James Potter megmutatja...
II.fejezet - Pofonok és csókok

Épp Átváltoztatástanon döglünk. Csak tudnám melyik idióta tervezte az órarendünket úgy, hogy hétfőt McGalival kezdjük… Az említett valami unalmas beszámolót tart a RAVASZ vizsgákra, meg az életcélokról.
Nekem két életcélom van:
- auror lenni
- meghódítani Lily Evanst…

Nos, ez a két dolog talán a legelérhetetlenebb, amit valaha is kitaláltam. De meg fogom csinálni. Eltökéltem! A Nagy James Potter majd megmutatja… Igaz, nehéz lesz, mivel bukásra állok, Evans pedig nem is szól hozzám a tegnap történtek óta…
- POTTER! Figyeljen már rám! – ordította a képembe a drága jó McGali.
- Figyelek én – válaszoltam, majd kihúztam magam.
- Látom. Mint már mondtam, több diák is bukásra áll, és nem akarom, hogy megszégyenítsék a Griffendél házat. Így hát korrepetálásokra lesz szükség…
- Jaj, ne… - csúszott ki a számon. Ezt inkább csak gondolatban kellett volna kimondani, de késő volt, mivel a professzor már rám szegezte tekintetét.
- Potter, álljon már le! De ha már ilyen lelkes, kezdem magával…
Én meg kezdek imádkozni – gondoltam, és McGalagony elkezdett kutatni az osztályban egy személy után, aki valamit belever a fejembe.
- Á, Miss. Evans – jobbat nem is találhatott volna.
Elővettem legszebb mosolyom, és Evansre vigyorogtam, aki falfehér volt.

Egész órán osztogatta nekünk a tanácsokat, én viszont nyitott szemmel szunyálásba kezdtem. Ajánlom mindenkinek ezt a technikát, hisz: egyszerű és nagyszerű.
Miután kicsengettek, odarohantam Evanshez, és átkaroltam a derekát.
- Mikor lesz az első óránk, édesem? – kérdeztem tőle, és beletúrtam szabad kezemmel a hajamba.
- Reményeim szerint soha, de ha figyeltél volna, akkor tudnád, hogy minden nap egy pár kapja el a termet, és…
- Szuper – szakítottam félbe. – És mi mikor vesszük igénybe?
Evans látványosan fintorgott, és lelökte derekáról a kezem. Ezután elment minden válasz nélkül.
- Ez nem jött össze, Ágas – hallottam magam mögött Sirius barátságos hangját.
- Sebaj, a remény örökké él…
- Már két éve nyaggatod. Úgysem adja fel. És van más lány is…
- Van, de azok mind a tied lehetnek – vetettem oda közömbösen.
- Milyen nagylelkű vagy – szólt Remus.
- Ha ha. Tehát meg fogom szerezni Evanst, és már jó úton haladok a sikerhez.
- Sok sikert – mondta Holdsáp, de hangjában csengett a kételkedés.
Ezután ebédszünetünk volt, és mivel korgott a gyomrunk, megcéloztuk a nagytermet.

Mikor beléptünk, kiszemeltem egy helyet (természetesen Evans közelébe). Evans barátnőjével, Kate-tel csacsogott, én pedig közéjük ültem. Sirius pedig Kate mellé. Remus inkább egy másik lányt (Nicole-t) keresett, Peter pedig csak csoszogott utána.
- Üdv, hölgyeim – feleltük kórusban Siriusszal.
Evans köszönésre sem méltatott minket, míg Kate és Sirius egyből sugdolózni kezdtek. Azért sem adom fel…
- Gyönyörű vagy ma – suttogtam Evans fülébe, és halványan elpirult. Mégsem válaszolt.
Kezdtem megunni, hogy csak bámulom, ő meg turkálja kajáját.
- Most mi bajod van? – kérdeztem.
- Te! Nem hagynál békén! Nem szoktak érdekelni a kisfiúk…
Hirtelen mindenki elcsendesedett az asztalnál, Evans pedig majd leordította a szépséges fejem. Valami olyasmit ordítozott, hogy elege van belőlem, meg hogy ne is beszéljek vele, de én elmerültem a gyönyörű smaragdzöld szemeiben. Minden érzését a szemében is kifejezi (nem csak a csókban): gyűlölet, de mégis vágy.
A következő pillanatban a legváratlanabb dolgot tettem: adtam ajkára egy puszit. Erre felmorajlott a nagy közönség, Evans pedig már füstölgött.
- Hogy merészelted?! – adni akart egy pofont, de én megfogtam a karját, és közelebb húztam magamhoz.
- Halkabban drágám, hisz mindenki minket néz – csitítottam, mire kiszabadította egyik kezét, és lekevert egy akkorát… csodálom, hogy nem repedt szét a szép bőröm. Sirius füttyentett egyet, Evans pedig közelebb hajolt hozzám, és mérgesen sziszegte:
- Édesem, vigyázz, mert a Nagy James Potternek nem fog épen maradni egy porcikája sem, ha így folytatja – azzal megfordult, és faképnél hagyott.
Sirius még egyet füttyentett. Két nap alatt egy csók és egy puszi … nem rossz…

Másnap dupla bájitallal kezdtünk. Nem elég, hogy Lumpi szónoklatát kell hallgatnom, még a beképzelt aranyvér-mániások is itt vannak.
Kicsit késtem, mivel volt némi elintézni valóm a mosdóban. Lumpi bá’ persze egy szót sem szólt az ejnye-bejnyén kívül. Kate Sirius mellett telepedett le, azaz csak Evans mellett volt szabad hely. Kate bocsánatkérően nézett rám, de legyintettem egyet. Gyorsan lepakoltam mellé, és segíteni kezdtem (volna).
- Vigyázz a sárkánykörömmel! – szedte le már megint a fejem, mivel az üstöm majdnem a sárkány maradványán landolt. De tehetek én arról, hogy pont oda tette azt az izét, ahova az én üstöm készülte elfoglalni méltó helyét?! Hát nem...
- Jó-jó. Bocs.
- Nincs bocs.
- Akkor sajnálom.
- Az sincs.
- Akkor mi van? – feleseltem. Imádtam, mikor mérges, és kitér a hitéből. – Például egy randi?
- Az végképp nincs. Hagyjál dolgozni.
Hát én hagytam. Pedig megint elpirult és olyan édes. A szemem kicsit elkalandozott, és Evans bájos alakját kezdtem végigmérni, mire kaptam egy pofont (Megjegyzem: a pofonok és a csókok aránya lassan megbillen). Szerencsére Lumpi nem vette észre (míg a mardekárosok halkan éljeneztek és tapsoltak), de azért kinyögtem egy áú-t.
- Ne bámulj te engem! – mondta halkan, de nekem inkább úgy tűnt, mintha azt mondta volna, bámulj engem!
- Miért ne? Olyan szép vagy, és úgy szeretlek – közelebb léptem hozzá, erre pofonra emelte a kezét. – Jó-jó. Értem a célzást.
Erre elnevette magát. Nem értem én a nőket… Főleg nem ezt a Szépséget. Azért nagyon aranyos, hogy így kacag (az már lényegtelen, hogy rajtam…).

Szóval rá sem néztem. A terem hátsó felébe néztem, ahol Sirius barátom Kate-t ölelgette, közben pedig bájitalt keverték. Evans is hátrapillantott, azután újra rám. Én egy mosollyal szemébe mélyedtem, mire ő:
- Potter! A piszkos fantáziád rejtsd el agyad legmélyebb zugába! Már ha van – jegyezte meg halkan.
- Kikérem magamnak, semmi rosszra nem gondoltam. – játszottam meg az ártatlant… de tényleg elszállt egy kicsit a képzeletem…
Evans nem válaszolt, hanem az üst fölé hajolt, és folytatta a bájital elkészítését. Én pedig csak meredtem rá. Néztem vörös hajzuhatagát, a smaragdzöld szemét (ami néha-néha felém sandított), a halványrózsaszín bőrét, és a tökéletes alakját… Átmegyek költőbe lassan… de ez nem is rossz ötlet (bár, mikor volt nekem valaha is rossz ötletem?!). Ha nem válok be aurornak, titkos költő leszek, aki elhalmozza Evanst mindenféle ajándékkal és verssel... Azt hiszem, most nagyot csillant a szemem, mert Evans úgy néz rám, mintha valami rosszban sántikálnék... Bár ki tudja mit veszünk rossznak...