|
VI. fejezet ~ Új hódoló
Betty 2008.06.09. 17:05
Nah itt a folytatás... az író nem szőrös szívű, így megkímél titeket, hogy várjatok... :) De aztán ti ne kíméljetek a véleményektől!!!!!
James Potter megmutatja...
VI. fejezet - Új hódoló
- Hé! Tekergők! Pattanjatok már ki az ágyból! – ébresztgettem a többieket, de azok csak a fejükre húztak a paplant.
- Ágas! Fogd már be! – ordította Tapmancs, és nekem vágta a párnáját. Áú.
- Tapikám, ha Kate-tel akarsz reggelizni, akkor húzz a fürdőbe! – erre úgy kiugrott, mintha rakétából lőtték volna ki. Csak egy fekete csíkot láttam Siriusból, a végén pedig egy ajtóbecsapást hallottam. Heh, milyen meggyőző vagyok ma. Remus lassan kikecmergett az ágyból, Peter inkább húzta tovább a lóbőrt.
- Minek köszönhetjük a koránkeltést, Ágas? – kérdezte két ásítás között Holdsáp.
- Prefektus vagy, szóval neked kellett volna minket kirázni… Bár kétlem, hogy Siriust ilyen jól ki tudtad volna zavarni, de… Na a kérdésedre válaszolva: szeretnék Evansszel reggelizni.
Remus sóhajtott egyet, én pedig azon gondolkodtam, hogy most meg mi baja van.
- Tudod, Ágas, Lilyt nehéz lesz meghódítani.
- Tudom, már két éve ezen dolgozom, és megéri.
- ÉS – folytatta Remus - , rengeteget szoktunk beszélgetni, többek közt rólad is, és szerinte is nagy az iram. Vedd vissza magad, tanulj, és kerüld a balhékat…
Blablabla. Ha tudnád Remus, milyen jól állunk… Beleegyezően bólintottam, Tapi pedig kimászott a fürdőből.
- Na induljatok, ha a bájos hölgyeitekkel akartok reggelizni. Én még rendbe szedem magam, és Petert is felkeltem.
- Oké – válaszoltuk kórusban, és rohanni kezdtünk. Remélem, összefutunk a kiszemeltjeinkkel.
Meg is láttam őket a nagyteremben szokásos helyükön. Sajnos mellettük nem volt hely, így kénytelenek voltunk elébük csücsülni. Bár lehet, hogy elölről jobb szemlélni őket…
- Jó reggelt – szólt Evans. Ilyen is csak egyszer van az életben.
- Neked is – mondtuk megint egyszerre Siriusszal.
Nagyba folyt az evés, mikor egy fiú lépett Evans mögé. Már érzem a bajszagot… Szőke haja kissé szemébe omlott, de nem állt össze-vissza (mint nekem), és laza pólót és farmert viselt. Valahol már láttam a képét… Hát persze! Kviddicsmeccseken! Hisz a Hollóhát csapatkapitánya, valamint fogója: Mark Watson.
- Szia Lily – köszönt oda az ÉN csajomnak. Azaz nem az enyém, de már MAJDNEM!
Evans hátrapillantott mosolyogva.
- Szia Mark.
Evans kedvesen felállt, és valami olyasmit suttogott neki, hogy egy perc múlva találkozzanak a nagyterem előtt.
Arra lettem figyelmes, hogy a jobb kezembe apró szúrásokat éreztem, és odapillantottam. A pohár darabjai… Széttörtem a kedvenc poharam!
Mindenki rám nézett, mire Evans megcsóválta a fejét és kiment, avval a mukival. Váh! Azt hittem felordítok, és mindenkit agyon ütök, aki csak rám vagy rá néz… De türtőztettem magam. Sirius indítványozta, hogy menjünk a gyengélkedőre, nehogy valami komolyabb bajom legyen.
Elhaladtunk Evans és Watson mellett, akik jót szórakoztak, és annyit hallottam, hogy az a kretén meghívta Evanst Roxmortsba, és IGEN-t mondott! Na ne…ez NEM lehet igaz… nekem soha nem mondott igent… Sirius erősebben szorította a vállam, és előre tuszkolt. Pedig már majdnem visszamentem és megvertem volna úgy, hogy a saját anyja se ismeri meg… Mikor befordultunk a sarkon, a drága mindent elnéző barátom megkérdezte:
- Mi a franc ütött beléd?! Egy csaj sem érdemli meg, főleg nem Evans, hogy a testi épséged tönkre menjen, és a fogónk keze lesérüljön…
Nagyon értelmesen megmondtad ám. Csak az a baj, hogy Evans megérdemli… életemben először féltékeny voltam egy kis köcsögre… Siriusnak nem válaszoltam, inkább leszegeztem a fejem és a padlót bámultam. A tenyerem tiszta vér volt, de nem érdekelt a fájdalom. Ez a kis sérülés semmi a szívemhez képest…
Madam Pomfrey jól letolt, hogy mióta elkezdődött a hetedév, többet vagyok én, mint az összes roxfortos együttvéve, meg hogy mi lett volna, ha az egyik eremet elvágja a pohár… A szokásos duma… Most sem válaszoltam. Igazából egész nap alig beszéltem, ami mindenkit szemmel láthatóan nagyon zavart:
Sirius: Jaj, pajtás, Evans úgysem marad sokáig avval a Watsonnal…
Remus: Fel a fejjel.
A rajongók: Látod James, mi mondtuk, hogy Evans csak egy kis k…
McGalagony: Mire készül, hogy ilyen csendes ma?
Pipogyi: Szegény, pici Potter, egy másik fiú elvette előle a kis sárvérűjét.
Bellatrix: Nagy vihogás…
És így tovább… Semmi kedvem nem volt se párbajozni, se senkinek visszaszólni. Az életkedvem is elment. Ha az egyik életcélom romba dől, akkor mi értelme élnem? Semmi…
*
A klubhelyiségben feküdtem a kanapémon. Alig volt pár diák bent, mivel legtöbb Asztronómián punnyad, vagy a méteres dolgozatokat/esszéket írja. A tűz vad táncát néztem. Bárcsak felégetné azt a hülye Watsont… Míg így szitkozódtam magamba egy szépség állta el a kilátást. Ahogy lentről felfelé végignéztem rajta, megakadt egy-két helyen a szemem. Miniszoknya, egy vékony póló, és ehhez vörös haj és zöld szem társult.
- Nini, egy Evans – kiáltottam fel flegmán, és eleresztettem egy halvány mosolyt.
- Potter, tíz perc múlva korrepetálás! Egy perc késés, és búcsút mondhatsz a továbbképzésnek!
Mintha megcsapott volna az áram, úgy ugrottam fel. Evans rémületében hátrált egyet, és majdnem átesett a mögött lévő kis elsősön. Berontottam szobánkba, ahol… ÁÁÁÁ! Sirius és Kate… öhm… hát… hagyjuk, mit csinálnak.
Ők irultak-piultak, én pedig gyorsan felkaptam a táskám, és bocsánatkérően rájuk néztem.
Az átváltoztatástanterem felé rohantam, mint egy őrült. Kettesbe lehetek Evansszel! Az egész napom feldobja. Befordultam a folyosóra, és valami olyat láttam, amitől majdnem elájultam. Watson és Evans SMÁROLT. Valaki rám öntött egy vödör jéghideg vizet… Ezt nem hiszem el. Az a ne is mondjam mi, ezért még megfizet…
Mérgesen elhúztam mellettük, Evans észre is vett, és kiugrott Watson karjaiból. Bevágtam magam mögött az ajtót, és belerúgtam az első székbe, ami széttört. Szerencsére senki nem volt bent, így hát leültem szó nélkül az első sor legszélső padjába (a bal felére) – messze az ajtótól. Kipakoltam pár könyvem, és rádőltem a padra.
Miért? Miért kellett Evansbe szeretnem? Most saját magam teszem tönkre…
Az ajtó nyikorgott, és halk lépteket hallottam. Nem fordultam meg, inkább továbbra is a sarokban lévő páncélos lovagot figyeltem.
Evans lassan végighúzta kezét a hátamon, és a hideg futkosott rajtam. Ez az érintés…
- Bocs az előbbiért.
Tudtam, hogy a csókos jelenetre gondol, de nem értem miért kér bocsánatot?! Végül is egyik nap még ÉN csókoltam… most meg ez a ...
Nem válaszoltam, sőt rá se néztem. Leült mellém, és belefogott a bájitalok magyarázásába, aztán az Átváltoztatástanba, végül a bűbájtanba. Hallgattam az előadását, de nem szóltam közbe. Néha lejegyeztem valami fontosat, de az égvilágon semmi mást nem tettem. Körülbelül egy óra már eltelt.
- Beteg vagy, Potter? – kérdezte, és kezét homlokomra tette. Hujjaj. Ez az érintés. A puha keze…
- Nem – mondtam, mire elmosolyodott. Ezt is csak a szemem sarkából láttam, mivel nem néztem rá.
- Féltékeny vagy?
- Nem – Nem vagyok benne biztos, hogy ez lenne a megfelelő válasz…
- Akkor mi bajod?
- Semmi – Még ha tudnád mennyi problémám van… de legalább megbukni nem fogok. Hála annak a lánynak, aki fontosabb nekem, mint bármi más.
Erre adott egy puszit arcomra. Rá néztem, mire elpirult.
- Ezt meg mért kaptam? – kérdeztem tőle.
- Csak nem akarom, hogy szomorú legyél – De ismerős válasz! Mintha anno én is mondtam volna hasonlót…
- Akkor ne járj Watsonnal – csúszott ki. Na most kapok egy nagy nyaklevest… 3, 2, 1…
- Akkor mégis féltékeny vagy? – és elnevette magát.
- Örülök, hogy jól szórakozol.
- Bocs, csak a Nagy James Potter féltékeny? Váratlan fordulatot vesz a világ…
- Ha ha ha…
- És a drága haverod is tud féltékeny lenni? Kate úgy sem fog igent mondani neki!
- Ezt akkor mond, ha majd Sirius nem dugja a barátnődet!!! – Ojjaj. Mekkora balfácán vagyok.
Evans elsápadt, felvette a táskáját, és megragadta a karom. Annyi időm volt, hogy épp elkapjam a táskám, és már ráncigált is felfelé… Ma meg annyi, hogy átkozzam Siriust, Kate-et, na meg magam… Itt akkora balhé lesz, hogy a Mágiaügyi Miniszter is meglátogatja Sirius holttestét…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
