Üdvözlünk, Roxfort!

A hat magyar leány izgatottan ült be a kiszemelt fiákerbe, nem beszélgettek, csak bámulták a csodaszép kastélyt, a tükörsima tavat, és az erdő varázslatos képét. Az utóbbi fáit a hold fénye kékesre festette, így olyan benyomást keltett, hogy egy mesebeli tündérfészek. Nem tudtak betelni a látvánnyal, és nem tudták elképzelni, hogy valóban itt fognak tanulni, itt fognak új társasági életet kezdeni. Itt, ahol annyi álmodozásuk tárgya, Sirius Black leledzik. Erre a gondolatra mindannyian elmosolyodtak, és így olyan látszatot keltettek, mint egy vagonnyi elmebajos. Csak mosolyogtak a semmibe, és elkalandozott képzeletük valahol messze járt…

- Lányok – szólalt meg Suzy. –, tudjátok, hogy milyen nap a mai?

- Sorsdöntő…

- Izgalmas…

- Rémisztő…

- Hajmeresztő…

- Fontos…

- Igen, én is csak így tudnám megfogalmazni. – helyeselt a lány. – Az is megeshet, hogy nem ugyanabba a házba osztanak be minket… - Ezekre a szavakra nagy kényelmetlenségükre mozgolódni kezdtek. Ez a mondat volt az, amitől a legjobban tartottak. Egyikük sem vágyott különválni barátnőitől. – Ha ez megesne, akkor ígérjük meg, hogy akkor is minden nap találkozunk majd, és nem felejtjük el egymást!

- Egyet értek!

- Én is!

Mindenki egyet értett, mire Natalye kinyújtotta jobb kezét, a többiek rátették a sajátjukat, majd egyszerre, minden megbeszélés nélkül mondani kezdték…

- Megígérem, hogy soha nem felejtem el a barátnőimet, és minden nap találkozom velük, amikor nem akadályozza nyomós indok!

Egy egész perc telt el, mire végre Jess megszólalt:

- Remek, most sokkal jobb…

- Ha-ha, nagyon vicces! – húzta el a száját Bonnie.

- Ezt komolyan mondtam! – vetette ellen Jess.

- Akkor már más a helyzet! – nevetett Dorothy.

- Te Dorothy, hogy fogunk ezentúl hívni? – kérdezte Ruby. – A Dorothy egy kicsit hosszú…

- Dory, úgy mint régen, csak angolosítva…

A lányok tovább már nem beszélgethettek, ugyanis a járművük megállt, és ki kellett szállniuk. Mikor beléptek a hatalmas tölgyfaajtón, egyből egy tanárnő állította meg őket.

- Maguk bizonyára a magyar lányok. Remek… De nem heten vannak?

- De igen. Emily valahol…

- Itt vagyok! – szökkent melléjük a lány a semmiből.

- Remek. A nevem McGalagony Professzor, kérem kövessenek!

A gólyák közé kellett állniuk, mert velük együtt osztották be őket. Mikor nagy sokára kinyílt a Nagyterem ajtaja, és a már látott professzorasszony beinvitálta a gyerekeket.

Ott már várta őket a három lábú szék, és a Teszlek Süveg. A lányok számára ez nem volt újdonság, hiszen az általuk olvasott Harry Potter könyvek is említették.

A süveg, mint minden évben, most is egy dallal köszöntötte az ifjakat, és persze az idősebbeket.

Megkezdődött a beosztás, az elején csak elsősök ültek a süveg alá, ám mikor közeledett az ábécé az L betűhöz, Ruby érezte, hogy a szíve a torkában dobog.

„Már csak egy két betű választ el a sorsomtól, attól, hogy megismerhessem magam, hogy milyen vagyok, hol a helyem. Én leszek hát az első a mi dupla-triónkból, félek, hogy nekem kell megkezdenem a sort, de közben kalandnak tartom. Megmutatom, hogy nem vészes, hogy nem kell aggódni, semmi baj nem lesz! Ha a barátaim látják, hogy én végigcsináltam, akkor ők már nem fognak félni, és akkor én is nyugodt leszek…

- Lightning, Rubina!

Elindulok a szék felé, lassan, de biztosan, ahogyan mindig is szoktam. Mikor lehetőségem van egy pillanatra körbenézni, megteszem, és szembesülök a rengeteg rám szegeződő szempárral. Találkozik a pillantásom az övével is, Sirius rám kacsint, mire az én számon is egy vigyor terül szét. A fejembe húzom az ütött-kopott süveget, majd várakozóra fogom a dolgot.

Már nem félek, úgy vagyok vele, hogy mindegy hova kerülök, ha nem érzem jól magam, akkor egyszerűen kimegyek a birtokról, elhoppanálok a határra, átsétálok, és visszamegyek a Moxfortba.

- No, szóval te magyar vagy… - hallottam egy hangot az anyanyelvemen. Remek, a
Süveg legalább úgy adja elő magát, hogy értem is… - Eszed van, vág, mint a beretva, de nem vagy Hollóhátba illő. Hogy miért? Egyszerű… Szívesebben verekszel, mint magolsz. Szelíd tehát nem vagy. Szorult beléd némi büszkeség, de nem vagy lenéző. Látom én, hogy nem vagy túl tanár, és szabálytisztelő. És nem úgy ülsz itt, mint aki halálra rémült. Tele vagy ellentmondásokkal… De mi a domináns? Hát a bátorság! GRIFFENDÉL!

Húha, ez remek! Akkor most a Tekergők osztálytársa leszek! Csak a többiek is ide kerüljenek! Hajrá lányok, menni fog! Megyek, és foglalok helyet, olyan nincs, hogy csak én kerülök ide. Legalább hat helyet kell találnom...”

„Oldalra néztem. Lye állt mellettem és bátorítóan rám mosolygott, majd megszorította a kezem. Vettem egy mély levegőt. Én leszek a következő. Az egész Roxfort engem fog nézni. Izgultam. Nem vagyok az a beijedős fajta, de most mégis féltem. De mikor megláttam barátnőim mosolygós arcát, rájöttem nincs mitől tartanom. Hisz ők itt vannak, a többiek meg kit érdekelnek?

Amiatt nem izgultam, hogy vajon melyik házba kerülök. A sorban Ruby volt előttem, aki a Griffendél tagja lett. Biztos voltam benne, hogy én is odakerülök. Nem, nem azért, mintha különösen bátor lennék, de tudtam, hogy a mi kis csapatunk egy helyre fog kerülni... Képtelenség, hogy szétválasszanak minket. Na meg Sirius is ott van. Erre a gondolatra egy vigyor szaladt át az arcomon. Hát igen, végül teljesült az álmunk. Itt vagyunk. VELE.

Közben a süveg döntött a névsorban előttem álló, megszeppent kisfiúcska sorsáról, és a Hollóhátba küldte. Eljött a pillanat. Én jövök. Görcsbe rándult a gyomrom, de sikeresen leküzdöttem a rossz érzésem. A többiek bíztató szavakat súgtak a fülembe, miközben McGalagony Professzor a pergamenjét vizsgálta.

- Mastriani, Jessica – jelentette végül. Áh, Jessica... Jól kezdődik ez az év is. Nem szeretem ezt a nevet. Jessica… a plázacica. Jess nem. Jess én vagyok. Eközben elértem a háromlábú széket, és helyet foglaltam. Egy pillanatra megdermesztett a látvány. Több száz kíváncsi és érdeklődő szempár nézett rám. Sok száz ismeretlen arc… Majd megpillantottam a barátnőim arcát, akik mosolyogva figyeltek. Megnyugodtam, és lehunytam a szemem, mikor a professzorasszony rám rakta a kopott, ősrégi Teszlek Süveget.

A semmiből egyszer csak megszólalt egy hang.

- Lám, lám. Még egy magyar leányzó. Azt látom, hogy okos vagy. Könnyen megérted a dolgokat. De a tanulás… úgy látszik nem épp a kedvenced. Pedig ha tanulnál akár kiváló is lehetnél. Mi? Beéred a várakozáson felülivel és az elfogadhatóval is? Látom nem a tanulmányi eredmények számítanak nálad. Nem neked való a Hollóhát…

Aztán lássuk csak, mi van még itt… Hm… a barátaid nagyon fontosak számodra. Bármire képes lennél értük. Ritka manapság az ilyen, jól becsüld meg! Az összetartás rendkívül fontos – mondta, majd egy pillanatra elhallgatott. – Úgy látom, nem vagy az a tipikus bátor lány, de mégis ha kell, ki tudsz állni magadért, így aztán… GRIFFENDÉL!- ordította el magát a fejfedő, én meg boldogan ugrottam fel, és adtam át McGalagonynak. A Griffendél asztalánál tapsolni kezdtek, Ruby integetve jelezte, hogy foglalt nekem helyet. Sőt. Mind a hatunknak. Úgy látszik ő is biztos a megérzéseiben. Útközben intettem a többieknek, akik még a sorban álltak. Most, közvetlenül utánam Dory jött a sorban mikor elértem a helyem, már szólították is.

- Moseley, Dorothy!”

„Ez oltári gáz! Ááá, cseppet sem magasodunk ki az elsősök közül, és még véletlenül se bámul minket az egész diáksereg! Mindjárt elhányom magam… Vajon mennyire értékelnék ha nyilvánosan lennék rosszul? Azt hiszem nem akarom megtudni… Uramisten mi lesz ha mardekárosok leszünk? És ha szétválasztanak minket?! Legjobb lesz ha most szép csendesen pánikrohamot kapok…

- Moseley, Dorothy!

Megindultam a szék felé, és ráültem. Egyszer csak egy hang szólalt meg a fejemben…

- Hm, hova is tegyelek téged? Ravasz egy teremtés vagy, mit szólnál a Maradekárhoz?

- Megy a halál oda! – Igencsak megoldotta a nyelvét barátnői beosztása.

- Eszed is van, legyen talán a Hollóhát?

- Hmm…

- Látom elég bátor vagy ahhoz, hogy feleselni merj velem. Legyen hát, menj a barátnőid után a GRIFFENDÉLBE!

Vidáman átszaladtam a terem közepén, és helyet foglaltam a barátnőim mellett, majd bíztatóan rámosolyogtam Bonnie, Suzy, Lye, és Emily rémült quartettjére.”

„ Négyen maradtunk. És most valószínűleg én jövök. Ez… hát igen, egy fontos dolog, de nem a legfélelmetesebb. Kit érdekel, hogy mit mond az a süveg, a Harry Potter könyvek szerint szembe lehet szállni az akaratával, nem igaz? Én Griffendéles akarok lenni, tehát griffendéles is leszek! Bár… hollóhátas is lehetnék. Az is jó hely! De nem fogom otthagyni érte a barátaimat! Nekem ők többet érnek!

- Suzy Shinner!

Lazán kilépkedek, ez most gyerekjáték lesz. Megmondom, hogy mit akarok, aztán csókolom! De… akkor miért van görcsben a gyomrom, és miért ver sebesen a szívem? Mégis izgulok, pedig nincs is min… Nyugi Suz, nyugalom! Csitulj! Nem lesz itt semmi baj. Ne izgulj már! Körbenézek, mindenki engem bámul, de nem, ez nem érdekel. De ott a süveg, és én nem vagyok Harry Potter, és mi van, ha nekem nem engedelmeskedik? Aj, nyugi Suzy, relax! Neked is fog!

- Hm… - kezdi a süveg. Jé, ez magyarul beszél! – érdekes eset! Ilyet ritkán lát a süveg! Nagy ellentétek vannak benned! Látom az akaratot, hogy szembeszállnál velem, ami a bátorságodat hirdeti, de ugyanakkor kétségek közt vergődsz. Nagyon értelmes vagy, a tanulást is szereted. Szívesen tennélek a Hollóhátba. De nem teszlek. Tisza szívű vagy, és hűséges a barátaidhoz, kerülhetnél a Hugrabugba is. De nem teszlek oda.

- Mert? Ha már nem raksz, legalább azt mond meg, hogy miért? – kíváncsiskodom, pedig nem bánom a döntését.

- Mert tisztelettudó vagy, de a barátaidért szembe szállnál az akaratommal. A barátaid fontosabbak neked mindennél. És bár leginkább a Hollóhátba illenél, mégis azt mondom, maradj a barátaiddal, mert ezt szeretnéd, tehát legyen a GRIFFENDÉL!

Hát mégis engedelmeskedett! Köszönöm, Süveg!”

Pár gólya után felhangzott egy ismerős név is…

- Taylor, Bonnie!
A máskor magabiztos lány most bátortalanul lépkedett a háromlábú szék felé.
Csak ne a Hollóhátba! Nem akarok strébernek tűnni… Igaz, hogy mindig is jó tanuló voltam, de utálok tanulni. Tehát akkor talán a Hollóhát kilőve. A Hugrabug sem lehet, mert én, meg a jámborság… Jó vicc! Lehet, hogy furcsa, de… el tudnám viselni, ha mardekáros lennék… Büszkén vállalom, hogy néha tudok gonosz dög is lenni. A Griffendél meg… oké, valamennyire bátor vagyok, de… mint mindenki más, én is félek valamitől.
Leült, és a fejébe húzta a süveget.
Abban a pillanatban megszólalt egy vékony hang a fejében.
- Hmm… Nehéz ügy, nagyon nehéz… Okos lány vagy, de nem szeretsz tanulni… Tehát, nem rakhatlak a Hollóhátba.
Bonnie fellélegezhetett.
- A Hugrabugba sem teszlek, mert… nem vagy odavaló.
A barna hajú boszorkányjelölt végre mosolygott. Innentől kezdve neki már teljesen mindegy, hogy hova teszi a bűvös fejfedő.
- Mardekár vagy Griffendél? Mindkét ház neked való lenne, de legyen inkább a…
Na, gyerünk, mondd már!
- GRIFFENDÉL!

- Vita, Natalye!

Natalye nem tartozott azok közé a lányok közé, akik elégedetlenséggel tekintettek magukra. Tisztában volt a korlátaival, ám azzal is, miben tehetséges, amit alaposan kihasznált. Kapott már különféle megjegyzéseket „túlontúl felnőttes viselkedésére”. De miért akart volna naivan nekivágni a nagybetűs Életnek? Éppen ezért teljes lelki nyugalommal sétált fel a háromlábú székhez, amin ott várta a Teszlek Süveg. Natalye-nek régi vágya teljesült azzal, hogy elbeszélgethetett az ősöreg fejfedővel. A külvilágnak azonban a jól bevált pókerarcát mutatta.

Senki nem tudta, mire gondol…

- Hm, még egy magyar.

- Nacionalistának tetszik lenni?

- Mindenki az egy kicsit. Éles eszed van.

- Tudom.

- És azt is, hogy miben rejlik a tehetséged. No meg kétlem, hogy küszködnél az önbizalomhiánnyal.

- Ugyan.

- Bátorságból sem szenvedsz hiányt, de értelmesebb cselekedetnek tartod, ha szóban ütközhetsz meg valakivel.

- Minek mocskoljam be a kezem?

- Felvágták a nyelved, mégis átlátod, mikor érkezett el az idő visszavonulót fújni.

- Nem csodás?

- Ha bántanának egy olyas valakit, akit szeretsz, háromszorosan törlesztenél. Ugyanakkor ha veled történik valami, legszívesebben elfelejted, amit igen hatékonyan végzel.

- A rossz emlék nyűg.

- Néha abba a hitbe ringatod az ellenségeidet, hogy gyenge vagy.

- Hadd legyenek boldogok…

- Viszont ha nincs valaki, aki támogat, elbuksz.

- Pontosan.

- Jó, ha beismered a hibáidat.

- Nem vagyok tökéletes.

- A házad a… HOLLÓHÁT! – A Teszlek Süveg döntését az egész iskola hallotta. Az említettek asztalánál azonnal kitört az üdvrivalgás.

- Ez így nem jó. Nem ez a forgatókönyv.

Natalye villámgyorsan felpattant, és elmotyogott egy sonorust.

- Elnézést. Félreértés történt. – McGalagonyhoz fordult, aki szigorúan nézett rá. – Még kérnék egy percet. – Azzal újra elfoglalta eddigi helyét a háromlábú széken.

- Figyeljen – kezdte -, méltányolom, hogy a Hollóhátba osztott be. Én is oda szeretnék járni. De a barátnőim a Griffendélben vannak, és nekem is oda kell kerülnöm. Amúgy is, kedvelem az ottani társaságot… - mosolygott.

- Meggondolta?

- Kristálytisztán.

- Biztos?

- Teljesen.

- Legyen… Maga mostantól kezdve a GRIFFENDÉL-HÁZ TAGJA!

- Köszönöm – szólt Natalye. Óvatosan levette a fejéről a Teszlek Süveget, a várakozó Emilyre kacsintott, majd vidáman a Griffendél asztala felé szökdécselt.

- Látványos bemutató… - Lye hallotta, amint összesúgtak a háta mögött, de nem érdekelte. Átölelte Doryt, Jesst, Bonnie-t, Rubyt és Suzyt, becsusszant James mellé, majd a tanári asztal felé fordította a tekintetét.

Már csak egy lány maradt hátra, a hetedik magyar lány, Emily. Az elsősök is mind eltűntek már mellőle, egyedül állt, szemben a süveggel. Akik már ismerték őt, nevezetesen a dupla-trió, mind azt gondolták, hogy retteg, mint ahogyan ők néhány perccel ezelőtt.

- Őt biztosan a Hollóhátba osztják majd be! – jelentette ki Suzy, aki szintén ezzel a házzal került „összetűzésbe”.

- Szegény, ő maradt utolsónak! Biztosan nagyon fél…

Azonban Emily nem félt, egyáltalán nem. Tisztában volt azzal, hogy igazán nem számít, hova kerül, és azzal is, hogy a világon ez a legkisebb probléma. Neki nem számított az, hogy a Mardekárban van-e, vagy a Hugrabugban. Nem nyomta semmi a szívét, nem aggódott, hogy mit gondolnak a többiek. Soha nem volt magamutogató, vagy megrögzötten hiú, mint az emberek nagy része. Az sem befolyásolta, hogy az összes ismerőse ugyanott van. Neki nem kell társaság, ő a csendet kedveli, egy jó regény társasága felüdítőbb, mint egy fergeteges buli.

- Emily White! – szólította fel a lányt, aki azonnal meg is indult a szék felé. Hosszú, barna haját hátravetette, és a fejébe húzta az ütött-kopott süveget. Szinte azonnal megszólalt egy hang a fülében, amely meglepte őt.

- Emily White… Hm… Rég láttam ehhez foghatót… Egy diák, aki nem reszket, aki nem a hányingerrel küszködik. Bátor vagy, Emília, hihetetlenül bátor. GRIFFENDÉL!

Akik nem hallották a lányhoz intézett szavait, úgy látták az eseményeket, hogy a varázslatos fejfedő éppen csak hozzáért Emily fejéhez, máris harsogta a döntését. Az asztalnál mindenki nagy tapssal köszöntötte az új diákot, főleg Lily, és magyar „barátnői”, akik úgy gondolták, hogy a lánynak mellettük van a helye.

Az igazgató nem kívánt szólni, inkább jó étvágyat kívánt, majd hosszadalmasnak ígérkező beszélgetésbe bonyolódott Bimba professzorral. A tanulók pedig elkezdték megtömni feneketlen bendőjüket, és közben izgatottan nézegették az újonnan érkezőket.

Ezt azonban Ruby megelégelte, és mikor egy másodéves éppen azt bámulta, hogyan fogyasztják a vacsorájukat, így szólt:

- Édesem, sejtettem, hogy nagyon érdekes jelenség a mi társaságunk, de légy oly kedves, és foglalkozz az étkeddel, különben betöröm azt a csinos kis pofikádat!

- Ezt jól megmondtad! – éjjenezett Suzy.

- Ha ezek után valaki minket néz, az merész ember! – helyeselt Dory.

- Mi az? A vakarcs még mindig nem tud máshová nézni?! – csattant fel Bonnie.

- Biztosan süket! – állapította meg Natalye.

- Ruby – nevetett Jess. –, nagyon szépen megfogalmaztad a dolgot, csak… Ha ezt angolul is a szemébe mondod, akkor meghajlok előtted!

Bizony, a dupla-trió magyarul kezdett társalogni, amit a környezetük nem igazán tudott értékelni, ugyanis mindenkit érdekelt, vajon miről folyik a szó náluk…

Velük ellentétben Emily nem az anyanyelvét használta, hanem azt, amit a nyáron fejlesztett ki, és éppen valamilyen bonyolult kézmozdulat segítségével magyarázta el Lilynek, hogy milyen volt repülővel utazni.

James Potter pedig, azonnal felmérte a terepet, és megállapította, hogy a magyar lányok sokkal szebbek, mint az angolok. Nem lehetett tudni, hogy melyiküket tartja a legtöbbre, de az látszott rajta, hogy nem közömbösek neki az újdonsült osztálytársai.

Sirius igazán élvezte, hogy bővül a számára már unalmas osztálya, úgy gondolta, hogy a hölgyeknek remek humorérzékük van, és lehet majd szórakozni velük, nem lesz unalmas mellettük az élet. Peter boldog volt, hogy valaki figyel rá is, és nem csak egy patkány a szemükben. (Igazából annak készül, de még van egy-két trükkje a dolognak, amit még nem sikerült elsajátítania.) Remus, akit köztudottan nem foglalkoztattak a nők, most sem mutatott különösebb érdeklődést a magyarok iránt. Leszámítva azt az apróságot, hogy elkérte Jesstől a mustárt vacsora közben.

A kellemes első étkezést egy kellemes első alvás reményében fejezték be. Mint kiderült, a dupla-trió kapott egy külön szobát, mivel a többiekhez már csak Emily fért be. A lányok izgatottan pakolták ki a holmijukat, és hamar elaludtak, hiszen már nem volt mitől aggódniuk…