A körömlakk

Legelőször a körömlakkért nyúlt.

- Vajon ezzel mit kell csinálni? – kérdezte saját magát a kis butus gonoszka. – Hát, biztos azért körömlakk, mert a körömre kell kenni.

Kinyitotta az üvegcsét, és beleszagolt:

- Pfuj! Ez nagyon büdi!

Elnézegette az ecsetet, amely a kupakhoz volt rögzítve, és amelyről lecseppent egy kis piros körömlakk az aranyozott asztalkára.

- Jaj, ne! – kiáltott fel Voldy. Gyorsan vett egy illatosított zsebkendőt, és feltörölte vele a foltot.

- Így ni! És most kitalálom, hogy mire való ez az izé.

Lázasan kutatott az emlékei között, hogy hogyan nézett ki a nőkön ez a csodaszer.

A körmükön volt. Tehát neki is oda kell kenni azzal az ecsettel.

Neki is látott, közben énekelt:

- Vidd el a szívem, hisz rég tiéd!
Bárhol, bármikor, bármiért!

De szegénynek olyan szörnyű hangja volt, hogy az előtte lévő tükörből kitört az üveg.

Húzott egyet az ecsettel a bal hüvelykujján. Gyönyörű karmazsinvörös színben pompázott most már a fél körme. Húzott még egyet.

- Jaj, ne! Kifutott a bőrömre!

Gyorsan elkezdte törölgetni, de nem hogy nem jött le, teljesen szétmázolta, és most a fél bőre a hüvelykujján piros színben pompázott. Ráadásul még a körmén lévő réteget is elkente. És a másik kezét is befogta a lakk.

- Na, nem baj! Majd legközelebb ügyesebb leszek!

És tovább dudorászott:

- Mondd ki már!
  Mondd, mit érzel?
  Mondd, mi a jó?
  Ha nem a szerelem!

A hangja még mindig nem lett jobb, úgyhogy eltört az összes üvegpohara a üvegszekrényében. Sőt, még a szekrény ajtajaiból is kitört az üveg.
Mindez nem zavarta, ő csak lakkozgatta a körmét szép pirosra.

De már nem csak a körmei voltak pirosak! A keze, a ruhája, még az orra hegye is, amikor megdörgölte frissen lakkozott körmeivel.

Aztán elkészült, és rázogatni kezdte kacsóit, hogy gyorsabban száradjon a lakk. Egy heves kézmozdulat nyomán feldöntötte a lakkos üveget, amely tartalmának nagy része az aranyozott asztalka lapján, illetve a földön végezte.

De Voldynak ez most nem számított.

Olyan boldog volt, hogy kilakkozgathatta körmeit!