IV. fejezet

Másnap reggel – nem megszokott módon – Hermione és Draco is kipihenten ébredtek. Az első órájuk bájitaltan volt, amire mindketten jártak. Ennek tudatában Hermionének nem nagyon volt kedve lemenni, sőt, Dracóval találkozni. Inkább bevesz valami bájitalt, hogy rosszul legyen, és ne kelljen lemennie, és a fiúval találkoznia se. De ezt az ötletét hamar elvetette, nem volt kedve egész nap hányni, vagy valami ilyesmi... Akkor már inkább találkozik Malfoy-jal, mivel annyira nem lehet szörnyű.
Erőt vett magán, igaz nem sietve, de felkelt az ágyból, és elvégezte a szokásos reggeli teendőket, majd lement reggelizni Ronnal és Harryvel. Mivel a lány ma nem mutatta, hogy milyen rosszul van – persze csak lelkileg -, ezért két barátja sem faggatta.
Azonban most jött a legrosszabb. Malfoy, és pár mardekáros haverja épp most jönnek le reggelizni, az ő asztaluk mellett elhaladva. Ha Hermionén nem is, a mardekáros fiún annál inkább látszott, hogy nagyon megviselte a tegnap. Egy szomorú pillantást vetett a lányra, majd továbbment, és egész reggelinél csak nézte az ételt, a barátaihoz se nagyon szólt. Nagyon elege lett belőlük. Megint elkezdték faggatni a tegnapi esetről, mire ő dühében felállt, és kiviharzott a nagyteremből.

– Szerintetek ennek mi baja van? - kérdezte Ron, mellette, és vele szemben ülő két társától.
– Semmi, csak hülye, mint mindig – válaszolta Harry kicsit csípősen, amit meg is bánt, mivel mégis csak Malfoy. – Nem hülye. Idióta – helyesbített, mire Ron elkezdett röhögni.
– Na, és szerinted, Hermione?

Ezzel ő is felállt, majd amerre az előbb Malfoy, most ő is arra kiment a teremből, de előbb szavak nélkül érzékeltette a két fiúval, hogy most nagyon megsértették.

– Na, és ha már itt tartunk, neki mi baja? - kérdezte Harry értetlenkedve.
– Szerintem még mindig dúl a szerelem köztük – válaszolta féltékenykedve a fiú.
– Milyen szerelem? Ezek szerelmesek? – vonta fel a fejét Harry érdeklődve.
– Ja, neked még nem is meséltem? Kapott múltkor egy levelet, szerintem Dracótól, méghozzá szerelmeslevelet. De ezt nem tudhattam meg pontosan, mert beledobta a tűzbe.
– Ez komoly? Mért nem mondtad eddig? – rivallt rá.
– Hát, azt hittem, tudod. Meg amúgy is, tök furán viselkednek. Na mindegy, végül is ez az ő dolguk... – vonta meg a vállát Ron, s ismét a reggelijével kezdett el foglalkozni.

Elkezdődött az első óra. Egy bájitalt kellett készíteni, négyes csoportokban. Természetesen a tanár osztotta be a diákokat. Draco és Hermione - az utóbbi legnagyobb pechére - egy csoportba kerültek. De még Ron is ott volt, valamint egy másik mardekáros fiú, Matt Montgomery. Megkapták a recepteket, mindegyik csoport más-másat.
Hermionének nem volt kedve túl intenzíven részt venni a munkában, pedig ő volt a legjobb bájitaltanból, de Draco sem volt olyan rossz, vagy legalábbis nem tűntek a hibái olyan nagynak, mint bármelyik másik évfolyamban lévő diáknak, mardekáros kiléte miatt.
A bájitaltan elkészítésénél nem volt pontosan leírva, hogy hogyan kell keverni, de Hermione tudta.

– Azt nem így kell – válaszolta kicsit unott fejjel Hermione Dracónak, aki épp kavarta a bájitalt.

De mit sem törődve ezzel, a fiú keverte tovább úgy, ahogyan az előbb, miközben sunyi pillantásokat vetett a lányra.

– Mondom nem így kell! - mondta immár mérgesen, de már késő volt, azt üstben lévő piros folyadék kékké vált, majd felrobbant, minden tizta ragacsos, és kék lett a környezetükben, még ők is.
– Na látod?! - förmedt rá a lány a fiúra.

Draco ezzel közelebb lépett a mérges Hermionéhoz, és átkarolta, majd megcsókolta a lányt, aki egy pofonnal válaszolt, majd mérgesen kiment a teremből, mit sem törődve azzal, hogy óra van.
Elindult a Griffendél klubhelyisége felé.

– Hogy csókolhat valaki ilyen jól? - gondolkodott közben – Annyira édes volt, én hülye, meg pofon vágtam szegényt...

Hamar fel is ért a szobába, és beledőlt ágyába, de nem merte lehunyni szemét, nehogy elaludjon, hisz órája lesz, nem akarja lekésni. De egyszerűen annyira kimerült volt, de nem a kialvatlanság miatt.

– Csak egy kicsit becsukom a szemem, és... - ezzel el is aludt.

Azt álmodta, ami a bájitaltan-órán történt, csak most úgy, mint egy kívülálló. Ahogy észrevette, elég hosszú ideig tartott az a csók. Csak pár másodpercnek tűnt, de most, hogy így látta, körülbelül fél percig is tartott. Tényleg ennyire belemerült volna, és észre sem vette, hogy mindenki őket bámulta?
Mikor felébredt, eszébe jutott, hogy ez csak egy álom volt, és a valóságban lehet, hogy nem is így történt. De viszont ha minden más így történt, akkor ennek is így kellett, szóval valóban nem csak pár pillanatig tartott az a csók...
Bejött a szobába Ginny, valamint az egyik évfolyamtársa.

– Légy szíves, Pam, magunkra hagynál egy kicsit? – kérlelte évfolyamtársukat.
– Hát persze – és ezzel a szőke hajú lány kiment a szobából.
– Figyelj – kezdte Ginny izgatottam –, tényleg csókolóztál Malfoyjal?
– Draco! – felelte ingerülten.
– Mi? – értetlenkedett Ginny.
– A neve Draco! És igen, tényleg – mondta szomorúan.
– Látom, nem csókol valami jól, ha ennyire szomorú vagy... – kuncogott a kis vörös.
– De igenis jól csókol! - förmedt rá a gúnyolódó lányra Hermione.
– Jól van, nem kell leharapni a fejem! De ha ilyen jól csókol, akkor mért vagy ilyen szomorú? – értetlenkedett a lány.
– Mert adtam szegénynek egy pofont, nem tudom, hogy miért – válaszolta sajnálkozva Hermione.
– Hát igen, megesik az ilyen – folytatta a viccelődést Ginny, mit sem törődve a vele szemben ülő lány hangulatával.
– Nem tudsz normális lenni? - és ezzel hozzáhajított egy párnát a vörös hajú lányhoz, aki ugyanígy válaszolt. A végén már együtt nevetgéltek, és Ginny örült, hogy sikerült Hermionét felvidítania.
– Te, figyelj, nem kéne már ebédelni, mennünk?
– EBÉDELNI? Mért, mennyi az idő?
– Dél múlt, és farkas éhes vagyok...
– Te jó ég! Dél múlt?! De hát ennyi ideig nem aludhattam!
– Hát de látod, hogy mégis.
– Lemaradtam egy csomó óráról, muszáj elkérnem a házit valakitől, na most rohannom kell!
– Nyugi már! – fogta meg a rohanó lány karját Ginny – Már úgyis mindegy, és egy napot te is kihagyhatsz, vagy nem?
– Végül is, miért ne? Egy kis pihenő nekem is jár, és legalább Malfoyjal sem kell találkoznom – felelte unottan Hermione.
– Draco! – vigyorgott Ginny.
– Mi? – értetlenkedve bámult Hermione a lányra, majd leesett neki.
– Nem te mondtad, hogy Dracónak hívják? - kezdte megint a viccelődést a lány. - Na, menjünk már enni! - és ezzel elindultak a Nagyterembe.

Kivel találkoztak volna, ha nem Dracóval?

– Figyelj, beszélhetnénk négyszemközt? - ment oda a lányhoz.
– Én már itt sem vagyok – mondta Ginny, és elindult, kettesben akarta őket hagyni.
– Állj meg, Ginny! Előtte nyugodtan mondhatod! - szólalt meg most már Hermione is.
– Hát jó – kezdte a fiú.- Szóval, ami bájitaltanon történt...
– A csók? - vágott a szavába vörös hajú lány.
– Igen, az – válaszolta türelmesen Draco. - Tehát, csak annyit akartam kérdezni, hogy... – látszott Dracón, hogy nehezen találja a szavakat. - A lényeg az, hogy én élveztem, és csak annyit akarok tudni, hogy...
– Nyögd már ki végre – szólt bele ismét a lány.
– Na, szóval, te is élvezted?
– Hogy élveztem volna? - mondta mérgesen Hermione.
– Nekem mást mondtál – mondta Ginny.
– Na jó, szerintem menj el, ha itt dumálsz!- ezzel barátnője engedelmeskedve neki, otthagyta őket kettesben.
– Ha nem élvezted, akkor mért csókoltál vissza? – kérdezte mosolyogva a fiú.
– Nem csókoltam vissza! És szerintem felejtsük is el az egészet! – válaszolt ingerülten a lány.
– Mért vagy ilyen velem? – nézett boci szemekkel Draco, amivel teljesen elvetette a sulykot Hermionénél.
– Mért milyen vagyok? - emelte fel a hangját Hermione.
– Hát ilyen, mint most...
– Mégis, milyen vagyok most?
– Hagyjuk – hagyta rá Malfoy.
– Oké, szerintem is! Na megyek, mert Ginny biztos vár – és ezzel köszönés nélkül otthagyta a fiút.

Draco értetlenül nézte a lányt. Nem értette, hogy egyszer miért ilyen rideg vele, egyszer pedig csókolóznak. Egyszerűen nem tudta felfogni, hogy miként lehetséges ez? Vajon a lány csak kihasználja? – gondolkozott magában, majd leült társai közé, akik kíváncsiságukat nem leplezve kérdezgették a lányról.