogy bárki meglássa. Miközben keresztülosont a kihalt folyosón, azon agyalt, vajon jó ötlet-e az, amit tervez. Arra jutott, hogy nem, borzalmas rossz ötlet, de nincs jobb, úgyhogy megcsinálja.

Bement Lumpsluck professzor saját hozzávalóit tároló gardróbjába, hogy azokat alaposan megdézsmálja…

Miután megszerzett mindent, amire szüksége volt, majd bevette magát az üres bájitaltan terembe, és elcsent két üstöt, majd a hozzátartozó kellékeket. Elindult a második emeletre, ahol tudta, hogy zavartalanul dolgozhat, hiszen a könyvekben is csak Hisztis Myrtle kotyogott bele a munkálatokba. Mind a két üstben bájital forrt, de az egyik bugyi rózsaszín, a másik égszínkék főzetet foglalt magába…

Fél órával később az iskola összes fala rózsaszín és hupikék színekben pompázott. Bonnie Taylor ugyanis remek matematikai érzékkel rendelkezett, és ennek köszönhetően sikeresen kiszámította, hogy melyik májdarabból melyiket kell használnia ahhoz, hogy a falakat befesthesse. Dumbledore professzor vidáman jelentette ki, hogy a nap színessé változtatásáért a lány történelmi pillanatot szerzett az iskolának, amire mindenki emlékezni fog még nagyon sokáig…

Lye kihasználta barátnője sikeres festészeti alkotását, és úgy döntött, hogy ő is a kreativitását kamatoztatja a történelembe kerülés érdekében. Keresett egy üres folyosót, és miután megbizonyosodott arról, hogy teljesen egyedül van, előkapott a táskájából egy vastag alkoholos filcre emlékeztető íróeszközt, és nekilátott írni a rózsaszín falra.

Én, Natalye Vita, ezennel bemutatkozom nektek!

Egy tizenöt éves magyar lány vagyok, aki igazán jólelkű és ragaszkodó…

- A fene, ez így nem jó, túl rámenős, talán még beképzelt is… - csóválta meg a fejét, majd elővette pálcáját, s annak segítségével letörölte a kék betűket, majd ismét írni kezdett, ezúttal élénk piros színnel.

Hali! Én Lye vagyok, és ti?

Gondoltam, bemutatkozom, ha már erre járok! Natalye Vita vagyok, titeket hogy hívnak?

- Nem. – Lye egy határozott intéssel ezt is eltűntette. – Nem lehetek ilyen visszakérdezős!

Eltelt egy óra, és Natalye éppen a kétszázhuszonharmadik variációján dolgozott (Natalye Vita született…), mikor McGalagony professzor sápítozva előlépett az egyik tanteremből.

- De Miss Vita! Mégis mit jelentsen ez?!

- Tanárnő, én csak a valaha volt legtöbb diáknak bemutatkozó tanuló szerettem volna lenni!

- Ahogy elnézem magát, inkább a leghatározatlanabb diák címét érné el! Már legalább ötvenhétszer újrakezdte!

- Nem igaz! – vitatkozott a lány. – Nem vagyok döntésképtelen, csak nem adok ki hanyag munkát a kezemből!

- Komolyan mondom, maga a Roxfort valaha élt legmaximalistább tanulója! – csóválta meg a fejét a professzor, majd magára hagyta az örömtől kipirosodott arcú lányt, aki vidáman leírta a végleges szöveget.

Szia mindenki!

Natalye Vita vagyok, és mint kiderült én vagyok a Roxfort történetében a legmaximalistább lány! Csak ennyit akartam, sziasztok!

Eközben Suzy egyedül rótta a folyosókat, és lázasan töprengett azon, mivel érdemelje ki a történelmi személyiség címet.

- Mi lenne, ha én főznék vacsorát az egész sulinak? – gondolkodott hangosan. – Akkor biztosan bevennének a történelembe! De a manók nem engednék… Esetleg ha megnöveszteném a hajamat huszonnégy méter hosszúra? Nem, az nem érdekelne senkit…

- Segítség! – hallatszott egy fiú kiáltása a sarok túloldaláról. Suzy gondolkodás nélkül leskelődni kezdett. Egy fekete hajú nő és Regulus veszekedtek, de nem éppen baráti kapcsolatnak nézhettek elébe.

- Nem léphetsz ki!

- Be se léptem! – csattant fel a fiú. – És ne számíts rá, hogy valaha meg is teszem!

- De igenis belépsz! – visította a nő.

- Bella, attól még, hogy te ezt akarod, én nem leszek az Ő talpnyalója! Nekem is van életem, és nem szólhatsz bele se te, se mások! Látom már, hogy Siriusnak volt igaza, ő már régen megmondta, hogy ti csak bajt hoztok a fejemre! Nem fogok szolgálni egy aranyvérmániás őrültet! 

- Hogy merészeled sértegetni Őt?! Crucio! Most majd megtanulod, hogy a Sötét Nagyurat tisztelni kell! Crucio! Szenvedj! Crucio! Crucio!

Regulus felnyögött, és vonaglani kezdett a földön. Suzyban megfagyott a vér. „Ez a nő azt akarja, hogy Reg halálfaló legyen! De ő nem akar engedelmeskedni neki, ezért most kínozzák! Segítséget kell hívnom! Tudom már, egy nonverbális varázslattal patrónust küldök Dumbledore-nak! Kész, elküldtem, de… Mi van, ha nem ér ide időben?

- Hagyja békén! – kiáltott fel Suzy, mikor már nem bírta nézni a fiú szenvedését.

- Ki van ott? – hökkent meg a nő, mivel nem látta a lányt, aki ekkor azonban előlépett rejtekéből, hogy szembenézzen a halálfalóval.

- Suzy Shinner – válaszolt a lány kimérten, majd odaszaladt az alig lélegző, alélt mardekároshoz, hogy megbizonyosodjon annak állapota felől.

- Vagy úgy – horkantott fel a legkevésbé sem nőiesen Bellatrix. – Megtudhatnám, hogy miért véded az unokaöcsémet, ha egyszer egy felfuvalkodott griffendéles vagy, semmi más?

- Azért, mert a Roxfort falain kívül nem számít, hogy kit melyik házba osztott a süveg! Odakinn mind ugyanolyanok vagyunk, és mind egy oldalon állunk, és az nem a tiéd!

- Tűzről pattant kislány vagy, nem mondom. De igencsak szeleburdi vagy, és eltúlzol dolgokat, olyanokat sorolsz magad mellé, akikről nem tudsz semmit.

- Ezzel mire célzol? – kerekedett el Suzy szeme.

- Bizony, bizony, a kis Regulus Black is halálfaló!

- Nem, az nem lehet! – kiáltott fel a lány. – Hiszen azt mondta, hogy nem áll be közétek!

- Ő sem tudja, hogy mit akar. A Sötét Nagyúr mellett végzi majd…

- Nem igaz! Ő jó ember! – védte a fiút Suzy, aki nem tudta elképzelni, hogy a reggel megismert vidám Reg átálljon a sötét oldalra. Bízott az ő Luke-jában.

- Bizony, Miss Shinner remekül fogalmazott – bólogatott Dumbledore, aki ekkor sietett a helyszínre. – És most kérem Mrs. Lestrange, hagyja el az iskolát, és többet ne kínozzon gyerekeket, különben kénytelen leszek megüzenni a főnökének, hogy lebuktatja őt!

A nő öklét rázva elszaladt, míg az igazgató kedves mosollyal az arcán megindult az ájult Regulus és a rémült Suzy kettőse felé.

- Miss Shinner, Suzy, igazán büszke vagyok rád! Még egy diákunk se mert szembeszállni egy halálfalóval, főleg nem egy másik házból való diáktársáért! Ez egy történelmi pillanat, ifjú hölgy! – Dumbledore kacsintott, majd ránézett Regulusra. A fiú lassan kinyitotta szemeit, és körbenézett.

- Mi történt?

- Mr. Black, az unokanővére megkínozta magát. De amint azt hallottam, maga egy mardekárostól nem várt módon kezelte a helyzetet. Maga nem úgy gondolja, hogy ideje lenne felülvizsgálni a négy évvel ezelőtti döntést?

- De igen, professzor – sütötte le a szemét Reg, mire az igazgató felsegítette, és elindult vele az irodája irányába.

- Köszönöm – motyogta a fiú Suzyra nézve, majd eltűntek a sarkon…

Jess a könyvtárban kereste a megoldást, de nem talált semmi olyat, ami segíthetne neki. Nagyon belemerült azonban egy olasz regénybe, melynek hősnője éppen egy hátborzongató kastély könyvtárába menekült be a vihar elől, és éppen ekkor csap le rá a vámpír…

- Áááááááááááááááááá! – sikított Jess egy óriásit, mikor valaki éppen akkor érintette meg a vállát.

- Csak én vagyok! – szólt Remus ijedten.

- Vámpír, nem vámpír, de legalább vérfarkas… - motyogta a lány, mikor észrevette, hogy nem volt oka aggodalomra. Ettől a mondattól azonban a fiú még sápadtabb lett, mint eddig.

- Te-te-te… te tudsz arról, hogy…

Jess egy pillanat alatt felmérte a helyzetet, majd elmosolyodott.

- Persze, mindannyian tudjuk, azaz nem tudom, Emily tud-e róla, de mi hatan igen.

- Jó ég, most nagyon hülyén érzem magam… - ült le a fiú. Jess kedvesen rámosolygott, és éppen megszólalni készült, mikor Madam Cvikker eléje állott.

- Még soha, pályafutásom során egyszer sem találkoztam ilyen neveletlen lánnyal! Ekkorát visítani egy könyvtárban! Ilyen még senki nem merészelt! – a nő mérgesen ellépkedett, de fenyegetően pillantott vissza a lányra minden második percben. Az viszont nagyon boldog volt, hiszen beírta magát a Roxfort (de legalábbis a könyvtár) történetébe. Mikor alább hagyott az örömkitörése, pillantása Remusra esett.

- Figyelj, nincs okod arra, hogy kellemetlenül érezd magad!

- De van, igenis van! Úgy csinálok, mintha normális ember lennék, de kinek játszom magam? És egyáltalán minek?

- Hiszen te egy normális ember vagy! – csattant fel Jess. – És nem kell játszanod magad, az ember élete nem színdarab, hogy játszani kelljen benni!

- Te úgy gondolod, hogy úgy kellene csinálnom, mintha én is olyan lennék, mint mindenki más?

- Olyan vagy, mint mindenki más, csak más az egyéniséged! A stílusunk, egyéniségünk különbözetet meg bennünket egymástól – mondta a lány, immár csak szolidan mosolyogva, mégis ezzel érte el a legnagyobb hatást. Remus belenézett a szemeibe, és valahogy lehiggadt.

- Igazad van. De nehéz elfogadnom a dolgot, már évek óta próbálok hinni magamban, de nem sikerül.

- Sikerülni fog, hidd el! Én se tudtam, hogyan oldom meg a feladatot, de hittem, hogy sikerülni fog, és lám! Jöttél te, és sikerült!

- Nekem köszönheted! – vigyorodott el a fiú.

- Igen, cserébe majd én is segítek neked, rendben?

- Igen, és köszönöm.

Dory, mivel nem találta barátnőit, és ötlete se volt, mihez kezdjen, úgy döntött, hogy megkérdezi Dumbledore professzortól, hogy van-e lehetőségük kviddicsezni.

A tanáriban McGalagony professzor tartózkodott egyedül, és ő is valami grafitikről mormogott, s mikor a lány megkérdezte, hogy van az igazgató, csak ezt a választ kapta:

- … és ott balra, majd ott egy kőszörny. Ne feledje: Magyar menydörgő!

A lány követte az utasításokat, és elérkezett a kőszoborhoz. Azonban fogalma sem volt, hogyan nyitja majd ki az „ajtót”, vagy hol van a bejárat.

- Na köszi, nyanya… Inkább mondtad volna meg, hogyan lehet bejutni ide! Magyar menydörgő, minek mondta ezt a hülyeséget?!

Ebben a pillanatban feltárult kőszobor, és egy csigalépcső jelent meg mögötte.

- Ó, a fene… El is felejtettem, hogy a könyvben is így van!

Mikor a lépcső tetejéhez ért, kopogás nélkül belépett, ahol furcsa jelenet tárult a szeme elé. Egy diák ült a háromlábú széken, fején a Teszlek Süveggel, vele szemben pedig Dumbledore professzor ült, ujjai hegyét egymásnak támasztotta, és íróasztala mögül figyelte az eseményeket. Ezek meglehetősen gyorsan peregtek, ugyanis pont abban a pillanatban harsogta a GRIFFENDÉL szót a Süveg, mikor a lány berontott.

- Reg? – döbbent le az érkező.

- Dory? – kérdezett vissza az utánozhatatlan (vagyis eredeti) Regulus (immár griffendéles) Black.

- Mr. Black! Vigye el ezt McGalagony professzornak, ezt Lumpsluck professzornak, maga pedig pakoljon, és vacsora után csatlakozzon a bátyjához! Miss Moseley, kedves Dorothy, állok rendelkezésére!

Mikor Reg elhagyta a szobát, Dory lehuppant egy székre, és érdeklődve megkérdezte:

- Reg mostantól griffendéles?

- Igen, úgy hiszem.

- Ezt meg lehet csinálni? – hüledezett a lány.

- Minden igazgató megteheti egyszer pályafutása alatt.

- Szóval ezért kellett Harrynek a Griffendélben maradnia… - motyogta a lány.

- Tessék?

- Semmit nem mondtam!

- Rendben, miben segíthetek?

- Professzor, szeretnénk kviddicsezni a barátnőimmel, de a ház csapatában nincs helyünk…

- Attól tartok akkor csak egy megoldás van a problémára.

- Micsoda?

- Alakítanotok kell egy új csapatot!

- És azt szabad? Lehet?

- Mivel ti újak vagytok, ez egyszer megengedem. De csak egy feltétellel!

- Hallgatom!

- Emily White-ot sem hagyjátok ki a dologból!

- Rendben, őt is bevesszük!

- Gratulálok! Te vagy a Roxfortban az első, aki megalakított egy ötödik kviddics csapatot…    

Tizenegy óra negyvenöt perckor megjelent a klubhelységben a dupla-trió (akik a délután folyamán  nem találkoztak egyszer sem), és a Tekergők is megérkeztek. Negyed órán keresztül csak hallgattak, mikorra az óra elütötte az éjfélt, mindenki eltűnt már rajtuk, és Reguluson kívül, így James elkezdte beszédét.

- Letelt az időtök! Halljam, ki hogyan írta be magát a Roxfort történelmébe!

- Bonnie, kedves! Mondd te elsőnek! – szólította fel Sirius a lányt.

- Én voltam az első, aki színes falakat varázsoltam az iskolának, még ha csak egy napra is!

- Helyes! – ítélte Peter.

- Jess!

- Én nagyobban sikítottam a könyvtárban, mint bárki más előttem!

- És ezt hogyan bizonyítod? – kérdezte felhúzott szemöldökkel James.

- Ő sehogy – előzte meg a lányt Remus –, de én igen! Ott voltam, hallottam, amit Madam Cvikker mondott a történelmi sikolyról.

- Natalye! – szólította a következőt ezúttal James.

- McGalagony szerint én vagyok a Roxfort valaha volt legmaximalistább diákja!

- Rendben, akkor a kö…

- Hé, Ágas! Őt miért nem kérdőjelezed meg? – háborodott fel Sirius.

- Mert én igazat mondok, Sziró-miró, csak azért! – kacsintott Jamesre Lye, nem törődve Sirius megrökönyödött, és döbbent arckifejezésére.

- Suzy! – jelentette ki Peter.

- Én voltam az első, aki kiállt egy más házhoz tartozó diákért egy halálfalóval szemben!

- És ezt ho…– kezdte Sirius, de az öccse félbeszakította.

- Ott voltam! Engem védett meg Bellától…

- Jó, elfogadjuk! – pipálta ki a lányt Remus.

- Dory! – szólította Sirius a lányt.

- Én vagyok az első csapatkapitánya az iskola ötödik kviddics csapatának, mely a dupla-triónkat, és Emilyt foglalja magába!

Erre a hat lány ovációban tört ki, és vagy egy percig visongtak, amikor is James megelégelte a dolgot, és rájuk szólt.

- Ruby, te jössz!

A lány nem mondott semmit, csak felszaladt a hálószobájukba, magukra hagyva a döbbent fiúkat és lányokat.

- Nem sikerült neki? – kérdezte aggódva Bonnie.

- Az nem lehet, Ruby biztosan kitalált valamit! – próbálta nyugtatni a kedélyeket Jess.

Mielőtt akármit mondtattak volna, a lány visszatért közéjük, kezében egy vaskos könyvet tartott, majd kinyitotta azt, és a többiek orra alá nyomta.

Az első oldalon ez állt:

Ruby Lightning

A Roxfort története