„A gólyák felsorakoztak a Teszlek Süveggel szemben, és rettegve várták, hogy sorra kerüljenek. McGalagony professzor elkezdte felolvasni a neveket vaskos pergamentekercséről, és minden pöttöm elsős remegve indult meg a háromlábú szék irányába.

- Black, Regulus!

Az apró, fekete hajú fiúcska kissé idegesen közeledett a megszabott helyre, majd lassan lehuppant a székre, fejébe húzta a süveget, és feszült figyelemmel várta annak döntését…

- GRIFFENDÉL!

A fiúcska meglepetten, de boldogan szaladt az oroszlán asztalához, ahol azon nyomban bátyja, Sirius nyakába vetette magát. Az pedig fülig érő szájjal, és egy kacsintással üdvözölte, majd arrébb lökte a mellette helyet foglaló Petert, posztot szerezve kedvenc kisöccsének.

- Büszke vagyok rád, Regulus!

- Olyan boldog vagyok, hogy ott lehetek, ahol te! Én is olyan leszek, mint te, Sirius!

- Akkor meg kell ismerned a barátaimat! Ők James Potter, Remus Lupin, és Peter Pettigrew. Fiúk, ő pedig az öcsém, Regulus Black!

- Szia, Reg!

- Üdv!

- Sok sikert!

A vacsora kellemes hangulatban telt el, mindenki elismerte, hogy a fiú a lehető legjobb helyre került, és megbizonyosodtak arról is, hogy remek humora van. Miután teletömték a bendőjüket, elindultak a klubhelységük irányába, és mikor elérték azt, Sirius körbevezette öccsét, elmesélt neki néhány vidám estét a kandalló előtt, és néhány tréfát, melynek Pipogyusz volt az áldozata…

Sirius boldogabb volt, mint eddig valaha. A barátai, és a kisöccse is ott volt mellette, senki nem ronthatta volna el a kedvét, még maga a Sötét Nagyúr sem. Nem zavarta, hogy a szülei olyanok, amilyenek, nem fintorodott el Bella gondolatára sem. A szívét átjárta egy olyan érzés, amelytől tökéletesnek látta a világot…”

Sirius kinyitotta a szemét, és felült az ágyában. Csak egy perc múltán jött rá, hogy az imént egy álomból riadt fel, amely a szívét olyannyira megmelengette. Rájött, hogy ez az egész képtelenség, hiszen Regulust néhány órával azelőtt osztották be a Mardekár házába.

Az álom emléke immár se örömöt, se melegséget nem jelentett számára, mindössze fájdalmat, mert tudta, hogy soha nem valósulhat meg.

Érezte, hogy szúr a szeme. Nem akart tudomást venni róla, ki akarta verni a fejéből az előbb látott képeket, de nem sikerült. Újra és újra felsejlett benne a mosolygó Regulus, és a saját kaján vigyora, és a büszkeség, amit álmában érzett. Lassan kibuggyant a szeméből egy könnycsepp, és elindult az arcán. Ő letörölte, nem akart sírni, hiszen már nagy volt, egy harmadévesnek már nem szabad pityeregnie! Azonban hiába mondogatta magában, a szeme nedves maradt.  

Egyszer csak mocorogni kezdett a Sirius ágyával szomszédos bútordarab lakója, majd kikandikált a takaró alól James Potter álmos arca. Csak annyit látott, hogy legjobb barátja az ágyán ül, és arcát a kezébe temeti. A fiú gyorsan felvette szemüvegét, és odabotorkált a másik ágyhoz, és lehuppant pajtása mellé, és megveregette a vállát.