|
Nyolcadik fejezet ¤ Griffendél kontra Mardekár
Cassandra 2008.06.19. 21:29
Na most kiderül, mi volt Ella 5lete :) Remélem tetszik majd, bár én nem vagyok vele 100%-ig megelégedve, úgyhogy jól jönne a kritika!!
James hangosan veszekedve lépett be a nagyterembe. Csapatkapitány lévén az egyik terelővel perlekedett, aki nem volt hajlandó játszani, miután a mardekárosok megfenyegették.
– Ma van a meccs, ne csináld ezt, már nem tudok másik terelőt keríteni a helyedre!
– Én meg nem akarok a pályán kipurcanni. Ne vitázz, James. Kiszállok.
– Nem szállhatsz ki! Én vagyok a csapatkapitány.
– Sok szerencsét, James – intett búcsút.
James szitkozódva fordult legjobb barátaihoz:
– Most mit csináljak?
Ekkor Ellának támadt egy ötlete.
– Terelőt mondtatok? – fordult hozzájuk.
– Igen, mert?
– Én terelő voltam a Szálemben – újságolta büszke mosollyal az arcán. – Szóval szívesen beállok, ha nincs más.
A fiúk összenéztek. Kétkedve méregették Ellát, aki erre mérgesen csípőre tette a kezét.
– Igenis jó terelő vagyok – jelentette ki, és igaza is volt.
– Rendben van – egyezett bele James.
Reggeli közben és amíg a csapat kiért az öltözőbe, James végig sík ideg volt, és különböző csapattechnikákról, illetve egyéb fontos tudnivalókról magyarázott Ellának, ami nekem magas volt. Lily halálra aggódta magát, és mindenki meg volt döbbenve azon, hogy James egy lányt állított be terelőnek a csapatba. Hímsoviniszta társaság… Én személy szerint Lilyvel értettem egyet, mert bár Ella jó terelő volt, de rég nem játszott már. Hogy egész pontos legyek, május óta. Nagyon féltettem én is.
Amíg a csapat átöltözött és kivonult a pályára, én emberi alakban kerestem magamnak helyet a lelátón, lehetőleg minél messzebb Remustól. A két csapat seprűre szállt és a levegőbe emelkedett. A mardekárosok fújoltak és nevettek.
– Mi van, cicababa, befeküdted magad a csapatba is? – kiáltotta valaki a tömegből.
– CSÖNDET! – hallatszott McGalagony mágikusan felerősített hanga.
Madam Hooch megfújta ezüstsípját, és elindult a játék.
– A Mardekár szerezte meg a kvaffot – közölte a kommentátor.
A hajtók egész ügyesen passzolgattak, a Griffendél egyik játékosa megpróbálta elvenni tőlük a labdát, de a terelőik leütötték a seprűről.
– Speed padlót fogott a Mardekár terelőinek köszönhetően, a kvaff továbbra is a Mardekárnál.
A hajtók tovább repültek a karikák felé, melyeket Sirius védett. A mardekáros hajtó becélozta a legfelső póznát, de Sirius ügyesebb volt nála, és elkapta a kvaffot, majd továbbította az egyik hajtónak.
– Ééééés nincs gól, Sirius Balck kivédte a támadást! A Griffendélnél a kvaff.
James eközben a magasban körözött, szemével a cikeszt kutatva. A tekintetemmel Ellát kerestem, mikor a kommentátor bemondta:
– Tíz pont a Griffendélnek! – A tömeg éljenzésben tört ki.
A mardekáros csapatkapitány elvette egyik terelője ütőjét, és Ella mögé repülve a hátára vágott vele. Felsikoltottam.
– Ez nem volt szép!
A mardekárosok jót röhögtek. Sajnos a Griffendél játéka akadozott, mert a másik terelő, Scott, bizalmatlan volt Ellával szemben. Nem is passzolt neki, nem dolgoztak össze. De amint a mardekáros rávágott a hátára, és hangosan kinevette, úgy tűnt, Ella kezdett belejönni a dologba.
– A Griffendél új terelője, Watson, könnyűszerrel visszaküld egy Black felé száguldó gurkót.
– Hello, Sandra. – Hallottam, amint valaki a fülembe suttog, és éreztem, hogy pálcát szegeznek a hátamhoz.
– Remus? – kérdeztem.
Nem jött válasz. A kommentátor hangosan felkiáltott:
– James Potter megpillantotta az aranycikeszt, de szélsebesen száguld utána a Mardekár fogója is!
Egyenesen felénk tartottak. A griffendélesek tettek egy lépést hátra, és bukott le. Én pedig kihasználva az alkalmat, meglógtam. A mardekárosok felé törtem utat magamnak.
– Újabb tíz pont a Griffendélnek!
Hátrapillantottam. Remus és Peter a nyomomban voltak, sőt mi több, Remus még a pálcáját is rám szegezte. Ám Peter szerencsétlenül lépett és megbotlott, magával rántva Remust is. Nem is ő lett volna… Amilyen gyorsan csak tudtam, a mardekárosok közé furakodtam. Az egész bagázs ünnepelt.
– Tíz pont a Mardekárnak!
Fölnéztem az égre, úgy tűnt, James elhagyta a cikeszt, Scott pedig épp Ellának passzolt, aki a grimaszoló mardekáros csapatkapitányt vette célba a gurkóval. A fiút telibe találta az ütés, seprűje eltört, és a hugrabugosok közé zuhant, akik visítva próbáltak félreugrani. A mardekárosok károgása elnyomta a kommentárt.
– James Potter elkapta a cikeszt, győzött a Griffendél! – hallottam a végeredményt.
A nagy fújolás közepette hatalmas vita tört ki mellettem. A mardekárosok nem akartak utat engedni Remusnak, és egy szabályos párbajba fogtak. Amíg nem figyeltek, gyorsan átváltoztam, és a lábak tengerében elhagytam a pályát. Messziről láttam még, ahogy az ünneplő tömeg megrohamozza a csapatot és felkapja Jamest.
Az öltöző felé vettem az irányt, reméltem, hogy Ellát még ott találom. Alaposan körbenéztem, nehogy valamelyik Tekergőbe fussak, és besurrantam.
– Vagy vigyél neki virágot, attól hátha megenyhül – tanácsolta Ella éppen.
– Már megvolt, de semmi eredmény – felelte James elszontyolodva.
Tényleg szerelmes volt, és ha tudta volna, hogy Lily meg…
– Hát, de ne egy szálat adj neki, hanem rakd tele a szobáját vörös rózsákkal, vagy írd ki vele a nevét, vagy mit tudom én.
– Jó, de hogy jutok be oda? – értetlenkedett. Közben nyílt az ajtó, és betoppant Sirius, akit Ella a nagy magyarázás közben észre sem vett.
– Mindent én csináljak helyetted? Tőlem aztán be is repülhetsz, azon ne múljon, én kinyitom az ablakot.
– Rendben. És mi van veled és Siriusszal? – kérdezte barátjára kacsintva.
– Mi? Hát izé… semmi. Vagyis, én… - Fülig elpirult, nem mert megfordulni. – Itt van, ugye? – kérdezte Jamestől, aki csak bólogatott. – Szia – integetett hátra Siriusnak.
– Mindenki téged követel – közölte barátjával.
– Mint mindig – mondta amaz vigyorogva, és kisétált.
– Jössz? – kérdezte Sirius Ellától.
– Aha – válaszolta, és még mindig elpirulva, lehajtott fejjel megfordult.
– Tehát mi is van velünk?
– Fogd be.
– Most miért? Kíváncsi vagyok – nevetett Sirius.
– Én is – vallotta be Ella.
– Egyébként ügyes voltál – tette kezét Ella vállára.
– Igen? Köszi. Én nem így érzem.
– Ugyan, már. Mióta nem játszottál?
– Május óta.
– Akkor büszke lehetsz magadra. – Közben visszaértünk a kastélyba.
Amint beléptünk az ódon tölgyfaajtón, kiabálást hallottunk.
– Watson! – A mardekáros csapatkapitány volt az.
Ella úgy tett, mintha meg se hallotta volna, és elindult felfelé a márványlépcsőn, ám a mardekáros egy átkot küldött rá, ami eltalálta. Ella elvágódott a földön, és jól beverte a fejét. Merlin!
– Ella! – kiáltotta rémülten Sirius, majd pálcát ragadott, és csúnyán helyben hagyta ellenfelét.
Odarohantunk hozzá. Én nyávogva nyalogattam az arcát, de nem reagált. Sirius aggódva térdelt le hozzá, de szinte rögtön rám fogta pálcáját, ahogy észrevett engem. Szúrós szemekkel nézett rám, de aggódó nyávogásom sikeresen jelezte neki, hogy volt ennél fontosabb dolgunk is. Óvatosan ölbe kapta, és a legrövidebb úton a gyengélkedőbe vitte a lányt.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
