James Potter megmutatja...
V. fejezet - Hit

- Higgy nekem! Most az egyszer higgy nekem!
- Nem tudok, nem tudok, nem tudok, nem tudok… - visszhangozták körülöttem az Evansek. Minden irányból jött egy felém.
- Gyerekes vagy! - ordította az egyik.
- Mindig csak hazudsz! – másik.
- UTÁLAA…
- ÁGAS! JAMES! ÉBREDJ! Kelj már fel! – rázott fel rémálmomból egy hang. Ó, köszönöm… Örök hála…
Zilálva felültem. Folyt rólam a víz…
- Jól vagy? – kérdezte Remus.
- I-igen. Csak rosszat álmodtam – mondtam, és megtöröltem homlokom.
- Evans nevét kiabáltad – vetette közbe sértődötten Sirius, és ledőlt az ágyára. Közben Holdsáp rátette kezét homlokomra, de abban a pillanatban riadtan visszarántotta.
- Ágas, te forró vagy! – ijedten rám nézett. Biztos válaszra várt, de csak megvontam a vállam. Azután leszaladt.
Körülbelül öt perccel később visszajött, Madam Pomfrey és McGalagony társaságában.
- Jaj, ne… - szóltam halkan és visszafeküdtem a pihe-puha ágyikóba.
- Lehet, hogy öreg vagyok, de a hallásom kitűnő, Mr. Potter – mondta McGalagony szemrehányóan. Egyre jobb… akkor biztos vak! Nem hagyna engem békén?!
A javasasszony odajött hozzám, és megvizsgálta szemem, a homlokom, a torkom… Kezd elegem lenni… Köpenyéből előhúzott egy fiolát és felém nyújtotta. Valami kék lötty bugyborékolt benne.
- Fúj. Én ezt meg nem iszom. – 1. gusztustalan. 2. kék (nem mintha valami bajom lenne a kékkel, csak hát… nem valami ínycsiklandozó látvány. 3. Nem akarok mérgezést kapni egy ilyen trutyi végett.
- Töklevet nem fog kapni, ne is álmodjon!
- Vajsört? – kérdeztem vissza.
- Látom, a humora a helyén van – szólt közbe a szigorú házvezetőnőnk.
- Mint mindig – feszítettem tovább a húrt.
- Valami miatt nagyon legyengült az immunrendszere – szakította félbe a javasasszony a bájcsevegésünket. – Jobb lesz, ha ma kipiheni magát. Tudom, hogy mennyire makacs, így hát megengedem, hogy a szobában maradjon, és nem kell lejönnie a gyengélkedőre. DE be kell vennie ezt.
Kikaptam azt az izét a kezéből. Mindenki feszült figyelemmel nézett. Sirius megforgatta szemeit, és elment a fürdőbe. Nyeltem egy nagyot. Isten veled, édes világ. Ha már így gyűlölsz, végezz velem… Csak azután végezhet velem az élet, ha Evans a feleségem lesz, és lesz egy fiunk… MEGITTAM. FÚÚJ! UNDORÍTÓ!
- Mi a…? – kezdtem, de Madam Pomfrey elvette az üres fiolát, és elment. Azaz nem tudhatom meg, hogy mi volt ez. De hogy borzalmas íze volt, az biztos.
- Térjünk vissza a tegnap történtekre – szólt Galagonya néni. Egyre jobb.
- Mr. Potter… - kezdte, de közbevágtam.
- Evansnek mindent elmondtam. NEM én voltam. NEM tudom, hogy tettem, de nem is akarom megtudni…
- Igen, Miss. Evans felkeresett és tájékoztatott a kirohanásáról.
- És hogy van Pipogyi? – kérdezte Sirius. Észre sem vettem, hogy már hallgatja a rendkívül érdekfeszítő beszélgetésünket.
- Mr. Piton enyhe mérgezésben szenvedett, de Pomfreynak sikerült eltávolítani az összes „füstöt” a szervezetéből. Szerencsére, semmi komolyabb nem történt, mivel Evans kisasszony ellenszérumot készített. Maga miatt 50 pontot levontak a Griffendéltől, Miss. Evans pedig 200-at szerzett.
- Kis stréber… - motyogta Sirius.
Lesújtó pillantást küldtem felé, de nem akarta észrevenni.
- Valamint Mr. Potter, még egy ilyen, és…
- …repülök. Tudom… - mondtam belenyugodva és befordultam a fal felé.
McGalagony elköszönt, és elment.
- James. Nekünk elmondhatnád – szólt halkan Remus.
- Nincs mit elmondanom. Értsétek már meg! Nem tudom, hogy csináltam. Egyszerűen csak mérges voltam. Kiakadtam azon, ahogy Siriusszal szórakozott, és mikor nekirontott Pitonnak az is olyan más volt. Az pedig, hogy Piton ellökte Evanst már csak hab volt a tortán. Nem tudom elviselni, ha olyanokat bántanak, akik fontosak nekem…
- Én hiszek neked – mondta Sirius és megveregette vállam.
- Én is – mondta halvány mosollyal Remus, és felállt: - Menjünk enni. Féregfark, pattanj már ki az ágyból.
- MI?! Hol vagyok? Jah. Jó reggelt – mondta álmosan, és gyorsan felöltözött.
Hinni… most már tudom, hogy a bizalom a legértékesebb emberi tulajdonság. Hisz elveszíthetjük egészségünket, hírnevünket, barátunkat, szerelmünket, vagyonunkat, de a bizalmat és a hitet nem…

Egész napom azzal telt, hogy a cikesszel játszottam, amit még régebben kölcsönvettem. Elengedtem, pár centire elszökött és reflexszerűen utánakaptam. Az egyetlen dolog, amin kiélhetem magam, az a kviddics…. Attól jobb dolog nincs…
Ajtónyikorgás. Felkaptam fejem, és egy vörös hajzuhatagot pillantottam meg.
- Szia Evans – köszöntem neki.
- Szia Potter.
- Minek köszönhetem látogatásod?
- Hogy vagy? – utálom, ha kérdésre kérdéssel válaszolnak.
- Élek – Sajnos. – Te?
- Egész jól – idegesen csavargatni kezdte kabátja ujját, és a padlót bámulta.
- Valami gond van?
- Még nincs. Csak szeretnélek megkérni, hogy ne tegyél semmi hülyeséget.
Muszáj volt erre felülnöm. Hát ez jó. Evansnek biztosan hiányoznék. Á, dehogy. Az már túl szép lenne. Bár ez is túl szép, hogy igaz legyen. Itt van a szobámban, én pedig csak fekszem… most már ülök. Kerestem tekintetét, de ragaszkodott a padlót-jobb-nézni elvhez.
- Megpróbálok, de nem ígérek semmit…
- Ártatlan vagy, és mégis ahol te vagy, ott a baj? – kérdezte mosolyogva, és felemelte fejét.
Uram segíts… Hogy csillognak azok a gyönyörű szemei… Elolvadok…
- Hiszel nekem? – kérdeztem. Most én válaszolok kérdéssel. Milyen okos vagyok…
- Igen. Hiszek. Abszurd, ami történt, és megmagyarázhatatlan is, de hiszek.
Tátva maradt a szám. Lily Evans NEKEM hisz, és NEM Pipogyinak.
- Köszönöm. Sokat jelent ez nekem. És nem csak ez… A tegnapi kérdésemre nem válaszolsz?
- Nem – még mindig mosolygott. Jé. Már itt ül az ágyam szélén. Közeledni kezdtem felé, de ő gyorsan hozzá tette: - Csak azért jöttem, hogy megnézzem élsz-e még… Na szia.
Hogy én mekkora barom vagyok (még Siriuson is túlteszek).
- Hello – jött be az említett, és végigmérte Evanst. HÉ! Nem tudom elhinni, hogy Sirius mindig akkor jön, mikor Evansszel haladunk valamerre. Ezt még visszakapja…
Evans zavartan kisietett, Sirius pedig a szememből próbál olvasni. Úgy sem fog neki sikerülni. Erre csak én vagyok képes (kettőnk közül…).
- Hogy van az én betegem? Az ápoló néni meggyógyított? – gügyögött nekem.
- Kösz, jól vagyok, és nem! – fintorogtam neki.
- Most meg mi van? Csak nem szakítottam félbe valamit? – kérdezte nyomatékosan.
- Mehetsz melegebb éghajlatra…
- Jó itt nekem. Na ne durcizz már! Jobban vagy?
- Úgy nézek én ki?
- Őőő… hát… - na jól van. Ezt nem fogom bírni ép elmével.
- Nos?
- Mintha átment volna rajtad három troll…
- Azt hittem négy…
- Veled nem lehet beszélni se?! – és mire feleszmélten, már becsapódott az ajtó.
Mindig megbántok valakit…. Miért? Miért nem tudom magamban tartani az indulatokat?! Elegem van… áh, inkább alszok. Ha már úgyis pihennem kell. De ilyen idegállapotban NEM lehet aludni. Lehetetlen!